Ha minden megváltozik!

by: fire

2. fejezet: A Házi Állat

-Jajj Kagome! Gyere már! Így sose gyűjtjük össze az ékkövet!

-Megyek! –hallatszott a lány hangja a szobájából. Pár pillanat múlva már Inuyashával ugrottak be a kútba, ami elröpítette őket a Középkori Japánba. A ”túloldalon” már vártak rájuk. Sango Shippouval, no meg Kirarával mosolyogva fogadták őket.

*

Egy szép erdőben haladtak keresztül, amikor Inuyasha hirtelen megtorpant.

-Vérszagot érzek!

-Merre? –Pár méterre előttünk!

-Akkor mire várunk? Nyomás! –utasította Sango a csapatot majd futni kezdett a bumeránggal a kezében. Inuyasha futás közben utána kiáltotta.

-Halott emberek szagát!

-Mondhattad volna előbb is! –a szellemírtó eltette a fegyverét, majd Kagome segítségével átvizsgálták az embereket, van e túl élő.

-Valaki profi gyilkos lehet! –jegyezte meg Inuyasha miközben ő is kutatott élő ember után.

-Itt van egy túlélő! De nem ember!

-Mi? Egy farkas? Kagome már megint kezded? Nem elég nekünk az a másik rühes farkas?

-Alig lélegzik! Nem hagyhatjuk itt!

-Na de Kagome! –guggolt mellé Sango.

-Mégis csak egy állat!

-Kirara is az!

-Igazad van, nem szóltam! –állt fel a szellemírtó és magához hívta Kirarát. A hátára fektették a vérben ázó, ritka Ezüst farkast (Ahogy Kagome idézte) és elvonultak egy tisztább helyre.

-Sango, Shippouval és Kirarával a közeli faluba mentek, Inuyasha pedig elment tűzi fát gyűjteni.

Kagome a farkas sebeit látta el. Finoman kitisztította a mély sebeket és bekötözte. Az állat az erős fájdalomra felébredt és morogni kezdett.

-Nyugalom, nem akarlak bántani! –kezdte a lány lágyan. A farkas a nagy fekete szemein keresztül végig mérte a lányt. Nem látott rajta semmi furcsát, bár nem bízott benne engedte neki, hogy ellássa a sérüléseit. Mire Kagome befejezte a farkas álomba merült, és a többiek is visszatértek.

-Ügyes vagy! –simogatta meg Kagome az állat fejét majd neki állt vacsorát készíteni a többieknek. Instant tészta, mint mindig.

-Vannak dolgok, amik sohasem változnak! –gondolta magában a lány és legutóbbi komolyabb hangvételű beszélgetése jutott eszébe Inuyashával. Akkor mondta neki a fiú, hogy véglegesen döntött Kikyou mellett. A lány valahol mélyen a szívében érezte ezek a szavak már véglegesek és megmásíthatatlanok. És igaza is volt. Azóta egy komolyabb mondatot nem volt képes beszélni Inuyashával. A fiú is folyton kerülte az éjszakákat sem töltötte a táborban. Mindig elvonult egy közeli fa tetejére és ott pihent.

A lány szeme önkénytelenül is könnybe lábadt az emléktől.

-Kagome jól vagy?

-Igen… Inuyasha már elment? –kérdezte.

-Már rég. Észre sem vetted!? Minden rendben?

-Nem nincs semmi sem rendben. –kezdte a lány halkan szavai szapora lélegzetek között mondta. Nem akart sírni, de a könnyei maguktól jöttek szeméből.

-Tudod, amióta Inuyasha eltaszított magától, nem találom a helyemet ebben a világban. Talán haza kellene mennem, és nem kellene többet visszajönnöm.

-Nem hagyhatsz itt. És az ékkő…

-Már rég nem érdekel az ékkő.

-Tudom.

A beszélgetés ezzel be is fejeződött. A lét lány szomorúan, a gondok zuhatagában aludtak el. Tudták semmi sem lesz már olyan, mint régen. Minden megváltozott… talán örökre.

Folytatása következik!