2.fejezet

,,Életed varázsa egy perc alatt,

Tovaszáll, akár a múló alkonyat."

- Inuyasha! Térj magadhoz! - kiabált Kagome, miközben óvatosan odébb gurította a fiút, aki teljes súlyával ráesett.

- Ka-Kagome? - suttogta Inuyasha. - Mi történt?

- Felnyársalt téged az a nyomorult Naraku az egyik indájával, és most nagyon vérzel, de nem lesz semmi baj. - mondta a lány. - Gyere, fel kell állnod, hogy felülhessünk Kirara hátára. Ő majd elvisz Kaede anyóhoz.

Ezzel elkezdte fölfelé húzni Inuyashát, aki nehezen ugyan, de felállt, és Kagoménak támaszkodva elbotorkált Kiraráig. Eközben Kagome érezte, hogy végigcsorog a hátán a fiú vére, és már a sírás kerülgette. ,,Rettenetesen rossz állapotban van. Minél hamarabb biztonságos helyre kell vinnem." - gondolta. Nagy nehezen felültek Kirara hátára, előre Kagome, nekitámaszkodva pedig Inuyasha, akinek két karját a vállán keresztül maga elé húzta Kagome, hogy ezzel megtartsa a fiút, nehogy leessen. Majd odakiáltott Mirokunak, aki mellett még mindig eszméletlenül feküdt Sango.

- Vigyázz Sangora! Kirarát majd visszaküldöm értetek.

- Rendben. - bólintott rá Miroku.

Ezzel elindultak. Útközben Kagome érezte, hogy Inuyasha lassan újra elveszti az eszméletét, de ő folyamatosan beszélt hozzá, ezért a fiú félig-meddig magánál volt. Viszont a vére már teljesen átitatta Kagome fölsőjét, ami már így sem volt túl jó állapotban, mivel rajta volt Sango és a saját vére is, és ráadásul igencsak saras volt. Mikor megérkeztek a faluba, Kirara leszállt a földre, Kagome pedig elkezdett kiabálni:

- Kaede anyó! Kaede anyó! Gyorsan! Segítség kell!

- Mi történt már me... - de az öregasszony elhallgatott, amint meglátta Inuyashát, akiben az élet szikrája már csak pislákolt.

- Gyere lányom. Vigyük be a kunyhómba. - szólt Kaede anyó. Bevitték a fiút a kunyhóba, és lefektették egy pokrócra.

- Nemsokára visszajövök, Kagome. - Mondta az öregasszony. - El kell mennem néhány gyógynövényért. Vigyázz addig rá. Sietek. És Kirarát is visszaküldöm a többiekhez.

- Jó. - válaszolt a lány, majd az ajtó becsukódott az anyó mögött. Kagome leült Inuyasha mellé, és élesztgetni próbálta:

- Inuyasha. Ébredj. - suttogta neki. - Magadnál kell lenned.

- Magamnál vagyok. Csak nehéz így is maradnom. - mondta Inuyasha. - Mondd Kagome, meg fogok halni?

- Dehogy is, te bolond. - mosolygott a lány, de közben a sírás folytogatta. - Te még nagyon sokáig fogsz élni. Többszáz évig. Mindannyiunkat túl élsz, ezt jegyezd meg!

- Ne hazudj nekem, jó!?! - mondta erőtlenül a fiú.

- Nem hazudok! Ennek így kell lennie!

 - Ugyan. Érzem, hogy egyre fogy az erőm. - Szólt Inuyasha. - Meg fogok halni, és ezt te is nagyon jól tudod!!!

- Nem, nem hagyom! - kiáltott Kagome. - Nem hagyhatom. - és elsírta magát.

- Kagome, mondanom kell valamit. - kezdte a fiú.

- Nem! Ne most mondd! Majd ha meggyógyultál! - szakította félbe őt a lány.

- Nem. Figyelj rám. Már nem lesz később. - és megfogta Kagome kezét. - Én szeretlek téged, és csak téged. Ezt muszály volt elmondanom. - és megpróbált felülni.

- Ne, Inuyasha! Maradj nyugton. Nem tesz jót, ha felülsz. - és legyomta a fiút a földre.

- Nekem már mindegy. De legyen ahogy akarod.

Ezután csend lett. Kagome nem engedte el Inuyasha kezét, és csak hallgatta, ahogy egyre nehezebben lélegzik a fiú, és közben sírt. Kint közben eljött a napnyugta. Az esti nap utolsó sugara végigsöpört a tájon, majd eltűnt a látóhatár mögött. Ugyanebben a pillanatban Inuyasha kilehelte  az utolsó lélegzetvételét, és Kagome zokogva borult föléje.