zsoldossal, akinek feltett szándéka engem feleségül venni, és erősen kétlem, hogy hajlandó lesz 2 évig udvarolni utána 3 évig jegyben járni meg a többi. Sesshoumaru nincsen itt, én nem tudok átváltozni. A kezemet megkötözte, nem tudom, hogy milyen erőmet tudnám így használni. Mindjárt itt az éjjel, és másra nem is vágyok, mint azzal a bolonddal együtt éjszakázni. Szuper!” – kesergett a lány.

Aztán elsétált a víz széléig, ott leguggolt és ügyetlenül megmosta az arcát. Szomorúan nézte a nyúzott tükörképet. Ruhája szakadt és koszos volt, haja kócos, szemei fáradtak. Aztán feltűnt mi olyan furcsa neki ebben a helyben. Semmilyen élőlényt nem érzékelt itt. Se madarak, se kisebb állatok, se halak a vízben. Most vette csak észre, hogy a szép táj, kihalt és élettelen. Ezen gondolkozott, de semmilyen ésszerű indokot nem tudott kitalálni. Aztán a nap lassan alászállt és hűvösebb is kezdett lenni. Mido fázósan összehúzta magát. Kis idő múlva megérezte, hogy figyelik.

Felállt és nyugodtan hátra nézett. Nem látott senkit a fák és sziklák mögött, de tudta hogy csak a zsoldos lehet ott.

-          Mit akarsz? – kérdezte a szürkülettől.

-          Szép vagy. – jött a válasz.

-          Menj a fenébe! – szitkozódott a lány.

-          Olyan nyúzott, de gyönyörű. Mellettem jobb soros lenne!

-          Te tiszta bolond vagy! – azzal hátat fordított és elindult a kis tó partján a barlanggal ellentétes irányba.

Alig haladt pár métert, már hallotta a háta mögül a halk lépteket. Próbált nem foglalkozni vele, és gyorsabb tempóra váltott. A léptek továbbra is követték a homályban.

-          Hagyjál már békén! – állt meg és fordult hátra.

-          Szerinted azért hoztalak ide? – kérdezte a férfi.

-          Ha csak egy ujjal is… - fenyegetőzött a lány.

-          Hideg van, menyünk vissza a barlangba. Jakotsou is visszatért már.

-          Nagyon hívogató társaság! – fintorgott Mido.

-          Nekem mindegy hogy jössz-e magadtól! – rántotta meg a vállát a zsoldos, és a tiltakozó lányt megragadta, majd a vállára vette, mint egy zsákot.

Mido rugdalózott, kapálózott, amit csak tudott, de semmi sikerrel. Lassan feladta és némán tűrte, hogy a Bankotsu visszavigye a barlanghoz. Ott éppen nagyban falatozott Jakotsou, a másik zsoldos. Mikor meglátta főnökét visszatérni, elhúzta a száját.

-          Oou Aniki minek kellett ezt a lányt magaddal hozni? – kérdezte.

-          Rég nem volt társaságom. – válaszolta a vezér és beljebb vitte a lányt.

Ott három szénából vetett ágy volt, néhány használati tárgy, pár fegyver és fenőkövek. Jobbra, balra kisebb nagyobb sötét vájatokkal. Midot lerakta az egyik ilyen fekhelyre és a kezén lévő kötelet, kioldotta. Visszament a társához, a barlang elejébe, ahol kis tűz égett. Begyújtott egy fáklyát és azzal tért vissza. Azt az egyik fajba fúrt lyukba rakta és leült a lány mellé. Mido a csuklóját dörzsölgette.

-          Van családod? – kérdezte kis idő múlva a férfi.

-          Van.

-          És hol laksz?

-          Messze innen.

-          Még is, mi a neve a faludnak?

-          Tokió.

-          Nem ismerem. – rázta meg a fejét Bankotsu.

-          Mondtam, hogy messze van.

-          Értem. És honnan ismered azt a démont? – kérdezte.

-          Eltévedtem és megmentette az életem.

-          Önzetlenül segített rajtad? Meglepő.

-          Tudnék még sok meglepő dolgot mondani neked! – húzta savanyú mosolyra a száját a lány.

-          Hallgatlak.

-          Nincs kedvem beszélgetni veled.

-          Csinálhatunk mást is! – mosolygott gúnyosan a zsoldos.

Ám abban el a pillanatban a barlangba berepült Naraku egyik mérges darazsa. Egyenesen Bankotsuhoz szállt és valamiféle üzenetet adott át a zsoldosnak. Az összehúzta a szemöldökét majd felállt. Újra megkötözte a lányt, és elindult kifelé. Midayoi szíve hevesen vert és fülelt hátha meghall valamit a kintiek beszélgetéséből.

-          Jakotsou.

-          Igen?

-          Inuyasha az akadályon belül van. Állítsd meg.

-          Örömmel! – ugrott fel a zsoldos.

-          Jakotsou, még valami.

-          Tessék?

-          Renkotsou már ott van. Nála van Ginkotsou ékkőszilánkja. Vigyázz vele!

-          Mire gondolsz Bankotsu?

-          Csak annyit mondtam vigyázz! – azzal visszatért a lányhoz.

Mido kelletlenül nézelődött a lakásnak használt barlangban, hátha talál valami számára hasznos tárgyat. Legjobban az a hiányérzet zavarta hogy nincsen a nyakában Midoriko ékköve. Sóhajtva rázta meg a fejét.

-          Mi a baj? – kérdezte a zsoldos és elfeküdt a szalmaágyon a lány mellett.

-          Például, az hogy itt vagyok. – válaszolta Midayoi és csuklóján a kötelet csavargatta.

-          Ja, ezt elfelejtettem, csak tudod fő az elővigyázat. – oldotta el a kötelet a lány kezén.

-          Szuper.

-          Ne legyél ilyen hideg! – válaszolta Bankotsu és megpróbálta magához húzni a lányt.

-          Engedj el te szemétláda! – sikította Mido.

-          Mondtam már, hogy a félelem és a düh még szebbé tesz! – még mondani akart valamit, de aztán nem tette, csak felült és savanyúan a lányra nézett.

-          Mi van? – kérdezte idegesen Midayoi.

-          Te fürödtél amióta eléd, dobtam a mérget? – kérdezte fintorogva.

-          Nem, de ha nem tetszik, nem kell a közelembe jönnöd. – vágott vissza sértődötten.

-          Hát pedig így illúzióromboló éjszakánk lesz!

-          Nagyon nem érdekel milyen éjszakád lesz, én úgy is távozni készülök!

-          De makacs vagy! – sóhajtott a zsoldos és elkapta a lány karját.

Erőteljesen egy balra nyíló bejárathoz vezette, ott belökte az alagútba. Pár lépés után megütötte a fülüket a vízcsobogás. Egy újabb barlangba kerültek, ahol a plafonul szolgáló kőből csobogott a víz, majd a szemben levő oldalon alul kifojt, hogy egyesüljön a tó vizével.

-          Vetkőzz le! – utasította a zsoldos és visszaindult.

-          Álmodozzál. – dohogta a lány és még percek múlva, amikor Bankotsu visszatért, ugyan úgy állt.

A férfi pár ruhát hozott, két fáklyát, szappant, meg valami medve prémszerűséget.

- Figyelj ha zavar a szagom fogd be az orrod vagy engedj el, de az, ki van zárva hogy amíg két kilométeres körzetben a közelemben vagy én fürdök vagy levetkőzök.

- Majd meglátjuk! – válaszolta a zsoldos és letette, amiket hozott.