5. fejezet: A tisztelet érzése

Sesshoumaru hirtelen felkapta a fejét egy halk és egyre hangosabb kiabálásra:

-               Rin! Te buta lány! Hol vagy? Sesshoumaru nagyúr! Rin hol vagy?- a szellem rögtön felismerte Jaken hangját. Megvárta, míg a kis szellem odaér és letette a sérült Rint a prémjére.

-               Nagyuram! Örülök, hogy megtaláltam, és hogy Rin is megvan! Bocsáss meg nagyuram, hogy nem vigyáztam rá!- de Sesshoumaru keze emelkedett. Már épp egy hatalmas ütést mért volna a kis szellemre, mikor egy kéz megragadta az övét.

-               Ne bántsd! Nem tehet róla, hogy Rint megtámadták- szólt Kagome, majd letérdelt a kislány mellé egy adag gyógyfű és víz kíséretében. Jaken csak úgy bámult, ahogy Sesshoumaru is. A csendet a kis Rin törte meg:

-               Téged hogy hívnak?

-               Kagomének, és ha jól tudom, téged pedig Rinnek- válaszolt a miko a seb kimosása közben.

-               Akkor te vagy Sesshoumaru nagyúr öccsének a barátnője! De miért mentettél meg?- kérdezte a gyermek, de Kagome csak elvörösödött és csak utána válaszolt.

-               Nem vagyok a barátnője, de ezt honnan hallottad?

-               Sesshoumaru nagyúr mondta- válaszolt egyértelműen.

-               Hát nem vagyok a barátnője. Sesshoumaru nagyúr tévedett. Csak az útitársa vagyok- és egy megrovó pillantást vetett a szellemre. Sesshoumaru nem hitt a szemének. Kagome pillanatok alatt végzett a kicsi gyerekkel és az el is aludt a kezelés közben. Már épp indult volna, amikor Sesshoumaru megfogta a kezét és visszarántotta.

-               Te miért nem félsz attól, hogy most egyedül vagy velem? És miért nem féltél úgy beszélni velem, ahogy beszéltél?- kérdezte, és a kíváncsiság halvány jele jelent meg az arcán. Kagome ezen el sem gondolkodott.

-               Azért… mert hiszen egy halandót mentettél meg, ráadásul egy gyereket. Mi okom lenne mostmár félni tőled?- mondta a lány hirtelen, és úgy érezte ez a valódi ok is.

-               Talán azért, mert akár most is megölhetnélek! Csak egy mozdulatomba kerülne, és most az öcsém sem menthetne meg- válaszolt a démon.

-               De nem fogod megtenni- felelt Kagome nemes egyszerűséggel, és elindult a megmaradt növényekkel vissza abba az irányba, ahonnan jött. A nagy Sesshoumaru csak állt ott ahol a lány hagyta és gondolkodott:

-               „Nem félt tőlem. Én tényleg nem akartam megölni. Nem ölök mostanában mást csak szellemet. Ez a lány azt mondta, hogy megmentettem Rin életét. Egy halandó kislányét… egy halandóét, akinek az életét eddig gyűlöltem. Ebben a lányban sok minden van. Lehet hogy… tiszteletet érzek iránta? Tisztelem őt? Egy halandó lányt, aki az öcsémmel van.” Gondolataiból Jaken ébresztette fel.

-               Nagyuram! Indulunk tovább? Vagy még meg akarsz engem büntetni?

-               Nem büntetlek meg. Köszönd Kagomének, hogy büntetésed nem adom meg, pedig megérdemelnéd- szólt a nagyúr hűvösen, majd Rint az ölébe véve elindult. Jaken fejében egy gondolat futott át: „A nagyúr nevén nevezte azt a halandót, akivel az a korcs öccse szokott lenni! Mi lehet a nagyúrral?”