-         Lennél a gyermekeim anyja? – kérdezte önfeledten a szerzetes.

-         Mi? – kérdezett vissza döbbenten a lány, ám még mielőtt felfogta volna mi történt Sango úgy fejbe vágta a szerzetest a csonttörővel, hogy az elszédült és a földre huppant:

-         Ugyan Sango! Csak egy ártatlan kérdés volt! – tapogatta a fejét Miroku.

-         Majd adok én neked olyan kérdéseket, hogy attól koldulsz! – kiabálta ingerülten Sango.

Kagome és Mido otthagyta őket. Mido mikor belépett a kunyhóba egyből Sessh felé lépkedett. Letette az alvó Rint és a démon, illetve az ember mellé térdelt. Sesshoumaru nyugodtan feküdt, már nem vérzett, valaki a testére keresztbefordítva ráfektette apja kardját a Tensaigát. Mido le akarta venni, de akkor Jaken megszólalt mellette:

-         Hagyjad halandó! Sesshoumaru nagyurat meggyógyítja a kard. – okoskodott

-         Persze, ha démon lenne, meggyógyítaná! – felet Mido és lekapta a kardot vissza rakta a hüvelyébe, majd Jakenre nézett – Hol a Másik kardja? – kérdezte.

-         Azt mi nem tudjuk megérinteni. Hatalmas ereje van a Toukijinnek! Mi nem tudjuk uralni, úgyhogy kint hagytuk a falu előtt. – felelte Jaken.

-         Értem! Akkor most hozzál vizet! – parancsolt a kis gnómra.

Az kifutott és pár perc múlva már egy vödör vízzel tért vissza. A többiek lefeküdtek aludni. Kalde segített még Midayoinak egy darabig, megbeszélték a történteket, de végül őt is elnyomta az álom. A nap már magasan járt. Mido leszedte a démon felsőtestéről a szétszaggatott ingje maradványait. Aztán a tiszta vízbe merítette a rongyát, és óvatosan mosni kezdte a koszos sebeket. Sesshoumaru felszisszent, majd kinyitotta a szemét. Az fekete volt nem pedig aranyszínű. Mido elmosolyodott:

-         Egy kicsit fájni fog.

-         Nem érdekel! Azt mond el mi ez a test! Úgy érzem, beleőrülök a fájdalomba!

-         Nem tudom. Kagura valamit tett a szélpengékre én eltaláltam őket a tisztító vesszőmmel. Aztán utána már ilyen voltál. – vonta meg a vállát a lány és tovább mosta a sebeket, de Sessh elkapta a kezét és a szemébe nézett.

-         Segítsél visszaváltoznom! Nem bírom ezt tovább! – nyögte.

-         Nem tudom, hogyan lehetne. Kalde anyó szerint lassan el fog múlni ez az állapot. Ha felerősödsz. Szerinte meg akartak mérgezni.

-         Ugyan már! Nincs az a méreg, ami az én testemen hatna! – fintorgott Sessh.

-         Nem tudom. Szerinte a nyilam megtisztította a pengéken lévő mérget és az ellenkező hatása lett.

-         Vagy is azt akarták, hogy vegyem fel a démoni formám? De helyette most emberré váltam?

-         Valahogy így. Szerintem azt akarták, hogy te végezz ki mindanyunkat. – Mido elfordította a fejét.

Csend állt be a beszélgetésbe. Majd a lány folytatta a munkáját, Sesshoumaru felnyögött.

-         Én ezt nem bírom. Nem tudok mozogni, és iszonyatosan fáj mindenem!

-         Örülj neki, hogy élsz. Csak hát szörnyű sebeid vannak. Nem tudom meddig. – válaszolta Midayoi és egy könnycsepp gördült végig az arcán és Sesshuomarura pottyant.

-         Nem félek a haláltól. Csak nem ilyennek képzeletem el! – nyögte a férfi, arcán közben verejtékcseppek csorogtak le.

Mido felkapta a fejét. Igen, amikor Midoriko odaadta az erejét látta, ahogy a nő gyógyít. „Akkor nekem is sikerülni fog!” – gondolta és kezét az egyik mély seb felé tette. Koncentrált, tenyere fehéren felragyogott és a szeme előtt forrt össze a seb. Sessh moccanni sem mert. Minél több sebet hegesztett be a lány annál jobban érezte magát. Aztán amikor az utolsóval is végzett, Sesshoumaru teste világítani kezdett és haja kifehéredett. Arcára visszatértek a méregcsíkok és a félhold, fülei megnyúltak. Midayoi elmosolyodott, aztán úgy érezte, nem bírja tovább. Sok energiájába került a gyógyítás. Látása homályosulni kezdett és előre borult. Elfeküdt a démon mellett és abban a percben elaludt.

Sessh miután érezte, hogy az erő visszatér a testébe, kinyitotta a szemét. A lány mellette feküdt és mélyen aludt. Öccse és annak társai a házban szétszórtan feküdtek. Mindenki aludt.

„Hát ezt éppen, hogy csak megúsztam! Sesshoumaru látod az eszednek igaza van. Nem kéne halandókkal közösködnöd. Mi lesz a vége, itt hagyod a fogadat, aztán akkor majd gondolkodhatsz megérte-e? Ne legyél olyan, mint az apád, ő is bele halt, abba hogy szerette a halandókat!” – gondolta a démon és csendesen felkelt. Megsimogatta az alvó Rin arcát, majd Midohoz lépett. Némán nézte a lányt. Nem tudta megtenni, érezte el kell mennie: „De akkor mi lesz vele? Nem hagyhatom magára gondolta!” – és kihúzta a lány arcából a hajszálakat. Midayoi hírtelen beszélni kezdett álmában. Először nem értette mit is mondhat, de később értelmes szavakat fedezett fel a motyogásban: Sesshoumaru. Nem őt nem. Naraku tűnj innen. Újabb érthetetlen zagyvaság, majd ismét érthetővé vált a beszéde: soha, soha nem szolgállak, én szeretem őket. Vele maradok. Hagyjál. Aztán Midayoi elcsendesedett. Sesshoumaru fel egyenesedet: „Legjobb lesz, ha elfejtem őket. Nem maradhatok velük, én démon vagyok ők halandók. Meg Mido családja sem örülne, ha mi… Mennem kell! – és Sesshoumaru kilépette az ajtón.