4. Fejezet

-         Jó reggelt mindenkinek! – köszönt Kagome a kis társaságnak, mikor már mindannyian a reggelizőasztalnál ültek.

-         Szia! Gyere, mert nem marad semmi! – motyogta Shippou, miközben egy egész tojást nyelt le.

-         Figyelem! – szólt a fogadós, aki időközben hozott még pár szelet kenyeret. – Ma én vagyok a soros, hogy Ishimarut vendégül lássam. Itt is van! – bökött a háta mögé – Na, ülj le a többiek közé, és semmi csintalankodás, mert kidoblak!

Ishimaru odakullogott az asztalhoz és vett egy szelet kenyeret.

-         Szia, én Kagome vagyok! Ők a barátaim. Inuyasha, Sango, Miroku és Shippou. Ez pedig itt Kirara.

-         Ühm. Emlékszem rád – motyogta Ishimaru és tovább evett.

-         Keh, még köszönni se tud. Miért foglalkozol vele Kagome? – kérdezte Inuyasha – Csak egy nyamvadt kölyök.

-         Mit mondtál? – váltott harciasra Ishimaru – Én nem vagyok kölyök!!!! Ezt még megbánod! Kihívlak egy párbajra, és majd meglátjuk, hogy ki a nyamvadt kölyök!… De előtte még megreggelizek.

Miután már mindenki befejezte az evést, kimentek a falu határában lévő tisztásra. Ishimaru elővette a hajkeféjét és fésülködni kezdett.

-         Te meg mit csinálsz? – döbbent le Inuyasha – Most fésülködsz? Nem tudtad ezt volna otthon megtenni???!

-         Rendben, kész vagyok! Kezdhetjük. Támadj!

Inuyasha előhúzta a Tetsusaiga-t és támadott. Ishimaru könnyen kitért a kard útjából és a hajkefével suhintott Inu felé. De ekkor nem történt semmi. „Ez meg miért nem működik?” kérdezte magában és megint suhintott egyet. De nem történt semmi. Inuyasha ezt látva eltette a kardját és nézte, hogy mit csinál Ishimaru.

-         Te… egy hajkefével akartál megtámadni? – kacagott gúnyosan.

-         Ez nem egy közönséges kefe. Varázsereje van, csak valamiért nem engedelmeskedik…

-         Szerintem, hagyjuk az egészet… Majd 10 év múlva megmérkőzünk, akkor talán már lesz egy normális fegyvered – Inuyasha elindult a falu irányába.

-         Nem értem, pedig működni szokott…

-         Mi a hajkefe varázsereje? – kérdezte Miroku.

-         Az titok. Nem árulhatom el.

-         Rendben, ahogy gondolod – mondta Miroku és a lányokhoz fordult – Van kedvetek piknikezni menni? Csomagolhatnátok pár szendvicset és kereshetnénk valami nyugis helyet.

-         Ööö, ez, hogy-hogy a te fejedből pattant ki? – kérdezte Shippou – Általában Kagoménak szoktak ilyen ötletei lenni.

-         Jaj Shippou! Már olyan régen ismerem Kagomét, hogy gondoltam, úgy is elmennénk egy ilyen szép napon valahová.

-         Igen, ez igaz – mosolygott Kagome – Én benne vagyok. Sango jössz?

-         Nem tudom. Olyan furcsa érzésem van… Valami készülődik.

5. Fejezet

Végül, ő is beleegyezett, és miután összepakolták a pokrócot és ennivalót, nekivágtak a közeli erdőnek. Ishimarut is elhívták, így a fogadós megúszta az ebédeltetést. Inuyasha eleinte morgott, hogy miért kell magukkal vinni, hiszen csak bajt hozhat a fejükre. Ráadásul Kagome most nem vele, hanem Ishimaruval foglalkozott.

-         Az anyukád mikor hagyott magadra? – Kagome próbált tapintatos lenni.

-         Az már nagyon régen volt. Amikor még kicsi voltam, kb. 4 éves akkor halt meg. Azóta vagyok egyedül.

-         És most hány éves vagy pontosan? 10?

-         Ha-ha, nem, már 60. De ez emberi időben 10 évnek felel meg.

-         Ja, tényleg. Inuyasha is már vagy 150 éves – hátrafordult a démonhoz, de az tüntetőleg más irányba nézett.

-         De szerencsére nem vagyok egyedül. A pótmamám, én csak így hívom, azt mondta, hogy visszajön értem. És van egy bátyám is.

-         Ki a te „bátyád”? – kapcsolódott be Inuyasha a beszélgetésbe.

-         Nocsak, máris érdekesebb lettem? – gúnyolódott Ishimaru, és egy vállrándítással jelezte, hogy nem mondja meg.

-         Na, most hagyjátok abba, mielőtt elkezdenétek veszekedni! – szólt Kagome és Inura nézett – De Ishimaru, miért vagy ilyen hálátlan a falubéli emberekhez? Hiszen nem ártottak neked semmit!

-         Én nem vagyok rossz. Csak unatkozom. Minden gyerek csúfol a füleim miatt és nincs emiatt egyetlen barátom sem.

„Szegénykém, olyan a gyerekkora, mint Inuyashának volt” gondolta Kagome.

Miután megérkeztek egy szép tisztásra, letelepedtek és megebédeltek. Ebéd után Inuyasha és Miroku lepihent, a lányok Shippouval és Ishimaruval elmentek virágot szedni. Miután visszatértek, koszorút fontak belőle, és titokban az alvó fiúk fejére rakták. Miután felkeltek, nem vették észre a csínyt és a virágkoszorúval a fejükön indultak vissza a faluba. A többiek jót kacagtak a hátuk mögött, miután találkoztak pár parasztemberrel, akik eléggé megbámulták Inuyashát és Mirokut.

-         Láttad ezeknek az embereknek az arcát? – kérdezte Miroku Inuyashától – Olyan furcsán néztek ránk. Nincs valami különös rajtam?

Inuyasha ekkor látta meg Miroku fején a koszorút és kitört belőle a nevetés. Miroku nem tudta mire vélje ezt, és amikor ő is meglátta Inuyasha fején a másik füzért ugyanúgy kacagni kezdett.

-         Most meg mit röhögsz rajtam? – kérdezte Inuyasha.

-         Csak azt, hogy milyen jól áll a hajadban az a sok virág. De te, miért nevettél rajtam?

-         Azt hiszem, valaki össze fogott ellenünk… Miroku vedd már le a hajadból a koszorút! Kagome, ti tudtok erről bármit is?

-         Mi??? Ugyan már Inuyasha, mi nem tudtunk semmit – és ekkor kitört belőle a nevetés.

-         Nézzétek! - szólt Sango és az ég felé mutatott.

6. Fejezet

-         Jaj, de jó! Ez ő! – ugrált örömében Ishimaru – Érzem a szagát! Eljött értem, ahogy ígérte! – és elkezdett rohanni az ismeretlen lény irányába.

-         Ishimaru várj! – kiabált utána Inuyasha, de Ishimaru nem állt meg – Ez Sesshoumaru! Meg fogja ölni! Utána! – és ö is elkezdett rohanni.

A többiek megdermedve álltak, még nem fogták fel a történteket.

-         Szerintem utánuk kéne menni. Abból nem lesz semmi jó, ha egyszer Inuyasha és Sesshoumaru találkoznak. Ráadásul Ishimaru is ott van – mondta Miroku.

Miután utolérték a két félszellemet, furcsa látvány tárult a szemeik elé.

Sesshoumaru átölelve Ishimarut tartotta a kardját Inuyasha felé, aki szintén a kardját markolászta.

-         Ez meg mi akar lenni? – törte meg az így is feszült csendet Kagome.

-         Nézd, Kagome! Eljött értem a bátyám! Ő az, Sesshoumaru! De mikor Inuyasha meglátta, meg akarta támadni! De én nem engedtem neki! – mosolygott büszkén.

-         Ishimaru, maradj csendben! Nem szeretem, ha így viselkedsz. Olyan vagy, mint Rin. – mondta Sesshoumaru kimérten.

-         Ez mégis, hogy lehet? Miért nem mondtad soha, hogy van egy… hogy van egy öcsém? – kérdezte Inuyasha.

-         Mi? Te ismered Sesshoumarut? – értetlenkedett Ishimaru.

-         Nyugalom. Mindent elmondok, csak előtte rakd le a kardod Inuyasha! – mondta Sesshoumaru és ő is eltette a Toukijint. – Tehát, apánk mielőtt meghalt volna, még nemzett egy utódot. Sajnos, ismét egy halandó nővel állt össze. Így született meg Ishimaru. Miután apánk meghalt, útnak indultam megkeresni a Tetsusaiga-t. A tartományokat járva, a szóbeszédek nyomán bukkantam rá Ishimarura. Sajnos, az édesanyja már nem élt ekkor. Úgy döntöttem, hogy magamhoz veszem, amíg nagyobb nem lesz… Mielőtt megkérdeznéd, hogy miért nem szóltam róla, elmondom. Több szellem is végezni akart veled és velem. Szerencsére, te egy fához szögezve aludtál, így nem tudtak megtámadni. Én az erőmmel képes voltam védekezni, ezért nem kellett félnem. De Ishimaru még nagyon kicsi volt, hogy megvédje magát. Ezért nem mondtam el neked. Mert minél kevesebben tudják, annál nagyobb biztonságban van.

A hallgatóság még mindig bambán figyelte Sesshoumarut.

-         Ennyi. Most miért néztek olyan furán??? – kérdezte Sesshy, de választ meg nem várva, elindult.

-         NA, várjál csak egy kicsit! Tehát, ha nem akadunk össze Ishimaruval, akkor én sohasem tudom meg, hogy van egy öcsém??? Te képes lettél volna ezt örökké titokban tartani? – Kiabált Inuyasha a bátyja után.

-         Igen. De tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis találkozni fogtok. Az apánk testrészeiből készült fegyverek ugyanis vonzzák egymást. Ezért kerülünk mi is szembe időről-időre. Most mennem kell – Ishimarura nézett -Csak látni akartalak, hogy jól vagy-e. Nemsokára ismét eljövök, addig is legyél jó.

-         Rendben. Várni foglak! – mosolygott Ishimaru és integetett a távolodó Sesshoumaru után.

Ezután ismét csönd telepedett a kis társaságra, amit végül Miroku tört meg.

-         Inuyasha! Szerintem magadhoz kéne venni az öcsédet. Ki tudja, ki vadászik még rá. Veled biztonságban lenne.

-         Inuyasha, tényleg veletek mehetek?! – kérdezte Ishimaru.

-         Persze. Inuyasha is örül, hogy velünk tartasz – válaszolta Kagome gyorsan, mert látta, hogy Inu eléggé meglepődött Miroku ötletén, és tartott attól, hogy a féldémon elutasítaná az öccsét.

-         Na, de Kagome! Engem kérdezett, akkor meg miért te válaszolsz helyettem?

-         Mert tudtam, hogy úgyis magad mellé fogadod. Vagy nem??? – nézett szúrós szemmel a fiúra.

-         Öööö… de – bökte ki végül Inu.

Így már hatra bővült a társaság létszáma. Másnap reggel ismét útnak indultak, felkeresni Narakut és az ékkőszilánkokat.

                                                                           Vége