Kaguya ébredése...

Kouga átölelte Ayamét. A lány érezte az erős, feszes
izmokat, amint hozzá simulnak az ő gyenge testéhez, mi
annyira kívánta a fiú minden porcikáját. Ayame felemelte a
fejét és a fiúra tekintett:
-Hogy csináltad?
-Mit?
-A vers. Honnan tudtad? Honnan tudtad, hogy Kaguyának kérői
voltak és azok ilyen verseket szavaltak?
-Egy bölcs szellemtől kértem tanácsot. Miyouga a neve.
-Megmentettél. Újra. Köszönöm.
-Ne köszönd. Nélküled nem tudtam volna kijutni a barlangból.
-De bele kerülni se tudtál volna.-mosolygott.
Kouga a tükör keretjéből megszerzett ékkőszilánkra
pillantott. Ujjai közt megcsillant a levegőben. Hirtelen,
mintha a semmiből érkezett volna, egy darázs szállt alá és
elragadta az ékkövet. A fiú dühösen feltekintett. Darazsak
hullámzó függyönye mögött Kagura mosolygott:
-Van nálad valami lány, amit most elveszek az életed
mellett. Pengetánc!-lendítette meg fenyegető legyezőjét.
Az égből alá záporozó pengék esője elől ügyesen kitért
Ayame, minden egyes mozdulatában volt valami kecses, kihívó
mozgás, ami eszméletlenül szexissé tette Kouga számára, ki
tátott szájjal figyelte a lány táncát. Az egyik penge csupán
megkarcolta a lányt, de ez is elég volt. Ayame hátából
kiesett az ékkő, amiért máris mohón elrepült az egyik
darázs. Kagura arcára rosszindulatú vigyor burjánzott fel:
-Meghalsz az ékkő nélkül.
De a mosoly ráfagyott a nő megdöbbent arcára, Ayame ugyanis
határozottan állt és meredt rá kihívóan. Kagura egyik szeme
megrebbent, miközben a meglepettségtől eltorzult ajkai mögül
alig hallható suttogás buggyant ki:
-Ez lehetetlen. Meg kellene hallnod. Már nincs a hátadban ékkő.
-Meglepetés!-nevetett kárörvendve Ayame.
Kagura szemeire sötét felhő borult, miközben mosolyt
erőltetett képére:
-Így, vagy úgy, de meghalsz, te bolhás korcs.
Hirtelen előtekeregtek a csápok. A pár látóterét elöntötték
a sipító karok, mik tekeregve kitárták borzalmas
állkapcsukat, mikből nyálas, éhes sipítás süvített elő.
Ezúttal megpillantották az ezer fej középpontját is, ami egy
visszataszító húskupac volt, mi csipkézett csőrrel tátogott
feléjük. A karok förtelmes visítása elöntötte a mindenséget,
mintha veszekedtek volna egymással a két fenséges
húsdarabon, mi ott állt előttük, de hirtelen fenyegető
morgásuk megerősödve elcsitult és fényes semmibe fulladt.
Kagura oldalra pillantott. Szent nyilvesszők zápora söpörte
el az ezer, tátogó csápot, miknek görcsbe ránduló teste
porrá hamvadt el. Az egyik nyílvessző a boszorkányt vette
célba, de nem találta el. Kagura dühösen morgott:
-Átkozott.
A boszorkány elmenekült. A toll lassan kezdett
összezsugorodni, majd egybe olvadt a felkelő nap első
sugaraival. Kouga a bozót fele tekintett. Ott volt az
idegen, kinek ruhája csendesen lobogott a szélben, miközben
körülötte tekeregtek a féregszerű lények. A fiú rámeredt a
nőre, ki lassan megfordult, hogy újra eltünjön. Kouga
kíváncsian megszólalt:
-Kagome?
Az idegen hátra pillantott üveges szemeivel:
-Ne merj hozzá hasonlítani...-azzal eltűnt az őt körülvevő
lényekkel a sötét sűrűben.

Naraku furcsa szemekkel maga elé meredt:
-Óriási erőt éreztem. Egyszer az enyém lesz...-mosolygott.
Mögötte Kanna nézte őt a semmi szemeivel meredve rá.

Hara a felkelő nap sugaraira ébredt fel. Nem emlékezett
Kaguyára, sem arra, hogy mit mondott Ayamének. Emlékezetében
csak akkor derengett fel valami, mikor elolvasta a neki írt
üzenetet, mi a földbe volt karcolva:
Sajnálom Hara, de még túl fiatalnak érzem magam arra, hogy
saját falkát alapítsak. Már másnak ígérkeztem el.
Ayame
Hara büszkén felbámult, majd szó nélkül elindult a sűrű
fele. Soha többé nem találkozott a lánnyal...

Kouga kézen fogva sétált Ayamével. Egy dombra értek fel,
melyről letekintve megcsodálták a fenséges tájat. A lemenő
nap vörös sugaraival rápislantott a gönyürű párra, kik
csillogó szemekkel egymásra néztek és egymáshoz simultak.
Mikor újra találkoztunk zavarban voltam és büszke. Nem
akartam elismerni a múltat, de most már tisztán látok
mindent. Van egy lány, aki viszont szeret és kitart
mellettem. Mikor gyerekkorában láttam először, esetlennek
véltem, de már tudom, hogy tévedtem. Nem látja az
ékkőszilánkokat, nem jár furcsa ruhában. De bele lát a
lelkembe és én is az övébe és ez a fontos. Szeretném azt
hinni, hogy örökre együtt maradunk. Falkát alapítunk és
véget vetünk a törzsek közti viszálynak, de tudom, ez sosem
fog megvalósulni. Én egy másik harcot vívok. Nem akarom,
hogy velem tartson, mégis, vágyom arra, hogy mellettem
legyen. Azt akarom, hogy boldog legyen. Sok mindent tartogat
az élet, szépet és rosszat. Nem tudok mindig melletted
állni, de tudom, te mindig mellettem leszel.
Kouga kinyújtotta a kezét. A lágy szellő mindkettőjük haját
melobogtatta, amint a fiú átadta neki a Kék íriszt.
Nem tudom miz hoz a holnap. Nem tudom milyen veszélyeket
tartogat még. De mindig lesz hely számodra a szívemben...




Néhány héttel később
Kanna tükre fényt nyújtott a barlangba. Kagura először
eltakarta szemeit, mert égette azokat az erős sugár, mi
beömlött a nyirkos helyre. A fényvihar lassan csitulni
kezdett, majd Kanna üres hangjaival versikét mondott el.
Hirtelen a barlang fekete mélyéből lilás fény villant fel.
Kagura és Kanna a tükör elé lépett, miben lévő fekete alak
lassan megfordult.
Kaguya elégedetten mosolygott...

Vége