Elfelejtett rokon

By: Kowi 121

7 fejezet: Összefogott család

A nagy csapat elindult, hogy kimentse az elraboltakat. Shippou és Yaken ott maradtak Kaede anyónál. Inuyasha, Sesshomaru, Miroku és Inutaisho keresték Naraku palotáját. Sally és Keiko meg később csatlakoznak a többiekhez, mert volt még egy kis elintéznivalójuk.

-Hm! „Elég idegesnek tűnik Sesshomaru. Nem mutatja de, én látom, hogy az. Inuyasha úgyszintén és még a szerzetes is. Na gondolkozzunk el... Sesshomaru Rin miatt aggódik. Valószínűleg ő változtatta meg. Inuyasha meg Kagoméért aggódik. Miután Naraku kijátszotta őt és Kikyout nem bízott meg senkiben. De Kagome segített ebben és most már vannak barátai. A szerzetes meg azért a harmadik lányért aggódik. Én szerintem szerelmes belé. Várjunk csak…! Ha a fiam aggódik Kagome miatt, akkor nem lehet, hogy sze...???!!!” –és szélesen elmosolyodott.

***

2 nap múlva csatlakozott hozzájuk Keiko és Sally. Így folytatták tovább az útjukat. Elől ment Miroku és a vállán Kirara, mögötte Sesshomaru, ő mögötte egymás mellett Sally és Keiko és végült Inuyasha és Inutashio.

-Mi a baj fiam?

-….

-Inuyasha?

-….

-Inuyasha!

-Igen? Mi van?

-Min gondolkozol?

-Hát... ö ö ö…semmin.

-Nem hiszem.

-DE…

-Mi az igazság?

-Miért kérdezősködsz?

-Szeretném tudni mi történt veled és Sesshomaruval amióta meghaltam.

-Miután te és anya meghaltatok eléggé nehéz volt az életem. Mindenhonnan elüldöztek, korcsnak neveztek. Nem bíztam senkiben sem. Hallottam a szent ékkőről és meg akartam szerezni, hogy teljes démon lehessek. De a kőt egy Kikyou nevezetű papnő védte. És eléggé megkedveltem. De Naraku kijátszott minket és megölte. Az utolsó erejével engem a szent fához szegezett. Utána jött Kagome és felébresztett, visszahozta ebbe a világba a szent ékkövet. Ő törte szét és ő Kikyou reinkarnációja. Most meg együtt keressük a szilánkokat.

-Már mindent értek!

-Mi értesz?

-Te szerelmes vagy Kagomebe!

-MI?! –döbbent le Inu. –Apa! Nem igaz!

-De az! Mert fülig vörös lettél és zavarban is vagy!

-Nem igaz Apa!

-De! És nem vitatkozok velem!

-Apa!

-Na?

-Mondom, hogy nem!

-Persze, persze…

-Feladom! Lehet!

„-Végre! Egy megvan maradt kettő!”

***

-Keiko!

-Igen nagyuram?

-Amit megbeszéltünk. Megtennéd?

-Bízza rám Sesshomarut.

-Köszönöm.

-Szívesen.

***

Estére letáboroztak egy erdőben. Inuyasha, Miroku, Sally és Inutashio hamar elaludtak. Keiko és Sesshomaru voltak fent őrségben.

-Mesélj nekem Sesshomaru.

-Miért?

-Kíváncsi vagyok! Tudod jól! Mióta van veled az a kislány? Mi történt veled az utolsó találkozásunk óta?

-Régóta velem van Rin. És nem sok minden történt velem az óta.

-Cccc… te tudsz a legjobban hazudni.

-Keiko.

-Lenne egy kérdésed igaz?

-Igen. Még mindig apád az akarja?

-Nem tudom. 10 éve halt meg. Utolsó kérése az volt, hogy megtaláljam a boldogságomat.

-És az hol van?

-Nem tudom. Apád szolgálatában, melletted.

-Áll vagy nem?

-Állnia kell! Mert apám szava parancs!

***

-Másnap reggel indultak tovább. Nem mentek túl gyorsan, se túl lassan. Most elől ment Inuyasha és Sesshomaru, egymás mellet szótlanul. Miroku és Kirara ugyanúgy, mint tegnap és mellettük ment Keiko. Leghátul meg Sally és Inutashio.

-Mi a baj?

-Semmi Apám!

-Nem hiszem.

-Miért nem vagyok jó erre az életmódra?

-Akkor még nem tudtuk mit kezdenél elegyül. Inuyasha is nehezen nőt fel. Senkiben nem bízott.

-DE ÉN NARAKU PALÓTÁJÁBAN NŐTEM FEL! AZ EGÉSZ ÉLETEMET Ő MELLETTE TÖLTÖTTEM!

-Tudom. És ezért vagyok dühös magamra.

-Mi?! Miért?

-Ha akkor Keiko nem sérült volna meg súlyosan, akkor nem kerültél volna Narakuhoz.

-Én úgy tudtam meg halt.

-Naraku ezt mondta. Pedig te is ott voltál, tudod, hogy történt az egész.

-De…

-Az emlékeidet visszakaptad. Nem igaz?

-De.

-Akkor keresd meg ezt az emléket. De már előre is sajnálom.

-Mit?

-Keiko nem egyszer mentette meg az életed. –tért ki a válasz elől. -Mikor én és anyád meghaltunk, azon az estén vittelek el volna Keikohoz. De ránk támadtak. Én feltartoztattam őket, míg Izayoi elmenekül Inuyashaval. Nem bírtam velük egyedül. Akkor jött Keiko és téged kimentett az égő házból. Én nem tudtam, hogy életben vagy-e.

-Innentől lettem Keiko lánya.

-Igen. Sesshomaru gyűlölt engem, mert beleszeretett egy halandóba. És a Tessaigát meg akarta szerezni. Mindig mikor találkoztunk akkor harcoltunk. Sosem tudta megszerezni. Volt olyan alkalom mikor majdnem meghaltam a sérüléstől, amit okozott. Volt is egy ilyen alkalom de akkor Keiko segített nekem. Sesshomaru Keikot nem bánthatta, mert a mestere és a Griffek hercegnője volt akkor. És volt egy ígérete a Griffek királyának.

-Értem.

***

Dél felé járt az idő mikor:

-Naraku! –mondta Sesshomaru, Inuyasha, Inutashio, Sally és Keiko.

-Üdvözlet.

-Minek köszönhetjük a látogatást? –kérdezte Inuyasha.

-Hogy döntöttetek?

-Soha nem kapod meg a Testvérek Kardját, se az ékkövet!

-Szóval. Nem adjátok oda? Akkor erővel fogom elvenni! Kagura!

-Penge Tánc! –elkezdtek harcolni. Egyre csak jöttek a szörnyek. A csapatott, már szétszakították.

-Amit megbeszéltünk Kagura. Azt tedd! –mondta halkan Naraku.

-Igen is!

„-Ez így nem jó! Ez így nem jó! Mit tehetnék? Nem történhet meg! Nem engedem!”

-ÁÁÁÁÁ!!!!

-Sally! –fordultak felé. Inutashio, Inuyasha, Sesshomaru. Keiko csak döbbenten nézte, mit tesz az a szörny, amelyik elkapta.

„-Nem tudok megmozdulni! Jaj! Nem, ma nem lehet az a nap! Nem! FRANCBA!”

–Gyertek a palotámba, és talán, épen visszakapjátok. –és ismét eltűntek. Ebben egy időben, Keiko zuhant ájultan a földre.

-Keiko! –szaladt oda Inutashio.

-Mi a baja Apám? –kérdezte Inu.

„-Jaj! Ma… nem lehet az a nap!” Semmi! Meg kell várnunk, míg lenyugszik a nap. Addig itt maradunk.

Folytatjuk!!!