- Már rég elkéstél. Mert én ma nem megyek suliba! – szólt bele a lány húga egy nagy szelete langalit majszolva.

- Ezt meg hogy érted? – kérdezte rémülten Midayoi.

- Kicsim, 5 perc múlva nyolc. Amúgy ha figyeltél volna rám, tegnap tudnád, hogy az alsóbb évfolyamokban nincsen ma tanítás. – fűzte tovább az édesanyjuk.

- Micsoda? De akkor mért nem ébresztettetek fel előbb? – cipőhúzás közben Mido.

- Hát, mi próbáltunk, de kulcsra volt zárva az ajtód! – kotyogta közbe teli szájjal a legkisebb.

Mido fájdalmasan elhúzta a száját és egy verejtékcsepp jelent meg a homlokán. „Persze mert bezártam este az ajtót. Nem akartam hogy véletlenül bejöjjenek, amúgy sem tudják hogy mi… De ezt most meg kell magyaráznom, legalább is ismerem anyának ezt a nézését!” – kínlódott Mido a cipőkötés rejtelmei között. Aztán felpattant:

-          Nekem sietnem kell! Sziasztok, ma nem eszek itthon. – azzal megragadta a csendben figyelő Sessh kezét és kiviharzott a házból. A démonra nézett nagy könyörgő szemekkel:

-          Kérlek, vigyél be a suliba! Csak te vagy elég gyors, hogy beérjek! Ma fogunk összefoglalni!

-          De nem azt mondat, hogy ne menjek veled, mert feltűnő vagyok? – húzta fel a szemöldökét a szellem.

-          Se ez most élethalál kérdése! – kiáltotta Mido és az órájára nézett – Már csak 2 perc csengetésig!

-          Felöltözök és elviszlek. – válaszolta Sessh teljesen higgadtan és lépett volna befele de, a lány elkapta a karját.

-          Ne! Akkor már biztos elkések! – hadarta.

-          De hát? – Sesshoumaru végnézett önmagán, cipőtlen lábain, fehér nadrágján, a fehér ingen és megcsóválta a fejét.

-          Könyörgöm! – szorította meg a kezet a lány.

A démon sóhajtott és változni készült. De nem ment. Mind a ketten csak néztek maguk elé. Sesshoumaru újra koncentrált, de sikertelenül. Értetlenül pislogott engedetlen testére.

- Úgy néz ki korlátolt, vagyok a világodban. Csak hogyan? – kérdezte saját magától.

- Jaj, ne! – Mido szemében hatalmas krokodilkönnyek jelentek meg.

A démon egy darabig nézte a szenvedő lányt, aztán egy mozdulattal a hátára kapta és már a házuk tetején voltak. Egyik háztetőről a másikra ugráltak. Sessh az orra alá morogta:

- Odáig süllyedek, mint a korcs öcsém. Egy halandó lányt hordozok a hátamon. – sóhajtotta, aztán lelassított az egyik kereszteződés mellet, egy 10 emeletes tetején. – Merre?

- Balra! Az a nagy piros tetős ház! – válaszolta Mido, és próbált nem lenézni.

Mikor megérkeztek az épület tetejére, akkor szólalt meg a csengő. Sessh leugrott az épület mögé, majd letette a lányt. Mido mondani akart valamit, de már nem volt rá ideje. Egyrészt meghallotta barátnői kiabálását, másrészt Sessh ahogy jött már fent is volt a tetőn. De a lány még tisztán hallotta a démon hangját a fülében:

-          Érted jövök.

-          Csak azt ne! – sóhajtotta Mido és elindult a barátnői felé.

A suli hihetetlenül gyorsan elment. Mido még bent marad egy fél órát, hogy a matematika tanárnője elmagyarázza a nehéz részeket, hogy pótolni tudjon. Aztán a három lánnyal kilépett az iskola kapuján. Vidáman sétáltak a szokásos gyorsétterem felé. Mido viszont nyugtalan volt. Mindenhol Sesshoumarut látta, és rémképek peregtek a szeme előtt, arról a percről amikor is egyszer csak becsapódik közé és a lányok közé. De sikeresen eljutottak a falatozóig, ahol is Mido iszonyú gyorsasággal tömte magába a hamburgert. Sietnie kellet, hiszen még legalább 6 órányi lemaradást kellet pótolnia és meg tanulnia. Elköszönt a barátnőitől, akik még marasztalni akarták, de Mido hajthatatlan volt.

Kilépett a nyüzsgő utcára. Végig sietett a négy sávos fő út mellet, aztán befordult egy szűk kis utcába, úgy gondolta rövidít. Habár éjszaka aranyakért sem menne erre, most fényes nappal bele fér. Ahogy ezt végiggondolta, egy fehér villanást látott, aztán érezte, hogy valami megragadja, majd a magasba emeli. Mido pedig felhúzta a védőpajzsot. Igaz nem ment vele sokra, mert a támadó már testközelben volt. Becsukta a szemét.

Aztán megálltak egy ház tetején. Mido kinyitotta a szemét, de hírtelen semmit nem látott az arcába lógó fehér hajszálaktól.

-          Sesshoumaru? – kérdezte meglepetten.

-          Mondtam, hogy eljövök érted!

-          De a szívbajt hoztad rám.

-          Kvittek vagyunk. Te is a csörgő valamivel. De most már menyünk, mert megfulladok ettől a bűztől. – nézett Sessh az alul elsuhanó kocsikra.

Mido bólintott, és felmászott a démon hátára és már suhantak is a házak felett. Pár perccel később, már a lány háza előtt álltak.

-          Köszönöm. – kezdte Midayoi.

-          Nincs mit.

-          De tudod nekem, megint tanulnom kell. Már csak ma este. Holnap megírom a tesztet, és visszamehetünk.

-          Értem.

-          Szóval, ha akarsz, menj vissza a te idődbe, mert unatkoznál itt.

-          Elleszek, ne aggódj. Na menj! – azzal Sesshoumaru hátat fordított a lánynak és elindult a kerti ösvényen.

Mido bement, köszönt mindenkinek, és nagyon kerülte a reggeli kulcsra zárós témát. Sikeresen meg is úszott mindenféle faggatást, és újra nekiállhatott a matek példákat megoldani, és nyelvtant magolni. A délután nagyon lassan vánszorgott, és estére be is borult. A lány néha szomorúan bámult ki az ablakon, aztán egyre jobban besötétedett és az esőcseppek dobolását lehetett csak hallani. 8 óra felé járhatott az idő, amikor is valami kaparászás szerűt hallott az ablak felöl. Felállt és kinyitotta. Az ablakon a bőrigázott kutyadémon mászott be. Hosszú hajából csöpögött az eső víz, ruháiból akár csavarni is lehetett volna. Aztán szó nélkül összehúzta magát, ám Mido látta mire készül:

-          Meg ne próbáld! – kiáltotta és rémülten a fürdő felé rángatta, az értetlen és tök vizes Sesshoumarut. Ott aztán szépen szó nélkül elkezdte leszedni a ruhákat róla. A prémet és a felső ruhákat a szárítóra rakta, a páncélt és a kardokat pedig egy leterített törölközőre.

-          Nem fog berozsdásodni? – kérdezte.

-          Nem hinném. Amúgy évszázados eső van ma. Oda át is zuhog. – sóhajtott Sessh és végre kutya módra megrázhatta magát.

Hosszú, fényes hajából szerteszálltak a csillogó cseppek és mindent beterítettek. Mido prüszkölve próbált menekülni, de nem úszta meg. Felháborodottan nézett Sesshoumarura:

-          Hogy neked mennyi eszed van? – kérdezte rosszallóan - Inkább fürödj, meg mert beteg leszel.

-          Én soha nem vagyok beteg. – válaszolta Sessh a lánynak, aki már közben engedte a kádba a forró vizet. - És mire akartál utalni azzal a kérdéssel?

-          Arra hogy idióta vagy, mert tiszta vizes lettem miattad.

-          Nem vagyok idióta. És akkor meg fürödj meg te, ha vizes lettél, mert beteg leszel.

-          Ne fárassz! – válaszolta Mido és egy törölközőt nyomott a démon kezébe, elhúzta a paravánt és visszaült a könyv felé.

Aztán a betűk egyre csak futkostak a szeme előtt, és a víz csobogására szépen lassan lekókadt a feje. Majd békésen aludni kezdett a könyv felett. Nem tudta mennyi idő telt el, de arra riadt fel, hogy valaki gyengéden felemeli, és az ágyához viszi. Ott lehúzza az iskolai egyenruháját és betakarja. Aztán már újra aludt.

Másnap reggel korán kelt. Furcsán ébredt úgy érezte, figyeli valaki. Sesshoumaru az ágyán ült és őt nézte. Mikor a lány kinyitotta a szemét halkan, odasúgta neki:

-          Este jövök érted. – azzal felkelt és elment.

Mido visszaaludt és fél órával később mikor felkelt azt hitte, ezt csak álmodta, de amikor nem találta sehol a démont szomorúan tudomásul vette, hogy nem álom volt.

Aztán felöltözött és elindult az iskolába. Ott már mindenki be volt zsongva és a tesztre készült. Mido leült a helyére, aztán jött a tanár kiosztotta a lapokat és mindenki írni kezdett. 

Óránként kaptak 10 perc szünetet. Maga a teszt 3 órás volt. Már csak egy óra volt vissza, amikor is Mido, írás közben iszonyatosan rosszul lett. Látomásai lettek, szédült és hánynia kellett. A látomások a középkorból jöttek. Gyorsan peregtek a szeme előtt a képek, főleg Inuyashát és Kagomét látta, meg egy ismeretlen furcsa lepkeszerű démont. Kagomét elvitte és manipulálta. A lány megsebezte Kalde anyó és Inuyasha ellen indult. Harcoltak. Közben a Goshinboku kiemelkedett és hatalmas időfává torzult. Aztán Sango és Miroku két nővel küzdöttek. Náluk volt Kirara aki kitartóan támadta a szegény kétségbe esett szellemirtót. Aztán látta Kagomét, ahogy egy levélből íjat és nyilat készít magának. Inuyashára céloz. A hanyou már nem tud menekülni, az íj megfeszül…