3. fejezet: Gyenge harc

Kagome pont sötétedésre ébredt. Lement a konyhába ahol családja épp a vacsorát fogyasztotta.

-         Kagome, hát felébredtél! Háromszor voltam nálad és még mindig aludtál. Biztos fárasztó lehetett a napod!- üdvözölte az anyuka lányát.

-         Anya, nem volt véletlenül Inuyasha a szobám ablakában, amikor fenn voltál?- kérdezte Kagome. Aggódott, hogy nem találta ott a fiút, mert ilyenkorra már rég elküldték volna barátai, hogy bocsánatot kérjen.

-         Nem, nem volt. És egyszer sem járt itt. Souta direkt várta, és nem volt itt- mondta Mrs. Higurashi.

-         Anya most nem vacsorázom. Visszamegyek Inuyasháékhoz. Megígérem, hogy amint tudok, jövök vissza- és azzal aggódva kirobogott az épületből egyenesen a kút felé. Szerencsére íját és nyilait ott hagyta a szentélyben így ezekért nem kellett visszamennie a házba. Beleugrott a kútba, és nagy meglepetésére Kirara toporzékolt ott. Kagome azonnal sejtette, hogy semmi sincs rendben ezért felpattant a macskaszellem hátára, és már száguldoztak is abba az irányba ahonnan Kagome délben elloholt. Gyorsabban értek oda, mint a kúthoz és a lányt szörnyű látvány fogadta. Sango vérében fürödve feküdt a földön az erdő szélén, mindenütt vértócsák és kisebb lemészárolt szellemek. Távolabb pedig nyögés hallatszott. Inuyasha volt az, akinek szinte minden porcikáját vér fedte és épp Mirokuval a vállán támolygott a szellemírtó felé.

-         Inuyasha!- kiáltott Kagome és rohant is a hanyou felé, aki ekkor összerogyott.

-         Kago… me, segí… ts oda… vinni Miro… kut- nyögte a fiú.

-         Ne szólj egy szót se. Ne beszélj, és maradj itt. Odaviszem Mirokut és jövök vissza érted is- mondta aggódást nem kímélve hangjából a lány és nagy nehezen felemelte a szerzetest. Nagyon gyorsan vitte. Erőt adott neki az, hogy neki segítenie kell barátain, de főleg Inuyashán. Sikeresen elhelyezte Mirokut Sango mellett és már indult is vissza a félszellemért, aki ismét talpon volt, és hangosan nyögve tartott barátai felé.

-         Inuyasha! Azonnal állj meg és maradj ott! Így csak még nagyobb lesz a fájdalmad!- és úgy loholt a fiú felé, mint aki megőrült. Inuyasha arcán kis meglepődés volt: „Megbántottam, nem is kértem bocsánatot, és most még jobban akar segíteni, mint amikor ki vagyunk békülve? Nem értem”. Kagome odaért a fiúhoz és megtámasztotta. Inuyasha nem volt könnyű, most hogy képtelen volt megtartani magát. Kagome csak nagy szenvedések árán tudta odavonszolni a többiekhez.

-         Kö… köszö… önöm- nyögte ki a hanyou mielőtt elájult. Ekkor halk sírás ütötte meg a miko fülét.

-         Shippou, te vagy az?- kérdezte fennhangon, mire a sírás abbamaradt és a bokrok mélyéről előugrott a rókaszellem a lány nyakába.

-         Mi a baj Shippou? Mi történt?- kérdezte azonnal értetlenül.

-         Hüp-hüp. Kagura volt itt. És megtámadta Inuyashát meg a többieket, és Inuyasha nem tudta megidézni a szélbordát, és Sangoékat egy csomó szellem támadta, és Miroku megvédte Sangot, és Inuyasha megmentett, és most nagyon megsérültek- hadarta el a kölyök szinte egy levegővel és sírt tovább.

-         Nyugodj meg Shippou! Mostmár nem lesz semmi baj! De vissza kell menned Kaede anyóhoz, hogy biztonságban légy, mert ha Kagura visszajönne, nem tudnálak téged is és a többieket is megvédeni. Vidd magaddal Kirarát és majd utánad, megyünk és elhozunk, ha biztonságos, rendben?- nyugtatgatta a kis rókát Kagome.

-         De nem vihetjük Inuyasháékat is?- kérdezte a szellem.

-         Így nem férnénk el és nem lehet őket egyedül hagyni…