1. Démonok

Harry Scrimgeour távolodó alakjára nézett. Tovább ballagott. Ron és Hermione annál a bükkfánál érték be, hol jobb időkben üldögéltek. 

– Mit akart Scrimgeour? – suttogta Hermione.

– Ugyanazt, amit karácsonykor is – mondta vállat vonva Harry. – Hogy adjak ki neki belső információkat Dumbledore-ról, és hogy legyek a Minisztérium új plakátja.

Ron egy pillanatig magában vívódott, majd hangosan azt mondta Hermionénak:

–Nézd, engedd meg, hogy visszamenjek és megüssem Percyt!

– Nem – mondta határozottan, és megragadta a karját.

– Jobban érezném tőle magam!

Harry nevetett. Még Hermione is elvigyorodott egy kicsit, bár mosolya eltűnt, amint felnézett a kastélyra.

– Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy talán soha nem jöhetünk vissza – mondta lágyan. – Hogyan is zárhatna be a Roxfort?

– Talán nem is fog – mondta Ron. – Semmivel sem vagyunk nagyobb veszélyben itt, mint otthon, nem? Most már mindenhol ugyan olyan. Én még azt is mondanám, hogy a Roxfort biztonságosabb, több varázsló van idebenn, hogy védje a helyet. Mit gondolsz, Harry?

Harry rámeredt Dumbledore sírjára. Remélte, hogy barátjának igaza van.

A környék csendes volt. Nyár volt, ám, ennek ellenére, a táj sötétségbe, és hidegbe burkolódzott. Ködfoszlányok úsztak a levegőben, kísérteties látványt kölcsönözve a furcsa építménynek. Az Odú belül azonban rendkívül barátságos volt. A konyhában kisebb tömeg gyűlt össze. Nem is fért be mindenki. McGalagony professzor fáradtan tette le bögréjét.

- Úgy tűnik, az iskolát mégis be kell zárnunk. Dumbledore halálával… S a tanári kar hiányosságával… A szülők reakciójáról nem is beszélve… ez nem kétséges.

Harry, Ron és Hermione döbbenten pislogott az igazgatónőre. Sokkal idősebbnek látszott… válla megereszkedett, amint hátradőlt a székben. Mrs Weasley együtt érzően vállára tette kezét. Hallgattak. Mit is mondhattak volna? Odakint megrezdült a fák lombja, enyhe szellő fújdogált. Hermione felkiáltott, s az egyik ablakra mutatott. Mindenki arra fordította figyelmét.

Egy fekete köpönyegbe burkolódzott alak közeledett az utcán. Vékony teste sejtelmesnek, valótlannak tűnt az éjszakában. Lupin, oldalán Tonkssal, felállt, kezükben pálca. Közelebb léptek az ajtóhoz. A Weasley ikrek szintén pálcát húztak, akárcsak Bill, Harry, Ron, Hermione, a Weasley-házaspár, s McGalagony professzor. Feszülten figyelték az ajtót. És az ablakot. Az alak bekanyarodott a gazos előkertbe, s a faltól nem láthatták, mit tesz. Kopogtattak. Mr Weasley az ajtó elé állt, felesége féltő pillantásától kísérve.

- Ki maga?

A válasz egy halkan elsuttogott szó volt. Mr Weasley és az ajtó között egy fénypont jelent meg. A férfi hátralépett, s az apró gömbből egy karcsú, alacsony nő alakja bontakozott ki. A nő hátradobta csuklyáját. Nagy, arany szeme, s hosszú, fekete haja volt, mely vastag fonatokban omlott a vállára, le a hátán, egészen a bokájáig. Homlokán lilás félhold, arca két oldalán egy-egy kék csík húzódott. Barátságosan rámosolygott a döbbent társaságra. Mielőtt bárki megmozdulhatott volna, McGalagony felállt. Arca egészen felderült.

- Hanami! Inu no Hanami!

- Minerwa… --a nő, aki nem lehetett idősebb huszonöt évesnél, elvigyorodott. Hegyes füle mögé hajtotta előrebukó hajfürtjeit. –Jó, hogy emlékszel még rám…

- Semmit nem változtál… És eljöttél, ahogy ígérted. Mint mindig.

- Csak nem kételkedtél? –nevetett a lány.

Kölcsönös bemutatkozások sora követte egymást. Hermione nagyon izgatott volt, mikor megtudta, hogy a nő csupán egynegyed részt ember. S a többi része, démon. Méghozzá, kutyadémon.

- Tudod, én egy másik létsíkról jöttem. Anyai ágon a nagymamám boszorkány volt. Így hát, mivel én magam is örököltem a tehetségét, közel ötven évvel ezelőtt levelet kaptam a Roxfortból…

- Mennyi? –Ron fájdalmas arcot vágott –Ötven?

- Hát persze! –kiáltott fel Hermione –A démonok örökké fiatalok maradnak!

- Na, azért nem feltétlenül… --Hanami, aki külön kikötötte, hogy tegezzék, bizonytalanul elmosolyodott –Nem tudom, hogy meddig élünk… Az én világomban… Bármely pillanatban megölhetnek.

Hanami elmerengett, majd felkapta fejét. Körülnézett.

- Na, hol marad már?!

- Ki? –Harry most szólalt meg először. Mindenki kíváncsian várta a választ.

- Óóó… Dumbledore… Bár, nem tudom, most, hogy meghalt… --Hanami szemében a fény elhomályosult –Minerva, tavaly… Még a mi harcunkat vívtuk odaát. Ám most… Most képes vagyok magamra venni a sötét varázslatok kivédése tantárgyat… és szeretném, ha az öcsém ezt, az utolsó évet, a Roxfortban tölthetné… mint diák.

- Hanami… --McGalagony meglepetten nézett rá –Az öcséd, most tizenhét éves…

- Múlt év utolsó pár hónapjában letette a Dumbledore által összeállított vizsgát… S ő felvette. Azt kérem tőled, tedd meg te is.

Harry és Ron elkerekedett szemmel nézett össze. Még Hermione is megdöbbent. Pár hónap alatt… Mindent átfogó vizsga??? McGalagony, miután túltette magát a hír okozta sokkon, bizonytalanul elmosolyodott.

- Akkor… Természetesen, az elsőévesek után őt is beosztjuk az egyik házba…

Hanami elégedetten nézett körbe. Türelmetlenül toporgott.

- Hmm… Még soha nem késett sehonnan… Mindig pontos! Hol marad már?!

A nő bizonytalanul nézett Mrs Weasleyre. Majd a hátsó ajtón keresztül, kiszaladt a házból, az udvarra. A többiek követték.

Hanami megállt a nagy kert közepén. Majd körbenézett, fel az égre, tekintetével végigpásztázta a teret. Végül, kissé aggodalmasan bólintott.

- Valami baj van?

A démonnő rámosolygott McGalagonyra, majd feltűrte talárjának ujját. Hosszú ujjú, finom, ám karmos keze a zsebébe csusszant.

- Sesshy mindig kínosan pontos… Bizonyára valami baj történhetett. Megpróbálom a vérmágiámmal idehozni.

Hermione szeme tágra nyílt az ámulattól, míg Ron és Harry arra gondolt, elég lenne egy Hermione, nem kell még egy fiú is belőle… Lupin közelebb lépett Hanamihez.

- És miért kell ehhez kijönni a házból? Itt nem elég biztonságos…

- Ó, mert nem tudom, Sessh épp hol van, és mit csinál. Sosem lehetek biztos abban, mit forgat abban a szép, buksi fejecskéjében…

Hanami elvigyorodott, s előhúzott egy szép, díszes ezüst kést. Majd egy hirtelen mozdulattal, vérző sebet ejtett kinyújtott jobb karján. A sötétvörös cseppek csendes lustasággal gurultak lassan oldalra, majd összefolytak, mígnem egyetlen nagy cseppben egyesülve, földre hullottak. Hanami mindeközben behunyta szemét, s halkan dúdolt, érthetetlen szavak peregtek ajkairól. Harry meglepetten pislogott. Halovány alakokat, emlékképeket vélt felfedezni, egy aranyos, ezüsthajú fiúcska rohangászott fehér virágok között, sejtelmes szellemalakként ringatódzó fűben. Majd egy másik kép, egy új hely. Japán cseresznyefa rózsaszín szirmai hulltak alá, s lebegtek lassan egy hosszú hajú fiú felé, kinek arany szemei megcsillantak a lemenő Nap fényében. Aztán ez az emlék is szertefoszlott, s kékes fény támadt a helyén.