Tennyo a tükörben

Sesshomaru arany, rebbenés nélküli szemeivel figyelte
Kougát. A farkasfiú határozott arccal a démon mély
pupillájába nézett, miközben kissé kihúzta magát, hogy
nagyobbnak és erősebbnek tűnjön a nagyúr szemében, ám
fehérlő fogai mögül a szavak inkább fenyegetően hangzottak,
mint kérőnek:
-Segítened kell!
-Miért kéne?
Sesshomaru nem vette le félelmetesen higgadt szemeit a
fiúról, ki szinte morgott idegességében, mert nem tetszett
neki az a hideg fény a démon szemeiben, mi csendesen
szikrázott.
-Kagura megölte a falkámat és most végzett egy számomra
kedves lánnyal is. Nem történhet meg még egyszer, hisz, most
máshogy is alakulhat.
-Egyszer mindenki meghal...-azzal elfordult és folytatta útját.
-Ne fordíts hátat!
-Miért ne?-állt meg Sesshomaru-Mi hasznom lenne abban, hogy
feltámasztom?
-Mondjuk vissza kapod a kislányt.-mosolygott el Kouga.
Sesshomaru hideg tekintetét Rinre vetette. Vetette volna...A
lány ugyanis már nem volt ott, és mikor hátra pillantott a
farkasfiú helyett is csak gomolygó, kavargó port látott meg.
Sesshomaru szája nem mozdult meg, szokás szerint fagyott,
lelketlen grimaszba torzult, szemei viszont kissé
megrebbentek, higgadtan és kimérten, miknek mélyén mégis
féktelen harag burjánzott.

-Bántani akarsz?-kérdezte Rin a fiútól.
-Nem. Eszemben sincs bántani téged. Te vagy az egyetlen, aki
képes meggyőzni Seshomarut, hogy támassza fel!
-Szereted azt a lányt?
Kouga nem válaszolt. Futott tovább Rinnel a karjaiban.

Sesshomaru arca merev volt, mégis, vad karja, melyben
végződő karmokról halálos kaszaként csapott fel a fényes
ostor, árulkodott zaklatottságáról, mit próbált elrejteni.
Egy pilanatra megállt, amint ismerős szagot érzett.
Tekintetét felkapta, s megpillantotta, csupán néhány
másodpercre Kagurát, amint sejtelmes, ravasz tekintet
kíséretében rámosolyog a darazsak hullámzó fátyola mögül.
Nem érdekelte Kagura. Csak egy valami izgatta. Hogy vissza
szerezze Rint.

Kouga letette Rint:
-Megérkeztünk.
A döbbenet, a sokk majdnem letaszította a fiút lábairól,
amint borzalmas dolgot vett észre, olyan kegyetlen és
váratlan esemény olvasztotta le arcáról a derűs
határozottságot, hogy remegő szemei azt sem vették észre,
hogy a megijedt Rin kicsúszik ujjai mögül és elszalad az
erdőben. A szép, virágokkal díszített sírhely helyén
lerombolt, óriási vájatokkal széttépett romhalmaz volt
látható. Kouga a földre rogyott, dühtől csattogó fogain a
keserű könnyek folytak végig.

Amint Kagura meghallotta a vérfagyasztó, fájdalmas vonyítást
hátra tekintett, miközben vörös szemeiben lobogott az égetve
maró gonoszság. Valami volt nála. A boszorkány tolljáról Kék
Írisz hullott a földre.

Sesshomaru féktelen karja lenyugodott, amint tekintetét
oldalra kapta a zaj iránya felé. Rin rontott elő és sírva a
démon lábába kapaszkodott. Sesshomaru arany szemei a
távolból morajló, féktelen vonyítás felé szegeződtek.




Naraku gonosz, romlottságtól írtózatos mosollyal figyelte az
eseményeket Kanna tükrében, amint Kouga kínjában üvöltözik
és remegő öklét a földhöz csapkodja letarolva vele a környék
fáit. Utána a gonosz kezét peckesen meglendítette, mintha
eleget szórakozott volna:
-Elmehetsz...
Kanna bólintott. Elment Naraku mellől és végigsétált az
egyik sötét, nyirkos folyosón. Hirtelen tükre vibrálni
kezdett, majd lilás fényvihar robbant elő a reszkető
tárgyból. Kanna üres szemeivel a tükörre meredt és a benne
lévő alakra pillantott. A tükörben lévő nő gyönyörű volt.
Hosszú, ében haja kecsesen lobogott, furcsa, érzékien lágy
szemeiben ragyogott valami nyugtalanító sötét is. Furcsa
díszt viselt, fejének két oldalán óriási, pikkelyszerű
nyúlvány ragyogott, lila rúzsa tökéletesen illett egész
lényéhez, mivel ebben a színben fénylett egész teste. Kanna
megszólalt üres hangjával:
-Kaguya tennyo.