Az élet tüze

   - Faia, te átkozott némber! - ordította torka szakadtából.

   - Ugyan, Inuyasha - csettintettem a nyelvemmel, aztán szétnyitottam markomat, melyben ott hevertek a frissen szerzett ékkődarabok. Azaz három szilánk. - Ki vele, hová tettétek a többit?

 A félszellem arcán elégedett mosoly jelent meg, s kardját a vállára lökte.

   - Naraku lopta el - felelte. Csak tudnám, miért annyira büszke arra, hogy meglovasították a cuccait.

 Elhúztam a szám.

   - Kínos. De én ennyivel semmit sem tudok kezdeni - dobtam feléjük az apró fiolát, melyben a Négy Lélek Szent Ékkövének darabjai rejtőztek. A Kagoménak nevezett lány riadtan mentette meg attól, hogy a talajon landoljon.

   - Nem tudsz vele mit kezdeni? - ismételte döbbenten a szerzetes.

 Megvontam a vállam, és lepillantottam rájuk a fáról, melynek ágán álltam.

   - A megbízómnak ennyi nem elég.

   - Gondolhattam volna - csóválta meg a fejét Inuyasha. - Hogy adhatod el magad, szellem?

   - Ugyan már - vontam össze a szemöldököm. - Pénz beszél, kutyaszellem ugat.

   - És ki a megbízód? - érdeklődött a démonvadász. Sajgott a karom ott, ahol a bumerángja eltalált.

   - Valami alantas medveszellem - forgattam a tekintetem. - De lényegtelen, mivel úgy is meg kell majd ölnöm, lévén a fizetséget már elszórakoztam.

   - Elszórakoztad? - kérdezte Inuyasha megütközve. Csípőre tettem a kezem.

   - Ilyen egy értetlen bandát! - fakadtam ki. - El hát! Megkerestem Japán legjobb fürdőjét, készíttettem egy új kimonót, megjavíttattam a tőröm kicsorbult pengéjét… nem beszélve arról a mesés éjszakáról abban a kuplerájban - kacagtam el magam, ahogy eszembe jutott a halandó ágyas tekintete, amikor ráeszmélt szellem létemre.

   - Te egy gátlástalan, szemérmetlen szuka vagy - állapította meg a félszellem. Szemeim résnyire szűkültek.

   - Mintha ez egykor zavart volna - mosolyogtam rá, mire még az éjszakában is vakítóan elpirult.

   - Inuyasha, miről beszél ez a lány? - kérdezte Kagome.

   - Gyermek, nem lány, hanem sárkányszellem - pontosítottam. Kevesebbért is vágtam én már le ujjakat.

   - Hát az úgy volt, hogy… - kezdett volna magyarázkodni, de felnevettem.

   - Nyugalom, ez már az ősidőkre nyúlik vissza. Még Kikyou sem élt akkor, ugye, Inuyasha?

   - Fogd be a szád, Faia, vagy… - fenyegetett.

   - Vagy? - vontam fel a szemöldököm, aztán elvigyorodtam, majd a magasba emelkedtem. - A viszontlátásra, kedves!

 Ahogy hátat fordítottam nekik, még hallottam Inuyasha félőrült kiáltozását, meg a leányzó faggatózását, hogy mégis ki a bánat lehetek… újfent mosolyognom kellett, és egyszerűen képtelen voltam ezt az elégedettséget leolvasztani az arcomról.

 Keleti irányba repültem, arrafelé van egy kellemes fogadó, igaz, nők számára tiltott terület, de üsse kő, legfeljebb majd a tulajdonos életéért cserébe kérem a szállást… és így majd az árral sem kell törődnöm, sőt, akár ihatok is egy jót.

   - Felelőtlen vagy, Faia - fedett meg Shakudo, miközben előmászott hajam takarásából.

   - Jól van, Kudo, akár hiszed, akár nem, pár évszázad alatt minden normális létforma hozzászokott volna már ehhez, nem tudom, miért kell állandóan a szememre vetned - feleseltem vissza neki. Shakudo egy gyík. Nem több, nem kevesebb. Nincs holmi szellemi ereje, nem démonnak született. Ennek ellenére természetellenesen hosszú életet kapott, és beszélni is képes. Sajnos.

   - Mondtam már, hogy ne hívj Kudonak, Faia - morogta vén tanítóm. - És azért is ismételgetni fogom, egész addig, míg meg nem változol.

 Felkacagtam.

   - Az öregséggel együtt jár a bolondság, Shakudo uram? - pöcköltem orron, mire dühösen kiöltötte a nyelvét. Akármennyire is képes volt halálra idegesíteni állandó aggodalmával (és azon törekvésével, hogy úrinőt faragjon belőlem), hiányzott volna, ha nincs mellettem.

   - Nem bolondság ez, leányom. Puszta remény - sóhajtotta.

   - Hiábavaló remény - jegyeztem meg.

   - És mik a további terveid?

   - Emlékszel még a Vörös Rókára? - kérdeztem.

   - Faia… - a hangja nagyon, nagyon dühösnek tűnt.

   - Ó, Shakudo… - nyafogtam. - A bolond intelmeid miatt… - kezdtem volna, de közbevágott:

   - Bolond intelmeim? - csattant fel. - Kisasszony, oda szinte csak nőfaló bitangok…

   - Úgy érted, stricik - pontosítottam, mire levegőt alig kapott.

   - Igen, azok - suttogta. - És eszement gyilkosok, haramiák, útonállók járnak!

   - Na, legalább szórakozunk egy jót - kacsintottam, majd lenéztem, és a felszántott földeken túl, melyekről már lassan learathatták a termést, megpillantottam a fogadó fényeit. Leereszkedtem a földre, nem akartam repülve megközelíteni a helyet - emberi asszonyként betoppanni viccesebb lesz, utána majd röhögök egy jót.

   - Hölgyem… - szólt egy hang, s megrezdült a közeli bokor. Méternyit ugrottam ijedtemben, magamban szidtam Shakudo idióta előrejelzéseit. Aztán kihúztam magam, megköszörültem a torkom, majd a hang irányába fordultam.

   - Lépj elő - utasítottam ismeretlen szólítómat. Egy pillanatig nem történt semmi, aztán egy hatalmas fehér pávián jelent meg előttem. Enyhén meghajolt. - Mondd hát kívánságod.

   - Egy férfit keresek - mondta.

   - Én is. Sok pénzzel és helyes arccal - feleltem, mire felkacagott.

   - Látom, felvágták a nyelvét, kisasszony.

   - Nem, uram, nem kellett azon semmit vágni, így születtem - vontam meg a vállam. - Hogy hívják az illetőt?

   - Faia a neve. Hallott róla talán? - kérdezte. Majdnem elröhögtem magam.

   - Nem, soha - ráztam meg a fejem. Shakudo, aki időközben a tarkómhoz rejtőzött, hajam alá, belecsípett a nyakamba. Felszisszentem, mire a pávián felemelte a fejét. - És… mivel foglalkozik ez a Faia?

   - Fejvadász, bérgyilkos, tolvaj… már olyat is hallottam, hogy a testét is árulja - mondta.

   - Ez aljas rágalom! - csattantam fel. Méghogy pénzért a testemet! Hah! Na jó, egyszer előfordult. Azaz kétszer. Vagyis…

   - Hogy? - kérdezett vissza meglepetten. Ajjaj, bebukom.

   - Ú… úgy értem… rendben, ismerem Faiát, én vagyok az ő kapcsolata, úgy is mondhatnánk, én intézem az üzleti ügyeit - igyekeztem menteni a menthetőt. - Mert gondolom, üzleti ügyben keresi, nemde?

   - Valóban meg szeretném bízni valamivel - bólintott, hangja nyomán borzongás futott rajtam végig.

   - Nos, akkor tisztázzunk pár dolgot. Faia nem dolgozik olcsón. Egyszerű tolvajlásért is meglehetősen szép summát kér, tekintve, hogy ő az egyik legjobb a vidéken. De még itt sem ugyanolyanok a tarifák: az eltulajdonítandó tárgy értékével egyenes arányban nő a bér. Aztán… - folytattam volna, de a szavamba vágott:

   - Meg kellene ölnie valakit.

   - Értem. Szellem vagy ember az illető? Mert szellemekért természetesen… - folyt belőlem a szöveg, le akartam koppintani a tagot, mert nagyon, de nagyon nem volt nekem szimpatikus.

   - Félszellem - felelte.

   - Félszellem… - ismételtem, és meglehetősen együttérző arcot vágtam, szánakozva tártam szét a karomat. - Az bizony magas árral jár. Egy félszellemnél ugyanis nagyobb a kockázat, lévén a képességeik általában különlegesek és szokatlanok, ezenfelül…

 Egy zacskót hajított a fűbe, a lábam elé. A zsák oldala kiszakadt, belőle a csillagfényben is ragyogó ezüstök folytak ki csilingelve. Legszívesebben felkaptam és messzire szaladtam volna, de ehelyett mélyet nyeltem, és felnéztem a páviánra.

   - Faia csak aranyért dolgozik. Sok aranyért - hangsúlyoztam. A pávián csettintett egyet, mire az ezüsttallérok átváltoztak arannyá. - És honnan tudjam, hogy ez nem csak ámítás?

   - Nézd csak meg nyugodtan - biccentett.

 Leguggoltam, kivettem egy érmét. Elővettem tőrömet, a Kougout. Pengéjét végighúztam a kezemben tartott aranykorongon, melyet aztán a Hold fényébe tartottam. Látszott rajta a karcolás. Puhának tűnt, mint az arany általában.

   - Felhívom a figyelmed, pávián, hogy amennyiben ez csak csalás, nagyon megjárod - fenyegettem.

   - Biztosan - vigyorodott el.

   - És ki lenne az áldozat?

   - Inuyasha - felelte.

   - Inuyasha?! - kérdeztem vissza, hangom enyhén szólva is magasabb lett a megszokottnál.

   - Csak nem ismeri Faia? - gúnyolódott. Volt egy olyan érzésem, hogy tökéletesen tisztában volt vele, hogy ki is Faia.

   - Nem. Dehogy - feleltem tömören. Ha meg kell ölnöm Inuyashát - meg is fogom tenni. Ha pedig nem sikerül - lesz egy újabb kiiktatandó ügyfelem. Erről jut eszembe, valamikor azt a medvét is el kellene intézni. Nem kellene halogatnom a dolgokat! - És ki is a megbízó?

   - Naraku - hangzott a válasz. - Naraku a nevem.

   - Áh, Naraku - bólogattam. Aki miatt ki kell nyírnom a medvét. Jaj.

   - Tehát vállalod a feladatot, fejvadász? - mosolygott. - Úgy értem, vállalja a kapcsolatod?

   - Vállalja - köptem felé.

   - Helyes. Majd megkereslek - mondta még, aztán eltűnt.

 Egy ideig csak álltam ott, csendben, magányosan. Bámultam a zsáknyi aranyat.

   - Na, és most boldog vagy? - mászott elő Shakudo, és megpihent a vállamon.

   - Ó, kérlek, fogd be - morrantam fel, és továbbra is csak álltam ott, mint egy cövek.

   - Nem szeded fel? Legalább nem kellene bántalmazni a fogadóst - vetette fel, ehelyett azonban hátrébb léptem a zsáktól, előkaptam ostorom, és cserdítettem vele egyet, hogy vége erősen csattant az erszényen - egyszeriben nyüzsgő férgek és kígyók sokasága mászott elő belőle; az aranynak hűlt helye volt.

   - Hála a Hoippunak - tekertem fel ostorom, és visszaakasztottam az övemre.

   - Nahát… honnan tudtad? - érdeklődött Shakudo.

   - Passz. Megérzés - indultam tovább a fogadó irányába. Nem volt már messze, csupán egy erdőn kellett átvágni hozzá.

   - Tehát akkor nem fogod megölni Inuyashát - állapította meg a gyík.

   - Miért ne ölném? - kérdeztem vissza.

   - Meg akarod tenni? - csattant fel.

   - Megbíztak vele, nem?

   - De hát… fizetséget se kapsz érte, és már anélkül is vállalod? Ez már egy erkölcsi szakadék a te részedről is, kedves Faia - fedett meg.

   - Hm, az én részemről… kedves - húztam el a szám.

   - Hiszen magad is beismerheted, hogy ilyen alakokkal nem érdemes üzletelni! - fakadt ki.

   - Nem is. Utána megölöm őt is - határoztam el.

   - De akkor meg minek Inuyasha skalpja?

   - Mert ha nem tenném meg, Naraku kinyírna - válaszoltam magától értetődően.

   - És nem érzel te ebben egy logikai bukfencet? - öltögette villás nyelvét Shakudo.

 Megálltam egy pillanatra, és elgondolkoztam.

   - Tehát azt mondod, ne öljem meg Narakut? - vontam össze a szemöldököm.

 A gyík a homlokára csapott, aztán mélyet sóhajtott.

   - Inuyasha! Inuyashát nem kellene megtámadnod!

   - Ja, hogy úgy - biccentettem, aztán átléptem egy gyökeret, kikerültem egy-két száraz gallyat. Egy fatörzshöz érintettem a tenyerem, aztán hirtelen mintha zajt hallottam volna. - Shakudo, fülelj.