-         Akkor vedd fel a démoni formádat!  - kezdte.

-         Hát igen! – és Mido elvörösödött – Csak tudod itt kezdődnek a problémák.

A démon nagyot sóhajtott:

- Csak koncentrálnod kell rá és kész. Erősen arra gondolj, amit el akarsz érni. Amúgy ha dühös vagy, vagy az életed veszélyben van akaratod, ellenére átváltozol.

- Értem! „Szóval akkor, a démoni formámat akarom. Az erőmet akarom”- gondolta a lány. Ebben a percben felizzott a nyakában a kő és ő ismét érezte, ahogy az energiák körbefogják, és mire körbenézett ott ált újra vértben, fegyverekkel, démoni formájában.

Sesshoumaru megmozgatta az orrát, és összehúzta a szemét.

-         Szóval csak ¾ rész vagy démon? – kérdezte.

-         Igen. Apám félszellem volt. Nagyanyám papnő. De nem tudom hányad, részben vagyok szellem.

-         Én viszont biztos vagyok benne. Érzem benned az emberséget, de még is senki sem mondhatná rólad, hogy halandó vagy. Valószínűleg a miko véred felerősítette benned a démon vért, így vagy képes alakot váltani.

-         Szóval bármikor képes vagyok erre? –kérdezte.

-         Igen. Akkor most változz vissza.

-         Oké!  - „Vissza akarok változni. Ember akarok lenni!” – koncentrált a lány, behunyta a szemét, de mire kinyitotta megint a pizsamás Mido volt. – Ez szuper! Ezt mind egyedül csináltam! – lelkendezett – Tényleg? Sesshoumaru neked milyen a démoni formád? Mert ez ugye az emberi alakod? Mármint hogy te teljes démon vagy de van még egy alakod is nem? – a lányból áradtak a kérdések.

-         Hát azt most nem tudom meg mutatni neked. – a démon elhúzta a száját – Nem hiszem, hogy elég nagy lenne a szobád, meg nem is akarlak halálra rémiszteni!

-         Te jó ég? Olyan hatalmas vagy akkor? Te bizonyosan 1000szer erősebb vagy nálam. Akkor meg mi szükséged van rám? – kérdezte csalódottan és elkeseredve a lány.

-         Mert te másra is képes, vagy mint démoni erőket használni. Én tisztavérű kutya démon vagyok. Te nem vagy teljes szellem, de a miko erőd kárpótol ezért. – válaszolta Sessh, de maga sem értette, mért vigasztalja a lányt.

Mido nagyot ásított.

-         De úgy látom mára ennyi elég volt. Holnap reggel legyél készen, elkezdjük az edzést. - szólat meg a férfi és az ablak felé lépett, de Mido elkapta a kezét.

-         Hova mész? Még dolgunk van! – kezdte.

-         Visszamegyek az én koromba, de mért? – nézett rá meglepetten a démon.

-         Nem kell el menned! Itt is elférsz! És még be kell mutatnom téged valakinek! – és húzni kezdte Sesshoumarut az ajtó felé. A szellem a kezét fogó kis női kézre nézett és nem állt ellen. Követte a lányt.

Kiléptek az előszobába, átmentek a nappali felé, el a konyha mellett és ott megálltak az ajtóban. Mido megköszörülte a torkát, mindenki feléjük fordult:

-         Nagymama! Be szeretném mutatni neked Sesshoumarut. Ő egy démon és segíteni fog nekem meg tanulni kezelni az erőm. Nézd! – azzal felvette démoni alakját.

Kis húga leesett a szikről, édesanyja meg sem tudott szólalni, és a család egy öntetülen őket bámult. Mido még mindig a férfi kezét fogta. A nagymama felállt és közelebb lépett:

-         Örvendek! – nézett Sesshoumarura, ő csak biccentett.

-         Itt fog lakni velünk, amíg felkészít! Ja és anya! Szükségem lenne 2 hétre, amíg nem megyek suliba! Esküszöm minden nap, elhozatom a házit!

A család csak némán állt majd Mido anyukája szólalt meg:

- Kis lányom gyere egy kicsit. Szeretnék veled beszélni négy szem közt és a konyha felé indult.

Midayoi követte.

-         Mido, tisztába vagy vele hogy mit csinálsz? Egy démont hozol a világunkba. Teljesen védtelenek vagyunk vele szemben. Ő egy szellem, egy gyilkoló gép. Tudod te, mit csináltál? – kérdezte suttogva és kétségbe esve az asszony.

-         Anya! Bízzál bennem! Sesshoumaru nem fog bántani senkit. És az én szobámba fog aludni, hogy nektek még véletlenül se keljen az útjába lennetek. – azzal megfordult és kiindult.

-         Hogy hol? – fakadt ki édesanyja.

Mido megfogta újra a démon kezét, és visszavezette a szobájába. Persze gondolta, hogy Sessh mindent hallott a beszélgetésből. Szó nélkül szétnyitotta a kanapét. Párnájai közül 2őt ráhelyezett, és egy takarót keresett a szekrényben. Mikor végzett a démonra pillantott.

-         Remélem kényelmes lesz.

-         Feleslegesen csináltad. –szólalt meg Sessh.

-         Ugyan ne makacskodj. Láttam abban a világban, nem nagyon szoktál aludni, de most az én kedvemért pihenj le egy kicsit! – ezzel ő leült az ágyára és le akart feküdni de ekkor vette észre, hogy még mindig páncélban van és a démoni formájában.

-         Hát, ja, ez így elég kényelmetlen. – és visszaváltozott.

Sessh még mindig egyhelyben állt. Mido sóhajtott és felkelt.

-         Kérlek! - nézett a démon szemébe könyörgően.

Hosszan, némán nézték egymást, majd a lány elpirult és elfordította a tekintetét. A démon sóhajtott és levette kardjait. Aztán ledobta a páncélt a földre. „Ebben a világban senki sem támadhat meg. Legalább egy kicsit lazítok!” – gondolta. Lehúzta a cipőit, és kimonója felső részét a már előzőleg levetett prémre helyezte.

Midayoi csak állt és nézte. Még nem látta páncél nélkül a démont, és most valahogy nagyon furcsa volt a gyér fényben, hiszen csak az éjjeli lámpája égett a szobában. Sessh ott állt mezítláb, fehér nadrágjában, fehér ingben, kardok prém és tüskés páncélzat nélkül. Teljesen emberinek hatott. Mido végre úgy érezte, nem választják el őt a szellemtől fényévek.

Aztán a lány elmosolyodott és lefeküdt az ágyára. Leoltotta a villanyt.

-         Jó éjszakát! – ásított nagyot.

-         Neked is! – válaszolta Sessh és ő is elhelyezkedett a fekhelyén.

Hátára feküdt, kezét a tarkója alá rakta, egyik lábát felhúzta és a plafont bámulta, hogyan játszanak rajta a kertben pislákoló lámpák fényei.

„Milyen nyugodt ez a világ. Semmilyen veszélytől vagy támadástól nem kell tartanom. Én vagyok az egyetlen egy élő démon ebben a korban. Illetve valószínűleg én sem élek már itt, csak átjöttem, de a jövőben már halott leszek.” – milyen érdekes, gondolta. – „De mit kezdek ezzel a lánnyal, ha felkészült? Naraku ellen használom? És egyáltalán mért érdekel a sorsa. Elég erős vagyok magam is, hogy megszabaduljak Narakutol. Az, az átkozott, megpróbált magába olvasztani! Hogy képzelete! – és keze ökölbe szorultak. A lány hangosan lélegzett álmában. A szellem arra fordult.

Midayoi az oldalán feküdt, arccal a démon felé. Egyik karja a feje alatt másik a teste mellett. Lábait behajlította törékeny alakjáról lecsúszott a takaró. Sesshoumaru csendesen figyelte. A csendben még a lány szívverését is hallotta. Lassan és szabályosan dobogott, a lány nyugodtan aludt.

„Mért vagyok ezzel a halandóval, vagy mivel? Mért érzem úgy, hogy nem hagyhatom magára? – halkan sóhajtott. – Én is alszok egyet, abban a világban úgy sem nagyon van rá módom, mondjuk, nem nagyon hiányzik. 2 naponta 3-4 óra bőven elég nekem. De most akkor bőven kipihenem magam.” – gondolta és lehunyta a szemét.

Tíz perc múlva már semmit sem lehetett hallani a szobában csak két ember egyenletes szuszogását. Ezt hallotta a halkan az ajtó kilincsét lenyomó nő is, amikor benézett a szobába. „Minden rendben. Alszanak.” –gondolta, megfordult és visszatért saját szobájába ahol már valaki várta.

-         Szóval nem bírtad ki lányom. – szólalt meg a látogató.

-         Nem, tudom hogy nem helyes. – sóhaj - Már majdnem felnőtt nő, nem szólhatok bele minden döntésébe, és így is elég nagy a teher a számára. Csak félek, elköveti ugyan azt a hibát, mint én 17 évvel ezelőtt…

-         Úgy gondolod, hogy ő és az a démon? Nem hinném… - válaszolt az idősebbik nő. – Sesshoumaru teljes démon, nem hanyou, ahogy ő volt. Nem hinném, hogy lennének emberi érzései, és azt sem értem mért segít Midayoinak.

-         Pont ezen gondolkodtam anya. Milyen szál fűzi a lányomhoz?

-         Nem tudom de, rajta tartom a szemem. – azzal felállt.

-         És mit tudnál csinálni, ha bevadul? Nincsen az, az erő ezen a világon, ami meg tudná állítani. Láttad nem is csak egy kisebb démonocska, bizonyosan valamelyik tartomány örököse, láttad a vértjét és a prémjét…

-         Nem vagyok vak. De nem tehetünk semmit. – és kilépett az ajtón – Jó éjt!

-         Neked is anya!

Mindketten nyugovóra tértek. A ház végleg elcsendesedett.