AZ ELŐZŐ RÉSZ TARATALMÁBÓL:
Kaede figyelmezteti a többieket, hogy vigyázzanak, mert feltalálták a
puskát és azokat nem védik ősi átkok, így a gonosznak is
engedelmeskednek. Egy falut fegyveres démonok támadnak meg és a
vezetőjük egy tigrisdémon. Inu-Yasha és csapata a segítségükre
sietnek, de kiderül, hogy ez Kagura és Kohaku csapdája. A nő ismét
szórakozni kíván Sangoval és barátaival. Miután összetörte ismét a
lány lelkét, újra eltűnik Sango öccsével. (Miroku vállát átfúrja egy
golyó, miközben Sangot védte.)
 
INU-YASHA:

Sango!Sango! Merre vagy?-Kiáltott Kohaku. Sango látta őt, alig pár
méterre volt tőle. A lány futott, de sehova nem halad és akármilyen
hangosan kiabált öccse nem vette észre. Kohaku kezében egy pisztoly
volt szokásos fegyvere helyett. A puskát védekezőleg magaelőtt
tartotta, így kereste nővérét. Nagyon ijedt és kétségbeesett volt.
Sango ennek láttán mégjobban erőlködni ketdett, mindhiába. Hirtelen
a lány mögött megjelent Kagura és éles legyezőjét Sango torkához
szegezte, majd megszólalt.
-Kohaku! Itt vagyok! Gyere és ölj meg, akkor örökre együtt
maradhatunk. -A fiú rögtön felfigyelt és a hangirányába fordult. Kagura
gonoszúl elvigyorordott. Kohaku szeméből eltűnt a fény. Fegyverét
Sango felé emelte. A lány teljes erejéből ordítani keztdett. Szabadúlni
próbált Kagura karjaiból, de nem sikerült.
-Ne Haku! Ő nem a nővéred, én vagyok az! Ne hallgass a hamis
szavakra! Én vagyok a testvéred, rám figyelj! -Haku nem hallotta mind
ezt. Meghúzta a ravaszt..............


INU-YASHA:

                  -Miroku és Sango-


Sango hirtelen felült. Hajnal volt. kagome mélyen aludt mellette. Úgy
tűnt a másik oldalon is alszanak, ám Miroku felébredt a lány
kiáltozásaira.
-Oh, Kohaku! -Sírta el magát térdére hajtva fejét Sango.-Bárcsak
együtt lehetnénk!
-Sango! Nyugodj meg! -Mászott oda hozzá Miroku. Kezét a lány kezére
rakta. Látszott rajta, hogy maga is szenved a fájdalomtól és a magas
láztól, de most ez egy cseppet sem érdekelte. Sango ijedten a fiúra
nézett és megszólalt.
-Nem hinném, hogy megtudnék nyugodni, de ha rád nézek még
zaklatottabb leszek. Feküdj azonnal vissza! Még sokat kell pihenned. -
Kísérte a helyére Mirokut a lány. Ovatosan lefektette és rakott a
homlokára egy hidegvizes kendőt, majd visszament a helyére. Miroku
szinte rögtön el is aludt. Sango is megpróbálkozott az alvással, de már
ehhez is nagy lelkierő kellett.
            Reggel Shipo földrengésre ébredt. Sango és Miroku még aludt,
ám két bizonyos fekhely már üres volt. Gyorsan kiszaladt és azt látta,
hogy Inu-Yasha arccal a földbe volt paszírozódva, Kagome pedig
dühött szemekkel állt fölötte.
-Megígérted nekem! Hát kössz szépen! -Fordított hátat az éppen
felállni készülő fiúnak. Inu-Yasha lesöpörte magáról a port, majd
dünnyögve ezt mondta.
-De még is! Mi legyek én? Babysitter vagy netán ovóbácsi? (Kagométól
már tanult pát fogalmat Inu :-D)
-Akkor miért tettél neki ígéretet? Szegény öcsém azt várja, hogy mikor
látogatod meg és mész el vele a vidámparkba.
-Ja! Még izé vigyorparkba is menjek vele, ahol mosolygós fák vannak!
Vigyorgós démonok véletlenül nincsennek, hogy ellegyek velük amíg az
öcséd a fákat eteti? -Mondta mérgesen Inu-Yasha.
-Nem te hülye! A vidámpark az nem azt jelenti! Majd meglátod milyen!
Feltéve ha eljössz! -Állt karbatett kézzel Kagome. Mivel Inu-Yasha
továbbra is változatlan arcképpel meredt a lányra, így az hirtelen
elsírta magát. -Ezt megjegyeztem! Nem lehetsz ilyen! -Mormolta sűrű
szipogások közepette a lány. Inu-Yashsa zavarba jött és elpirult.
Fogalma se volt elsőre, hogy mit tegyen, végül vett egy nagy levegőt.
-Jóól van, legyen! Ez volt az utolsó, hogy sírással meggyőztél!
Induljunk! -Tette Kagome vállára a kezét dacosan Inu-Yasha.
-Inu-Yasha! Te vagy a legkedvesebb a Világon! -Törölte le huncut
mosollyal az arcán könnyeit Kagome. "Még jó, hogy van amivel rá
tudom venni a dolgokra" Gondolta. Shipo kuncogott a jelenet láttán,
de hirtelen valaki farkincájára lépett. Könnycseppek hullottak rá. Sango
csenben bocsánatot kért és futóléptekben az erdő felé indult. Azon
keresztül érve egy sziklaszirten megállt és kiáltozni kezdett.
-Kagura! Én nem vagyok kimerülve! Gyere elő az öcsémmel! Készen
állok, hogy megküzdejek vele!
              Naraku a szokásos sötét szobájában ült Kagurával.
-Nem menetek?-Kérdezete Naraku.
-Hagy szenvedjen csak! Amúgy ha nem nagy gond a szerzetest is én
intézném el! -Szólt Kagura.-Így kétszeresen tenném tönkere Sangot.
-Miért? Úgy gondolod, hogy szeretik egymást? -Nézett Kagurára a
férfi. Szemeiben gonosz fény csillant. A nő bólintott.
-Az a fiú biztos oda van érte (nem mintha más lányokért nem lenne
oda annyira) és még ha Sango nem is szerelmes belé, öccse után ő az
egyik aki legközelebb áll a lányhoz. Különben igen sokat vannak együtt.
-Legyen, de nem lenne jó ha kudarcot vallanál. -Vigyorodott el Naraku.
              Eközben Sango zokogva roskadt össze és már csak magában
szólítgatta Kagurát.
-Hol van Inu-Yasha és Kagome? -Kérdezete Miroku mikor felébredt.
Valamivel jobban nézett ki, de még mindig szaporán vette a levegőt és
elég sápadt volt.
-Kagome haza ment, Inu-Yasha meg elment vele, mert találkozója van
Sotával.  -Hallatszott a válsz Shipo felől.
-Mi? -Támaszkodott a botjára és állt fel a fiú.
-Jól hallottad! -Miroku arca mégholtabbra vált, mikor Sango helyén
senkit nem talált. Feszülten a Rókára nézett.
-Sango! Sango, ő merre van? -Tette fel a kérdést ijedten, miközben
fekete fölsőjét próbálta magára vennei sikertelenül.
-Na látod! Ezt nem tudom! Utoljára a lábát láttam a pamacsomon. Áh
Kirara csakhogy felébredtél! Hozzak valamit inni? (az előző kalnd során
megsebesült Kirara) -Vidult fel Shipo mikor észrevette, hogy "kis"
barátja kinyitotta a szemeit. De aligkapott észbe, már újra Mirokura
kellett ügyelnie. A fiú csak megküzdött fekete felsőrészével és
magához vette szent botját is. -Miroku! Te hová mész? Nem szabad
felkelned! -Szólt rá aggodalmaskodva Shipo.
-Csak most vetted észre? Na hagyjuk! Foglakozz csak Kirarával én jól
meg leszek! -Mondta a szerzetes és már bent sem volt a házban. Ő is
az erdő felé vette az irányt és állapotát meghazudtolva futásnak
eredt. Saját maga most nem érdekelte.
                    Sango lassan felállt és közel lépett a sziklaszirthez.
Elborította lelkét a keserűség, nem gondolta át a helyzetét. Nem
foglalkozott már semmivel. Úgy döntött le fog ugrani. A végeláthatlan
mélybe nézett. Elfogta a szédülés, de csak állt dermedten, üres
tekintettel a szemében.
-Kohaku! Hamarosan találkozunk! Az éjszakai álmom jó tanácsadó
volt...meg kell halnom. Már csak úgy lehetünk együtt. -Könnyek ezreit
itta a talaj.
              -Ez tökéletes! Legalább a füledet nem fogják húzgálni. -Szólt
Kagome miközben egy baseball(bézból) sapkát igazgatott Inu-Yasha
fején. Sota és a Kutyafülű is a lány szobájában volt.
-Ez olyan idétlen! És vajon a hajam színével mit kezdjek? -Kérdezte a
fiú.
-Majd azt mondod, hogy festeted.
-És ez a szörnyű ruha? Inkább nézzenek bolondnak a saját ruhámba,
mint, hogy én érezzem magamat hülyének ebben a hacukában. -
Nézett az öltözékre ami jelenleg rajta volt. Inu-Yasha a következőképp
festett: Egy hosszú barna nadrágot és egy fekete zakót viselt piros
sapkával. Kagome próbálta elhitetni megával, hogy jó összeállítás, de
végül csak ennyi csúszott ki a száján.
-Bocs! Ennél jobbat nem tudtam beszerezni! Ezen voltam a kultúr
bálon. -Harapott szájára. De miután meglátta Inu-Yasha savanyú
képét elnevette magát. A fiú karbatette kezeit és ciccentett egyett.
Sota megelégelte a műsort.
-Mehetünk akkor? -Ugrott Inu-Yasha nyakába hirtelen mozdulattal.
-Aha! -Jött a siralmas unott válasz.
            Sango most végleg erőt vett magán. "Csak egy ugrás és..."
Hajlította be remegő térdeit a lány. Már készült a lendület vételre is,
ám ekkor egy tárgy puffanását hallotta a fűben valamint, hogy valaki
feléje közeledik. Miroku gyorsan eldobta botját, letépte a sebesült
karját tartó kendőt, majd gyorsan Sangohoz futott és mindkét kezével
átkarolva visszarántotta a lányt.
-Sango! -Kapkodta a levegőt rémülten. Még most is ölelte Sangot. A
Démon vadász megfordult és hisztérikusan püfölni kezdte Miroku
mellkasát.
-Eressz! -Kiáltotta közben. A fiú újra elgyengült, ezért gyorsa leült egy
fához és hátát neki támasztotta. Így vigasztalta tovább Sangot.
-Ne sírj! Minden rendben lesz! Ne csinálj őrültséget! -Zárta karjai közé
ismét és húzta egészséges vállához a lányt. Sango csendben sírt és a
fűszálakat nézte a földön ahogy lengedeznek a hűs szellőben. Aztán
halkan ezt mondta.
-Nem tudom mi ütött belém. Soha nem tettem volna ezt és most
miattam szenvedsz!
-Ha veled lehetek nem szenvedek! -Tekintett Sangora, a fiú. Mélyen a
szemébe nézett és abban gyönyörködött. Sango letörölte könnyeit,
közben elpirult, de ezt igyekezett rejteni Miroku előtt. -Tudom milyen
ha...ha elveszíted akit szeretsz! -Mondta a fiú hirtelen és a tiszta kék
égboltra nézve egy emléket idézett fel magában. -Naraku jó formán
megfosztott a családomtól és lassan én is a halál ösvényein lépegetek.
Sango én megigérem ha kell.....
-Igen? -Vágott egy kérdéssel a lány, Miroku szavaiba. Közben arcuk
egyre közelebb került egymáshoz. A fiú halkan és kissé bizonytalanul,
de folytatta.
-Meghalok, de segítek az öcséd vissza szerzni. Mert nem bírnám
elviselni hogy valami....bajod....
-Miroku! Ne beszélj! -Szólt rá Sango gyengéden.
-Igazad van! -Szorította még erősebben ugyanakkor érzékien
magához a lányt, Miroku. Ajkuk szép lassan összeforrt. A fiú
megsimította Sango arcát, ő pedig megfogta Miroku jobb kezét. A
környéken volt egy cseresznye fasor, amely épp most virágzott. Ahogy
a szellőből szél lett néhány virágszirom megadta magát és a jól eső
fuvallattal tartott. S mint valami varázslat fújta a szerelmesek felé
a "selyem leveleket". Sokáig ölelték és csókolták egymást. Nem
számított az idő, s nem is akarták érzékelni. A gyönyörű álmoszerű,
bizsergető, kábító érzéstől nem lehetett meg vállni. Végül Sango,
Miroku mellkasára helyezte fejét és elmosolyodott. Lassan lecsukódtak
a szemei. A fiú pedig élvezte Sango közelségét és a nap nyugtató
melegét.
                  -Menjünk még egy kört, kérlek! -Csüggesztkedett Sota, Inu-
Yasha hátára és mutatott a hullámvasút felé. Már elég sok ideje voltak
a vidámparkba és Kagome öccse ötödjére akart felszállni a játékra. Inu-
Yashának a gyomra azonban már nem igazán bírta, ráadásul úgy
szédült, hogy neki ment egy villanyoszlopnak. Több ember meg is
tapsolta, mert azt hitték, hogy egy bohóc akarja őket szórakoztatni.
Kagome most érkezett vissza hozzájuk, ugyanis elment vattacukorért.
-Na, mit szólsz? Ugye milyen nagyszerű itt lenni? -Kérdezte Kagome a
fiút, miközben sugárzó arccal csipegetett az édességből. -Kérsz te is? -
Nyújtotta Inu-Yasha felé egy pillantra a halvány piros finomságot. A
Féldémon kezdte elveszíteni a türelmét. Elege volt, hogy senkinek nem
tűnt fel, mennyire szenved. Sőt ami legjobban zavarta, hogy szóhoz se
juthatott. "Ráadásul ez a sok rajtam vihogó ember." Nézett arra a
szétszéledő kis csapatra, akik nem rég kinevették az oszlopos
produkció miatt.
-Megyünk akkor? -Rángatta Inu-Yashát, Kagome öccse a jegyváltó
bódé felé. A fiúnak ez volt az utolsó csepp a pohárba. Dühösen
megrázta a fejét és ezt mondta.
-Nekem egyáltalán nem tetszik ez a hely! Ennyi bőven elég volt!