Minden Megtörténhet2

by: fire

3. fejezet: Váratlan fordulat

AsaYoru egészséges lány gyermeknek adott életet. A csecsemő hangos sírás helyett csak mosolygott anyjára, kinek meggyötört szép arcán most mégis mosoly jelent meg.

-Aya! Legyen ez a neved. –mondta halkan a nő és egy puszit nyomott lánya homlokára. Az ő lányáéra ki Narakutól született. Attól a Narakutól, aki meghalt.

AsaYoru boldogan ringatta, etette és altatta a kis Ayát. A nap is kisütött és sugarai lágyan melengették a barlangban megbúvó csonka családot.

Miroku az utóbbi két napban nagyon rosszul nézett ki. Állandó láza volt, amit semmivel sem tudtak levinni. Fájt minden egyes porcikája, mozdulni is alig tudott.

-Mi lesz most vele? –kérdezte kétségbeesetten Sango, aki nagyon aggódott kedvese miatt. Kagome megpróbálta különböző gyógyszerekkel levinni a szerzetes lázát azonban nem járt sikerrel.

Egy éjszaka azonban, mikor már mindenki elaludt, Mirokura újból rájöttek a rohamok. A rohamok, amiktől mindannyian nagyon megrémültek.

Miroku fekvő helyzetéből, mintha ágyúból lőtték volna ki úgy állt fel és verődött háttal a falnak. A zajra természetesen mindenki felébredt. Gyorsan megpróbálták lefogni a fiút, de az folyton vergődött, fejét fogta, hasához kapott és minduntalan csak a falat célozta meg. Hátáról már leszakadt a ruha és vérben ázott a teste. Hirtelen megállt és levette kezéről a gyöngyfüzért, amit még mindig viselt hiába tűnt el a Kazanaa. Most azonban egy pici fekete lyuk jelent meg kezén, ami gyorsan viharos viharrá alakult. Akkora erőt birtokolt, hogy az majdnem beszippantotta. Azt hogy nem halt meg Kagoménak köszönheti, aki gyorsan cselekedett és a szerzetes kezére csavarta a füzért. A szél elcsendesedet. Valami azonban nem volt jó. Miroku megint elkezdte a rohamait, és a kezéről a füzér szétszakadt. A gyöngyök szétgurultak a talajon. A szél erőre kapott, elkezdte táplálkozását. Beszippantotta a környező kis szikladarabokat, a földet és mindent, amit ért. Csapatunknak épp hogy csak sikerült elugraniuk a szélhullámok elöl. Miroku kezén az örvény ekkor abbahagyta pusztítását. Illetve valami megakadályozta azt. Kagoméék csak néztek a szerzetesre. Miroku úgy érezte magát, mint akit éppen kínoznak, de nem gondolta, azt hogy valakim ténylegesen azt teszi vele. Még hozzá olyan személy, akiről már azt hitték elpusztult.
Az örvényt mintha valami betapasztotta volna. Mikor már a gyenge szellő fuvallatott sem lehetett észlelni, egy kis fekete pötty alak jelent meg Miroku tenyerén, ami lassan egyre nagyobb és nagyobb lett. Egy hirtelen mozdulattal, a szél megindult és egy fekete árny alakja rajzolódott ki mindenki szeme előtt. Barátaink alig mertek hinni a szemüknek. Az a személy vigyorgott rájuk, akik már elpusztítottak.

-Ez elpusztíthatatlan? –akadt ki Sango.

-Most nem öllek meg titeket! De még találkozunk! –felelte vigyorogva Naraku és a Kazanaa szelével eltűnt az éjszakában.

Miroku eszméletlenül zuhant a földre. Shippou kétségbeesetten pislogott körbe mindenkire. Inuyasha a méregtől eltorzult arccal nézett ki a barlangból. Sango a szerzetes mellet térdelt. Kagome a szétszakadt gyöngyfüzért rakta egybe és Miroku kezére tekerte. Az éjszaka további részében nem aludtak.

AsaYorut furcsa érzések kerítették a hatalmába. Félelem, gyengeség és a hatalom utáni vágy. Valamiért úgy gondolta most nincsen minden rendben, valami megváltozott. Ekkor megjelent Naraku erőtlen teste.

-Naraku?

-AsaYoru! Örülök, hogy élsz! –köszöntette a félszellem szerelmét.

A nő kedvese karjába ugrott, és szenvedélyes csókot váltottak.

-Ő kicsoda?  -kérdezte minden undorát összeszedve, és a csecsemő felé bökött fejével.

-Aya. A lányom, a lányunk!

Naraku arcán semmilyen érzelem nem tükröződött.

-Kérnem kell valamit!

-Tudom! Nincs más választásod! Tedd meg! –válaszolt a fel nem tett kérdésre a démonnő, de a szomorúság kicsiny szikrája megjelent hangjában.

Folytatása következik!