Elfelejtett rokon

By: Kowi 121

9. fejezet: Még nincs vége!

Mindenki jól volt. Sesshomaru és csapata elhagyta a falut, valamilyen okból.

-Szerintem még nincsen vége.

-Honnan veszi Kaede anyó?

-Onnan, hogy az ékkő még nincsen egyben.

***

-Minden rendben?

-Igen nagyuram.

-Mit mondott?

-Csak annyit, hogy sajnálja! De ez nekem kevés! 10 év!

-Tudom.

-Tudta, hogy akkoriban téged szolgáltalak, ha még nem is vagy élő. És pont akkor hagyta rám a birodalmat!

-Ne aggódj! Biztos megmagyarázza.

-NEM! A SAJÁT APÁM! A SAJÁT APÁM HAZUDOTT NEKEM! 10 ÉVE MIKOR AZT HITTEM, HOGY MEGHALT, AKKOR SZÁMOMRA MEGHALT!

-Én és a szerzetes találtunk egy különös szobát. Egy vörös gyertya és egy az apád tollai közül volt ott egy.

-Az…. akkor azt jelenti, hogy mégis halott. És addig az lesz, míg Naraku él!

-Hogyan döntöttél?

-MI?! Hát… ö … ö … még nem volt időm elgondolkozni. –pirult bele a válaszadásba.

-Szerintem nem sokáig fog várni. –és elindult be az erdőbe.

„-DE… Inutashio! Miket gondolsz? Igaz még én magam sem tudom… de miért kérdezte meg?”

„-Siess hamar eldönteni Keiko!”

***

-Sesshomaru nagyúr. Miért jöttünk el?

-Nem tartom fontosnak, hogy tudjad!

-Bocsásson meg nagyuram!

„-Eléggé furcsán viselkedik Sesshomaru. Vajon miért?” –gondolkozott Rin.

***

-Ott vannak a faluba?

-Igen. Kivéve Sesshomaru és a csapata.

-Az nem baj. Keiko apja megvan?

-Igen Naraku. Már el is fogtuk.

-Akkor indulhat a végső csapás…

***

Kb. 5 nap telt el azóta, hogy Sesshomaru elhagyta a falut. Éppen napfelkelte volt. Minden békés, csendes, nyugodt volt. Még mindenki aludt, kivéve Keikot. Ő a közeledő napfelkeltét várta.

„-Minden nap erre várok. A napfelkelte. Ő az ki kitisztítja a lelkemet. Még apám mondta ezt a titkot. Milyen rég is volt. Fájó múlt! Csak ezt hagytad nekem. A halálos ágyadon ígértetted meg az életem célját. Miért pont akkor láttad helyesnek elmondani?”

-Mi ez? Mit hozol hajnal? Mutasd meg! –Keiko behunyta a szemeit és meglátta az apját Griff alakban és az ékkövet egyben teljesen hiánytalanul. –Hát ezt hozod hajnal? –szépen visszasétált a kunyhóhoz, ahol megszálltak. Pár óra múlva mindenki fent volt.

-Készüljetek fel!

-Mire Keiko? –kérdezte Inuyasha.

-Ma megtámadnak minket.

-Kik?

-Szerinted Sango? –kérdezte Inutashio aki most tért vissza a tegnapi sétájából.

-Hol voltál apám?

-Volt egy kis elintéznivalóm, kislányom. –több idejük nem volt szót váltani, mert ahogy Keiko megjósolta, megtámadták őket.

-Üdvözlet!

-Naraku!

-Úgy bizony! Még nincs vége! Még csak most kezdődött el! –több ezer szörny, démon és még ki tudja miféle ocsmány szörnyek, jöttek. Elkezdtek harcolni. Kirara, Miroku, Inutashio, Sally, Kagome, Kaede a szörnyeket kaszabolta. Inuyasha Kaguraval harcolt, Sango Kannaval. Mindenki ki volt fáradva egy idő után. De ez leginkább Keikon látszott meg. Ő ismét a Griffel harcolt (azaz apjával).

„-Nem tudom bántani. Nem merem. Átalakulni sem tudok! Még nem nyerem vissza az erőmet rendesen.” –véletlenül elbotlott egy kőben és elesett. A Griff le akart csapni de valaki megállította. Mire a por eltűnt az alakot is látni lehetett.

-Sesshomaru?

-Evvel még tartoztam. –és visszanyomta a szörnyet. Míg Keiko pihent addig ő foglalkozott vele.

-Sesshomaru! Enged! –Sessy elment az útból és átengedte Keiko. Ismételten elkezdtek harcolni, de most már Griff a Griffel volt a felállás. Sessy körülnézett és a szeme megakadt valakin.

„-Meg vagy te mocskos!” –elkezdett Naraku felé menni. Narakut hírtelen érte a támadás de még így is sikerült hárítania. Már lassan 1 órája harcoltak. Már mindenki fáradt volt. Inunak sikerült megölnie Kagurát. Sangonak Kannát. Keikonak meg sikerült kifektetnie az apját. A szörnyek miket rájuk küldtek egy se maradt. Már csak egy valaki hiányzott. Naraku! Sessy és Naraku még mindig harcoltak. Alig lehetett valamit is látni a csatából, olyan gyorsak voltak. Sessy a földre ereszkedett valami miatt.

-Azt hittem nagyobb kihívás leszel! –mondta gúnyosan.

-Sesshomaru! –kiáltott Keiko. És mindenki Sessyre nézett.

-Vér! –mondta Inu.

-Az! –Válaszolt Inutashio.

-De kié? –kérdezte Sally.

-Sesshomarué. Övé. Mikor még tanítottam egynéhányszor megsebeztem, és onnan tudom.

-De akkor nem tud rendesen harcolni! –mondta Sally

-Sally! Segítenünk kell! –Inu és Sally, Sessy felé kezdtek futni. Még épp időben érkeztek.

-Egy kis segítség? –kérdezte Sally. Sessy rá nézet és bólintottak. Előhúzta a Tensaigát, Inu a Tessaigát és Sally meg az Éjjeli zivatart. Inu és Sessy összeérintették a kardjaikat.

-Nem fogom engedni! –Naraku elkezdett feléjük futni. Most Sallyn volt a sor. Ő is hozzáérintette. Felemelték a kardjaikat, és egyszerre csaptak le.

-ÁÁÁÁÁÁ!!!!!! –hallani lehetett Naraku kiabálását. A csapás olyan nagy erejű volt, hogy még őket is ledöntötte a lábukról. Hatalmas robbanás keletkezett de végül elérték a céljukat. NARAKU, NINCS TÖBBÉ! A többiek odamentek, hogy gratuláljanak.

„-Mi ez? Hiszen az ékkőt érzem. Meg is van!” –Kagome felvette a földről az ékkövet és összeillesztette az övéivel. „-Hát végre egyben van. Egy se hiányzik. Akkor biztos megszerezte Kougától és Kohakutól is. Nincsen tovább maradásom.” –míg a többiek ünnepeltek ő addig csendben összecsomagolt.

-Hol van Kagome?

Folytatjuk!!!