Miroku megvárta még barátnője elaludt, majd kiment
Minakohoz. A szerzetes anyja nem volt a fekhelyén. A konyhában
üldögélt. Szomorkás volt a hangulata. A férfi odament és leült vele
szembe. Az asszony fel nézett rá és megszólalt.
-Hogy is várhatnám el, hogy emlékezz rám. Csupán három évet
töltöttünk együtt.
-Az a három év elég volt, hogy nagyon megszeresselek. –Tette jobb
tenyerét mamája arcára Housi-sama. Szemei, most hullámos hajára
tévedtek. Már nem volt teljesen fekete. Néhány ősz hajszál is
tarkította. –Holnap reggel tovább kell állnunk, de ígérem, még
visszajövünk.
-Meglehet már, nem fogok élni…akkor legyen ez a ház tiéd és Sangoé.
Igazán rendes nő. Talán egy kicsit olyan, mint én voltam, de sokkal
gyengébb a lelke. Ő nem bocsájtaná meg ha elhagynád.
-Ne beszélj őrültségeket…még viszont fogjuk egymást látni. –Fogta
meg a nő kezét, fia. Aztán hirtelen más témára tért. –Miért nem
pihensz?
-Nemsoká mennem kell a piacra. Igaz, hogy félnek tőlem az emberek,
de valamiből meg kell élnem. A be vagy átutazók nem ismernek még.
Bár nagyon kevesen keverednek ebbe a faluba. Szóval nincs sok
pénzem.
-Van egy ötletem. –Vette át Miroku arca a szokásos huncutkodó
ábrázatot. Lehet, hogy kicsit ki lesznek rám akadva a barátaim, de ez
van.
Pár órával később már a piac felé kullogtak a többiek.
Mindnek halvány karika volt a szemei alatt és nem nagyon szóltak
egymáshoz az álmosságtól. Letelepedtek egy szabad helyre és kitették
az árut.
-Szóval…milyen ötleted is van, hogy több pénzem legyen? –Kérdezte
Minako, gyermekét.
-Inu-Yasha gondoskodik róla, hogy akire mutatsz, ide teremjen.
Kagome és Sango pedig beszél velük. –Válaszára, mindegyik barátja
egy ásítással válaszolt.
-Rendben…legyen az ott. Az a gazdag felfújt hólyag. Nagyon fél tőlem,
de másokat szeret terrorban tartani. –Mutatott egy kövér, jól öltözött
földesúrra.
-Heh…nem ússza meg! –Ugrott rögtön a háta mögé Inu-Yasha és
felkapta, majd oda vitte.
-Nem venne egy kevés rizst ettől a szegény asszonytól? –Kérdezte a
megilletődött embert. Nem sokáig riadt vissza. Nagy dölyfösen
válaszolt, mikor a hanyou elengedte.
-Ettől én rizst nem veszek soha.
-Biztos, hogy nem? –Fenyegette meg Sango a férfit, csonttörőjével.
-Hát…-Sápadt el megint a földesúr.
-jól gondolja meg! –Tette karmát, az ember nyakához a fél szellem.
-Inu-Yasha, ne legyél ennyire durva! Tudod, hogy egyszer egy kis
gyerek nyakát véletlenül elvágtad, pedig csak figyelmeztetni szeretted
volna. –Gúnyolódott a hanyou szerelme.
-Veszek egy dézsával. -Vágta rá gyorsan. -Többet tényleg nem. -
Csúszott ki a száján gorombán.
-Na és miért nem? -Kérdezte Miroku.
-Na jó....-Nyelt egy nagyot az ember.-Legyen két dézsa.
-Adom már is! -Vette kezébe az eszközt és adta oda egy kisebb zsákba
a rizst. A férfi remegő kézzel a pénzért nyúlt és az asszony markába
rakott egy aranyat.
-De bőkezű valaki. -Jegyzete meg Kirara gazdája. A földesúr elpirult és
ezt motyogta.
-Ennél kissebb pénzem nincs.
-Nem baj az. -Mosolygott Inu-Yasha.
-Köszönöm, hogy itt vásárolhattam. -Iszkolt el az ember.
-Szívesen......gyere vásárolni ide mindig! -Kiáltott utána Kagome. Ezt a
játékot végig zongorászták néhányszor, s így el is telt a nap.
Éjszaka Miroku és mamája egyáltalán nem aludt. A többiek
persze már rég kiütötték magukat. A szerzetes a szobájában volt
szerelmével. A holdfény most is úgy szűrődött be, hogy átvilágította az
ajtót. Housi-sama meglátta mögötte édesanyja közeledő árnyékát.
Gyorsan feleklt és az ajtóhoz sietet. Sango másik oldalára fordult
eközben. Az ajtó elhúzódott és a férfi édesanyja ott állt előtte.
-Ne haragudj ha zavartalak....csak arra gondoltam, kihasználhatnánk
ezt az éjszakát még.
-Semmi gond. Én sem tudtam elaludni abban a tudatban, hogy
hamarosan el kell vállnunk. -Mondta alig hallhatóan Miroku.
-Mennyit sikerült emlékezned? -Kérdezte az anya. A szerzetes
törökülésbe ült és lehajtotta a fejét. Minako is letérdelt és átölelte őt.
-Nem volt túl sok időm, de a leglényegesebb dolgokra emlékszem.
Legalább is azt hiszem.....
-Azt tudod, hogy nem csak az én szoknyám közé szerettél
begabalyodni?
-Ja....sok szép nővel voltam már. -Hadarta el gyorsan és Sangora
nézett. Minako nevetni kezdett.
-Én nem arról beszélek hanem a gyermekkorodról.
-Oh....-Pirult el Miroku.
-Kicsi kordban sokszor elkóboroltál és mikor megláttad apád vagy
engem, akkor mindig egy asszony szoknyája mögé bújtál.
-Mama!
-Igen?
-Már alig várom, hogy végezzek Narakuval és újra vissza jöhessek.
Őszintén szólva, el se szeretnék menni. -Most egy pillanatra
elhallgatott, majd újra megszólalt. -Erről jut eszembe. Neharagudj,
azért amit utoljára mondtam. Nem igaz, hogy gyenge vagyok. Bár csak
ne most találkouztunk volna. Jobb let volna ha azután futunk össze
miután Naraku meghal.
-Oh...Miroku! Tartsd becsben ezt a találkozást és soha ne felejtsd el. -
Sóhajtott egy nagyot Miroku édesanyja és fia hátának dőlt. A szerztes
érezte, hogy hátán átnedvesedik a ruha. "Anya sír....boldog még is
szomorú" Egy idő után azt hallotta, hogy Minako egyenletesen
szuszog. Lassan őt is elnyomta az álom. A holnapi nap fájdalma egyre
jobban halványodott benne ahogy átlépett az álmok földjére.
Reggel Sango ébresztette fel. A többiek már készen álltak
az indulásra. Kint várakoztak a ház előtt.
-Készülj el, én is kimegyek. -Csókolta meg a nő, Mirokut és elhagyta a
házat.
-Hát....el jött az idő. -Ment oda hozzá az anyja. Kezében egy vörös
kendőt szoromgatott. A kendőbe fehéren a következő nevek voltak
varrva. Minako, Muse, Miroku. Átadta fiának, s miközben átölelte, ezt
súgta a fülébe. -Ha visszatérsz, ezzel igazolod, hogy te vagy az.
Mindenképp várno fogok rád. Az mindegy, hogy milyen értelmeben véve.
-Mama....én
-Ne szólj egy szót se most menj! Minnél több az érzelgősség annál
nehezbb a búcsú! -Adott az asszony, gyermeke homlokára egy csókot
és kikisérte.
-Mehetünk? -Kérdezet türelmetlenül Inu-Yasha.
-Igen!
-Na viszlát asszonyom.....most már nem kell annyira bezárkózottnak
lennie. Úgy könnyeben talál magának barátokat, aki majd a mi kitalált
módszrünkkel segít eladni a rizst. Sok szerencsét. -Mondta a hanyou.
-Köszönöm.......nektek is sok szerencsét és kívánom, hogy majd a
teljes ékkő vissza kerüljön a rendes helyére. Szívesen látlak még
benneteket ha erre jártok. -Köszönt el mindenkitől az asszony. Még
sokáig kinn állt a ház előtt és nézte ahogy távolodnak.
Sango mikor arra készült, hogy megfogja szerelme kezét,
észre vette a vörös kendőt a férfi csuklóján. Miroku látt a tekintetét és
csak ennyir mondott.
-Ajándék.
-Kagome....-Szólt Inu-Yasha. Ők előrébb haladtak mint a többiek.
-Igen?
-Ugye.....már nem haragszol rám?
-Nem is tudom.....elfelejtem, ha viszel engem a következő településig. -
Görbült fölfelé a lány szája.
-Hogy? -Tűnődött el a hanyou. Aztán ő is ejtett egy vonzó
mégis "ördögi" vigyort és felkapta Kagomét a vállára. Kikyou
rinkarnációja kicsit megriadt, mert gyomrát nyomta a félszellem válla.
-Nem így gondoltam. -Nyögte rázkodás közben, ugyanis Inu-Yasha
megnövelte a tempót.
-Már pedig a zsákot így szokás vinni.
-Inu-Yasha.....ha nem teszel le.....akkor
-Akkor?
-Inu-Yasha.......FEKSZIK!!!!"








Napnyugta volt. Miroku és Sango egy sírnál álltak. A nő egy alvó
csecsemőt tartott karjiban. A szerzetes szomorú arccal imádkozott. A
sírkőre, Housi-sama édesanyja neve volt írva. A férfi miután befejezte
az imát kinyitotta szemeit és mélyen elgondolkodott. "Narakunak vége.
De még halála előtt kiegyenlített. Még sem sírhatok. Nem lehetek
örökre boldogtalan. Az emlékek megmaradnak és a szavak se tünnek
el. Anya és apa végre újra találkoztak. Bennem......bennem élnek
tovább." Hiába szerette volan megállni, egy könnycsepp még is
ráhullott a sírra. Most kisfiára nézett és folytatta elmélkedését. Szája
sarkában halvány mosoly jelent meg. "Korokuban is.....én és Sango
tovább élünk. És amíg a családunk fenn marad, egy részünk élni fog.
Tudom, hogy a szüleim még a túlvilágon is büszkék rám. S nekem
sikerült bizonyítanom" A szerzetes megfogta Sango kezét és
megszólalt.
-Menjünk.....még sok dolgunk lesz. Kirara gazdája bólintott és
elindultak a házuk felé, melyet Miroku majd egy éve látott utoljára. Az
épület elnyelte őket, Kirara pedig letelepedett a ház elé. Szemeivel az
égre tekinetett és meglátta az első csillagot az égen.

Vége