Yume

   - A falu vezetője gyűlést hívott mára össze - jelentette be a kanálcsengéses ebéd közben anyám. Egy adagnyi levest visszaköptem a tányérba. - Na de Yume! - fedett meg az ősz asszony.

   - Elnézést - sütöttem le tekintetem, Shiroi kuncogását egy óvatos rúgással igyekeztem tompítani. - Ma nem mehetek. Te mondtad, a ma éjszaka kissé zűrös lesz, minél messzebb megyek, annál jobb. Mihelyst végeztünk az étkezéssel, indulnom kell.

   - Miért kell minden egyes alkalommal elmenned? - fakadt ki Tachisaru. - Miért nem zárhatnánk be egyszerűen a csűrbe?

   - Talán, mert reggelre egyetlen szárnyas sem maradna - gúnyolódtam. Nővérem hosszú sóhaj kíséretében támaszkodott az asztalra, kanalával épp csak kotorászott a levesben.

   - Kár, hogy nagyapa a fogadón kívül ezt is örökségül szánta… mindenesetre fura, hogy átugrott egy generációt - tette hozzá merengve, aztán sötét szemeit rám igazította. Elhúztam a számat.

   - Ez van! Nagyapa egy sakálszellem volt, rejtélyes módon apát, meg az ő összes testvérét kikerülte vére, és csak én kaptam belőle! Így jártam, próbáljátok már végre ti is elfogadni, és nem rettegve várni minden teliholdat! Egyedül nekem van okom emiatt idegesíteni magamat! - löktem el magam az asztaltól, és a fényes fémlap felé fordultam, mely tükörként fügött a falon, üveg hiányában.

   - Szőke haj! Kék szemek! Hegyes szemfogak! - fakadtam ki újra, mikor végigmértem magam. - A család feketebáránya, ím’ előállt - hajoltam meg kissé.

   - Ezt azonnal fejezd be! - rótt meg anyám.

   - Nem, nem tudom befejezni! Minden egyes alkalommal jobban idegesít! - ordítottam.

   - Egy démonvadásznak tudnia kell moderálnia magát - szúrta közbe halkan nővérem.

   - Te csak maradj csendben! - csóváltam meg a fejem. - Mindent készen kaptál az élettől… szép külső, sikeres fogadó, tökéletes jegyes! És ahelyett, hogy ezeket élveznéd, csakis az én életemmel akarsz foglalkozni!

 Tachisaru arcán olyan szomorúság mutatkozott, mintha szívét valaki apró darabokra törte volna egyetlen ütéssel, s csilingelő szilánkjai most érnének földet. Anyám kezét szájára szorítva, hangtalanul szipogott, öcsém levesébe merülve igyekezett kimaradni a beszélgetésből.

   - Yume, féltelek. A húgom vagy. Csak vigyázni akarok rád, azt szeretném, hogy mindenből a lehető legjobb részed lehessen - felelte nyugodt, mégis kissé remegő hangon. - A szellemirtók ma gyűlést tartanak, mint anyánk is mondta. Ha te nem mész el, Shiori majd meghallgatja Hibana beszédét.

 Lehajtottam a fejem. Az asztalról felvettem katanáimat és hosszú lándzsámat, majd az ajtó felé indultam. Ütközésig kitártam, s kilépve már csak a küszöbről néztem vissza.

   - Sajnálom - csóváltam meg a fejem, egyet jobbra, egyet balra, kimérten, fáradtan. - Három nap múlva már minden olyan lesz, mint eddig.