-          felkészültél, gyere el hozzám. Kíváncsi vagyok az összefüggésekre – majd a lány kezébe nyomta a medált.

Mindannyian felálltak, ám ebben a pillanatban rémült sikítás hallatszott kintről. Tompa puffanások, ordibálás, rémült menekülés, hírtelen terjedt tűz ropogása és egy iszonyatos üvöltés hangja. Mindenki az ajtó felé kapta a tekintetét. Sessouhmaru villám gyorsan kint volt már az ajtó előtt a két nő utána szaladt.

Rettenetes látvány tárult a szemük elé. Két hatalmas, ember formájú démon állt a falu romjai között. Hátukból tollas szárnyak álltak ki, és nagyon hasonlítottak egymásra. Karmos kezeik, hatalmas vörös szemeik voltak, és szinte porig rombolták a falut percek alatt. Mindketten a kis csapat felé fordultak. Az egyik kiszúrta a csendben szemlélő kutyadémont.

-          Nézd már bátyus egy másik démon? Csak nem neked is erre a falura fáj a fogad? – kérdezte gúnyosan az egyik.

-          Mi közöd hozzá? – mordult vissza a kérdezett.

-          Több tisztelettel beszélj szellem! Mert megtalál a végzeted!

-          Te lennél az? – kérdezett vissza ingerült a démon, vészjóslóan megropogtatta karmos ujjait. – Hát azt kétlem! – és elrugaszkodott a földtől.

-          Bátyus te addig foglalkozz a vén banyával meg a többi emberrel, én elszórakozok ezzel a kutyussal! – és ő is elrúgta magát a talajtól.

Sessouhmaru körme felizzottak és megjelent az energia ostor. Két határozott mozdulttal szellem felé csapott a levegőben, az kiterjesztette a szárnyait és felrepült a támadás elől. Sessouhmaru elvigyorodott és ő is felröppent a magasba. A démon meglengette hatalmas szárnyait és orkán erejű szélroham, söpör támadója felé. A felkavarodott portól semmi nem látszott pár pillanatig, majd megpillantották két alakot, Sessouhmaru ugyan ott lebegett ahol előtte és újra elvigyorodott. Szemében a jól ismert tűz égett. A tökéletes gyilkos csak mosolygott és a repkedő ellenfélre nézett:

-          Csak ennyit tudsz? –kérdezte majd felemelte a karját, körme zölden felragyogtak és egész kézfeje zölden világított – Akkor most meghalsz!

Mido csak állt és bámult. Soha nem látott azelőtt ilyent. Gyilkolás, harc, halál. Nem hitte, hogy ilyen létezik, ereiben megfagyott a vér és bámulta a csodálatos kutyaszellem és ellenfele harcát. Ám ekkor a ”bátyus” is beszállt a játékba, kibontotta szárnyait és a két nő felé repült. Kalde lövésre emelte nyilát, ám a démon kikerülte azt és a nyílvessző elsuhant mellette. Már nem volt ideje újat lőni a démon feléjük tartott, Sessouhmaru odapillantott ám ennek az lett a következménye hogy ellenfele egyik csapása eltalálta és páncéljába csapódott.

- Ne a barátnődet figyeled, és főleg soha fordíts hátat nekem! – gúnyolódott a szárnyas démon és újra támadásba lendült.

Ám ekkor Midayoiba visszatért az élet. Elugrott és magával rántotta a papnőt, de nem volt elég gyors, Kaldet elérte a démon és az idős asszonyt messze elhajította. Ekkor egy kisgyerek futott a z idős asszony ájultan heverő testéhez:

-          Úrnő, úrnő! Kalde úrnő! Kérlek, ébredj fel! Segíts rajtunk! Mind meghalunk! – és potyogni kezdtek a könnyei. 

Az idegen démon elmosolyodott és a gyerek felé indult. Lassan kimérten és ördögi mosollyal az arcán. Midayoi felült a földön és rémülten látta, ahogy a démon a gyermek felé tart.

- Hát akkor ma te leszel a vacsorám első fogása! – és a gyerekért nyúlt.

- Nem! – ordította torka szakadtából a lány – Nem engedem! –és felpattant.

Ekkor a vörös kő a nyakában felizzott és őt vörös aura fogta körbe. Energiák áramlottak a teste körül, és mikor a fény elült ott állt az ismeretlen tükörkép. Vértben, vörös fehér kimonóban, a hátán tegezzel és íjjal és két keresztbe fordított kardal. Körmei megnőttek, füle megnyúlt, szemhéja vörösen égett. Ámulva nézett végig magán, de ezzel nem volt egyedül, a testvérpár, Sessouhmaru és mindenki őt figyelte. Midayoi nem értette mi történt, ám egy halk kellemes női hang megszólalt a fülében:

-          Mido! Most még segítek rajtad! Higgy bennem, Midayoi!

A lány némán bólintott. Érezte, hogy testén átveszi valami az irányítást. Kezei a kardokért nyúlnak, kirántja őket, és maga elé tartja azokat. A kardok felizzottak a kezében, ő futásnak eredt felugrott a levegőbe, és belehasított a démonba. Kétszer megpördült a tengelye körül, a kardok villogtak, iszonyatos ordítás rázta meg a környéket.

A szellem darabjaira hullott szét, Mido puhán fél térdre ereszkedve lehajtott fejjel ért földet, keresztbe, lefelé fordított a szellem vérétől csöpögő, izzó kardokkal. A démon darabjai hangos puffanással értek földet körülötte. Mikor minden elcsendesült felemelte a fejét, és barna szemeiben lángok táncoltak.

Sessouhmaru eddig egyhelyben a levegőben lebegett és a csatát figyelte. Most nagyot sóhajtott:

-          Pedig még eljátszadoztam volna veled! – és a szellemre pillantott.

Előkapta kardját maga elé tartotta és egyet suhintott vele. Kék villámok csaptak ki a pengéből és széttépték a ledöbbent ellenfelet.

Eközben Midayoi felegyenesedett. Némán nézett maga elé. Tudatánál volt és már nem érezte magán a titokzatos segítő erejét. Kalde magához tért már vagy fél perce és döbbenten kelt fel a földről. Sessouhmaru leereszkedett egyenesen a lány elé. Annak szemei szinte üresen hatottak, majd megingott és előre zuhant. A szellem ösztönösen elkapta és kétségbe esve nézett körbe a magatehetetlen lánnyal a karjában.

Kalde lassan bicegve odalépett melléjük:

-          Sessouhmaru, kérlek, hozd őt be! - és az épen maradt házak egyike felé bicegett.

A szellem ölébe kapta az ájult lányt, fejét a vállára engedte, hogy ne himbálózzon, és óvatosan megindult az öregasszony után.

Mikor beértek Sessh a földre fektette az ájult lányt. Ebben a percben a medál felizzott a nyakában és ő visszanyerte eredeti alakját. Lélegzése megváltozott, eddig csendesen feküdt most hangosan zilálni kezdett, mint aki kilométereket futott. Kalde leült a földre lecsukta a szemét és mélyeket lélegzett. Rosszul volt, valószínűleg eltört pár bordája. Aztán kinyitotta a szemét és a szellemre nézett:

-          Te is láttad mire képes. – kezdte az asszony - Biztos, hogy van benne démon vér. Sessouhmaru, segíts neki! Vidd haza és segíts neki megtalálni az erejét! Hidd el nem véletlen hozott össze vele a sors. És biztos vagyok benne, hogy még szükséged lesz az erejére, ő segíthet, hogy legyőzzétek Narakut! – Kalde nehezen felállt – Most pedig vidd haza, nekem itt most sok dolgom van. – és kilépett az ajtón.

A szellem végi gondolta a hallottakat. Majd a lányra pillantott. „Hát legyen gondolta.” Felkapta az ájult lányt úgy, hogy a kezei se himbálózzanak szabadon, magához szorította és alakulni kezdett. Fényes kicsit nagyobb fehér gömb lett belőle, ami magában rejtette a démont és karjában az ájult, maga tehetetlen lányt és kisuhan a házból.

Elrepült a tisztásra, ahol Rint és Yakent hagyta:

-          Rin! Yaken! – szólalt meg, és saját maga is meglepődött milyen idegenül csengett a hangja.

Két kis társa futva érkeztek felé. A kis lány mikor megpillantotta urát ahogy az eszméletlen Midot a földre fekteti nagyon megrémült, és meg sem mert mozdulni:

-          Sessouhmaru nagyúr! – kezdte halkan és akadozva – Ugye nem? Ugye Midonak nincsen semmi baja? – hatalmas könnycseppek jelentek meg gesztenye barna szemeiben.

-          Nincsen, de vissza kell vinnem a világba! Mennyetek a faluba és segítsetek az öreg papnőnek, hamarosan oda küldöm az öcséméket is – sóhajtott – a biztonság kedvéért. – azzal lehajolt a lányért, és alakját megtartva a levegőbe emelkedett.

A kis lány utána kiabált:

- Ugye visszajön még hozzánk? – kérdezte.

- Az csak rajta múlik. – motyogta az orra alá a szellem.

Felemelkedett és magasan a fák felett suhanni kezdett az éjszakában. A lassan fogyó hold fényében némán suhant karjában a még mindig eszméletlen táj felett. Egy idő után aggódni kezdett: „Nem ismerem a halandók dolgait, de kicsit régóta nem tért magához. Talán még is megsérült volna?” Hírtelen döntött és ereszkedni kezdett. Megpillantott egy tavat, és annak a partján ért puhán földet. A selymes, zöld füvön lágy fuvallat futott végig. Lefektette a lányt a víz mellé, hangosan sóhajtott és próbált erősen koncentrálni Kalde anyó szavaira: „…démon vér van benne… segítségedre lehet… Naraku ellen…”. Kezébe vizet mert és a lány arcára folyatta. Erre Midayoi prüszkölve ébredezni kezdett. Kinyitotta szemeit és megpillantotta maga mellet a démon két nagy aranysárga szemét, majd elmosolyodott:

-          Szóval nem álom volt, és élek. Pedig úgy fáj mindenem, hogy akár meg is halhattam volna.

Sessouhmaru nem szólt semmit csak felegyenesedett. Mélyen beleszippantott a levegőbe és elfintorodott. Farkas szagot érzett. Semmi kedve nem volt még azokkal is szórakozni. Szó nélkül lehajolt a lányért, ölbe kapta, elrúgta magát a földtől és már suhantak is vissza az átjáró felé. Ha nem is tudta pontosan az átjáró hol is van, de gondolta annak a rétnek a közelében. Föntről kis tábortüzet pillantott, meg újra beszívta az éjjeli levegőt, és még egyet sóhajtott:

-          Haza viszlek de, szólok az öcsémnek, hogy mi történt a faluban. – megint ereszkedni kezdtek.

A kis tábortűz mellett értek földet közvetlen. A tűz körül 4 ember ült és csendben beszélgettek, az árnyékban egy kölyök róka és egy macska aludt. A kis csapat megszólalni sem tudott a döbbenettől. Inuyasha hangosan fuldokolni kezdett a látványtól, míg Kagome hátba nem verete. A szellemirtó lány és a pap ültő helyükben távolabb húzódtak a váratlan vendégtől. Inuyasha nem akart hinni a szemének. Ott áll előtte a bátyja karjában egy nagyon megviselt halandó lányt tartva és hozzá jött. Sessouhmaru mikor meglátta, mit bámul öccse, gyorsan letette a lányt.

- Öcskös, mennyetek vissza az öreg papnő falujába. Félig lerombolták. Én visszaviszem őt a barátnőd korába. A részleteket az anyótól kérdezzétek. – azzal már hajol is vissza a lányért, felegyenesedett, de még mielőtt elrúgta volna magát a talajtól visszanézett – Kagome, Rin is a faluban van. Figyelj rá. – és már repült is a fák felett újra.

A kis csapat egyöntetűen leesett állal, néma csöndben ült még vagy percekig.

- Ezt ugye csak álmodtam? – kérdezte Inuyasha még mindig sokkos állapotban.

- Szerintem nem, mert akkor mindannyiunknak ugyan az az álma volt. – válaszolta csendesen Sango.

- Méghozzá elég hihetetlen álma! – fűzte tovább a szerzetes.

- Most mit vagytok úgy oda! – kezdett napirendre térni Kagome – Sessouhmarunak is vannak érzései! – mondta meggyőzően.

Erre mindenki kételkedve felhúzta a szemöldökét, és egyet nem értően néztek a lányra.

-          De igen is vannak! De ez mindegy, ha igaz, amit mondott most azonnal induljunk. Mindenki egyöntetűen bólintott, felkeltették az alvókat Inuyasha a hátára vette Kagomét, a többiek az átalakult Kirarán elindultak a falu irányába.

Ez előtt nem sokkal a jövőben Midayoi édesanyja és nagymamája 100adszor fésülték át a kertet és kétségbeesetten álltak meg a szentély előtt. Sehol nem találták a lányt. Ám ebben a percben vörös fény áradt ki az épületből. A két nő egymásra nézett és berohant. A gyertyákat leégve találták, ám meglepetten látták a nyitott dobozt és az abban a percben felemelkedő kardokat, amik felizzanak és átrepülnek a saroknál lebegő átjárón.

-          Szóval megnyitotta az átjárót! – szólalt meg az öregasszony a halotti csendben. – Megtalálta a végzetét.

-          De anya! Még semmit nem tud! Felkészületlen, meg is ölhetik! – és zokogásba tört ki Mido anyukája.

-          Ne aggódj lányom. Magához hívta az örökségét, Midoriko segített neki, áldja meg érte az ég! Már csak idő kérdése és visszajön.

A megtört asszony bólintott és az egész család áttelepült a szentélybe, felváltva lesve mikor tűnik fel a lány alakja a fényben.

Sessouhmaru letette az alvó lányt a harmatos fűbe, azon a réten ahol legelőször megpillantotta. A lány remegett álmában, és összehúzta magát. A férfi rá nézett, tekintete elidőzött a lány szép szabályos arcán, dús fekete szempilláin, fényes csillogó haján, törékeny, nőies testén. Aztán elhúzta a száját: „Hiszen olyan gyenge és törékeny, ő segítene nekem?” Rosszallóan megrázta a fejét. A lány újra megremegett. Sessh nagyot sóhajtott és levette a prémet a válláról, majd a lányra terítette. Az álmában magára húzta és elmosolyodott. „Milyen gyerekes, amikor alszik, pedig már kész nő, de még is olyan szeleburdi még. Ahogy Rinnel pancsolt a tónál.” – a nagy szellem elmosolyodott. . „Ki gondolta volna, engem is gyengéd szálak fűznek egy halandóhoz. Rint nem tudnám elveszíteni. Olyan mintha a lányom lenne. De vajon ő boldog-e mellettem? Kis lány, szeretetre, gondoskodásra lenne szüksége. De ezt mellettem, nem érezheti.” – nagyot sóhajtott. – „Szüksége lenne valakire, aki ezt megadja neki, Midayoival milyen boldog volt. Biztos nagyon szomorú lesz, ha ő nem jön többet vissza.” – sóhajtott majd felállt és figyelte a hajnalt.

Lassan pirkadt és Mido is kezdett magához térni. Teste felmelegedett a prém alatt. A szellem felé fordult és megszólította:

-          Elhoztalak. Hol az átjáró? – kérdezte.

-          Ott! – mutatott a lány a sziklafal felé, ahol ott derengett a vörös ködszerű anyag.

Sessouhmaru összehúzta szemét. Semmit nem látott. Mido megpróbált felkelni, ám nem engedelmeskedtek tagjai, felállt de egyből elesett. Volna. De a démon még a zuhanás pillanatában elkapta. Mido a tekintetét a karját tartó erős kézre nézett. A hosszú karmokra, a karon lévő méregcsíkokra, majd fel a szellem válla felé, és a szemébe nézett. Semmit nem tudott kiolvasni az aranysárga csillogó szempárból. A hajnali derengésben ott álltak, egymás karjaiban, majd a démon megmozdult hogy leülteti a lányt, ám a medál kicsúszott Mido ruhája alól és a démon kezének ütődött. Sessouhmaru megrázkódott, furcsa idegen képek jelentek meg a szeme előtt, de ahogy jöttek el is mentek. Értetlenül a lányra nézett. Aztán a válla fölött megpillantott a vörösen derengő átjárót. Némán bámult arra. Mido megfordult és ő is követte a démon tekintetét:

-          Már látod? – kérdezte halkan.

Sessouhmaru bólintott:

-          Át tudsz menni egyedül? – kérdezte

-          Szerintem igen. – válaszolta a lány.

Lassan óvatosan elindult a szikla felé de újra megbillent:

-          Tudnám, minek segítek neked! – sóhajtott a szellem, felkapta a lányt oda vitte és lette az átjáró előtt.

-          Köszönöm! –mondta halkan Mido. Előre lépett és fél testét elnyelte a vörös derengés.

Hátra tekintet a démon egyenesen egyhelyben állt. Mondani akart valamit és elkapta Sessh kezét, ám ekkor megbillent és mindketten átzuhantak az átjárón…