1. Sasaro

Sasaro kilépett a palotából. Ideje volt, hogy körbejárja birodalmát, ismét. És, ha kell, megölje azokat, akik veszélyeztetni kívánják uralmát. Egyre többen voltak ilyenek. Sőt, azok az ostoba halandók is évről-évre pimaszabbak. Mióta elterjedt a puska, sokkal kevésbé félték a szellemeket. Mint amilyen Sasaro is volt. Ám, ez még nem volt olyan nagyon nagy baj. Az igazi problémának az bizonyult, hogy sokan immár kétségbe vonták a szellemek hatalmát. És, valamely érthetetlen okból kifolyólag, ettől a szellemek meggyengültek. Mintha bármiben is befolyásolná őket egyszerű halandók hite! Sasaro felmordult erre a képtelen gondolatra. Bár, ő speciel csak erősödött, hatalma nőttön-nőtt. Ezt kihasználva kissé kijjebb tolta a nyugati területek határainak vonalát. És, ami a legjobb, a macskadémonok rovására. Sasaro elégedetten állt meg, hogy teste ezüstben izzó fénygömbbé olvadjon, s szélsebesen szelte a levegőt, amint erdők, s hegyek fölött repült. A magasból leginkább macskaszellemek után kutatott.

Sasaro visszatért a palotához. Ma nyugodt napja volt, csupán három ellenséges szellemet talált. Nagyon, szinte már fájdalmasan könnyedén végzett velük. Az volt az igazság, unatkozott. Nesztelen léptekkel masírozott be a kapun, majd át az udvaron. Megállt. Felnézett a hatalmas épületre, mely messze földön híres volt szépségének köszönhetően. Az egész fehér volt, többszintes, rengeteg „ablakkal”. A számtalan, különböző formájú párkányon gyönyörű formákat alakított ki az ügyes kezű építész, a fehér cserepek fényesen csillogtak a késő délutáni fényben. Az egész tipikus japán stílusú volt, és mégsem. Egyszerűen csodálatos volt.

Sasaro tovább ment. Félrehúzta az ajtót, a shoujit, s magabiztosan, kizárólag előre meredve lépett be a genkanba, az előtérbe. De attól még látta a sarokban álldogáló szolgát, aki lesütötte szemét. Sasaro már ment volna tovább, már elhagyta a genkant, mikor hirtelen belé hasított a felismerés. Megtorpant, s egyenesen a szolgára meredt. Az enyhén elpirult, s félve hátrébb csoszogott. Sasaro tudta, illetlenség belépni egy lakóhelyre kintre való lábbeliben, s hogy az előtérben ott sorakoztak a palotában használatos tabik, két ujjas zoknik. Na de ez mégis csak az ő kastélya! Abban jár-kel benne, amiben csak akar! Ez a szolga meg… Az előbb úgy meredt a lábára, mintha valami óriási bűnt követett volna el. Pedig ugyanolyan lábbelit hord, mint amilyen apjának is volt! Őt sosem nézték meg ilyen szemrehányóan! Senki! Nemhogy egy szolgáló… Sasaro hideg, szürkéskék tekintete összeszűkült, s orrát megcsapta a szolga félelmének szaga. Ám rettegésének mértékének megfigyeléséhez nem volt szükség különlegesen jó szaglására, a lány egész testében reszketett. Sasaro magában felmorrant, szánalmas! A szolga fiatal volt, s épp ezért, olyan hibákat követett el, mely több elődjének is okozta már halálát. Sasaro végül mégsem tett semmit, csak vetett rá egy amolyan ha-még-egyszer-ezt-csinálod-meghalsz pillantást, s tovább indult, vállán a fehér prém lengett a maga keltette szélben. Mögötte a szolga nagyot sóhajtott, s arca egészen kipirult. Csillogó szemekkel követte tekintetével urát.

Sasaro végigment a földszinten, majd kiért hátul a gyönyörű pavilonkertbe, melyet még anyja létesített, s művelt nagy gonddal. A férfi elgyönyörködött a csodás növényekben. Azt mondják, pont olyan, mint az apja… Csak ő tudta, hogy ez nem igaz. Még külsőre sem. Odasétált a kertben lévő kis tóhoz, melyben apró halacskák úszkáltak. Megnézte magát a vízfelszín sima tükrében. A szeme szürke, arcán a két pár méregcsík kékesfehér, s szinte világít. A ruhája nagyjából ugyanolyan, mint apjáé volt egykoron, leszámítva páncélja felsőbb részének érdességét, s fehér színű kimonóján a kékes leveleket. Ám a haja, arcának alakja, olyannyira hasonlít apjára, hogy sokszor összekeverik vele. Pedig ő már rég meghalt.

Sasaro elfordult a tavacskától, s halványan elmosolyodott. Nem, nem olyan, mint az apja. A Nagy Sesshoumaru. Ő csak egy félvér. Igaz, anyja különleges volt, ám mégis csupán egy halandó. Sasaro a húgaira gondolt. Vajon mit csinálhatnak most? A férfi kis hezitálás után úgy döntött, jó volna találkozni velük.