XXXXIII. Kosimo

A lányok beszóltak Rin ért és követték Sesshoumarut. Majd besiettek a szentélybe, és átléptek az átjárón. Kagoménak nagyon tetszett az a megoldás, hogy nem kell kútba beugrálnia, meg utána onnan kimásznia, amin a 3 lány jót is nevetett. A túloldalon már Aun és Jaken is várta őket. De a lányok bosszút forraltak, a démon ellen, és amikor az nem figyelt rájuk két nagy hógolyó szállt a szellem felé. Sesshoumaru annyira meglepődött, hogy védekezni is elfelejtett, és a hólabdák koppanva foszlottak szét a páncélján. Persze utána a lányok visítva menekültek, de Sessh nem foglalkozott velük. Elindult az erdő felé, kantárszáron vezetve Aunt.

Időközben Rin is dobálni kezdte a szerencsétlen Jakent, és a lányok beálltak a sor végére. Mido duzzogva húzta el a száját.

-          Ma nagyon mogorva.

-          Igazán én azon lepődtem volna meg, ha másképp viselkedne. – válaszolta Kagome.

-          Hát, ja. Nem stimmel ebben a világban valami, azt hallottam, de attól még lazíthatna. – fűzte tovább Mido, de elmélkedésüket, a szellem hangja szakította félbe.

-          Üljetek fel Aunra! Innentől kezdve repülünk. Követ valami minket.

Persze a lányoknak nem kellett kétszer mondani. Mido ület elöl, az ő ölében ölt Rin, köpenyébe bebugyolálva. Mögöttük Kagome és leghátul Jaken. Aun felszállt, és a fák elsuhantak alattuk.

Elindulási helyüktől pár méterre egy kis macska küszködött a hóval prüszkölve. Teljesen ugyanolyan volt, mint Kosimo, csak éppen érdekes módon két farka volt, és hatalmas zöld szemei. A cica megunva a harcot a hóval, megrázta magát, majd narancssárga lángok borították be a testét. Mire a fény elült, egy jókora szellemmacska állt a hóban. Így már jobban meg lehette figyelni. Homlokán, mintha két egymásra fordított fekete hold lett volna, fülei hegyét és pofáját is fekete szőr borította. Amúgy még a farka vége is fekete volt, meg mintha lábaira fekete zoknikat húztak volna. Pár lépést futott majd a lábainál égő kis tüzek fellobbantak és a levegőbe emelkedett. Suhogva követte Sesshoumaruék kis csapatát.

Midoékra hamar rásötétedett, így kénytelenek voltak megállni. Sessh egy barlangba vezette Aunt és utasait. Ott Jaken tüzet gyújtott, majd a lányok megvacsoráztak a magukkal hozott ételekből. Sesshoumaru sokáig a barlang előtt állt, és látszott rajta hogy valami nyugtalanítja. Mido úgy döntött ki megy hozzá, de mire a cselekvés átvette volna a gondolat helyét a démon bejött. A lányok kártyáztak, és csendben beszélgettek, amíg lassan el nem álmosodtak. Már pont készültek hálózsákot bontani, amikor is iszonyatos ordítás rázta meg a tájat. Jaken kezéből még a bot is koppanva dőlt ki.

Az ordítás megismétlődött, és kezdett érthetővé válni. Aztán mintha már több hang kiabált volna a sötétségben.

-          Mi ez? – dadogta Rin rémülten és Kagome mellé kuporodott.

-          Ennek meg hány testvére volt? – kelt fel halkan morogva Sesshoumaru.

-          Hova mész Sesshoumaru nagyúr? – kérdezte vacogva Jaken, miközben újabb ordítást hallottak:

-          Sessouhhmaruuuuu! Gyereee előőőő te rühesss kuuuutya!

-          Ez azt hiszem nekem szól! – ropogtatta meg a démon az újait és a barlang kijárta felé indult.

-          Várj! Veled megyek! – futott utána Mido.

-          Nem. Vigyázz a többiekre!

-          De Sesshoumaru, ezek többen vannak!

-          Tudom, az előző 5-öt is én öltem meg.

-          És mért? – húzta el a száját a lány.

-          Hosszú lenne. Egyet megöltem, most jön az egész rokonság bosszút állni. Remélem ezek az utolsók.

-          De mik ezek?

-          Söpredék nagydarab dögök. Csak nem túl jó, csupán fárasztóak! Maradjatok itt! – azzal leugrott a barlang alatt elterülő puha hóba, majd egy villanással már az erdőben járt.

-          Te tudod! – sétált vissza vacogva a lány.

-          Hova ment? – kérdezte Jaken félősen.

-          Vajon? Egy kis esti testmozgás. Szerinte. De nekem ez nem tetszik. – vont vállat a lány.

Egy darabig csendben ültek, majd újabb ordítás rázta meg a vidéket.

-          Nekem ez úgy tűnt, mintha felénk jönne! –suttogta Kagome, miközben reménytelenül keresgette íját és nyilait – Kalde anyónál hagytam! – sóhajtott.

-          Menjetek hátra! Én megvédelek titeket! – állt fel a zöld kés gnóm remegve – Különben Sesshoumaru pici darabokra tép… - fejezte be halkan.

-          Igaza van! Gyerünk, befelé! – kezdett szedelőzködni Mido.

A lányok követték a példáját, és átköltöztek a barlang mélyére, és Aunt is beljebb vitték.

- Ennyire nem gondoltam komolyan! – visította rémülten Jaken – Egyedül maradtam!

Rémületét fokozta az egyre erősebben hallható óbégatás.

-          Gyere elő te rühes kutya! Érzem a szagodat! – hallatszott kintről.

A következő pillanatban pedig egy kicsiny árny jelent meg a bejáratnál, majd fürgén beszaladt a barlangba. Jaken rémülten felordított, mire Mido előjött.

- Mi van? – kérdezte szánakozóan.

De követte a kis démon példáját és akkorát sikított amekkora a torkán kifért. Ugyanis egy szőrös puha és doromboló valami a lábához dörgölőzködött. A sikoly után beállt csendben, csak ütemes berregő dorombolás maradt a sötétben, mert időközben a tüzet is kioltották.

-          Kosimo? – tette fel a kérdést meglepett Mido.

Csak kedves, halk miákolás volt rá a válasz. A lány lehajolt és felvette a cicát.

-          Jaken, meg tennéd, hogy egy picit, öhm, világítasz? – kérdezte.

A sötétben hallani lehetett, ahogy a kétfejű bot kinyílik, és lángok kúsznak a magasba, ami fénnyel töltötte meg a barlangot.

- Te meg hogy kerülsz ide? – kérdezte Mido becézgetve a cicától – Jé! És mióta van két farkad, és mi ez a jel a homlokodon?

Kosimo csak kedvesen dorombolt a lány karjában. A barlang sötétebb részéből Rin és Kagome csak meglepetten pislogott kifelé.

-          Ismered? – kérdezte Kagome.

-          Ő a mi öreg cicánk, Kosimo!

Mido a lány felé nézett, akinek a következő pillanatban rémülten kikerekedtek a szemei. Lassan felemelte a kezét és Mido háta mögé mutatott. Ő rémülten pördült meg a tengelye körül. A barlang bejáratánál, egy behemót, szőrös háromszemű monstrum állt. Jaken úgy érezte szívrohamot, kap, Mido még átváltozni is elfelejtett a döbbenettől. Rin és Kagome pedig csak rémülten lapult egy szikla mögé. Csak Kosimo fújt mérgesen és ugrott le a lány karjáról. Pár lépést előre futott, majd sárga és piros lángok ölelték körbe a csöppnyi macska testet. Mire a fény elült egy ló nagyságú, agyarakkal rendelkező, morgó démonmacska állt előttük.

-          Kosimo? – dadogta Mido értetlenül.

A távolból ekkor többféle hangot sodort feléjük, a szél. Bömbölést, zuhogást, és mintha egy kutya fájdalmas szűkölő vonyítását.

 - Nagyuram? – nyelt nagyot Jaken a lány háta mögül.

- Most meg van! – vihogott fel bután az ormótlan behemót a barlang bejárata előtt – 10 testvérem közül már megölt 6-ot. Most eljöttünk mindannyian. A többiek örülni fognak, ha viszek vacsorát! – azzal bemászott a barlangba.

Vagy inkább csak mászott volna. Kosimo, elrúgta magát a talajtól, és a behemóttal együtt kiburult a hóba. Mido erre tért észhez, gyorsan alakot váltott, és Jakenre parancsolt.

-          Ha még egy jönne, süsd meg szó nélkül! Vacsorára! – tette hozzá, majd kiszaladt a bejáraton.

A barlang előtti kis havas tisztáson ádáz harc folyt a nagymacska és a behemót között. Mido egy elegáns mozdulattal a démon nyaka köré pattintotta a kezéből kicsapódó sárga fonalat, mire az elengedte a macskát. Ám a behemót egyszerűen elkapta a fonalat és megrántotta a lányt. Mido előre bukott, és a szellem lábáig repült, ahol elegáns hasassal landolt a hóban.

- Nem is tudtam, hogy a kutyának vannak társai! – szólat meg a behemót, sajátos orrhangján.

- A kutyának neve is van, és gyorsan megtanulod, ha élni akarsz! – pattant fel a lány és elrúgta magát a talajtól.

A levegőben a démon fölé szállt, egy pillanatra megállt és megropogtatta az ujjait. Úgy, mint ahogy Sesshoumaru szokta, és talán még a halálosztó mosoly az arcán is hasonlított a férfiéra. De legnagyobb meglepetésére a behemót köddé vált alatta, majd már csak az éles fájdalmat érezte az oldalán. Lefelé kezdett zuhanni, szinte megállíthatatlanul. De Kosimo megmentette. A lány alá ugrott, és felkapta a levegőbe. Midayoi visítva kapaszkodott a selymes bundába. Kosimo jóval a démon feje felett megállt és a levegőben lebegett.

- Huh! Ez meleg volt! – sóhajtotta a lány – Köszönöm hogy megmentettél!

A cica csak egy halk morgással válaszolt.

- Én is így gondolom! Fejezzük be a játékot! – javasolta a lány.

Legsürgetőbb ténynek viszont azt találta, hogy nem is olyan távolról, hallotta Sesshoumaru csatájának hangjait. És elég rossz érzéssel töltötte el az is, hogy tudta, a férfi rákényszerült, hogy felvegye igazi alakját. Aurája szinte égette a levegőben. Ám még is a legrémítőbb a terjengő tömény szellemvérszag volt, amiből nem tudta megállapítani kié is lehet.

Közben a szellem karmos kezével feléjük hadonászott, de Kosimo rendre ki tért előle.

-          Menj, kérlek feljebb! –utasította a lány.

A macska, igenlően morgott és feljebb szállt. Mido leakasztotta íját, és egy nyílt illesztett a húrra.

- Vicces vagy! Egy nyílvesszővel akarsz megölni! – nevetett a behemót.

- Menj a testvéreid után! – válaszolta a lány és ellőtte a vesszőt.

Az amint elhagyta az íjat, vakító kék fénnyel suhant a levegőben, és még el sem érte a szellemet, az már szétporladt.

-          Kosimo! Keressük meg Sesshoumarut!

A macska futni kezdett a levegőben, és hamarosan meg is pillantották, őket. A fehér szellem kutya és a behemót testvérei, akik kiköpött másai voltak már az erdő felét letarolták. Az egyik, már véresen a földön feküdt, miközben a másik kettő a kutyát támadta. De valami lehetetlen módon, képesek voltak egyszerűen eltűnni a szem elől, és teljesen más helyen felbukkanni. A démon kutya már nagyon ki lehetett akadva, mert vaktában össze-visszatámadt.

- Ez nem túl fényes! – sóhajtott a lány - Kosimo, egyet bevállalsz a háromból? – kérdezte.

A macska bíztatóan morgott, és lejebb szállt. Mido átvetette a ball lábát a Kosimo háta felett, és jobb oldalra elegánsan lecsusszant, és tökéletes a három ellenfél közé pottyant.

- Bocs fiúk a késésért, csak az a ronda behemót bátyátok feltartott, de most hozzájárulok, hogy csatlakozzatok hozzá! – mosolygott vidáman és természetesen a nő.

Majd teljesen nyugodtan hátátfordított a behemótoknak. Csípőre tette a kezét és a szellemkutyára vigyorgott:

-          Neked meg nem meg mondtam, hogy ne játssz az étellel! – fedte meg játékosan.

-          Ezek meg akarnak enni minket? – kérdezte az egyik ormótlan szörny buta orrhangon. 

Na erre már eldurrant a behemótok agya. Ordítva vetették volna magukat a lányra, de az egy halk sóhaj után felhúzta a védőpajzsát, mire a démonok induló lendületük kétszeresével csapódtak vissza a földbe.

-          Kosimo? – nézett a magasban várakozó macskára a lány, majd hanyag mozdulattal, kikapta a kardjait, és a felé legközelebb eső démon felé indult.

Határozott mozdulattal a levegőbe lendült, és a jól ismert pörgő mozdulattal fel akarta darabolni a démont. De legnagyobb meglepetésére mintha életlen fabottal próbálkozna. Döbbenten huppant vissza a földre, és nagy szemekkel, az unottan fekvő, és vakarózó kutya felé nézett. De rossz döntés volt, mert a behemótok támadtak. A szellemkutya, mint akit puskából lőttek ki pattant fel. Midonak megijedni sem volt ideje, mikor már Sesshoumaru átugrott felette és leterítette az egyik mamlaszt.

Kosimo már percek óta birkózott az egyik démonnal. De viszont sehol nem látta a harmadikat. Hát persze hogy a háta mögött bukkant fel. A lány elszökkent, de közben karmaiból kiszálltak a kis sárga pengék. Ez persze meg sem kottyant ellenfelének, aki egyszerű megoldással rá akart lépni. Mido ijedten fogta meg a fölé tornyosuló lábat, és lihegve tartotta a szellem súlyát.

-          Mi a manó? Így ki erősödtem? – kérdezte sűrűn pislogva.

-          Te meg mit csinálsz? – kérdezte a szellem kutya.

Midonak időbe tellett mire a furcsa mormogásból, összeszedte az érthető szavakat, de nem volt meglepve, elvégre egyik behemót izmos nyakával a szájában, elég nehezen is tudott volna érthetőbben beszélni a démon. 

-          Éppen gyúrok! – válaszolta humorosan a lány, de lábai már jó 5 centit süllyedtek a földben – Te meg ne vegyél minden szutykot a szádba! – vágott vissza.

Aztán igen csak megunta az erőlködést. Koncentrált és teljes erejéből elektronizálta a démont. Azt mintha villám csapta volna meg terült el füstölögve.

-          Sessy! A miko erő működik! – vigyorgott elégedetten a lány.

-          De vicces vagy! – mormogta a kutya.

Mido előkapta íját, célzás nélkül a szellembe küldte a vesszőt, ami éles fénnyel semmivé lett. Aztán Kosimot és Sesshoumarut figyelte. A macska elkapott egy igen csak erőteljes csapást és elsodorva pár fát elterült a hóban. Mido rémülten futott mellé:

-          Kosimo! Jól vagy? – kérdezte, mire az csak megemelte a fejét, majd vissza is dőlt.

A szellem, akivel eddig a szellemmacska harcolt most feléjük tartott.

- Takarodsz innen! – szólt rá a lány erélyesen és felhúzta a védőpajzsot – Te meg Sesshoumaru meddig szórakozol még?

A kutya nyugodtan ült a hóban, az agyari között ott vergődött az egyik szerencsétlen behemót. A kérdezett csak nagyot sóhajtott, és morogva válaszolt, amiből a lány alig tudta kihámozni a lényeget.

- Amíg meg nem fullad. Ez történt a többivel is.

- Akkor már tudom, mért nem tudtál előbb jönni értem! Na várj, kicsit siethetnénk, mert már nem érzem magam valami jól! – azzal a lány nyilat illesztett az íja húrjára.

- Ne, ne, meg ne próbáld! – szűkölt a szellem kutya.

- Nyugi, egy pecsétgyűrűt eltalálok ilyen közelről!

- Én kicsit nagyobb vagyok egy pecsétgyűrűnél!

- Ne mozogj! – válaszolta és magabiztosan ellőtte a vesszőt.

Az kilőtte a kutya fogai közül áldozatát, így Sesshoumaru erőteljesen ráharapott a semmire. Csak hogy a lány elfelejtette, hogy egyszerre mindent nem tud csinálni, és a védő pajzsa feloszlott. Az utolsó vérszemet kapott behemót, pedig rájuk támadt. Bömbölve rontott a meglepett lány felé. Mido ledermedt a félelemtől, Sesshoumaru pedig nem érhetett oda időben. Kosimo felkapta a fejét, fájdalmasan talpra állt, felkapta a lányt és felszállt a levegőbe.

-          Köszönöm Kosimo! Ez ma már a második! – hálálkodott a lány.

Sessh időközben a behemótnak ugrott, rendesen meggyepálta, majd a szokásos módon leült, és erős állkapcsai között a szerencsétlennel várta hogy az kilehelje a lelkét. Midot közben levitte a földre a szellemmacska, majd örvénylő tűz közepette visszaváltozott, és fájdalmasan nyávogott, miközben egyik sebesült mellső lábát nyalogatta.

-          Ha nem bánod segítek! – ajzotta fel a nyilát a földön a lány.

Sessh csak megadóan sóhajtott, majd miután a szellem eltűnt ismét a nyelvébe harapott. Mido elrakta az íjat, és visszaváltozott. Felvette a sebesült cicát a földről, és simogatni kezdte. Közben keze felragyogott, és a macska sebei eltűntek. Erre persze már vidám miákolás volt a válasz.

A nagy kutya rájuk nézett piros szemeivel, majd előre indult. Mido követte, de elég nehezen sikerült csak lépést tartania vele.

- Hé, Sesshoumaru, nem akarsz visszaváltozni? Tudod kissebségi komplexusom lesz így tőled! – álltak meg a barlang előtt.

Hát igen, Mido talán a szellem lábainak a feléig ért. És fájt a nyaka is, ha bele akart nézni a piros szemekbe. Közben Jaken szaladt ki, hogy visítva üdvözölje urát. Nem sokára Kagome és Rin is megjelent a barlang bejáratában.

-          Ugyan minek. Úgy is egy fejjel kisebb vagy nálam. – válaszolta a szellemkutya, miközben elhemperedett a hóban, hogy bundájáról lemossa a csatakot és a vért.

-          Te tudod, de én most lefekszem. – válaszolta Mido.

Végre hálózsákot bonthatott, és nyugovóra térhetett. Sesshoumaru egész éjjel nem jött vissza hozzájuk, kint feküdt a hóban a csillagok alatt. De ő nem érezte a hideget, vastag tömött bundájában, kimondottan kellemes volt, a mínusz pár fokban aludni.