*  *  *

 Hűvösnek tűnt az éjszaka. Fenn ültem a lugas tetején, felettem a tiszta égbolt. A hold csak vékony sarlóként fénylett, körülötte a csillagok ékeskedtek. Hátamat a tetőnek döntöttem, és csak figyeltem a felhőtlen horizontot, élveztem magányomat.

 A délután zavaros volt és idegesítő. Miután rövid úton lepasszoltam az akkor már eszméletlen félszellemet (a pagodához vezető úton egyszer csak összeesett, és képtelen voltam magához téríteni), még megmutattam, hogy mit hol találnak meg a halandók, különösképp felhívtam a figyelmüket arra, hogy emberként a szentély mely részére nem tehetik be a lábukat.

 Aztán egy ideig még figyeltem, ahogy serényen ténykednek, aztán meguntam a szorgalom meg a dolgos kezek látványát, már a puszta sürgésük-forgásuk is kifárasztott! Akkor kapaszkodtam fel ide, még vetettem egy-egy pillantást Inuyasha, illetve Kouga felé (aki rettentően élvezte a helyzetet, hogy az emberlány ápolja, milyen szánalmas tud lenni, amikor egy alfahím ennyire megalázkodik egy egyszerű halandó előtt… annyira kiábrándító), aztán viszont már nem vettem tudomást egyikükről sem. Végignéztem, ahogy a nap előbb narancs, majd vörös és lilás tengerben úszva lebukik a hegyek mögött, csendesen, egyedül figyeltem, miként vonják ezüstös ragyogásba a csillagok a földi világot.

 Shakudo eleinte még jártatta a száját, mikor odalenn voltam, ám miután megfenyegettem, hogy bekötöm valakibe, csendben maradt, és inkább valami bolhát kezdett hajkurászni, finom falatnak tarthatta.

 Mélyet sóhajtottam, és unottan kezdtem dobolni a tetőn. Sosem voltam az a merengős fajta - teljesen elpunnyadok a végére! Teljes egy napja nem történt semmi izgalmas… azaz mégis: találkoztam Kougával. De ezen kívül - egy szánalmas pávián gyenge bűvésztrükkjei meg egy félnótás medveszellem buta próbálkozása a likvidálásomra. Annyira unalmas! Teljesen szürkévé fogok senyvedni, ha nem találok egy felforgatnivaló kócerájt!

   - Hát te meg? - törte meg a csendet rekedt suttogás. Kivételesen nem ugrottam fel, csupán álmos pillantásokat vetetem leendő tetőpartneremre.

   - Kouga - vontam fel a szemöldököm. - Lám, el tudtál szakadni az asszonyodtól? Nagyon fájt?

   - Milyen kedves vagy most is - villantott felém egy mosolyt, aztán leheveredett.

   - Igen, a kedvesség-álarcom mára már lefolyt az arcomról, visszatértem a nyers, nőietlen eredeti felálláshoz - hunytam le a szemem.

   - Mindenesetre megint köszönettel tartozom neked - fordult felém, és felkönyökölt.

   - Na ne, még egy hálás szó, és lefolyok a tetőről - húztam el a szám undorral, mire felnevetett.

   - Jellemző - mondta mosolyogva. Egy pillanatra elmerültem a tekintetében, aztán zavartan kaptam el a fejem. Egy ideig csend honolt közöttünk, nyugodtan hallgattam egyenletes szuszogását. Kedvem lett volna megfogni a kezét, érezni, hogy lüktet a bőre alatt vére.

   - Te Faia… - kezdte.

   - Igen?

   - Szerinted… - hajolt közelebb.

   - Igen?

   - Szerinted hogy lehetne egy lányhoz közelebb kerülni? - suttogta. A szívem nagyon hevesen kezdett verni.

   - Kiről van szó? - kérdeztem remegő hangon.

   - Kagoméról - felelte tágra nyílt szemekkel. Kis híján lefordultam a tetőről.

   - Hát… izé… vigyél neki virágot - feleltem reményvesztve.

   - Virágot? - ajka felhúzódott fogairól.

   - Azért rajonganak az emberlányok - mondtam a homlokomra szorítva kezemet. Hirtelen mintha nagyon zsongott volna a fejem.

   - Köszönöm - karolt át hirtelen, barátian. Forróság áradt szét tagjaimban. Elfordítottam a fejem, és hangtalanul szitkozódtam egy sort. - Mondd, jól érzed magad? - kérdezte miután eleresztett.

   - Nem, nem igazán - ráztam meg a fejem szánakozva. - Megköszönném, ha magamra hagynál, csendre van szükségem.

   - Rendben - biccentett vigyorogva, aztán leeresztette magát a tetőről, fehér kötése világítva tűnt el.

 Vártam egy fél pillanatot, aztán megráztam magam, mint egy nedves kutyaszellem. A fenébe is.

*  *  *

 Szürkülni is alig szürkült még. Üldögéltem a jéghideg vízben, és nyugodtan tűrtem, hogy a forrásból a hajamra csorog. Lemerültem, majd újból feljöttem - mivel egész éjszaka szemhunyásnyit sem aludtam, fel kellett magamat üdíteni valamilyen módon. Arcomat végigsimítottam tenyeremmel, majd engedtem, hogy újból ezer csepp csurranjon rá, aztán megráztam fejemet, és nyakig a vízbe süllyedtem.

   - Lám, tested pont olyan gyönyörű, mint amilyenre emlékeztem - zavarta meg egy hang a hajnal előtti csendet. Felé fordultam, és elmosolyodtam.

   - Inuyasha, mikor láthattad te az én testemet fedetlenül? - kérdeztem. És valóban: Inuyashával fél évszázad alatt csóknál tovább nem jutottunk - rejtély, hogy miért.

   - Ó, láttam én - bólogatott vigyorogva.

   - Tehát már akkor is meglestél fürdés közben? - csattantam fel játékosan, aztán elkomorultam. - Nem kellene még mászkálnod… súlyos a sérülésed.

   - De képtelen voltam aludni, álmatlanság gyötör - ült le a kis patak partján egy nedves sziklára, lábait a vízbe eresztette. Odaúsztam mellé, és felkönyököltem a meder szélére, lábaimmal nyugodtan lubickoltam.

   - Miért? - kérdeztem. Keserűen felkacagott, aztán sietve mellkasához nyúlt, mintha fájdalmai lennének. Minden bizonnyal voltak is. Megrázta a fejét.

 Kezemet térdére tettem, éreztem, ruhája alatt szinte lángolt a bőre.

   - Inuyasha… tűzforró vagy - rémültem meg. - Ki ápolt tegnap?

   - Shippou - felelte rekedten.

   - Hogy ki? - vontam össze a szemöldököm.

   - A rókaszellem - mondta.

   - Minden démonok atyjára mondom - csóváltam a fejem. - És az a lány?

 Inuyasha felhorkant.

   - A farkas komát ápolja - fonta keresztbe maga előtt a karjait. Felkuncogtam. - Mi ezen olyan vicces?

   - Semmi - mosolyogtam, és megsimogattam Inuyasha térdét. - Látszik, hogy egy ideig egymás hatása alatt voltunk… én is első lendülettel lekomáztam.

   - Gyűlölöm - mondta. - Egyszerűen gyűlölöm. Fennhéjazó, nagyképű, bolhás dög.

   - Véletlenül nem a halandó lány miatt rühelled ennyire? - vetettem fel. Mit esznek azon annyira? Teljesen átlagos arc, ugyanolyan fekete haj, mint a pórnépnél; karcsúnak valóban az, de annyi csak nem elég egy szerelemhez… a természete meg sipákolósnak és nyávogósnak tűnik.

 Inuyasha keresztbe fonta maga előtt karjait, fejét felvetette.

   - Még a feltételezés is sértő - jelentette ki.

   - Persze - úsztam arrébb a parttól, játszogattam a vízben keletkező buborékokkal. - Ismerlek jól, Inuyasha… akkor vagy ilyen büszke, amikor marhára tagadni akarsz valamit.

 Zavartan pislogott, aztán megrázta a fejét.

   - Ugyan!

   - Aha - bólogattam gúnyolódva. Visszasiklottam hozzá, a térdére támaszkodtam. - Velem lehetsz őszinte.

 Felnevetett.

   - Pont veled, ki annyira megvásárolható vagy? - csípett az arcomba. Megfogtam a kezem.

   - Téged soha nem árulnálak el - mondtam egy félmosollyal. A félszellem megilletődve vonta össze a szemöldökét.

   - Naná, az ékköveket is csak viccből akartad ellopni.

 Halkan kacarásztam.

   - Nem, Inuyasha. Ha egy nagyobb darab lett volna nálatok, az sem kellett volna. Az meg, hogy nem elég… ugyan már, egy szilánk is csodákra képes, miért ne vittem volna el azt?

 Kissé oldalra biccentette a fejét, és elmosolyodott.

   - Mi az? - kérdeztem elpirulva.

   - Adod itt a mindenre képes, elvetemült szellemet, de valójában olyan vagy, mint egy játékos kismacska.

   - Egy frászt! - kacagtam fel. - Én igenis mindenre képes és rettentő elvetemült vagyok! És most felelj a kérdésemre! - szólítottam fel. - Érzel valamit ö… Kagome iránt?

 Egy pillanatig nem felelt, aztán elnézett a lassan derengő kelet felé.

   - Amikor vele vagyok, minden más. Az élet szép és kellemes, minden boldog és sugárzó körülöttem, és magam is az vagyok. Talán… igen, nagyon kedvelem.

   - Ez nagyon megható volt - töröltem le egy láthatatlan könnycseppet az arcomról. Inuyasha játékosan adott egy taslit. - Hé!

   - Ezt most megérdemelted! - fenyegetett viccelődve.

   - Bizony, én csak ezt érdemlem. Tőled, az őseimtől, az élettől - csóváltam meg a fejem, majd mélyet sóhajtottam. - Na, fordulj el, mert felöltöznék.

   - Mióta vagy ennyire szemérmes?

   - Inuyasha - morogtam.

   - Jól van, jól - csettintett a nyelvével, majd kezét engedelmesen szeme elé tartotta.

 Kimásztam a partra, egy magammal hozott kendővel megszárítkoztam, majd magamra öltöttem ruhámat, combomra felszíjaztam a Kougout, övemet befűztem, ráillesztettem a Hoipput. Hajamat még azért utoljára megráztam, cseppek milliói röppentek szerte-széjjel.

 Visszafordultam a félszellem felé, aki nyugodt tekintettel bámult rám. Csípőre tettem a kezem.

   - Te alávaló gazember - mondtam neki mosolyogva.

   - Azt is vállalom - felelte, majd megengedte, hogy felsegítsem, és visszakísérjem a pagodához.

*  *  *