-          Mi ez az egész? Neked szinte 4 naponta változik a szagod. Illetve ezt csak ilyen közelről tudtam megfigyelni, de 3 napja, amikor a tóparton voltunk teljesen más volt. Akkor, hát másképpen hatott rám… - Sessh láthatóan nem találta a szavakat.

-          Aha. Mért akkor milyen volt? – vigyorgott a lány. Sejtette hogy a kutyaszellem szaglása hihetetlenül kifinomult, de azt azért nem gondolta, hogy még az ő testének illatából is megtudja mondani éppen milyen holdciklusban, van a szervezete.

-          Hát szerintem érted. – Sessh elhúzta a száját – Most meg teljesen más. Most megnyugszom az illatodtól. Na ez elég hülyén hangzott egy vérengző szellemtől. – sóhajtott.

-          Egyáltalán nem volt az! És már mondtam mi a véleményem a vérengző szellem beskatulyázásról. Amúgy mindkettőnek meg van az oka, de az maradjon női titok! – suttogta a lány és kényelmesen a démonhoz bújt, haját egy oldalra húzva, szabadon hagyva a nyakát majd lehunyta a szemét. – Nagyon jó lehet a szaglásod, ha ilyen dolgokat megérzel!

-          Általában az. Közelről még az emberek vagy démonok lelkiállapotát is érzem; a félelmet, bánatot, haldoklást, örömet… A nagyobb érzéseket.

-          Ez tök jó lehet. Akkor most mond, meg mit érzel rajtam! – ásított nagyot a lány.

-          Hát! – Sessh lehajolt a lány selymes nyakához – Fáradtságot, őrültséget, és azt a furcsa illatot érzem.

-          Na akkor ezt magyarázd meg! - lány újabbat ásított.

-          Hát láthatóan fáradt vagy, tudatosan őrült vagy, mert egy ilyen démonnal alszol együtt, mint én, és az illatod akkor is furcsa, de rájöttem csak akkor, ha közel vagyok hozzád. Távolról ugyan olyan.

-          Értem! Akkor én őrült, fáradt és furcsa szagú, most aludni fogok! – mosolygott a lány, és jó éjt, csókot adott a szellemnek, majd kényelmesen elhelyezkedett, lehunyta a szemét és elaludt.

Sessh még egy darabig némán nézte a lányt aztán ő is felületes, és rövid álomra hajtotta a fejét.

Ez után nem sokkal megzörrent egy közeli bokor és Kagome meg Sango lépett ki, kezükben a kis Kirarával. A lányok meglepetten néztek a békésen alvó párosra, aztán visszafeküdtek helyükre és ők is álomba merültek…

A kis csapat nagyon későn ébredt. Dél körül reggeliztek csak meg. Egyöntetűen úgy határoztak, hogy még pihennek pár napot együtt, aztán újra külön folytatják útjukat. Persze ezt a pillanatot Inuyashánál és Sesshoumarunál jobban senki sem várta. A fivérek egész nap távol voltak, hogy még véletlenül se fussanak össze senkivel. Mindenki egész nap a lassan sárgára váltó fűben heverészett, a közeli kis tó partján. Mido úgy gondolta ezt a napot végighenyéli, aztán holnap majd gyakorol Sesshoumaruval, aztán meg indulnak. De neki vissza is kéne mennie, mert már egy hete eljött. És a családja már aggódott érte, ezzel tisztában volt, és nem is akart hálátlan lenni, csak itt jól érezte magát. És egy ismeretlen vágy hajtotta, hogy minél előbb megismerje ezt a világot. A lelke mélyén úgy érezte, ide tartozik. Na meg persze hiába is tagadta magának, rettentően vonzódott a hűvös, kegyetlen, de csodálatos démonhoz, meg a sok kedves új baráthoz. Hamar rájött hogy értékes és nagyon okos emberek vannak a közelében. Sangoval és Kagoméval nap hosszat tudott volna beszélgetni. Sőt, Miroku és Shippou is nagyon a szívéhez nőtt. A szerzetes perverzségétől eltekintve nagyon kedves és jó fej volt, és nagyon sok mindent mesélt Midayoinak erről a világról.

Mido egész nap egy nagy fa árnyékában heverészett, nézte az égen futó felhőket és élvezte a napsütést. Estefelére járt az idő, amikor is Kagoméval újra főzni kezdtek. Jól kitettek magukért, és mindenki agyon dicsérte a zacskós levest, a pörkölt port és a szárított tésztát. Egész vacsi alatt csak az evőpálcikák kopogását lehetett hallani. Inuyasha még a megszokottnál is többet repetázott, és Mido újra az adagja többszörösét ette meg. „Fárasztó a papnő-démonok élete!” – gondolta és újabb adagért nyúlt.

Aztán a lányok elpakoltak, és megegyeztek a fiukkal, hogy először ők menjenek el fürdeni, aztán ők is vesznek egy kellemes fürdőt. Miroku és Inuyasha hamar el is indultak, és viszonylag gyorsan vissza is értek. Aztán Kagome, Sango és Mido is fogták törölközőiket és elindultak a tegnapi tó felé. A víz még mindig hideg volt, de ha nem akartak koszosak maradni nem volt más választás. Mido átváltozott, és úgy nem is érezte, hogy hideg lenne a tavacska. Kagome és Sango fújjogva fröcskölték le a lányt, mondván, hogy ez csalás, fázzon ő is velük. Aztán a vízi csatában kimelegedtek és már egyikük sem fázott. Visítva játszottak, mint az igazi barátnők. Aztán amikor már lihegve vették levegőt és Mido csuklani kezdett a sok nevetéstől, abba hagyták és a hideg vízben álldogálva vagy lubickolva beszélgettek. Persze mi másról, mint a fiúkról. Kagome rettentően elvörösödött és hebegett habogott, amikor Inuyasháról kérdezték.

-          Ugye ez nem azt akarja jelenten? – kérdezte kikerekedett szemekkel Sango.

-          Hát – Mido a lány mellé lépett és jelképesen körbeszaglászta Kagomét, pisze orrocskáját mozgatva – pedig nagyon kutya szagod van! – vigyorgott.

Kagome a vihogó lányokat egyesével lenyomta a víz alá, azok prüszkölve, köhögve jöttek a felszínre.

-          Na hogy kinek van közülünk kutya szaga, arról vitatkozhatunk! – vágott vissza Kagome az előbbiekért.

-          Ne tereled a témát! – vágta rá Mido, enyhe pírral az arcán. Hál isten Sangot jobban érdekelte jelenleg Inuyasha és Kagome kapcsolata, úgyhogy ő is inkább tovább faggatta szegény vörösödő Kagomét.

-          Akkor ti azon az éjjel? – kérdezte izgatottan a szellemirtó lány.

-          Amikor nem aludtatok Kalde anyónál? – folytatta Mido.

-          Igen. – suttogta Kagome és már fel, sem mert pillantani a víztükörről.

Mido és Sango hangos csobbanással seggre ült a vízben. Szó szerint.

-          Hát, ez elég gyors volt! – nyögte még mindig sokkosan a szellemirtó.

-          Erre én sem számítottam! De a lényeg hogy ugye boldog vagy? – kérdezte Mido, de ő már nem a meglepetés hatása alatt.

-          Hát, én sem gondoltam! De hát tudjátok, a hév meg minden… - dadogta Kagome még mindig szégyenlősen.

-          Hát nem! – vágta rá Sango.

-          Hát igen! – sóhajtott Mido.

-          Mido? – kiáltottak fel kórusban.

-          Igen?

-          Hogy mondtad?

-          Se hogy.

-          De igen, te titkolsz valamit mosolygott Sango.

-          Ha jól emlékszem Sesshoumaru és te sem aludtatok Kaldénél. – folytatta Kagome.

-          Na és? A kezét adtam vissza neki.

-          Egész éjszaka? A romantikus holdfényben, a selymes füvön fekve mi?

-          Nem egyáltalán! – dadogott a lány.

-          Ne tagadd, hogy együtt vagytok! És nagyon úgy érzem, hogy az óta az éjszaka óta! – folytatta Kagome.

-          Te érezzél csak mást azzal az éjszakával kapcsolatban! – vihogott fel hangosan Sango.

-          Sango! Most nem erről van szó!

-          Hát mi akkor csak… szóval csókolóztunk… - suttogta Mido alig hallhatóan.

-          Ez komoly?

-          Te és Sesshoumaru?

-          Aha. – „ja meg persze együtt fürödtünk, aztán majdnem lefeküdtem vele, reggel meg teljesen meztelenül ébredtem” – gondolta – Mido és elmosolyodott.

-          Csak csókolóztatok mi?

-          Meg el is higgyük! - fűzték tovább a lányok.

-          Ha egy démon akar valamit, azt megszerzi!

-          És ha igen? 

-          Akkor mi volt?

-          Hát elvittem Jakent kozmetikushoz, Rinnel felhívtuk Csipkerózsikát, aztán a limuzinommal elhajtottunk Hollywoodba. Jaj lányok ne nézettek ilyen idiótán, csak vicceltem!   

Mindhárman összenéztek, és nevetni kezdtek. Kagome is feloldódott a kacagás közben és jól elbeszélgettek hármasban. Persze a lányok részletes beszámolót kértek. Aztán el kellett mesélnie Inuyasha hogy-hogy ilyen határozott volt, meg hogy akkor szerinte most mi van Kikyouval. Meg a többi sok-sok kérdésre mindre válaszolnia kellett.

Aztán már fáztak és kimásztak a tavacskából. Persze előtte Mido alaposan körbeszimatolt a levegőben. De csak nagyon távolról Sessh illatát sodorta felé a szél. Már törölköztek, de ő még ábrándosan mindig a levegőt szimatolgatta. Egész nap nem látta a szellemet, és reggel sem mellette ébredt. Hangosan sóhajtott. A két öltözködő lány rá nézett. Aztán Sango mosolyra húzta a száját:

-          Sesshoumaru? – kérdezte.

-          Mi? Izé. Ja, nem csak… - tért magához a még mindig álmodozásába merült Mido.

-          Szépek vagytok együtt! – mosolygott Kagome is.

-          Mi? Ezt meg hogy érted?

-          Hát, tegnap este. Kirara elszökött, és őt kerestük, mert Sango szerint nagyon legyengült a tegnapi harcban. Szóval féltettük. Aztán felétek is elmentünk, és hát aranyosak voltatok. – válaszolta a lány.

-          Hogy mit csináltatok? – Mido csak hápogni tudott, és vörös arcát, a törölközővel takarta el.

-          Láttunk összebújva Sesshoumaruval. Már mind a ketten aludtatok. – válaszolta a szellemirtó és már csak a papucsait húzta fel.

-          Aha. Ha ti mondjátok. – válaszolta Mido tetetett közömbösséggel, és gyorsan öltözni kezdett.

-          Elhiszem hogy nehéz! – nézett rá a haját törölgető Kagome.

-          Mi? – kérdezett vissza a lány.

-          Egy démont szeretni. – válaszolta fésülködés közben Kag.

-          De hát! – sóhaj - Tudom. – válaszolta Mido – Ennyire látszik?

-          Nem, de mi lányok vagyunk, mint te és ráadásul fontos vagy nekünk, úgyhogy figyelünk rád. És így észrevettük! – ölelte át a lány vállát Sango.

-          Olyan aranyosak vagytok! – húzta magához a két lányt Mido – Örülök, hogy ilyen barátokkal hozott össze engem a sors!

-          Mi örülünk! – válaszolták a csajok kórusban.

Aztán összepakoltak és visszaindultak a szürkületben. A kis tábortűz már ropogott és Rin meg Shippou a Kagométől kapott rajzkrétákkal csodás műveket rajzoltak. Jaken épp Aunt vitte el itatni, vele útközben találkoztak. Miroku a tűznél ült és a már visszatért Inuyashával diskurált Naraku elleni hadműveleteikről. Aztán a lányok összepakoltak és Kagome közben Mido fülébe súgta: Beszélni szeretnék veled!

Midayoi csak bólintott, aztán negyed óra múlva mind a ketten eltűntek. A sötét erdőben a fák között sétáltak. Lassan feljött a hold fénylő sarlója. Kiértek egy másik tisztásra. Ott Kagome megállt, és Midora nézett:

-          Szeretném, ha segítenél nekem!

-          Miben? – kérdezte Mido kíváncsian.

-          Tudod én is miko vagyok, de nem tudom uralni az erőm. És arra gondoltam segíthetnél. Fontos lenne, hogy ne csak kolonc legyek a többiek nyakán harc közben.

-          Ugyan Kagome, nem tudom, miről beszélsz! Amúgy pedig nagyon egyszerű. A legnagyobb erőnk a tisztító nyílvessző. És te így is sokkal erősebbeket lősz, mint én. A másik az a megrázó izé. Azt nem tudom, hogy csináltam. És neked nagyon erős tisztító erőd van. Az ékkő szilánkok is megtisztulnak, ha te azt akarod. Mért mondod hogy kolonc vagy?

-          Hát mert a többiek olyan erősek. – sóhajtott a lány.

-          Akkor eddzél. Lőjél célba, és használd minél többször a spirituális erőd. Hidd el, te vagy a kulcs Naraku legyőzésére! Amúgy jut eszembe, ez téged illet! – azzal Mido elővette a 10 ékkőszilánkot. Azok csodálatos fénnyel csillogtak a kezében.

-          Te is meg tisztítottad őket! – nézet a lányra Mido.

-          Nem én, a nyilam. –válaszolta és a lány kezébe nyomta a szilánkokat.

-          Mért adod ezeket nekem? – kérdezte.

-          Hiszen neked kell összegyűjtened, hogy teljes legyen a kő, és utána megtisztítanod, és utána vigyáznod rá.

-          Köszönöm. De sok hírtelen! – zárta össze a kezét Kagome.

-          Ezen segíthetünk. Forraszd össze!

-          Egyedül nem tudom. Múltkor Kikyouval együtt sikerült. Meg azok is összeforrtak, amiket te használtattál velem a faluban, a védőpajzsnál.

-          Értem, akkor add a kezed! – a lányok ujjai közt összeforrtak az ékkőszilánkok.

-          Tizenhárom darab. Kettő van még Kougánál, egy Kohakunál és a többi valószínűleg Narakunál. – sóhajtott.

Lassan vissza fele kezdtek sétálni. Lassan és ráérősen, közben tovább beszélgettek. Aztán az ékköves téma valahogy abbamaradt. Kagome nagyon feszengett a beállt csendben, aztán megfogta Mido kezét és a földet nézve megszólalt:

-          Tudod, te az én koromból vagy. Veled tudok erről beszélni. Szóval félek, mert mi együtt voltunk Inyashával, de nem… Érted? – kérdezte.

-          Aha. Hát nem tudom, erre mit mondjak. Várj a hónapod végéig. Aztán majd kiderül. – nézett együtt érzően a lányra Mido.

-          De félek. És ha igen? Meg hogyan mondjam meg neki, hogy ez így nem jó? – kérdezte Kagome és tovább indult.

-          Hát ez nehéz ügy. Figyeld a hold ciklusod. Jobbat nem tudok. – mondta Mido.

-          Aha. Olyan furcsa. Már két éve a két világ között ingázok. És az óta nincs vége ennek az egész Narakus kalamajkának. Most meg még ez is.

-          Értem. 15 voltál, amikor ide kerültél?

-          Igen. Tényleg, mivel mindkettőnknek haza kell járnia ezért majd ott is, találkozhatnánk néha.

-          Ez jó ötlet. – lelkesült fel Mido.

Beszélgetve sétáltak vissza a táborhoz. Ott aztán Mido elbúcsúzott, Rint a karjába kapta és elvonult saját alvóhelyükre. Jaken és Aun már ott volt, de Sesshoumarunak nyoma sem volt. Mido betakargatta egy takaróval a kislányt, ő pedig leült a tegnapi fa tövébe. Lehunyta a szemét és figyelte az éjszaki erdő zajait. Aztán szépen lassan elálmosodott. Félálomba volt, de a karján végig futott a hideg. Aztán érezte, hogy valami puha és meleg takarja be a testét. Felriadt szendergéséből. Sessh tért vissza. Némán leült a lány mellé és magához húzta.

-          Elmaradtál. –suttogta a lány, de szemei már újra leragadtak.

-          Tudom. Ne haragudj. – a démon még jobban magához húzta a lányt.

-          Sesshoumaru! – törte meg a csendet Mido, de inkább csak olyan volt mintha álmában beszélne.

-          Igen?

-          Én, én nagyon… - Mido hangja egyre jobban elhalt, ahogy egyre mélyebben álomba merült – szeretlek… - suttogta alig hallhatóan.

A démon felkapta fejét. A lány már újra aludt, de ő hihetetlenül boldog volt. Midayoi szereti. Nem ismerte eddig ezt az érzést, de elkönyvelte magának, hogy ennél jobban még nem érezte magát.

Aztán csókot nyomott a lány homlokára és mosolyogva bámulta a csillagokat.