1. Fejezet

Inuyasha és társai fáradtan bandukoltak az úton. Nagyon fáradtak voltak a hőségtől és már vagy fél napja egyfolytában úton voltak. Nem akartak megállni, mert minél hamarabb a közeli vízeséshez akartak érni.

-         Végre! Itt vagyunk! Már látom a kéklő habokat! – ujjongott Shippou.

-         Végre megmártózhatunk! Teljesen lefőttem ebben a ruhában – Kagome leszállt a bicikliről és előkotorta a fürdőruhákat. – Tessék, egyet neked Sango, egyet Mirokunak, nézd Shippou, neked is hoztam! Ez az enyém. De hol van Inuyasha nadrágja?

-         Höh, azt hitted, hogy én ilyet felveszek? – méltatlankodott a démon – Még jó, hogy indulás előtt az ágyadon hagytam…

-         Mi? Te ott hagytad nálunk? Akkor semmi gond… anya ugyanis utánam hozott egy csomagot. Nézzük csak… á, itt is van! – és előszedett egy bordó fürdőnadrágot, amin sárga virágok voltak.

Miután már mindenki a saját fürdőruháját viselte, (Kagome piros bikinit, Sango egy lila-rózsaszínt, Miroku egy kék fürdőnadrágot, Shippou pedig egy zöldet kapott.) belegázoltak a hűsítő habokba. Nagyon jól esett a hideg víz mindannyiuknak. A fiúk elkezdték fröcskölni a lányokat, mire az egészből egy hatalmas vízi harc kerekedett. Rengeteget nevettek, kivéve mikor Miroku, (mint mindig) letapizta Sangot.

-         Áááááá! Ezt még megbánod, te szerzetes! – és lekevert egy hatalmas pofont neki.

Kagome és Inuyasha fejcsóválva nézték az esetet. Miután már mindenki elfáradt, ott maradtak éjszakára. Aznap Mirokun volt a sor a főzésben.

-         Ugye nem megint fűszeres húsgombóc lesz, üvegtésztával? – kérdezte Shippou az illatokat szaglászva.

-         De, ez a specialitásom – válaszolt Miroku.

-         Miért nem mondod meg neki, hogy csak ezt tudsz főzni? – gúnyolódott Inuyasha, aki egy fának dőlve várta a vacsorát.

-         És te? Tudtommal te se a nagy konyhaművészetedről vagy híres… vagy mivel magyarázod, hogy ahányszor te főzöl, mindig szójás sült hús van rizzsel? – vágott vissza a pap.

-         Nyugalom. Én nem a főzőtudományod miatt szeretlek – Kagome lefogta Inuyashát, mert már megint harcias kedvében volt a démon.

Aztán Inu is átölelte és tovább üldögéltek a fa tövében.

Vacsora után még volt idő egy esti fürdőzésre, aztán lefeküdtek aludni, hogy reggel tovább indulhassanak a közeli faluba. Kagome egy hálózsákban aludt Shippouval, Sango pedig melléjük telepedett, miután Mirokunak volt még egy akciója. A két fiú egymást váltva őrködött és vigyázott a tűzre.

2. Fejezet

Másnap reggel…

Inuyasha ébresztette a társaságot:

-         Ébresztő! Mindjárt az ég tetején lesz a Nap és ismét forróság lesz. El kellene indulnunk! Lányok ébresztő!

-         De még csak fél hét van! Csak egy kicsit… ennyire picirit, hagy aludjak még… - mutatta Kagome.

Inuyasha azonban hajthatatlan volt, és miután megtalálta a hálózsák cipzárját, kicipzározta és Kagomét a vízhez cipelte.

-         Ha nem akarod, hogy beledobjalak, ébredj fel!

-         Csak egy picit… - nyöszörögte Kagome. Aztán Inu nyakába csimpaszkodott és egy csókot adott neki. – Ez nem elég zálognak? Csak egy kicsit, hagyjál békén!

A félszellem könyörtelen volt és lepacskolta a lányt.

-         Áááááááááááááá! Ez hideg! – sikította Kagome és belelökte Inuyashát a vízbe.

A többiek majd’ megpukkadtak a röhögéstől.

Miután végre elindultak, nemsokára egy falu határába értek. A falut rizsföldek vették körül. Miután megállapodtak, hogy itt maradnak éjszakára, már csak egy alkalmas fogadót kellett találniuk. Miroku ismét bevetette a „rossz fellegek” hadicselt, és a csapat a falu legjobb vendéglőjében szállhatott meg. Estig még volt egy csomó idejük, ezért felkeresték a falu bölcsét, hogy tud-e valamit Narakuról.

-         Sajnálom lányom, nem hallottunk róla – intézte a bölcs a szavait Kagoméhoz.

-         Jaj, de kár, pedig reméltük, hogy a nyomára bukkanhatunk! – sóhajtotta Shippou.

-         De, te – a bölcs Inuyashára bökött -, te nem egy kutyaszellem vagy félig-meddig?

-         De – húzta ki magát Inu -, az vagyok. Az apám szellem volt, az anyám viszont ember. Miért kérdi?

-         Hát, mer’ a faluban nemrég járt egy asszony és vele is volt egy kutyakölyök. Olyan, mint te.

-         És? Ez miért olyan nagy szám?

-         Jaj, Inuyasha hallgass már! – pirított rá Kagome. – Igen, és mi történt ezután?

-         Hát, az asszony eltűnt pár nap múlva és itt hagyta a kölköt a mi nyakunkba. De ez a kis bolhazsák olyan, mint egy átokfajzat! Folyton csintalankodik! Egyik reggel, minden kint száradó tiszta ruhát összekent sárral, meg egyszer-kétszer elvette a botomat is. De a legrosszabb, hogy már 1 teljes hónapja itt van. Minden nap más-más vigyáz rá. Senki sem akarja örökbefogadni.

-         Mintha Inuyasha lenne! Ő is ilyen volt! – gúnyolódott Miroku.

-         Nem igaz! – dacoskodott a démon.- Én már egészen más vagyok! – itt egy gyors pillantást vetett Kagoméra

-         Gyertek, bemutatlak neki! – azzal elindult az öreg az ajtó irányába.

Egy szegény parasztháznál álltak meg. Bent igen nagy volt a hangzavar.

-         Ishimaru, kérlek, rakd le a porcelánokat! Ülj le mindjárt kész az étel – rimánkodott egy női hang.

-         Nem, nem rakom, éhes vagyok! Adj most azonnal enni! Mert eltöröm! – hallatszott egy gyerek hangja.

-         Nem igaz, már megint itt van! Miért hagyott itt az anyád? Hogy minket bosszants? Édesem, adjál már enni ennek az ördögfiókának! – hallatszott ki egy erős férfihang is.

-         Nem, visszajön, azt mondta! – dacolt Ishimaru – De ne beszélj róla az anyámként, mert… mert… - könnyek szöktek a szemébe.

-         Na miért? – kérdezte gúnyosan a férfi.

-         Mert ő nem az én mamám. Ő már meghalt! – erre kitört belőle a sírás és kirohant a házból.

Szerencsére Miroku még időben félreugrott, és nem gázolt rajta keresztül a 10 év körüli gyerek. Ishimaru egy közeli sziklán kuporodott össze. Kagome odament hozzá és vigasztalni próbálta.

-         Na, ne sírj már! Miért itatod az egereket? – mosolygott a gyerekre.

-         Hagyj békén!!!!!!!! Mi közöd hozzá, hogy miért sírok?! Menj innen! – kiabálta Ishimaru.

Kagome egy vállrándítással jelezte a többieknek, hogy nem sikerült megvigasztalni. Bementek a fogadóba vacsorázni. Miután degeszre tömték magukat szirupos rizsgolyókkal, aludni tértek. A lányok és fiúk külön szobát és fürdőszobát kaptak, Miroku nagy bánatára.

3. Fejezet

Éjfél körül már minden lecsendesedett, aludt az egész falu. Csak egyetlen egy valaki forgolódott álmatlanul az ágyában: Ishimaru. Szegénykét nagyon megbántották az öregember szavai. „Hisz’ senki sem tud rólam semmit!” gondolta „Nem tudják, min vagyok túl. Ez az asszony is magához vett, de itt hagyott. Miért nincs már meg a mamám? Drága mamikám!” erre a gondolatra nyomta el az álom. Az anyjával álmodott. Egy tisztáson ültek és a mamája egy csontból készült hajkefével fésülte ezüstös fürtjeit. De ekkor egy hirtelen támadt viharfelhőből egy hatalmas démon szállt a tisztásra és megölte a halandó nőt. Ishimaruval is próbált végezni, de nem sikerült. Ishimaru elmenekült és futott ameddig össze nem roskadt…

Ekkor felriadt és érezte, hogy a félelemtől bepisilt. Szégyenkezve, -bár senki sem tudott róla- ágyneműt cserélt és visszafeküdt aludni. Az álom onnan folytatódott, ahol félbeszakadt… Miután már egy ideje a földön feküdt, utolérte őt a szellem. Ismét megpróbálta megölni, de nem sikerült.

-         Miért nem akarsz meghalni te kis korcs?! – rivallt rá a szellem.

-         Mert… előtte… még megbosszulom anyámat!!!!!!!!!!! – ordította Ishimaru és ekkor, érezte, hogy valami van a zsebében.

A hajkefe volt. Töprengett azon, hogy mit kezdhet vele, hisz’ a szellem kopasz volt. Ekkor jutott eszébe, hogy az anyja mesélt neki a keféről. „Kicsi Ishimaru, ez a hajkefe megvédi azt, akit előzőleg megfésültek vele. És ha bajba kerülsz, egy suhintással végezhetsz a gonosz démonokkal. De csak akkor tudod használni, ha tényleg bajba kerülsz! Itt van, tedd csak el!” „De honnan tudja, hogy tényleg bajba kerülök?” „Tudja, mert ez egy érző hajkefe. A sörtéi apád bundájából készültek. Ő majd vigyáz rád.” Ekkor Ishimaru egy suhintással porrá zúzta a szellemet. Sajnos anyján már nem tudott segíteni.

Reggel verejtékezve ébredt. A szörnyű álom, sajnos valóság volt. Azóta kínozta, mióta az anyja meghalt.