3. fejezet

-         Kikyo, végre felébredtél? Azt hittem, hogy otthon alszol, de éjszaka itt találtalak – szólt egy hang a fáról.

-         Te meg ki vagy? – kérdezte Kagome s felnézett. Egy fehér hajú fiút látott a felette lévő ág tövében. – A te köpenyed ez? Nagyon köszönöm, hogy betakartál vele, de most már vissza kell mennem a faluba. Gyere le, hogy visszaadjam!

-         Hm? – ráncolta össze Inuyasha a szemöldökét - Miért nem ismersz meg? Én vagyok az Inuyasha. Miért kell a faluba menned, megölnének a lázadók.

Kagome ereiben a név hallatán megfagyott a vér. „I… I… Inuyasha? Te jó ég, mibe keveredtem!”

-         De vissza kell mennem, bocsáss meg, sietek – Kagome ledobta a köpenyt és elszaladt.

Sajnos még nem ismerte ki magát az erdőben és eltévedt.

-         Valaki! Van itt valaki?! Hüpp… Segítség eltévedtem! Hüpp… - nem sokáig tudta visszatartani a könnyeit. – ELTÉVEDTEM, SEGÍTSEN MÁR VALAKI!!!!!!!!

Egy fa tövében keresett menedéket. Már nem fojtotta magába könnyeit és kitört belőle a sírás.

-         Kikyo, miért futottál úgy el, és most miért sírsz? – Hallatszott a fa mellől.

-         Menj innen. Nem ártottam neked, kérlek, ne ölj meg! – Kagome nagyon meg volt rémülve, hogy Inuyasha megöli, és már csak percei vannak hátra.

-         Te megbolondultál? Nem öllek meg, csak gyere már ki! – Inu megfogta a karját és óvatosan, de határozottan kihúzta a fa tövéből. – De te nem is Kikyo vagy!

-         Nem. Én nem vagyok a barátnőd. Kagoménak hívnak. Vezess ki az erdőből, vissza kell mennem a faluba. Megígérted, hogy nem ölsz meg! – figyelmeztette a szellemet.

Inuyasha döbbenten mérte végig, mintha találkoztak volna már. Kagome szintén jól megnézte magának. „Szóval te vagy a híres-hírhedt Inuyasha. Nem is tűnsz gonosznak.” gondolta.

-         Olyan ismerős vagy. Találkoztunk már? – kérdezte Inu.

-         Nem – Kagome nem merte megmondani, hogy régen ismerték egymást.

-         Kár, pedig nekem jók a megérzéseim – Inu óvatosan közelebb lépett és letörölte Kagome könnyeit – Így már sokkal jobb. Gyere, kivezetlek.

Útközben Kagome azon tűnődött, hogy miért mondják a társai, hogy Inuyasha egy vérszomjas szellem, amikor olyan kedves hozzá. Miután a falu határába értek elbúcsúztak egymástól és Kagome egy puszit nyomott a szellem arcára.

A faluban már mindent tűvé tettek érte, mire visszatért. Miroku és Sango is dühösek voltak, hogy semmilyen jelet nem hagyott maga után.

-… De én csak elmentem sétálni… - védekezett.

-         Arra nem gondoltál, hogy megtámadnak és megölnek? Ha Kikyo vagy Inuyasha talált volna meg, biztos megölt volna! Merre jártál idáig? – kérdezte Sango.

-         Nyugi, még itt vagyok. Sajnos eltévedtem, de egy rendes szellem kivezetett az erdőből.

Elhatározta, hogy soha nem mondja el senkinek, hogy Inuyashával találkozott. Aznap este már vágyott az után, hogy megint láthassa őt, és most hagyott egy cetlit, hogy elment. Az ezer éves fa alatt üldögélt, amikor Inuyasha is megérkezett.

-         Te megint itt vagy? – Inu meglepődött- Azt hittem, hogy nem merészkedsz többé az erdőbe.

-         De itt vagyok, mint látod – Kagome mosolygott és tekintete szinte itta a szellem látványát – Csak kicsit fázom.

-         Várj, hozok fát, addig is terítsd ezt magadra! – odaadta a köpenyét a lánynak.

Nemsokára már egymás mellett ültek és élvezték a tűz melegét. Valami láthatatlan erő vonzotta őket egymás felé. Inuyasha nem tudta, hogy mi ez az erő és hiába menekült előle, nem sikerült neki. Kívánta Kagomét. A lány szintén első látásra belészeretett, de nem merte megmondani. Csak ültek egymás mellett. Nem kellett szó, tudták, hogy mit érez a másik. Inu egy kicsit zavarba is jött, mikor Kagome a vállára hajtotta a fejét.

-         Kagome, Kagome ébredj! Kikyo megláthat bennünket, gyere, el kell mennünk! - Ölébe vette a szendergő lányt és egy csöndes barlangba vitte. Lefektette, majd tüzet gyújtott. Ő is lefeküdt aludni.

Reggel arra ébredt, hogy Kikyo lökdösi.

-         INUYASHA!!!!!!!!! AZONNAL ÉBREDJ FEL!!!!! Hol voltál egész éjszaka?

-         Én… én csak… szóval jártam az erdőt és végül itt kötöttem ki. Mi van, már el se mehetek anélkül, hogy nem szólok?! NEM VAGYOK EGY BOLHÁS KUTYA, HOGY PÓRÁZON TARTS!!!!!! Szabad szellem vagyok…

-         Ha-ha-ha! Te szellem?! Elfelejtetted, hogy csak félig vagy szellem? – kérdezte Kikyo gúnyosan – És nem vagy szabad, enyém a lelked és a tested is. Szükséged van rám, hogy életben maradj. Ha-ha-ha, te szabad?

Inuyasha duzzogva felöltözött és otthagyta Kikyot.

Kagome napközben a gonosz szellemekkel küzdött és alig várta az estéket, hogy együtt legyen szerelmével. Inuyasha nagyon kedves volt hozzá, és sok különleges helyre elvitte őt éjszakánként. Ám egyik este lebuktak…

Ott ültek az ezer éves fa alatt, amikor feltűntek a lélekrablók.

-         Te jó ég! Kikyo a közelben van, Kagome gyere gyorsan. Menekülnünk kell! – Inuyasha felállt és meg akarta ragadni Kagome karját, amikor egy nyílvessző fúródott a tenyerébe.

-         Szóval így állunk! Megint ez a kis cafka! Nem volt világos számodra, hogy Inuyasha nem veled, hanem velem akarja leélni az életét? Megmondta akkor, mi nem volt világos? Elmondjam én is? – Kikyo szeméből sugárzott a gyűlölet.

-         Micsoda? Én ismertem Kagomét? Nem emlékszem semmire… - Inu a vérző kezére nézett, majd Kagomére – Kagome, te ismertél engem vagy sem, MOND MEG AZ IGAZAT!!!!!! – ilyen is ritkán fordult elő, Inu szemében könnyek csillogtak.

-         Én… én…

-         Na mi lesz? Bökd ki, hogy hazudtál neki! – szólt Kikyo gúnyosan.

-         Sajnálom, Inuyasha – Kagome szeméből elkezdett patakzani a könny és elrohant.

-         Látod, ő is csak játszott veled. Hah, azt hitted, hogy rajtam kívül bárki is igazából szeretni fog? Gyere, menjünk! – Kikyo kihúzta Inu kezéből a nyílvesszőt és elindult.

-         NEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!! DE MIÉRT???!!!! Kagome, miért???!!! Ezért még bosszút állok! Esküszöm! – ő sem bírta visszatartani a könnyeit.

4. fejezet

Kagome nem mert bemenni a kunyhóba, mert félt attól, hogy valaki észrevenné, hogy sír és akkor minden kiderülne. Leült egy közeli padra és a holdat nézte. „Jaj Inuyasha, miért kellett ennek így végződnie? Miért?” Még mindig szipogott egy picit, amikor egy kéz megfogta a vállát.

-         Pszt! Ne kiabálj! – súgta a hang a fülébe – Állj fel és gyere velem Kagome!

-         De… te meg ki vagy?

-         Az nem érdekes. Láttam, hogy sírsz, ezért követtelek, hogy magammal vihesselek, és boldoggá tegyelek – az ismeretlen még mindig Kagome fülébe suttogott és nem mutatta meg az arcát.

-         Kérem, ne tegyél velem semmi rosszat! SE… - ekkor a szájára tapasztotta az idegen a kezét.

-         Pszt!!!!! Mondtam, hogy ne kiabálj. Most pedig velem jössz. Ha akarod, ha nem.

Kagome nagyon meg volt rémülve, hogy bántani fogják. Mikor egy vízeséshez értek megálltak.

-         Emlékszel? – kérdezte az ismeretlen – Milyen rég nem láttuk egymást – szembe fordult Kagoméval – Nagyon gyönyörű nő vált belőled, még mindig nem akarsz az asszonyom lenni?

-         Micsoda?! Én a te asszonyod? Soha életemben nem láttalak, és azt akarod, hogy az asszonyod legyek? – egy hatalmas pofont kevert le a férfinek. – De ez a hely nagyon szép.

-         Áúúú! Nem lehet, hogy elfelejtettél. Engem senki sem felejthet el. Az igaz, hogy nem vagyok már olyan gyors, mint az ékkövekkel, de a nevem még most is közismert.

-         Bocsika, de akkor sem emlékszem rád – Kagome kicsit gúnyosan vigyorgott.

-         KAGOME, ÉN VAGYOK AZ KOUGA!!!!!!!!!!!!!!

-         Kouga… nem, nem ismerős. De már hallottam rólad. Én védtelek meg állítólag mindig Inuyashától.

-         Igen. Az a bolhafészek nem érdemel meg téged! Legyél a feleségem, és mindent megkapsz, amit csak akarsz. Felejtsd el azt a kutyát! Úgy tudom, most valami papnővel él együtt. De mi ez az emlékezetkiesés?

-         Sajnos nem emlékszem semmire sem abból, amikor itt voltam évekkel ezelőtt. Csak a történetünket ismerem… - Kagome közelebb hajolt a farkashoz és megcsókolta. – Cssss! Ne mondj semmit!…

Kouga közelebb húzta magához, és szenvedélyes csókolózásba kezdtek. Óvatosan bevitte magával a vízesés mögötti barlangba, ahol Kouga otthona volt. Lefektette az ágyra és elkezdte lassan levetkőztetni. Folyamatosan csókolta a lányt. Kagome is kibújtatta Kougát a ruhájából. Az éjszaka további részében egy percet sem aludtak. Érezték, hogy ez a csoda, ami történik velük, csak az övék, és nem akarták, hogy valaha is véget érjen, vagy bármi megzavarja őket.

A hajnal egymás karjaiban köszöntötte őket. „Miért nem Inuyasha karjaiban fekszek? Kit akarok becsapni? A saját érzéseim elöl menekülök, de nem tudom a szívemet becsapni. De Kikyo ellenem uszítja őt, ezért lehetetlen feladatnak tűnik, hogy ismét meglágyítsam a szívét. Inuyasha, egyetlen szerelmem, miért kegyetlen a sors ennyire?” Kagome fejében az elmúlt éj történéseinek gondolatai keringtek.

-         Nekem lassan mennem kell, a többiek idegesek lesznek, ha megint eltűnök. Ma még sok szellemmel kell szembe néznünk – Kagome felkelt, felöltözött és egy csókkal búcsúzott Kougától.

-         Ne menj el! Most már az én feleségem vagy. Nem kell azt tenned, amit más követel. Én megadok mindent, amire szükséged van.

-         De el kell mennem. Ez az éjszaka nem jelenti azt, hogy az asszonyod vagyok. Még sokat kell udvarolnod, hogy biztosan igent mondjak.

-         Akkor menj. De akkor is az enyém leszel! – Kouga kicsit mogorván nézett, majd, visszavitte Kagomét a faluba.

Érezte, hogy a lány nincs tisztában az érzéseivel és ő most még jobban összezavarta. „Még mindig Inuyashát szereti… Pedig én ezerszer jobb vagyok nála!”

-         Már megint egész éjszaka nem voltál itthon. Hova a csudába tűnsz el éjszakánként Kagome? – szegezte neki a kérdést Sango, amikor betoppant az ajtón.

-         Én… izé, én csak… - Érezte, nem bírja tovább magában tartani a nagy titkot. – Hjaj Sango! Teljesen összezavarodtam és összetört a szívem! Nem tudom, hogy mit tegyek. Kétségek közt gyötrődök, és ezt nem bírom!

-         Tudom, hogy találkozgatsz Inuyashával.

-         Mi?! De… de mégis ho-ho-honnan?

-         Kirarát utánad küldtem egyik éjjel, hogy végre megtudjuk, hogy miért tűnsz el éjszakánként. Nagyon aggódunk miattad. Kikyo ugye nem tud még róla? Eléggé féltékeny típus, ha megtudná…

Kagome elsírta magát.

-… Tehát már tudja. Mit tett veled? – Sango megfogta Kagome kezét – Nem bántott? Ugye nem bántott?!

-         Nem bántott? Miatta tört össze Inuyasha és az én szívem is! Egyébként nem tett mást. Utána visszajöttem, de nem maradtam sokáig. Találkoztam Kougával és vele voltam az éj hátra levő részében. Nem esett semmi bajom. Nem kellett volna aggódnotok – Kagome letörölte a könnyeit – Bocsáss meg, el akarok menni fürdeni, te nem jössz?

-         Rendben, csak Miroku meg ne tudja. Még képes lenne utánunk osonni – ezen jót nevettek, majd elindultak a patakhoz.

Megfürödtek, és közben elbeszélték az összes bajukat. Kagome elmesélte, hogy a jelenében épp ápolónak készül, és nem tudja, mi legyen Houjouval. Szakítson vele vagy se? Sango is megosztotta Mirokuval kapcsolatos kételyeit, és ezen jókat mulattak. Elmesélte, hogy a két gyermeke mennyire hiányzik, és még szeretnének 2-3 lurkót. Mostanság viszont nincs idejük a családbővítésre, hiszen a szellemek visszaszorítása sokkal előbbre való.

-         Hallottad? – Kagome egyetlen törülközőbe csavarva állt és a bokrokat fürkészte.

-         Hjaj, Miroku, ha te vagy az, azonnal gyere ki a bokrok közül!!!!!!!!!

-         De, hogy vettetek észre, mikor meg se mukkantam? – lépett elő a szerzetes.

Sango odalépett hozzá és egy hatalmas pofont kevert le neki.

-         Mégis mit képzelsz? Már ezerszer megmondtam, nem szeretem, ha leskelődsz utánam! Főleg, hogy most nem vagyok egyedül – Kagomére pillantott, majd ismét Mirokura – Honnan tudtad, hogy itt vagyunk, és mióta ülsz itt?

-         Tudtam, mert nem láttam sehol a törülközőt és a szappant. Nem tudom, hogy mennyi ideje ülök itt, kb. fél órája.

-         Te, te disznó!!!!! - Sango még egy pofont lekevert neki és belökte a patakba, és utána dobta a szappant. – Nesze itt a szappan, fürödj meg! – Ezután sarkon fordult és elment Kagoméval.