6. fejezet

Sango és Kagome Kirara hátán repültek, míg Miroku és Shippou a földön rohantak. Amikor megérkeztek, látták, hogy Sesshoumaru és Inuyasha csatároznak. Hol Sesshoumaru csapott le az öccsére, hol fordítva. Az egész küzdelem végeláthatatlanul unalmas volt.

-         Ezt nem tehetik egymással! Valamelyikük meg fog halni! – Kagome oda akart menni, hogy leállítsa a két párbajozót, de a többiek visszafogták.

-         Nem mehetsz oda! Akkor téged ölnek meg. Maradj itt, kérlek – Sango próbált Kagomére hatni.

-         De… - Kagome csak ennyit tudott mondani, amikor…

-         MOST MEGHALSZ!!!!!!! – ordította Inuyasha, és egyenesen Sesshoumaru szívébe döfte a kardját.

-         NEEEEEEEE!!!!!!!! – Sesshoumaru a szívéhez kapott és összerogyott.

-         Én győztem! Végre én győztem! – Inuyasha a bátyja fölé hajolt - Látod, Sesshoumaru én vagyok az erősebb!

-         I… I… Inuyasha… végre látom, hogy… hogy… te vagy a jobb. – Sesshoumaru hangja ekkor elcsuklott és örökre elaludt.

-         Neee! Hogy tehetted ezt Inuyasha? – Kagome letérdelt Inu bátyja mellé – A saját bátyádat ölted meg. Miért?

-         Meg akart ölni engem és Kikyot. Nem hagyhattam. Most pedig te következel és a barátaid, ÁRULÓ! – Inu Kagoménak szegezte a kardját.

-         Mi… Micsoda? Kérlek, tedd le azt a kardot! Beszéljük meg higgadtan. Nem vagyok áruló, csak… - Kagome maga sem tudta, hogy folytassa-, csak egy szerelmes lány! Inuyasha, az első találkozásunk óta szeretlek! Ha eltitkoltam is, hogy ismerlek, bocsáss meg! Féltem, hogy miképp fogsz reagálni. Én sajnos mindent elfelejtettem, akárcsak te. Az egész történetet csak hallásból ismerem.

Inuyasha döbbenten hallgatta Kagome szerelmi vallomását, majd szó nélkül eltűnt az erdőben.

Céltalanul bolyongott a fák közt, és próbálta felfogni, mi is történt pár perccel ezelőtt. Kagome tényleg szereti, és ő ennek ellenére meg akarta ölni? Milyen vadállat vált belőle? Inuyasha keserűen figyelte magát egy pocsolya víztükrében. Nem sokkal később látta a vízben Kagome alakját.

-         Minek jöttél utánam? – nézett a lányra – Hisz, meg akartalak ölni. Mi van bennem, ami szerethető? Nézz rám… én csak egy… egy szörny vagyok. Nincs bennem semmi emberi! – hátat fordított Kagoménak.

-         De van. Kérlek, nézz rám!

-         Sajnálom, nem lehet. Kikyo vár. Nem akarok csalódást okozni neki. Mennem kell. Ne gyere utánam! Nem találkozhatunk soha többé, mert akkor megölnek téged, és én abba belehalnék – megölelte a lányt majd elment.

-         Hol voltál idáig? Megölted? – Kikyo türelmetlenül várta a választ.

-         Igen. Most már nincs bátyám.

-         Tökéletes. Most már csak azt a kis cafkát és a társait kell eltennünk láb alól, és mi leszünk a világ urai! Ha-ha-ha! Mindent kiterveltem. Neked csak ide kell őket csalogatnod a pokolba, és én végzek velük.

-         De öten egy ellen nem sok?

-         Nem. Felbéreltem pár igen erős szellemet, hogy segítsenek. Neked nem kell harcolnod, nem akarom, hogy bajod essen Inu – Kikyo végigsimította a kezét Inuyasha arcán, majd megcsókolta.

-         Ne! Nem akarom! – Inu ellökte magától Kikyot – Most nem…

-         Csss! Ne mondj semmit! Csak gyere velem…

Kikyo magával vitte a hálószobába, és lelökte az ágyra. Levette a ruháit, majd elfeküdt az ágyon. Inuyashának eközben is Kagomén járt az esze, és próbálta elképzelni, hogy vele van. Ő is levetkőzött, és elkezdte csókolni Kikyot. Egyre lejjebb haladt a nyakán. Kikyo élvezte a szellem közelségét.

-         Ugye szeretsz Inu? – Suttogta.

-         Igen. Nagyon szeretlek Kagome…

-         MI???!!! – ellökte magától Inuyashát – Mit mondtál?

-         Csak azt, hogy én is szeretlek…

-         De… de, hogy neveztél? Kagome? – lekevert egy hatalmas pofont Inunak.

-         Nem. Kikyot mondtam – Közben felvette a köpenyét – Biztos, hogy a te nevedet mondtam. Biztos, csak félrehallottad.

-         Nem. Ilyenekben nem tévedek! Mikor találkoztál vele? Most megyek, és azonnal megölöm!

-         Ne! Várj! Akkor mi lesz a terveddel? Mindent a maga idejében. Most inkább aludjunk – Felállt és átment a szobájába.

Egész éjszaka nem aludt. Azon törte a fejét, hogy menthetné meg Kagomét anélkül, hogy Kikyonak csalódást okozna. „Nem csalhatom ide, mert akkor biztos meghal. Vagy visszaküldöm a jövőbe, vagy elbújtatom, hogy senki ne találjon rá… Ahh, ez sem jó! Ő nem olyan gyáva, hogy megfutamodjék. Mégiscsak ide kell jönnie. De akkor valamelyikük biztos meghal… Szerencsém van, hogy nem kell harcolnom. Bárcsak Kikyo cselszövésére hamarabb rájöttem volna. Akkor nem állok mellé. De most már késő, meg kell tennem…”

7. fejezet

5 nappal később…

-         Még három nap és tökéletes lesz minden! Ha-ha-ha! – Kacagott Kikyo. – Senki nem fogja túlélni, és végre hatalmunk az égig fog érni! Ha-ha-ha!!!

-         Akkor én csak ide hozom őket, hogy mutatok valamit, amivel győzhetnek, és te itt várod őket a szellemekkel. Ugye nincs más feladatom? – Gyanakodott Inuyasha.

-         Ne izgulj! Nem kell tenned semmit. Páholyból nézheted a harcot! Szeretem, hogy ilyen vagy. Most menj és nézd meg, hogy minden rendben van-e!

Inuyasha céltalanul bolyongott az erdőben, amikor végre az ezer éves fához ért. „Miért pont ide hozott az utam? Milyen rég volt, hogy Kagomét itt megpillantottam!” Elmosolyodott és megsimogatta a fa törzsét. Bizsergés futott végig rajta. „Bárcsak itt lennél Kagome! Akkor elmondhatnám, hogy én is mennyire szeretlek, és nem akarom, hogy meghalj. Szeretlek szerelmem.” Leült a fára és a madarakat nézte. Pár óra múlva zajra lett figyelmes. „Olyan ismerős… Várjunk csak, hiszen ez…”

-         Kouga! Mit keresel itt?!

-         Nocsak! Végre összefutunk bolhazsák! – gúnyolódott a farkas – Nem hozzád jöttem, nem kell pattognod. Kagomét keresem, nem láttad?

-         Mit akarsz tőle? Úgysem lesz a nejed… - Inu nagyon féltékeny lett.

-         Valóban? Miért vagy olyan biztos benne? Nem te mondod meg, hogy kivel házasodhat! Hiszen csak egy rühes kutya vagy! - Inuyasha ekkor már a kardja felé nyúlt - Na pá, én mentem! – Kouga elhúzta a csíkot.

-         Gyere vissza! Gyere vissza te gyáva féreg és küzdjünk meg!

-         Bocs, de Kagome vár! – Kouga még gúnyosan intett egyet, majd egy porfelhő közepette eltűnt.

Miután Kouga megtalálta a lányt, Kagome elküldte őt, és megmondta neki, hogy mást szeret. Kérte, hogy bocsásson meg neki, hogy hitegette, de nem tud a szívének parancsolni.

-         Rendben. A kezdetektől tudtam, hogy mást szeretsz. De próbálkozni lehet. Ha sietsz, még naplemente előtt odaérsz az ezer éves fához! Ott van Inuyasha! – És tovább száguldott.

Kagome lélekszakadva rohant, hogy ott találja kedvesét. Szerencséje volt. Inuyasha ott ült az egyik faágon.

-         Te meg mit keresel itt? – csodálkozott – Mondtam, hogy nem találkozhatunk Kagome! Veszélyben vagy, el kell hagynod a középkort.

-         Nem tudok nélküled élni! Látnom kellett téged!

-         Jaj, Kagome…- Inu leugrott a fáról és magához ölelte a lányt – Én sem tudok nélküled élni! Szeretlek!

-         Nézd, a hajad! Fekete lett!

-         Ó, akkor jobb, ha elmegyek innen. Ilyenkor nagyon sebezhető vagyok. De holnap reggel ismét fehér lesz.

-         Kérlek, hagy menjek veled! Jó leszek, és minden kívánságodat teljesítem! Nem hozok a fejedre semmilyen bajt! – mosolygott Kagome.

-         De csak akkor, ha tényleg jó leszel! – kacagott Inu is és felkapta a lányt.

Pechjükre egy hatalmas szellem kószált a környéken. Kagome a nagy sietségben nem hozta magával az íját és nyilait, és Inuyasha sem tudta használni a kardját. Menekülni kényszerültek, de a szellem le-lecsapott rájuk. Mind a ketten horzsolásokkal voltak tele. Szerencsére a közelben volt a kút és át tudtak menekülni a jelenbe. Kagome bevonszolta őt egy raktárba.

-         Kérlek, maradj itt! – Csitította a sebesült Inuyashát. – A családom nagyon megrémülne, ha tudná, hogy egy vadidegen fiú van itt. Hozok vizet, gyógyszert, kötszert és ágyneműt. Várj meg!

Nemsokára egy hatalmas zsákkal tért vissza, benne minden fontos kellékkel.

-         Jobban vagy már? – kérdezte Kagome, miközben ellátta a sebeiket.

-         Hát, nem ugrok ki a bőrömből, de már kicsit jobb.

-         Ennek örülök. Vedd le a felsőd, kérlek!

-         Minek? – pirult el Inu.

-         Mert el akarom látni az összes sebedet. Miért, mire gondoltál? – kacérkodott a lány.

-         Ööö, izé… ööö, semmire sem.

Kagome megágyazott és odaadta a magával hozott csokoládét. Inuyasha kicsit tartott az édességtől, hisz’ nem ismerte, de végül megette. A lány adott egy puszit neki, majd menni akart kifelé, de…

-         Kérlek, várj! – állt fel Inu és közelebb lépett hozzá. – Ezt elfelejtettem… szeretlek… - és megcsókolta a lányt.

Kagome kissé elpirult. Ezután még hosszú percekig csókolták egymást. Kagome levette a felsőjét és Inuyasha is kibújt az ingjéből. Nem tudtak parancsolni a szívüknek, egyszerűen kívánták egymást. Amióta először találkoztak, mindketten erre a percre vágytak. Szenvedélyes éjszakát töltöttek együtt. Reggel Kagome gyorsan rendbe szedte magát, majd reggelit vitt a szerelmének. Inuyasha már visszaváltozott, de nem volt elutasító vele szemben. Egy szenvedélyes csókkal köszöntötte, azután megreggeliztek.

-         Most már vissza kell mennem – szólt a démon miközben felvette a köpenyét.

-         Rendben indulhatunk.

-         Indulhat-UNK? Te nem jöhetsz velem vissza. Veszélyben vagy odaát.

-         Nem tántoríthatsz el! Induljunk!

Miután visszatértek és egy csókkal elköszöntek egymástól, mindegyikük más-más irányba ment. Inuyasha Kikyohoz tért vissza, míg Kagome a faluba ment. Elmesélte, hogy milyen kalandokba keveredett és, hogy otthon járt. Természetesen az éjszakájáról mélyen hallgatott.

-         A gyermekeim jól vannak? – kérdezte Sango.

-         Igen. Reggeli előtt láttam őket, és remekül néztek ki. Anyukám nagyon gondosan vigyáz rájuk.

-         Ennek örülök, de még mindig nem értem, hogy keveredhettél ilyen helyzetbe- Gondolkozott Miroku hangosan. - Már ezerszer elmondtuk, hogy vigyél magaddal valamilyen fegyvert, mert itt nem vagy biztonságban.

-         Bocsánat, de erről teljesen elfelejtkeztem.

A nap hátra levő részében a falusiaknak segített Kagome. Akinek kellett a csomagját cipelte haza, vagy gyógyfüveket szedett a betegeknek, este pedig vacsorát főzött a barátainak. Nagyon elfáradt, így hamar ágyba zuhant és elaludt.

-         Szegénykém, teljesen kimerült – húzta be az ajtót Kagomére Sango – Biztos, hogy nemsokára vége lesz.

-         Remélem, igazad van. Már annyira vágyom arra, hogy kettesben lehessünk.

-         Most is kettesben vagyunk…

-         Ez igaz… Akkor szabad egy csókot? – Mosolygott Miroku és közelebb húzta magához a feleségét.

Sango bólintott és ő is mosolygott. Ezután kiültek egy közeli padra, és tovább beszélgettek. Miroku időközönként megcsókolta Sangot.

-         De nekem akkor sem tetszik, hogy Kagome ennyire belebolondult Inuyashába. Lehet, hogy ez is csak csapda. Szerinted? – kérdezte Miroku.

-         Nem tudom. Bízom benne, hogy nem. Látszik Kagome elbeszélésein, hogy szeretik egymást. Semmilyen jel nem utal arra, hogy ez is csak Kikyo egyik aljas terve. De hallottam, hogy ma délután az önkéntes munka közben megkörnyékeztél pár lányt. Mikor hagysz fel már a szoknyavadászattal? – sóhajtotta Sango.

-         Én nem vadászok másokra. Csak felajánlottam mágikus képességeimet.

-         Milyen képességeid vannak neked? – kacagott a lány.

-         Például tenyérből megjövendölöm a jövőt, elűzöm a rossz szellemeket, meghallgatom őket, és tanácsokat adok.

-         Kifelejtetted, hogy lyukat beszélsz az emberek hasába, és fajfenntartás céljából…

-         Na, ne túlozz! Én hűséges típus vagyok! Bizonyíték rá, hogy nem csallak senkivel se – Vigyorgott a szerzetes.

-         Ááá, csak ott lebzselsz a kis fruskák körül. De én akkor is szeretlek, sajnos…

-         Én is szeretlek, és ne sajnáld magad. Jól jártál velem. Én meg veled – és még egy puszit nyomott Sango arcára. – Megyünk aludni? – kacsintott egyet.

-         Mehetünk – kacsintott vissza Mirokura.