8. fejezet: Őszinte érzelmek

Inuyasha óvatosan átölelte Kagomét, aki fejét a vállára hajtotta.

-         Akkor nem változom meg, ha neked ez így jó- szólt egy kis hallgatás után a fiú. Kagome még jobban odabújt hozzá. Így ültek ott hosszú óráknak tűnő perceken keresztül. Mindkettejük fejében csak úgy kergették egymást a gondolatok:

-         „Olyan kedves velem! Most innen nézve nagyon helyes, és szép. Szeretem őt és most talán, nem gondol Kikyoura. Milyen szépek a szemei!”- gondolta Kagome.

-         „Olyan kedves velem! És nagyon szép. Mindig olyan nagyon szép. Mennyire szeretem őt, és eddig ezt nem vettem észre. Milyen szépek a szemei!”- töprengett hasonlóképp Inuyasha. És ugyan abban a percben egymásra néztek. Mindketten elpirultak és Kagome elkezdett erre a reakcióra nevetni. Inuyasha is elkezdett kacagni, és így nevettek, mint mostanában nagyon sokszor. Kagome szakította meg ezt a gyönyörű pillanatot. Abbahagyta a nevetést és a fiú szemébe nézett, majd megszólalt:

-         Olyan szép vagy amikor nevetsz!- Inuyasha is befejezte a nevetést és viszonozta a barna tekintetek ölelését. Arcuk egyre csak közeledett a másikéhoz. Már érezték egymás kellemes illatát, közelről látták a gyönyörű szemeket. Éppen megcsókolták volna egymást, amikor Kagome hirtelen felpattant. Inuyasha nem értette, majd hirtelen megpillantott egy aprócska kölyökkutyát. Kagome ölébe vette a kutyust. A kis kölyök aranyszőke szőrű bundában volt, nyakában egy kis kerek aranymedál volt, szeme pedig kékeszölden csillogott. A lány elkezdte cirógatni, majd elkezdett Inuyashának ujjongani:

-         Nézd csak Inuyasha, milyen édes! És milyen szép a bundája, meg a szeme.

-         De nem azt mondtad, hogy nekem szép a szemem?- kérdezte a hanyou, duzzogva ám viccesen. A miko megvakarta a fülénél a fejét és nevetve válaszolt:

-         Nyugodj meg Inuyasha. Te vagy az én egyetlen legkedvesebb és legszebb kutyusom a világon!- a fiú persze rögtön abbahagyta a neheztelést és nevetésbe kezdett. Lepillantott a kiskölyökre és furcsa érzése támadt. Beleszippantott a levegőbe és halványan de érezte Naraku szagát. Azonban félelme rögtön elszállt amikor a mindig vidám lányra pillantott, aki most is kacagásával töltött be mindent, majd vidáman megszólalt:

-         Szerintem vissza kéne menni Sangohoz és Mirokuhoz, mert lehet hogy már felébredtek.

-         Igazad van Kagome. Menjünk vissza- helyeselt a félszellem- De azt a kutyát szerintem, hagyd itt, biztos itt van az anyja is.

-         Inuyasha. Had vigyem magammal! Olyan aranyos!- ájuldozott a lány. Inuyasha persze kelletlenül, de beleegyezett. Visszamentek és megpillantották a két beteget, amint egymás mellett alszanak. Miroku persze Sango derekán pihentette kezeit, és a nevét ismételgette miközben édesen mosolygott.

-         Hogy ezért mit fog kapni Sangotól?- suttogta a miko a fiú fülébe aki nyomban válaszolt is:
- Hát azt most mindjárt megtudjuk!- és az ébredező szellemírtóra nézett, aki épp ebben a percben vette észre a szerzetes kezét derekán. Rögtön felpofozta a fiút és hangos üvöltözésbe kezdett:

-         Hogy merészelsz hozzám érni, amikor alszom? Te perverz szerzetes! Te tapizó állat...- sok más ronda jelzőt vágott a szerzetes fejéhez a csontbumerángról már nem is beszélve...