3. Sayaka

Sayaka felhúzta térdeit. Enyhén oldalra dőlt, s válla nekitámaszkodott a fehér falnak. Esett. Mert ő így akarta. Szerette az esőt. Fehér kimonója szétterült a lábánál, s körötte ezüstösen csillogott a maga kis világa. Arany szeme álmatagon nézte a fehér cserepeket, néhány ezüstszínű tincs az arcába hullott. Sayaka átkarolta lábát, kecses keze végigsimított ruhája finom szövetén. Csak ült a tetőn. De nem ázott meg, a következő emelet nagy párkánya megóvta eme veszélytől.

Sayaka szerette a palotát. Szép volt. Habár, a nyomába se érhetett az otthoninak… Se méretben, sem szépségben. A lány lehajtotta fejét. Ekkor azonban, egy férfi hangja szűrődött fel hozzá.

- Drágám, gyere le!

Sayaka nagy sóhajjal feltápászkodott. Elszállt ott fenn az idő, s észre sem vette, eljött szokásos együttléteiknek ideje. Kyodain, a férje, egyre kétségbeesettebb, s épp ezért erőszakosabb kísérleteket tett örökösének biztosítására. Nem is sejtette, felesége már többször teherbe esett tőle. Ám Sayaka az ezüsttűz segítségével minden próbálkozása nyomán megtisztította méhét a magjától. Kyodain persze azt hiszi, a nő meddő, s ezt kegyetlenül megtorolná, he nem lenne tisztában Sayaka képességeinek azzal a felével, amit a lány hajlandó volt megmutatni. El sem tudta képzelni, mennyire veszélyes nővel hozta össze a Sors.

Sayaka magában elmosolyodott, ahogy bemászott az épületbe, s egyenesen Kyodain arcába bámult. Ahogy elnézte a hatalmas, szőrös, szadista alakot, kissé megbánta, hogy úgy döntött, ahogy. Mert nem az ő kötelessége lett volna áldozatot tenni a Nyugati Birodalomért. Hanem a nővérének. Sayaka hátat fordított a férjének, aki pedig épp készült őt megragadni. Körötte ezüstösen felizzott a levegő, és a lány elviharzott, egyre lejjebb ért az emeleteken, végül ki a szabadba. Az esőben szépen lesétált a kertbe. Nem, eredetileg nem neki kéne itt senyvednie. Ám akkor, abban a helyzetben, ő mégis így döntött.