6. fejezet: Ébredés, és az első mosoly

Kagome csak úgy loholt vissza mentőakciója után a tisztásra, hogy még szedjen gyógynövényt, és visszamehessen barátai segítségére. Sietsége, mintha repítette volna, így gyorsan kész lett és már ment is. Inuyasha csak úgy úszott a verítékben, Sango dermedten feküdt, Miroku pedig lázasan forgolódott a szellemírtó nevét hajtogatva. Kagome először Sangot látta el, utána a szerzetest és következett Inuyasha. A fiú csak feküdt és csak úgy ázott a verítékben. Kagome lefejtette róla a felsőt és meglátta a mellkasán lévő hatalmas sebeket. Óvatosan elkezdte lemosni a sebekről a koszt és a vért. Inuyasha felszisszent és kinyitotta a szemét. Kagome ezt nem vette észre csak azt, hogy a fiú hasa megfeszül és elkezd emelkedni. Felnézett a hanyoura majd letolta vissza a földre:

-         Nem kelhetsz fel! Nagyon csúnyák a sebeid, és még csak el sem láttalak!

-         Meg… kell men… tenem… a többie… ket!- nyögte és kelt volna fel ismét, de fájdalma és Kagome keze megállította.

-         Ne félj! Nincs semmi bajuk! De neked lesz, ha nem hallgatsz rám!- mondta viccesen és egy mosoly jelent meg az arcán. Inuyasha csak úgy bámulta a lányt, aki nagy serényen tisztította és ápolta a sérüléseit. Mire végzett a miko, Inuyasha ki sem látszott a kötések alól.

-         Most ne mozogj, mert akkor nem fog gyorsan gyógyulni a sebed, és te sem akarsz heteket tölteni gyógyulgatással ugye?- mondta ismét viccesen Kagome és a mosoly is ott volt az arcán. Inuyasha ismét csak nézte azt az élettel teli mosolyt. „Olyan gyönyörű, amikor mosolyog. Sokat mosolyog, de ezt csak most vettem észre. Szép, nagyon szép!” és erre a gondolatra elmosolyodott ő is. Kagomének ekkor tágra nyílt a szeme. A fiú kérdőn nézett rá, és ekkor a miko elmagyarázta csodálkozása okát:

-         Még sosem mosolyogtál. Főleg ha én is itt voltam. Meg ha mosolyogtál is, akkor csak gonoszságból, nem úgy igazán- a fiú ekkor elgondolkodott és szomorúan elkezdte bámulni az eget, még véletlenül sem a lányra nézve. Kagome ezt észre vette, és megpróbálta megvigasztalni a hanyout:

-         Nem azért mondtam Inuyasha. Ne legyél ilyen! Nem akartalak megbántani!- és maga felé fordította a hanyou fejét.

-         Nem… bántottál meg… Ellenkezőleg. Én vagyok… a bűnös, mert…- de nem mondhatta végig magyarázatát, mert beleszippantott a levegőbe. Kagome ezt nem értette, és rendkívül furcsán nézett Inuyashára.

-         Kagome… te megsebesültél… de mikor… ha csak most jöttél?- kérdezte a fiú. Kagome ekkor rájött miről beszél a hanyou és rögtön magyarázkodásba kezdett:

-         Jaj, csak megmentettem egy kislányt. De nincs semmi baj, nem súlyos. De neked mostmár ideje lenne aludnod, hogy meggyógyulhass!- és betakarta egy takaróval. Persze a hanyou elmosolyodott ettől a nagy „gondoskodástól”, de hamar álomba merült. Másnap hajnalban ébredt csak fel. Nagyon kipihentnek érezte magát, de azért még fájt a sebe. A miko alvóhelye felé nézett és megpillantotta a nyúzott és fáradt, ám aggódó arcot. Kagome fáradt volt, azonban keze az íja és nyilai felett pihentette. Inuyasha megszólalt:

-         Kagome. Te egész éjjel fenn voltál?- a lány megrezzent és felé fordította a fejét. Természetesen elmosolyodott és halkan válaszolt: