4. fejezet: A megmentő

Shippou beleegyezett a miko döntésébe és elindult Kirarával a faluba. Kagome megvizsgálta a sérülteket. Nagyon súlyosak voltak a sebeik, és mivel sietett nem hozott se, gyógyfüvet se gyógyszert magával. „Itt kell hagynom őket, amíg szerzek nekik gyógyfüveket meg vizet. Remélem, addig nem esik bajuk.” És felpattant majd az erdő irányába vette az útját. Nagyon sok növény volt ezért nem kellett nagyon eltávolodnia barátaitól, azonban ekkor egy gyermek sikítása szűrődött az erdő csendjébe. Kagome rögtön a hang irányába kapta a fejét és ledobta a gyógyfüveket. Ismét egy sikítás, de mostmár közelebbről. Kagome a hang irányába futásnak eredt. „Valaki bajban van. Egy gyerek, segítenem kell rajta!” és rohant, ahogy csak bírt. Ekkor egy tisztáson megpillantott egy szellemet és előtte egy ájult kislányt. A démon épp lecsapni készült, azonban Kagome felkiáltott:

-         Hagyd őt békén!- és a kislány felé futott.

-         Hogy mer egy ilyen jelentéktelen halandó ilyen hangot megengedni velem szemben?!- kérdezte a szellem gúnyolódva, és most felé vette az irányt. Kagome egy pillanat alatt kikerülte a felé irányuló csapást és felkapta a kába gyereket. Az a hirtelen mozdulattól felébredt.

-         Ne félj, nem lesz semmi baj!- nyugtatta meg azonnal Kagome a kislányt, de az hangosan elkezdett kiabálni:

-         Sesshoumaru nagyúr! Sesshoumaru nagyúr! Jaken!

-         Mi? Te ismered Sesshoumarut?- kérdezte lepetten a miko, de ez nem volt túl jó ötlet, mert így nem vette észre a démon újabb támadását. A csapás elől nem tudott teljesen elugrani, ezért az éles karmok végighasították a hátát.

-         Hahaha! Egy gyönge kis halandó vagy! Miből gondoltad, hogy sokáig bírod sérülés nélkül? Te meg minek szólítasz egy olyan szellemet, mint Sesshoumaru?- gúnyolódott tovább a szellem.

-         Miért ne hívja? Talán félsz tőle?- kérdezte Kagome de, ezzel kihúzta a gyufát. A démon odaugrott, megfogta a nyakát, és erősen elkezdte szorítani.

-         Ide figyelj, te kis ember! Én senkitől sem félek, főleg nem egy olyan alantas szellemtől nem, mint Sesshou…- de nem fejezhette be, mert egy ezüstvillanás suhant át a réten és egy sárga energiaostorral apró cafatokra szedte. Kagome lepottyant a földre, és még mindig védelmezte a kislányt, aki most kimászott karjai közül és az ezüstcsík létrehozója felé igyekezett.

-         Sesshoumaru nagyúr!- de útja felénél összeesett. Valóban Sesshoumaru volt az aki megmentette őket, és Kagoméval egyszerre rohant az ájult kislány felé, amit persze a szellem előbb teljesített.

-         Rin! Hol van Jaken? Miért nem vigyázott rád?- a szellem gondosan emelte föl mire Kagome odaért.

-         Sesshoumaru. Te ismered ezt a kislányt?- kérdezte lepetten a démon aggódását látva, de meg sem várta a választ amint Rinre nézett, folytatta:

-         Vigyázz rá, mindjárt visszajövök, csak hozok gyógyfüveket- és elrohant. A nagy Sesshoumaru megrökönyödve állt, hogy utasította egy halandó, ráadásul az a halandó, aki az öccsével szokott lenni. Rin ekkor lassan ismét ébredezett és egy kérdést tett fel a karjában vigyázva tartó démonnak:
- Hol van az a lány, aki megmentett?

-         Mindjárt jön vissza, hogy meggyógyítson. Nagyon fáj a sebed?- kérdezte szinte apáskodva.

-         Igen, de meg szeretném köszönni, hogy megmentettél engem is és a lányt is- és egy mosolyt eresztett a szellem felé.