Sesshoumaru
2005.12.25. 12:38
Sesshoumaru
- Halandó, mi történt itt? - kérdeztem erélyesen, bízva benne, hogy addig elfelejti eddigi közleményeit. Mondanom sem kell, tévedtem.
- Erre nincs idő, te vagy az egyetlen, aki segíthet, a megváltó, akármicsoda - hadarta, aztán megrázta a fejét, s immár tisztább tekintettel pislogott rám. - És nem mintha örömömre szolgálna, hogy épp egy démon segítségét kérem, de a számomra fontos emberek lelki üdvéért akár még erre is hajlandó vagyok - felelte komolyan.
Kezem akaratlanul is megrándult, de mielőtt egy energiaostorral szeltem volna ketté arcátlanságáért, lenyugtattam magam. Mégis mit várt? Hasraesek rettentő nagy önfeláldozása előtt? Mindenesetre gúnyos félmosolyt villantottam egy pillanatra.
- Mint démonvadásznak, ez nagyon megerőltető lehet - szúrtam közbe. Arcomra ismét kifürkészhetetlen hűvösséget csalogattam. - A kérdésemre válaszolj. Mi történt itt?
- Hogy mi történt? - fakadt ki, majd felháborodva mutatott körbe a vidéken. - Tán nem látod magad is? Hány éve rontod itt a levegőt, hogy ennyire nem egyértelmű számodra egy tomboló démon pusztításának nyoma?
Kezdett igazán idegesíteni a lány. Elkaptam a torkánál fogva, mérges gőz csapódott a torkára, ha már a szorításomat esetleg kevésnek gondolta volna. Halkan felnyögött, s megfeszítette nyakát, karomba kapaszkodott, s belém rúgott. Ugyan már. Erőtlen ellenállása annyira volt elég, hogy kevés mocskot hintsen kimonómra. Szégyellhetné magát!
- És ezek után valóban azt várod, hogy a segítségedre legyek? - húztam el a szám gúnyos-keserűen.
- Fel tudok ajánlani valamit cserébe - felelt rekedt, fojtott hangon.
- Ugyan - vontam fel egyik szemöldököm.
- Ha megváltod a földet, olyan lesz, mint volt. Dús, bőséges vidék, telis-teli minden pompával. Mint a falum egyetlen túlélője, a kezedbe adom a földeket, azt teszel velük, amit kívánsz - suttogta.
Szemeim résnyire szűkültek, aztán szorításom lazult, a lányt elengedtem, nagyot nyekkent a szikes talajon. Energiaostor csapott ki karmaimból, s nyaka köré tekeredett, felszisszent, s ezúttal már kétségbeesett sikoly is elhagyta torkát.
- Ez a terület Észak urának felügyelete alatt áll, nem rendelkezhet vele egy szánalmas halandó! - mordultam rá, talán kissé jobban kieresztettem a dühömet, mint ahogy tekintélyes démonhoz illik.
- Tévedsz - köhögte. - Megváltottuk a földet, a szellemirtók tulajdonában áll… hinned kell nekem - mondta már szinte hangtalanul.
- A Nyugat áll majd egyszer az én rendelkezésemre, mit kezdenék egy parányi földszelettel? - vetettem fel a legegyszerűbbnek tűnő kérdést. Megrázta a fejét, már amennyire a szorítás engedte.
- A nyugati földek közvetlen szomszédságában vagyunk, miért ne érné meg? - tátogta szárazon. Arcán a kín izzadsága gyöngyözött, újabb bűzös emberi kipárolgás, undorító. - Kérlek… - fűzte hozzá.
Egy pillanatra mintha más illat csapta volna meg orromat. Az energiaostor szétoszlott a kezem alatt, karomat magam mellé eresztettem.
- Félszellem vagy? - szűkültek résnyire szemeim.
A lány köhögve borult térdre, majd keserűen felkacagott, hangját még alig-alig nyerte vissza.
- Nem vagyok… félszellem - az utolsó szót úgy lehelte, mintha valami vicceset látna benne.
- Akkor miért érzem a véredben a démonok illatát is?
- Ahhoz semmi közöd - köpte felém. - Segítesz, vagy nem? De, amennyiben nem, kívánom, hogy pusztulj kegyetlen halállal!
Átkozódunk, átkozódunk? Szánalmas teremtmény, annyira sem méltó, hogy a kezem által haljon meg, és mégis ennyire biztos magában, hogy az én fejemre szór szitkokat? Lehet, hogy csak szimplán bolond. Igen. Ez a legvalószínűbb.
- Segítek - döntöttem végül nagy kegyesen. - Ám, ha már az ígéreteknél tartunk, halandó, amennyiben hazudtál, s a föld terméketlen és száraz marad, halállal lakolsz!
- Mintha az már érdekelne - morogta maga elé. - És ne nevezz halandónak. Nevem is van.
- Nem mintha érdekelne, halandó.
Minden ember ennyire nagyra tartja magát? Azt hiszik, hogy a nagyhatalmú szellemeknek, mint például én, csak az a legfontosabb, hogy minden kurta létű semmiség nevét észben tartsuk? Mire megjegyezném, már vége is lenne létének. - Induljunk - utasítottam. - Közben mesélj a tomboló démonodról.
|