A sors útjai

35.fejezet: A csapat feloszlik…

(by Keiko)

A többiek még két hétig maradtak velük a faluban. Két hét múlva viszont a farkas démonok indulni készültek…

-         Vigyázz magadra…És csak szólj, ha a pincsi nem viselkedik normálisan…- mondta Kouga Kagoménak.

Inuyasha kivételesen nem kezdett el ordibálni, hogy most kinyírja Kogát, csak kicsit feljebb húzta az orrát…

-         Ti is vigyázzatok magatokra…- búcsúzott mosolyogva a lány.

-         Majd még találkozunk…Lehet, hogy meglátogatunk titeket…Vagy ti is jöhettek…- mondta Ayame.

-         Persze! – mondta egyszerre Kagome és Sango…Kagura is bólintott.

A négy lány jó barát lett…Kagura is be tudott illeszkedni közéjük…Ez azért volt hasznos, mert ha veszekedés tört ki a fiúk között (ez elég gyakran megtörtént J), a lányok csillapították le a kedélyeket.

Kouga és Ayame mindenkitől elbúcsúzott, majd a többi farkassal együtt elmennek…Ezt legjobban Kagura, Kagome és Sango bánta…

Nem sokkal később Sesshoumaruék is útnak indultak…Kagura és Kanna is velük tartott. Kagura elbúcsúzott Sangoéktól, Kanna meg Rin meg úgy mindenkitől. Rin mindenkinek a nyakába borult. Mirokunál kezdte, aztán mikor Sangohoz ért, már szipogott…Sango is…Utána Kagome következett…Ekkor már mindkét lány sírt…Utána Inuyashát ölelte meg, végül pedig Shippout. A két lány és a róka szellem nagyon jó barátok lettek, ezért mind Kanna, mind Rin elég szomorúan búcsúzott Shippoutól.

Miután Rin is elköszönt, Sesshoumaru következett. Ő nem akart elköszönni, de Kagura megbökte, ezért végül még is rászánta magát…

-         Nos…Viszlát…Még találkozunk…- mondta, bár nem túl lelkesen.

Kagura rámosolygott, és megcsókolta. (Mondanom sem kell, hogy összejöttek J)

-         Viszlát! – köszöntek el Inuék is.

Sesshoumaruék elindultak…Sesshoumaru és Kagura kézen fogva…Rin és Kanna végig hátra integettek…És persze, ott volt Yaken is, akivel senki sem foglalkozott, csak Sesshoumaru taposott rá néhányszor…(J)

Lassan eltűntek Inuyasháék szeme elől…

-         Feloszlott a csapat…- mondta Kagome.

-         Igen…Igazából szép teljesítmény, hogy eddig bírták…- mondta Sango, majd a két lány összenevetett.

A kis csapat elindult vissza Kaede kunyhójába…Mivel hamarosan besötétedett, az éjszakát ott töltötték…(természetesen Inuyasha Kagoméval, Sango meg Mirokuval aludt együtt)

Másnap reggel Miroku és Sango korán útra keltek…Meg akarták látogatni Kohaku sírját…Shippou is velük tartott.

-         Holnap reggelre érünk vissza…- búcsúzott Sango.

-         Rendben! Szisztok! – mondta Kagome, majd végignézték, hogy tűnnek el a látóhatárban barátaik…

Inuyasha hátulról átölelte Kagomét.

-         Miénk az egész nap…Mit szólnál egy kiránduláshoz?…- kérdezte.

-         De akkor haza kell még mennem kajáért…- mondta Kagome.

-         Nem kell…- Inuyasha mosolyogva előhúzott egy csomagot.

-         Minden benne van…- mondta.

-         Akkor ezért mentél el reggel! – jött rá Kagome.

Inuyasha bólintott, majd felkapta Kagomét, és egyenesen ahhoz a tóhoz vitte, ahol már annyi kellemes élményt töltöttek együtt…Most sem lett másképp.

Fürödtek a tóban, sétáltak, beszélgettek, ettek, elszórakozták az egész napot…Miután lement a nap, Inuyasha Kagoméhoz fordult.

-         Vissza akarsz menni a kunyhóba? – kérdezte.

Kagome nemet intett a fejével.

-         Nem olyan szép itt…- mondta.

-         Igaz…- mondta Inuyasha, majd leült. Kagome mellé ült.

Mikor Inuyasha legközelebb a lányra pillantott, az már mélyen aludt…A hanyou elmosolyodott, majd ő is elaludt…

Eközben Miroku, Sango, Shippou és Kirara is a természetben töltötték az éjszakát, miután meglátogatták Kohaku sírját…

-         Jó éjt, Sango…- mondta Miroku, de Sango ekkor már aludt…A szerzetes átkarolta, és ő is elaludt.

Másnap Inuyasha előbb ébredt, mint Kagome. A hanyou kiállt a tó szélére. Úgy el volt merülve a gondolataiban, hogy észre sem vette a mögé lopózó Kagomét…

-         Jó reggelt…- köszönt a lány, alaposan ráijesztve ezzel Inuyashára, aminek meg is lett az eredménye…

Még bedig az, hogy Inuyasha a tóba esett, és sikerült Kagomét is magával rántania, de ő csak nevetett az egészen…

Csurom vizesen mentek vissza a faluba…Amin a már megérkezett Mirokuék rendesen meg is lepődtek, de csak mosolyogtak az egészen…

Mindenki érezte, hogy az ő csapatuk ha rajtuk múlik, sohasem oszlik fel…

Folyt. köv.