Elfelejtett rokon

By: Kowi 121

10. fejezet: Volt, Nincs, Lett, és ismét Nincs

-Nem tudom. –Inu elkezdte keresni. Míg ők ünnepeltek elment.

„-Nem engedem, hogy elmenj!”

-Inuyasha!

-Mi az Sango?

-Ezt találtam.

-Ez az ékkő! „Miért mentél el egy szó nélkül?” –Inu ki kapta a kezéből és a kút felé kezdett szaladni.

-Szerinted hova megy?

-Szerzetes EZ nem kérdés!

***

Kagome a kút szélénél ült és sírt.

„-Nincs tovább maradásom. Hazamegyek és lefedem a kutat, hogy soha többé ne jöhessek vissza! Remélem Sango és Miroku összejönnek. Légy boldog Shippou. Köszönök mindent Kaede anyó. Viszlát barátaim. Inuyasha téged lesz a legnehezebb kiverni a fejemből. Lehet, hogy te Kikyout szereted de, én téged szeretlek! Legyél boldog vele. Ha még én nem is vagyok az.”

***

„-Mindjárt ott vagyok! Kérlek Kagome még ne, menj el! Szükségen van rád! Egy percet sem birok ki nélküled! Kérlek!”

***

Kagome beleugrott a kútba de, a lefelé zuhanás helyett oldalra szállt. Érezte, hogy valaki jó erősen magához szorítja. Szemei még mindig csukva tartotta.

-Nem akarom, hogy elmenj! –a hang alapján felismerte az illetőt.

-Miért ne Inuyasha? –Inuyasha nem válaszolt csak ment. Kagome nem ellenkezet. Inuyasha Kagomét egy vízeséshez vitte, ott lerakta és elment tűzifáért.

„-Miért nem válaszolt?” –Inu visszajött és meggyújtotta, a tűzet. Már csak az adhatott világítást a sötét éjszakában. Kagome feladta a reményt, hogy valaha is megkapja a választ a kérdésére.

-Miért? –tette fel még egyszer.

-Mit miért?

-Miért nem akarod, hogy elmenjek?

-Mert… -Inu nem fejezte be. Kagome teljesen elvesztette a reményt. Összehúzta magát.

„-Eléggé lehűlt a levegő.”

-Fázol? –rakta rá Inu a felsőjét.

-De így te fogsz megfázni.

-Nem baj.

-De engem viszont zavar! –levette magáról is vissza akarta adni.

-Vagy egy ötletem! –mindketten bebújta a kabát alá. Igaz mindketten fülig vörösek lettek de így semelyikük sem fázott. Különös érzés játra át mindkettejüket.

-Kagome…

-Igen?

-Azért nem akartam, hogy elmenj, mert…

-Ha nem akarsz, nem kell válaszolnod.

-Nem erről van szó. Csak…

-Hagyjál! –Kagome felpattant a helyéről és el akart szaladni de Inuyasha az útját állta. –Engedj! Hagy menjek haza! Itt már nincsen többé keresnivalóm!

-Nem akarom, hogy elmenj!

-Légy boldog Kikyouval! És engem hagyjál elmenni. –Inuyasha nem bírta tovább és megcsókolta a lányt. Kagome nem hitte el.

-Szeretlek, és nem akarom, hogy elmenj! Felfogtad?

-Én is szeretlek Inuyasha. –és újból megcsókolták egymást.

„-Megvan mind! Befejeztem!” –valaki egész idáig figyelte a párost.

***

Reggel értek vissza. Mindenki látta, hogy sínen vannak. Sesshomaru és csapata még tegnap elment. Mindenki tudta, hogy Sessynek ennyi együttlét ennyi halandóval még megárthat így nem is, marassz tolták.

-Hova mész Sally? –kérdezte Inu.

-Én nem ide tartozom.

-De hiszen a húgom vagy! Miért nem maradsz itt velünk?

-Köszi de nem, szeretném egyedül irányítani a sorsomat és meg találni azt mi fontos nekem.

-Rendben. Sok szerencsét! De itt mindig szívesen fogadunk!

-Kösz bátyus!

-Elment?

-Igen.

-De miért?

-Nem tudom Kagome. Nem tudom. De biztosan visszajön! Elégé vicces!

-Mi?

-Az, hogy gyermekoromban VOLT egy húgom, akiről nem is tudtam, én mégis úgy nőttem fel, hogy NINCS, most meg LETT egy hirtelen, és ismét NINCS. Mert a saját útját szeretné járni.

***

-Sesshomaru nagyúr. Hova megyünk most?

-Nem tudom Rin. Amerre az út visz.

***

-Nagyuram! Készen van minden. Visszatérhet a holtak világába.

-Köszönöm Keiko!

-Én köszönöm Inutashio! És adja át üdvözletem az Apának meg a feleségének!

-Rendben!

VÉGE!!!