De mielőtt még egy megbizonyosodhattam volna afelől, hogy jó-e a hallásom, valami elsodort, a következő pillanatban már a földön feküdtem, felettem egy hatalmas medve tanyázott.

   - Na lám, Kasshoku - mosolyogtam idegesen. Nem volt könnyű még ez sem, lévén egy marhanagy mancs nyomta a torkomat, levegőhöz alig jutottam. - Még meg sem kér… kérdezted, hogy… megvannak-e… a… a… - alig bírtam magamból kipréselni a szavakat. - … szilánkok.

 Belehajolt az arcomba, hogy a bűzén kívül semmi mást nem éreztem. Pofája visszaalakult emberivé - el kell ismerni, medveként szebb látványt nyújtott.

   - Hallom a híreket, fejvadász - fröcsögte, és meg kellett róla bizonyosodnom, hogy a szájának sincs jobb szaga, mint egész lényének.

   - Ó… - nyögtem. - A hírek…

 Nem értem el a tőrömet. Kougou a lehető legteljesebb nyugalommal pihent a combomra szíjazott tokjában. Az ostorom meg… Hoippunak ilyen közelségben annyi haszna lenne, mint egy darab paradicsomnak. Hajaj, szorult helyzet. És Shakudo hova tűnt?

   - Szóval most elszenveded méltó büntetésed - emelte fel medvetappancsát, melyen éles karmok villantak.

   - Méltó? - kikérem magamnak! Hiszen nem én voltam a ludas! Tehetek én róla, hogy Naraku elhappolta az orrom elől az ékkövet?

 Aztán hirtelenjében felordított, valami villant, és csak annyit vettem észre, hogy újból kapok levegőt. Valószínűleg azért, mert már nem tehénkedett rajtam egy többmázsás medve. Felültem, megráztam a fejem. Tőlem nem messze valaki épp a földbe döngölte azt a szerencsétlen brummogót. Halkan felnevettem.

   - Shakudo! Shakudo! - suttogtam. Minél hamarabb szerettem volna megpattanni. - Kudo, te vén pikkelyes!

   - Na de Faia! - emelte meg a hangját, és felbukkant egy közeli fa odújában.

   - Szökkenj ide, aztán tűnés! - villantottam felé a tekintetem, mire a vállamra kuporodott.

   - Nem kellene inkább megnézni, hogy ismeretlen jótevődnek nem esik-e baja? - vetette fel.

   - Egy frászt! Segíts magadon, a démonok atyja is megsegít! - feleltem, ahogy sietős szökellésekkel igyekeztem minél gyorsabban elhagyni az erdőt.

   - És mi van azzal, hogy jó tett helyébe jót várj? - ellenkezett.

   - Soha nem hallottam még ilyesmiről - kacagtam.

 Kiértünk az erdőből, a fogadóból víg zene hallatszott. Remek! Alig vártam, hogy valami jóféle nedűt legördítsek a torkomon, majd egy forró fürdő után egy helyes ifjú jóféle olajakat masszírozzon a bőrömbe. Mélyet sóhajtottam, és kellemes tempóban a fények felé indultam. Volna.

   - Hát ez lenne a hála? - jelent meg előttem valaki. A szaga alapján ítélve valószínűleg ő intézte el a macit. De mit vár hálaként? Egy csupor mézet, netalán?

   - Sajnos nem ismerem ezt a szót - léptem oldalra, hogy kikerüljem, de elém állt. Az arcát nem láttam a sötétben, az illata alapján viszont farkasszellemnek tippeltem volna.

   - Valóban sajnálatos - ismerte el. - Ám ez nem ment fel semmi alól.

   - Á, szóval nem. És az, hogy nem érdekel? - oldalaztam ezúttal a másik oldalra, de újfent elállta utam. Kezdett idegesíteni.

   - Milyen egy fárasztó nőszemély - vigyorodott el.

   - Milyen egy tuskó farkas - húztam el a szám. - És most eressz utamra - szökkentem át felette. Kissé idegesen értem földet, de aztán méltóságteljesen indultam volna tovább, ha nem toppan elém ismét.

   - Nyilván nem érted, mit szeretnék - mondta. És még mindig nem láttam az arcát.

   - De, talán igen - bólintottam. - Kicsináltatni magad? - tippeltem, mire biccentett a fejével.

   - Majdnem.

   - Most van megbízásom, nem vállalok több melót! - emeltem a magasba kezem, gondolván, hogy valami munkára akar felfogadni, de hirtelen eszembe jutott, hogy már letettem Inuyasha meggyilkolásáról. Lényegtelen, úgy is rám fér már a pihenés!

 Megfogta a kezem.

   - Mondd, te miről beszélsz? - kérdezte, s közelebb hajolt. Így már láttam a vonásait - egész csinos volt, elmémben már egy csodás éjszaka képei körvonalazódtak.

   - Nem Faiát, a fejvadászt keresed, farkas? - vontam össze a szemöldököm.

   - Jaj, hogy te lennél fejvadász Faia? A bérgyilkos? - illetődött meg.

   - És orvvadász és okleveles zsebmetsző, alkalmanként kémkedést is vállalok - egészítettem ki.

   - Ó… én azt hittem, hogy ő férfi - vakarta meg üstökét.

   - Általában ezt hiszik - vontam meg a vállam.

   - Tehát ezért tárgyaltál Narakuval - állapította meg.

   - Tárgyalni? - nevettem fel, aztán elkomorultam. - Csak nem hallgattál ki minket?

   - Hát… - villantott fel egy ideges mosolyt, aztán kivonta a kardját. - Szomorú, hogy egy ilyen csinos teremtés lepaktál azzal a szörnyeteggel - sajnálkozott, majd a magasba lendítette pengéjét.

 Arrébb szökkentem, és övemről leakasztottam a Hoipput, majd meglengettem a fejem felett, s cserdítettem vele egyet oldalra. Vége szikrázva csattant, egy pillanatra fénnyel árasztva el kettőnket. A szellem arcán csábító mosoly virított.

   - Biztos ezt akarod, farkaska? - tettem csípőre egyik kezem. - Jó ötlet velem kikezdeni?

   - Hogy kikezdeni? - felnevetett. - Nem kezdek szajhákkal, kedves.

   - Minek neveztél? - kezdett elegem lenni abból, hogy mindenki sérteget. Na, nem mintha nem lenne bizonyos mértékig igazuk, de azért két szónyi beszélgetést követően ilyen megállapításokat levonni!

 Meglendítettem a Hoipput, mely engedelmesen a farkas csuklójára tekeredett. Balommal előhúztam a Kougout, s már szúrásra is emeltem, amikor hirtelenjében megrántotta az ostoromat, s kardját nekem szegezte.

   - Hoippu, engedd! - kiáltottam fel, mire ostorom letekeredett karjáról. Oldalra mozdultam, hogy onnan sebezhessem meg, ám gyorsan reagált, s egy pillanat alatt a hátam mögé került. Még volt annyi időm, hogy megpördüljek, s tőrömet védekezésre készen emeljem fel. Ahogy a farkas pengéje az enyémmel találkozott, sebesen zuhanni kezdtem a föld felé, aztán nagyot nyekkenve értem talajt, rajtam a szellem üldögélt kényelmesen, pengéjét a torkomtól csak a Kougou választotta el.

   - Még annyit… fejvadász Faia - mosolyodott el. - … hogy mégis mi vezetett arra, hogy egy ilyen utolsó mocsokkal szövetkezz?

 Felnyögtem.

   - Hát… ajánlott egy zsák férget, amire nem lehetett nemet mondani - suttogtam, miközben azon erőlködtem, hogy ne leljem a Vörös Róka mellett a halálom. Utolsó erőmmel még be akartam szaladni egy kis szakéért. Ám spriccelő vérfolyammal a nyakamon kicsit kevés az esélyem, hogy megkínálnának vele.

   - Mi? - rándult az arca valami értetlen grimaszba.

   - A hóhér szövetkezett vele, bolhás dög! - löktem el magamtól, aztán felugrottam, és bordán rúgtam. Ostoromat övemre illesztettem, tőrömet a tokjába csúsztattam. Itt az ideje a test-test elleni küzdelemnek. Csettintettem egyet, mire kezemben kis lángcsóva jött létre, ám egyelőre még nem használtam. A farkas ugyanis nem támadott, csak állt ott gondolataiba merülve.

   - Tehát nem vagytok társak? - kérdezte végül.

   - Miért lennénk? Most láttam életemben először - biggyesztettem le ajkamat, és magamban fohászkodtam, hogy ez az első találka az utolsó is legyen. Játszogatni kezdtem az apró lángocskával, ujjaimmal simogattam tetejét.

   - És mire kellettek neked az ékkőszilánkok? - biccentette oldalra a fejét.

   - Miféle ékkőszilánkok?

 Tettetni a félnótást. Eddig soha nem jött be, de a remény hal meg utoljára. Vagy valami ilyesmi. Nem nagyon emlékszem rá, ezt a nagy bölcsességet is Shakudo mondta. Aki merre is van?!

   - Mondjuk azok, amelyeket Kagomééktől szándékoztál elszedni? - gúnyolódott.

   - Kagoméék? - döbbentem meg egy pillanatra. Hogy kiktől?

 Aztán beugrott. Az emlékezetem is príma.

   - Ja, hogy Inuyashára és a bandájára gondolsz!

   - Igen, arra… arra az Influenzára, igen - bólogatott kelletlenül.

   - És te erről honnan tudsz, farkas koma? - érdeklődtem. 

   - Csak szemmel tartottam az asszonyomat - fonta keresztbe karjait mellkasa előtt, aztán felvetette a fejét.