gyorsabbak lettek minnél hamarabb odaakart érni a legközelebbi hegy
lábához. "Jobb ha senki nem tudja, hogy eljöttem. Még Miroku sem.
Főleg ő nem. Harc közben azon is elgondolkodhatok, hogy akarom-e
ezt az egészet vele. Szeretem, de ha valami baja esne nem bírnám
elviselni. Hisz ez röhejes! Megutálni már nem tudom" Csengtek a
gondolatok fülében. Elég sok idő telt el, de megérkezett. Rögtön
három négy démon jött ki egy barlang szerű lyukból. Sango
készenlétbe állította bumerángját, szája elé tette a maszkját és
felkészült a csatára.
-Gyertek! -Kiáltott nekik bátran. "Kohaku! Hamarosan találkozunk!"
                      Miroku még mindig bekötött szemmel járkált, de
szerencsére rátalált a kijáratra. A lépcsőnél viszont azonnal
lebucskázott. Inu-Yashát, Kagome épp "céltáblának" használta. Ők is
gyakoroltak. A fiú most sem volt rózsás kedvében, ugyanis Kikyou
reinkarnációja, néhányszor a ruhájától fogva oda szegezte egy fához.
Mikor Kagome észre vette Mirokut, kissé figyelmetlen lett és a fél
démonak csak az lett a szerencséje, hogy az utolsó pillanatban ő is
elugrott meglepődöttségében. Különben a nyíl így is a füle mellet
suhant el közvetlen. A lány odafutott Mirokuhoz, hogy felsegítse, de a
fiú gyorsabb volt, így az első dolog amibe keze először beleakdt, az
Kagome keble volt.
-Sango? -Kérdezte indönként fel-felgörbülő szájjal.
-Nemmm! -Válaszolt Kagome hatalmas fejjel, majd nagy nehezen
kibogozta a csomót a fiú fején. Miroku kissé elpirult, majd komoly lett és
körül nézett. Tekintetével
Sangot kereste mindenhol. De a lány nem volt látóhatáron belül.
Arcára kiült a félelem. Újra gyengének érzete magát. Teljesen
elsápadt. "rosszat sejtek" Gondolta. Kagome észre vette az
aggodalmát.
-Mi az? Szólalj már meg végre, Miroku. -Kérlelte a szerzetest.
-Sangot.....nem láttátok valahol? -Nézett egyaránt Inu-Yashára is a fiú.
-Én ne....-Kezdett volna bele Kagome, de a féldémon közbe szólt,
hangjába tartás(valakitől :-D) és bizonytalanság csengett.
-Azt...hiszem én láttam, az erdőfelé futni a nagyhegynek
indulhatott.....harciruhában volt és idegesnek tűnt, ha nem is volt az,
egy biztos. Éreztem a szagán, hogy izgatott. -Kagoméban forrt a düh.
Inu-Yasha mindenegyes mondatánál egyre mérgesebb lett. Végül
kiabálva tört ki magából.
-Jó! Ha ezt ilyen ügyesen eltudtad mondani! Lenne egy kérdésem!
Miért nem szóltál? -Inu-Yasha hátrahőkölt. "Tudtam, hogy megkapom,
de elvégre most szóltam" Nyelt egy nagyot és most ő próbált meg a
lány fölé kerekedni.
-Hogy a fenébe tudtam volna szólni, ha egyszerűen a halál
kerülgetett! Máson gyakoroltál volna! Akkor rögtön repültem volna a
hírrel. Na és te? Hogyhogy nem vetted észre? -Kagome már
szétrobbant volna ott helyben. Szinte beszélni se tudott. Erölködve
préselte ki a válszt.
-Én háttal álltam a nagyhegynek.....de igaz is. Ha szünetet tartok még
akkor se tudnál megszólalni.
-Nem emlékszel mi volt most is? Egy pillanatra nem figyeltél oda és
majden felnyársaltál, mikor Mirokut megláttad. Ettől tartottam akkor is.
"Attól tartottam, hogy nem lett volna jó vége ha most Sango után
megyünk! Egyedül létre van szüksége és talán....Mirokura."
Komolyodott meg Inu-Yasha magyarászkodása után és az erdő felé
nézett. -Nini! Hát Miroku hova tünt? -Terelte el a figyelmét Kagoménak.
-INU-YASHAAA!
                Miroku csak futott és futott ahogy csak a lába bírta.
Fájdalmai újra megerősödtek, de ez sem izgatta. Mikor megérkezett a
hegy lábához egy pillanatra megtorpant. Sango ott küzdött egy halom
fogyni nem akaró démonnal. Nagyon fáradt volt már. Haja kibomlott,
védőmaszkja a nyakába csimpaszkodva már leesni készült. Egy
pillanatra megpihent csonttörőjére támaszkodva. Arra készült, hogy
erőt vegyen magán és a következő csoportanak ugorjon. Egy
hatalmasat kiáltott és támadásba lendült. Három démonnal végzett,
majd újra megpihent. Azonban most nem volt sok ideje. Már vette a
lendületet, hogy bumerángját elhajítsa, de az tonnás súlyt nyomva a
kezében mardt. Már annyi ereje sem volt, hogy felemelje. Lábai
remegni kezdtek. Térdre esett. Kezeiivel tartotta magát, hogy földre ne
essen. Nagy levegőket vett. Néhány izzatsák csepp is áztatta a talajt.
A démonok viszont nem vártak. De Miroku sem.
-SANGOOO! -Futott a lány elé a szerzetes. A gyöngysort lehúzta jobb
kezéről, a démon tömeg felé tartotta tenyerét és elordította magát. -
Fekete lyuk! -A vihar megindult. A fiú "fegyvere" pillanatok alatt
beszippantott egy halom démont. Sango nem nézhette tétlenül, hogy
szerelme egyre gyengül és még így is őt védi. Megelégelte a pihenőt és
gyorsan felpattant, majd ő is újra harcba szállt. Mikor Miroku úgy
érezte, hogy nem bírja tovább, abba hagyta a támadást. Ruhájából
elővett egy temérdeknyi szelleműzőperkament. Imát mormolt rájuk,
majd megszólította Sangot.
-Sango, vigyázz! Bukj le! -Szórta szét közben a szentlapokat. Amelyik
démonhoz házzáért az azonnyomban megdermedt. A szerztes pörgetni
kezdte botját és apró szilánkokra törte a lefagyott szörnyeket. A
maradványok elporlattak és a szél elfújta őket. Az utolsó csapattal már
Sango végzett. A többi démonok visszavonultak barlangjukba. Nem
mertek szembeszállni a harcosokkal. Miroku nagyon elfáradt.
Összeesett. Sango odafutott hozzá. "Tévedtem! Vele akarok maradni
akármi is legyen. Nem tudom hogy vagyok önző. Mind két lehetőség
arra utal, de nem baj. Ha meghal el kell engednem, de addig
kihasználok minden lehetőséget, hogy vele legyek. Szeretem! Nem
engedhetem el." Gondolta a lány miközben Miroku arcát fürkézte.
Várta, hogy magához térjen, de nem történt semmi. A Démonvadász
szemeibe könnyek szöktek és szerelmére borult.
-Kérlek! Térj magadhoz! Tudom, hogy sokat kell még szenvedned, de
még nem most. Szeretném ha felépülnél és amennyi időt csak tudonk
együtt töltenénk. -Mondta zokogva. A fiú kezei megmozdultak. Csoda
történt. A szerzetes nem Sango fenekét vagy mellét fogta meg.
Átölelte. Szeretet sugárzott belőle. A lány felemelkedett, letörölte
könnyeit. Felkelt, Mirokut is felsegítve. -Aggódtam érted! -Bújt a fiú
mellkasához szerelme.
-Gyere! Tudok egy jó helyet! Ez hátborzongató! -Indult kissé
szédelegve Miroku a fák közé. Hamarosan egy rétre értek ahonnan
meglehetett nézni a naplementét. A "vörösgömb" lassan lebukni
készűlt a többi hegyek mögött. A szerzetes meg állt egy fának dőlve.
magához húzta Sangot.
-Ez gyönyörű! -Csillogott a boldogságtól a lány szeme. Fejét, Miroku
vállára helyezte és úgy nézték a gyönyörű jelenséget.
-FEKSZÍÍÍÍK! -Hallatszott egy kiáltás. Nem messze mögöttük egy fa
kidőlt.
-Közelednek! Szerintem használjuk ki ezt a kevés időt, mielőtt még
megtalálnak bennünket! -Mosolygott Miroku. Sango nem igazán figyelt
valamin nagyon elgondolkodott, végül megszólította barátját.
-Miroku!
-Igen?
-Gondolkodtam és.....
-És?
-Azt hiszem...IGEN...
-Mi "IGEN"?
-Szeretnék a gyerekeid édesanyja lenni! -Nézett a fiú mélybevesző
sötétkék szemeibe az örömtől elpirulva Sango. (Ez is egy jó módszer.
Így talán nem fog Miroku annyit más lányokkal foglalkozni, hisz már
meg van a vállalkozó egyén, akit ráadásul szerelemből szeret :-D)
Miroku nem szólt semmit. Megragadta Sango derekát, majd ajkuk
forrón és szenvedéjesen összeforrt. Az idő ismét megszünt létezni.

Utolsó bejegyzés:
-Na végre! Hát itt vannak! Kagome! Gyere gyorsan! Megtaláltam
Mirokut és Sangot! -Kiáltott egy bokor mögül Inu-Yasha a lánynak. A
szerelmespár nem reagált a hangokra. Felhőtlenül csókolózott tovább.
Kagome odafutott Inu-Yasha mellé és mérgesen ezt üzente neki.
-Szerencséd! Ha nem találtuk volna meg őket nem maradtál volna
életben! -A másik pillanatban már viszont olvadozva nézte ahogy
Miroku és Sango csókolózik.
-Itt vagyok! Miért nem vártatok meg? -Ugrott Kagome elé Shipo. A lány
eltakarta a Kölyök szemét kezével és elvarázsolódva ennyit fűzött a
dologhoz.
-Shipo! Ezt nem szabad látnod!
-De én látni akarom! -Nyöszörgött a Rókadémon.

ÍRTA: by Neko