1. A középkori Japánban

Midayoi arra ébredt, hogy valaki kicsit sem finoman keltegeti. Nem akart tudomás venni róla, de fülét megcsapta az ébredező csivitelő madarak hangja. Villámként csapott elméjébe a felismerés, nem otthon van.

Hírtelen felült és kinyitotta a szemeit. Hajnal volt de Rin és a zöld furcsaruhás manó már ébren volt. A kislány odaszaladt hozzá és tálcán 2 sült halat vitt az álmos lánynak.

-          Tessék. Sessouhmaru nagyúr szerzett nekünk reggelit. És azt mondta, kísérjelek le a patakhoz, ha mosakodni akarsz, meg meg kell itatnom AihUh-t. -  És vidám falatozni kezdett. Midayoi és csendben elfogyasztotta a reggelijét, közben gondolataiba merült: „Na és akkor hogyan tovább? Mikor mehetek haza? És mi ez a hírtelen nagy gondoskodás?” majd nagyot sóhajtott.

-          Mido akkor gyere? – állt fel a kis Rin.

Ledobta magáról a takarót és követte a lányt. Rin vidáman csacsogott a legelésző sárkánylóhoz:

-          Szia AihUh. Remélem, jól aludtál. Sessouhmaru azt kérte mennyünk le a patakhoz. Amúgy ő itt Midayoi. Egy darabig velünk marad. Nagyon kedves lány, biztosan jóba lesztek

AihUh a lányra pillantott, aki elmosolyodott. A sárkányló halkan mordult egyet. Rin felmászott a nyeregbe és odaszólt a még mindig egyhelyben álló Midora:

-          Ne félj, AihUh nem bánt. Gyere már! – és kis kezét kinyújtotta.

Midayoi bátortalanul felmászott a nyeregbe, Rin mögé. AihUh felrepült. Mido pedig némán bámulta az alattuk elsuhanó tájat.

Mindenhol zöld fák és bokrok, mezők aprócska falvak. Rizs ültetvények, napsütés, és tisztaság és minden gyönyörű. Pár pillanat múlva AihUh süllyedni kezdett és egy patakparton ért földet. Rin leugrott és a vízhez futott. Megtöltötte a kulacsokat vízzel, és AihUht is megitatta. Mido leguggolt a vízhez és megmosta az arcát. Jól esett a hideg víz a bőrének. Majd kis kortyokkal inni kezdett, hogy szomját oltsa.

Hírtelen beszélgető emberi hangokat hallottak meg a bokrok közül:

-          Ez Sessouhmaru szaga! – kiáltott fel egy fiú.

Rinnek és Midonak annyi ideje sem maradt hogy elrejtőzzenek. A fák közül kiugrott Inuyasha mögötte Kagome tekert kerékpárján. Futva érkezett még egy lány és egy szerzetes, mellettük pedig egy kis macska és egy kölyök rókadémon.

-          Inuyasha várjál már meg! – kiáltotta a biciklis lány.

-          Ez nem is Sessouhmaru csak a kis lány aki vele szokott lenni. – felelte csalódottan Inuyasha.

-          De akkor Sessouhmaru is a közelben lehet! – jelentette ki, és körbenézett mintha támadástól tartana.

Eközben Kagome odasétált a Rinhez és lehajolt hozzá:

-          Szia Rin, régen láttalak! – mosolygott.

-          Kagome! – és a kislány átölte az érkezőt. –Sessouhmaru nagyúr most nincsen itt, de keresni fog minket, ha nem megyünk vissza hamarosan.

-          Jól van! – mosolygott Kagome és egy nyalókát vett elő a táskájából. – Ez a tied és a meglepetten Rin kezébe nyomta.

Ekkor feltámadt a szél és felőlük kezdett fújni. Inuyasha felkapta a fejét és élesen a sárkányló felé bámult:

-          Ki van még veled? – kérdezte ingerülten és morogni kezdett.

Ekkor az eddig a  háttérben AihUh mögött lapu Mido nyelt egyet és bátortalanul kilépett a sárkányló mögül.

A kis csapatnak tátva maradt a szája. A lány gyönyörű volt és rettentően hasonlított valakire, akit mindannyian láttak már. Sőt olyan ruhákat viselt, mint amilyent Kagome világában viselnek az emberek. Kagome csak nézte a lányt, és egyre ismerősebbnek találta. Lázasan kutatott a fejében, de nem jutott végig a gondolatain, mert Inuyasha megszólalt:

- Hát ez is megjött!

Az égen megjelent a jól ismert halványan derengő gömb és száguldva becsapódott a földön Midayoi és Inuyasháék között. Mikor a por elült teljesen ki lehetett venni Sessouhmaru alakját. A démon gúnyosan elvigyorodott:

-          Szia öcskös. Még mindig nem tudsz semmit Narakuról?

-          Nem, de ha tudnám, sem mondanám el neked? – ordította vissza Inuyasha ingerülten.

-          Szóval félsz, hogy neked már nem maradna belőle semmi? Milyen szánalmas vagy. – jelentette ki a démon és indulni készült.

-          Te beszélsz? –ordított utána idegesen Inuyasha – Lassan több halandó lesz melletted, mint körülöttem. A nagy démonba visszatérnek talán az érzések? Ki a szánalmas Sessouhmaru nagyúr? – és a hanyou gonoszan vigyorgott, hogy most aztán jól megmondta a bátyjának.

De hamar arcára fagyott a mosoly, a démon ahogy öccse kimondta az utolsó szót már elkapta Inuyasha nyakár és magasra emelt. A másodperc töredéke alatt történt minden a többieknek még csak meghökkeni sem volt idejük. Sessouhmaru a fogai között sziszegte Inuyashának:

-          Ha meguntad az életed öcskös akkor beszélj ilyeneket, mert darabokra téplek!

Sessouhmaru suttogott de a beállt néma csöndben ordításnak is beillettek volna szavai.

Majd egy könnyed mozdulattal elhajította a hanyout aki jó 10 méteres csúszással egy fatövében állt meg, de úgy belecsapódott a hogy még a madarak is ijedten rebbentek el az ágakról. Inuyasha kábán nézett maga elé, még az sem jutott eszébe hogy elhúzza a kardját és harciaskodjon.

Eközben a démon elindult:

-          Rin! Szálljatok fel AihUhra!

A kislány szó nélkül felmászott a nyeregbe Mido pedig hangtalanul követte. Csak bámulta a kis csapatot. A sárkányló a magasba emelkedett mellette pedig ott lebegett a démon. Inuyasha és csapata egyre kisebb lett mígnem eltűntek a lány szeme elől.

Körülbelül egy órát repültek, így amikor megpillantottak egy nagyobbacska falut. Sessh elkapta a sárkányló kantárját és lefele vették az irányt. A kis tisztáson Yaken várta őket:

-          Nagyuram, nagyuram! – kiabálta már mésziről.

-           Ebben a faluban lakik a halott papnő Kikyou húga, Kalde. Ő talán meg tudja mondani ki ez a halandó. – és Midora pillantott.

-          Rendben. Estig itt maradunk. Sötétedés után felkeressük a vén boszorkányt. – válaszolta a szellem és elindult, majd elrugaszkodott a földtől és egy fa ágára érkezett.

Rin csendben lepakolt és tüzet gyújtott. Miután végzett a csendben ácsorgó Midohoz ment. Megfogta a lány kezét, és rámosolygott:

-          Gyere, keressünk valami tavat vagy folyót, fürödjünk és keressünk ebédet.

-          Rendben! –mosolygott vissza Mido a kislányra.

Elindultak és elhaladtak a Sessouhmarut rejtő fa alatt. A szellem utánuk szólt:

-          Rin! Balra menjetek, arra lesz víz. És lehetőleg ne kerüljetek bajba. – hangja féltőn csengett.

A kis lány bólintott és elmosolyodott:

- Nem fogunk Nagyuram! – és újra elindultak.

Hamarosan megtalálták a tavacskát. Az úton vidáman csevegtek, és egyre jobban megkedvelték egymást a lányok. Mikor odaértek Rin gondolkodás nélkül ledobta kis szoknyácskáját és a vízbe szaladt. A parton álló Midayoi felé fordult és nevetve kiabálta:

-          Gyere be Mido! Még isteni a víz!

-          Aha. – válaszolta tömören a lány – És mi van, ha valaki jön, egy démon és mi itt pancsolunk ruha nélkül?

-          Ne aggódj! Nincs, azaz épeszű démon, aki idejönne, hiszen érzik Sessouhmaru jelenlétét. Nem eshet bajunk ő vigyáz ránk.

-          De az emberek nem érzik, mi van ha egy csapat férfi jön erre a közeli faluból? – akadékoskodott tovább a lány.

-          Akkor Sessouhmaru szólna nekünk időben. Ne félj már!

Rin bele merült a vízbe. Hát mit volt mit tenni Mido is lassan vetkőzni kezdett. Kibújt a cipőjéből, lehúzta a farmert, kikötötte a felsőjét és levett. A déli napsütés körbeölet a testét. Hófehér bőre ragyogott a napfényben. Aztán kikapcsolta a melltartóját és lerakta a ruhakupac tetejére, de mást már nem volt hajlandó levenni magáról.

Ő is belegázolt a vízbe, a vörös kőn megcsillant a nap fénye. A lány úszni kezdett. Aztán észrevette a vízben bohóckodó Rint is. Odaúszott hozzá és beszélgetni kezdtek. A kislány elmesélte hogyan került a nagy szellemhez, hogyan hozta őt vissza az életbe, mennyire szeret vele lenni. Mesélt a kalandjaikról. Mido csak ámulva hallgatta:

 - Szóval akkor a nagy Sessouhmarunak mégis vannak érzései? – mondta szinte csak magának.

- Mido! Ő nagyon kedves is tud lenni! Csak hát démon, és senkit nem enged közel magához. De nagyon erős és becsületes! – áradozott a kislány mintha csak Midayoit akarta volna meggyőzni.

- Nem tudom Rin. Én nem ismerem, de velem nem viselkedett valami nagyon kedvesen. De attól még tényleg lehet rendes! – és bátorítóan kislányra mosolygott.

Mido nagyot sóhajtott és hírtelen eszébe jutott a családja. „Már egy napja eltüntem. Anyu biztosan halára aggódja magát. Haza kell mennem. Sessouhmaru kideríti hogy miez a valami a nyakamban és vissza visz. Remélem.” Még egyet sóhajtott.

- Mi baj Mido? – kérdezte a kis lány – Nem érzed jól magad velünk? – és csöpp arcára kiült a bánat.

- Jaj, Rin! Nem erről van szó! Csak nekem most nagyon messze vana  családom, és már biztosan nagyon aggódnak értem! Meg hát hiányoznak is!

- Szóval haza akarsz menni? – Rin szomorúan bámulta  vizet – Pedig azt hittem örökre velünk maradsz.

- Örökre? – kérdezett vissza a lány – Az nagyon sok idő Rin.

- De akkor lenne végre teljes családom. Sessouhmaru nagyúr olyan mintha a fogadott apukám volna. Én meg azt hittem, hogy te a fogadott anyukám leszel. – válaszolta angyali ártatlansággal.

- Hogy én anyuka, meg Sessh? – a Midoból kitört a nevetés. Rin meglepetten nézett rá – Ez kicsit furcsa lenne?

- Mért? Nem szeretsz talán? Vagy Sessouhmaru nagyurat nem szereted? – kérdezett értetlenül vissza.

- Drága Rin! – felkapta és magához ölelte a gyereket a vízben – Alig ismerlek benneteket de téged már nagyon megszerettelek! És ilyen kis lányt szeretnék magamnak is! De hát 6 évvel vagyok csak idősebb nálad, és a Sessh apuka szerepe meg aztán tényleg nem illik a képbe! – és megpörgette a lánykát.

- Midayoi, itt a lányoknak már 16 évesen férjük van. – felelte kacagva, szédülve Rin – És Sessouhmaru szerintem, kedvel téged. Eddig csak kétszer fenyegetett, meg hogy megöl ha nem viselkedsz jól. Pedig nagyon kevés embert tűr meg maga körül. De téged elfogadott az első nap.

Mido letette a lányt. Felhúzta a szemöldökét és kérdőn tekintett rá:

- Szóval az jó pont, ha nem akar megölni? – hangjába gúny és iróni a vegyült.

- Mido éhes vagyok! Fogjunk halat! – szólalt meg a kis lány egy rövidke csönd után.

- Rendben! –és elkezdődött a vadászat a fürge ezüstös kis halakra.

A lányok visítva próbálták elfogni a sikamlós jószágokat. Kacagásuk és vidám hangjuk elszűrődött a fán üldögélő démonig is. Egy halvány mosoly futott végig az arcán.

A lányok napoztak, tüzet gyújtottak ettek és vidáman beszélgettek a  nap hátralévő idejében. Ruha nélkül feküdtek a fűben, sőt el is szundítottak egy kicsit.

Mikor Midayoi felébredt már nem sütött olyan szépen a nap, az ég befelhősödött. Felkeltette az alvó Rint és felöltöztek. Erős szél támadt, ha nem is hideg de már nem érezték a kellemes nyárvégi időt.

Visszatértek a kis tisztáshoz, ahol csak AihUh legelgetett csendesen. Sessouhmaru és Yaken elmentek valamerre. A két lány csendben leült és gondolataikba merültek. Rin később elindult virágot szedni, hogy addig is csináljon valamit. Délután 4re már olyan borult lett, hogy szinte estének lehetett volna nézni az időt. Nem sokkal 4 után Sessh is megérkezett. A gondolataiba mélyedt Mido mellé lépett:

-          Gyere velem! – és elindult de útközben odaszólt még Yakennek – Maradj itt Rinnel és vigyázz rá. 

A megszólított bólintott és elindult a kislány felé. Rin Sessh felé fordult és egy virágkoszorút tartott a kezében. Felemelte és a démon egyik kardjára a Tenseigára helyezte. Sessouhmaru megsimogatta a lányka fejét és elindult. Midayoi csendben követte.

Kilépetek az erdőből és egy falvat pillantottak meg. Sessouhmaru egyenesen a falu felé tartott. Amikor az első házakat elérték az emberek rémülten felsikoltottak, és menekültek előlük. A gyerekek sírtak a nők sikoltgattak és a káosz közepén ott ment egyenesen a rettegett démon, mögötte az idegen lány. Hírtelen a rémült tömeg szétnyílt és egy öreg papnő jött velük szemben. Fehér felsőt és piros szoknyát viselt. Kezében íj, hátán teli tegez. Legalább 50 éves lehettet, egyik szemét kendő fedte. Amikor megpillantotta a szellemet, rémülten hátrahőkölt:

-          Sessouhmaru!?! Inuyasha nincsen itt! Mit akarsz tőlünk?

-          Hozzád jöttem öregasszony. De négyszemközt kell beszélnünk.

Az öreg papnő bólintott. A tömeg utat nyitott és elengedte őket. Kalde anyó egy házba vezette őket, vizet tett a tűz fölé, majd leült, helyet mutatva a ”vendégeknek” is. Mindannyian leültek, majd az öreg papnő törte meg a csendet:

-          Miben segíthetek Sessouhmaru?

-          Mutasd meg neki!

Az eddig csöndben a háttérben ülő Midayoira tekintett, aki előhúzta ruhája alól az ékkövet. Kalde csendben végigmérte a lányt, meglepetten vette észre mennyire, hasonlítanak a ruhái Kagomééra, és hogy milyen furcsa aura lengi körül.

-          Ideadnád, kérlek? – nyújtotta a kezét a nyaklánc felé.

Mido a kezébe adta, és némán figyelt. Kalde anyó összehúzta a szemeit. Halkan motyogott maga elé és vizsgálgatta a vörös követ. Majd lassan vontatottan megszólalt:

-          Szóval még is igaz! Nem hittem volna de itt a bizonyíték! Létezik a másik átjáró is a jövőbe! – hangja után néma csend maradt a szobában. – Onnan jöttél igaz?

-          Igen.

-          Szóval létezik az Átjáró őrzők legendája? Még is igaz. Miko vagy ugye? – kérdezte a lányt.

Mido zavarodottan pislogott:

-          Hogy mi vagyok?

-          Miko. Papnő, akinek hatalmas szellemi ereje van. – válaszolt Kalde.

-          Hát, én nem tudok semmi ilyenről. A nagymamám szentélyébe találtam a nyakláncot felvettem és az óta furcsa dolgok történnek velem. – és röviden tömören elmesélte a látomásait és a történteket.

-          Értem! – válaszolta Kalde anyó – Nyílván való. Te vagy a megjósolt hatalmas erejű Átjáró őrző papnő.

-          Hogy a micsoda vagyok én? – kérdezett vissza lány hevesen.

-          Midoriko papnő találta meg az átjárót. A legenda úgy tartja, hogy az ő vérvonala őrzi az átjárót a túloldalról. Ez már több száz éves mende-monda, de most életre kelt. Te lehetsz Midoriko reinkarnációja, és a te feladatod véghez vinni, amit a harcos miko elkezdett.

Midayoi bambán nézett maga elé: „ A minek a milye vagyok, és mit kell csinálnom?”

-          Látom, nagyon megzavarodtál. Ki foglalkozik a szentéllyel a ti időtökben? – kérdezte Kalde anyó

-          A nagyanyám. Rengeteg öreg irat és feljegyzés van nála, és mindig furcsán viselkedik, de én nagyon szeretem.