Szerelem és háború

/by: Fu-Shy/

Szerelem, szerelem,

Gyönyörű érzelem.

És milyen jó az,

Amikor sínen megy minden!

Ám ritkán jelenthetjük ki ezt,

Egy ilyen bökkenős szerelemről, és a harcról szól ez a történet.

Volt egyszer egy pár,

Nem minden napi ám!

Egyikőjük félig szellem,

Másikuk, a lány, tinédzser lélek.

Kagome ő, egyszerű lány,

Ám élete megváltozott 15. születésnapján.

Otthon a szentélyben kútba esett,

De már nem Tokióban volt, amikor kikecmergett.

Helyesbítek, mégis ott volt,

Csak éppen a két hely közt 500 év különbség volt.

Továbblépett néhány bokron át,

Nagy meglepetésére, magával szemben egy fiút talált.

Azt hitte halott, mert hogy a fán amin volt.

Csupán élettelenül, szívében nyílvesszővel lógott.

Közelebbről megvizsgálta,

És szemét nagyra tárva,

Meglátta, hogy a lógónak,

Kutyafülei voltak.

Igen, ő Inuyasha,

Hosszú fehér haját a szellő fújja.

Apja szellem, anyja ember, Kikyou tette a fára fel.

De itt van Kagome, ki félelmében,

Kihúzza a nyilat, mely eddig ott volt Inuyasha szívében.

Kiszabadul, megmenti a lányt,

Kiről kiderül, a Szent ékkő hordozója már.

Inu akarja a követ, hogy teljesen szellem legyen,

De Kagome nem engedi, megállítja egy „fekszik”-kel.

Inuyasha a földön hever,

De jön a baj, de jön a baj, s máris fölkel.

Vigyázzatok, jön a madár!;

Az Ékkő a gyomrában hever már.

Kagome sikeresen kilövi,

De vele együtt a Szent Követ is széttöri.

Elindulnak hát, így ketten,

Hogy a szilánkokat felkeressék közösen.

Megtalálják hamar Shippout is,

Apjáért bosszút állnak, marad is.

Eleinte nem fényes a barátság,

Aztán kiderül az igazság!

Kagome könnyet ejt Inu miatt,

Ő aztán belátja, mekkora csoda e lány, ki vele tart.

Minden egyre jobb, Inuyasha nyugszik,

Kagome mellett boldog, s sok emberben bízik.

Már azt hinné az ember, minden rendben,

Aztán feltűnik UraSue, Kikyou hamvaival a kezében.

Fel is támad a miko, Inuyasha meglátja,

Kagomét elfelejti, tisztára.

Sokszor megesett, hogy Inu és Kagome összevesztek,

Kikyou és Kouga, akik miatt féltékenyek.

Bejön a képbe Mirouku, a szerzetes,

Arca Sango pofonjaitól sokszor veres.

Hát igen, a sok fogdosásnak megvan az ára,

Egy piros tenyérnyom az arcára.

Titkon szeretik egymást,

De Isten őrizz, hogy ezt bevallják.

Így van ezzel Inu és Kagome,

Akik hol jóban vannak, hol összeveszve.

Jött aztán egy nap, Inuyasha döntött,

Kikyout választja, mert meg akarja menteni őt.

Naraku szíve Onigumóé,

És még mindig érzelmeket táplál a papnő szíve felé.

Inuyasha azt nem akarja,

Ezért védelmezőn átkarolja.

Kagome meglátja,

S hazamegy a világába.

De nem bírja ki a fiú hiányát,

Visszamegy, búcsút venni hát.

Inuyasha is ezt tervezi,

Ő is búcsút akar venni.

Ám mindketten megtorpannak,

Kétségek közt gondolkodnak.

Kagome édesanyja rábeszéli a visszatérésre lányát,

Persze nem szó szerint mondva tanácsát.

A lány vissza is tér,

Inuyasha a kúthoz akkor ér.

Kagome szerelmes, ez nem vitás,

Elmondja, hogy ő Kikyoutól mennyire más.

Egy dologban egyeznek ám,

Mindkettő Inuyasha társaságára vár.

A fiú elmondja, milyen más, mikor Kagome vele van,

Ő akkor boldog és nyugodt, ez van.

Kikyounál nem érzett ekkora örömöt,

Mondjuk az idő nem volt túl hosszú, mit vele töltött.

Kagome arce felderül,

Inuyasha szája is mosolyra szélesül.

Megegyeznek hát, Kagome mégis marad,

Inu rájött, Kagome nélkül ő boldogtalan.

Ez most valami szerelmi vallomás féle volt,

Barátokhoz visszatérve, a lány keze a fiúéban volt.

Mindketten ráeszméltek,

Se veled, se nélküled.

Ismét boldog a két szív,

Útjuk együtt tovább visz.

Boldogok a többiek is,

Kibékültek és örülnek is!

Mennek-mennek, sok kaland előttük,

„Narakut le kell győznünk, hogy az Ékkövet összetegyük!”

Sokszor harcolnak a legfőbb ellenséggel,

De csak nem sikerül végezni a szellemmel.

Mindig ott van mellette Kagura,

Kohaku, Kanna és a hét zsoldos katona.

Meg is gyűlik kettőjükkel a baj,

Bankoutsu és Jakoutsu, ki mindig talpon marad.

Bankoutsu, a vezér, erős a fegyvere,

Jakoutsu, kissé más, csak úgy árad a melegség belőle.

A történet végére e két harcos is a sírban,

Az Ékkő lassan összeáll Kagome nyakában.

Hamarosan a holt miko visszatér sírjába, ó,

Inuyasha búcsúzik:”Isten veled, édes Kikyou!”

Eljött a nagy nap,

Készen áll a kis csapat,

Itt az ideje a végső csatának,

Melyet Narakuval vívnak elszántan.

Azt hiszik nincs remény,

Mikor megjelenik sok szerzemény.

Mindenki itt van aki számít.

Az összes lény eljött, ki barátként áll itt.

Bevetik közösen minden erejük,

„Éljen, sikerült, legyőztük!”

Szólt az örömteli ének,

Mindenki bosszút állt végleg.

Naraku végre megdöglen,

A Négy Lélek Szent Ékköve ismét egyben.

Arimitama, Nigimitama, Kushimitama és Shakimitama,

Kiknek segítségét akarta régen Inuyasha.

De nem, meggondolta magát,

Nem fog teljesen szellemmé változni át.

Ezután csak a szerelemnek fog élni,

Barátai közt szép napokat tölteni.

Végre béke, mindenki élteti,

Hát a vers vége is legyen happy!

Itt a vége, fuss el véle,

Egy romantikus történetnek itt most a vége.