11. fejezet: Inuyasha gondolatai

Inuyasha keze lassan megemelkedett és abbahagyta a motyogást. Magához szorította barátait és ekkor Sango megérzett egy cseppet az arcára esni. Felnézett és megpillantott a hanyou arcán néhány könnycseppet.

-         Köszönöm nektek,... hogy a barátaimnak nevezhetlek benneteket... és velem vagytok, most hogy miattam... elvitte az a mocsok Kagomét- mondta a fiú, és utána csak ültek egymásbakarolva csaknem egy egész órán át. Inuyasha fejében csak úgy repkedtek a gondolatok:

-         „Olyan jó volt látni Kagomét amikor nevetett. Nagyon szép volt, és szerettem nézni, amikor nevet. Most nem nevet, nem nevet velem. Nincs itt, és, nincs amin, nevessen. Emlékszem rá milyen szép volt, amikor felkeltem és rám mosolygott. Ismert már engem, tudta mit mondjon, hogy hallgassak rá. Meg úgy tudta kötözni a sebemet. Milyen szép volt, amikor az látszott rajta, hogy védeni akar és azt akarja, hogy jó legyen. Mindig csak azt akarta, hogy jó legyen mindenkinek. Sose gondolt csak magára, hanem mindenkire. És milyen szép volt a tónál. Közelről másabb volt az illata, szebb volt és bódítóbb. Ha nem jön az a dög, akkor megtörtént volna... megcsókolhattam volna. Megcsókolhattam volna. Úgy megcsókoltam volna de, azt mondta... az a szemét Goratshu manipulálta azért mondta, hogy hazudott. Remélem azért mondta. Azt mondta szép vagyok, amikor nevetek. De csak, azért mert vele nevetek. Vissza akarom kapni őt! VISSZA AKAROM KAPNI A SZERELMEM! Gyere vissza Kagome!”- ért gondolatai végére és ekkor körbe nézett. Barátai ott ölelték. Megemelte kezét és megsimította ébresztésképp Sango fejét, aki csukott szemmel ölelte. A lány felriadt és ránézett, majd egy kicsit hátrabökött véletlenül sem fájdalmat okozva a mögötte levő szerzetesnek. Mindketten felálltak és utat engedtek Inuyashának, aki mielőtt fölugrott volna egy közeli fára megszólalt:

-         Köszönöm nektek... barátaim- Sango és Miroku elmosolyogtak és elindultak az erdő felé még hátrakiáltva:

-         Szedünk estére egy kis tűzifát, nem megyünk messze és mindjárt jövünk- és el is tűntek az erdőben. Sango furcsán érezte magát. Észrevette, hogy a szerzetesnek már számtalan alkalma lett volna megtapiznia de nem tette. Ezt szóvá is tette:

-         Miroku mi a baj? Mi van veled?

-         Nincs itt Kagome. Inuyasha olyan mélabús, mint még soha, ráadásul nem biztos, hogy lesz elég erőnk Kagome nélkül, hogy legyőzzük Narakut és akkor lehet, hogy te...- és nem folytatta. Sango meghatódott és hirtelen megölelte a fiút.

-         Te attól félsz, hogy én meghalhatok? Te értem aggódsz? Miroku... megígérem, hogy nem lesz semmi bajom, és nem kell értem aggódnod!- a szerzetes teljesen meglepődött azonban visszaölelte a lányt. Ekkor egy ismerős hang csendült a fülükbe:

-         Hát ti meg mit csináltok? Engem Kagome elküldött egy hete és ezt kell látnom, amikor visszajövök? Ja, és hol van Inuyasha és Kagome? Megint veszekedtek és Kagome elindult haza, mert ha igen akkor én leütöm Inuyashát!- Shippou volt az a rókakölyök. Sangonak eleredtek ismét a könnyei így Miroku válaszolt a kiskölyök kérdésére:

-         Nem Shippou. Inuyasha és Kagome nem vesztek össze hanem... Naraku legújabb reinkarnációja elrabolta és a szolgájává tette Kagomét, és azt mondta visszajön estére, de ha elmegyünk innen, akkor megöli őt- Shippou majdnem leesett Kirara hátáról, majd hangos sírásba kezdett és Sango nyakába ugrott, de ekkor fedezték fel a narancsszínű sugarakat az égen...