Futás közben a szerzetes e-képpen elmélkedett. „A mama biztonságban lesz a barátaim mellett. Már most érzem, hogy nehéz lesz az elválás. Az emlékek csak mély nyomot hagytak bennem. Ha még lesz időm pihenni a kaland után, igyekszem
minél több kellemes emlékeket is felidézni magamba.”
-Miroku! Készülj…látod velünk szembe, azt a nagy tahót? –
Figyelmeztette társa a férfit. A szerzetes lefékezte magát és
gyöngyfüzérsorát lerántva kezéről, megnyitotta az örvényt. A hatalmas
hüllőszerű szörny igen erősnek bizonyult és bal kezével meg kellett
támasztania másik karját. Bele is nyílalt sebes vállába a fájdalom, de
nem foglalkozott vele. „Biztos vagyok benne, hogy győzni fogsz
Narakuval szembe.” Csengett apja hangja füleiben. Inu-Yasha
eközben
a szerzetest védte. Jó néhány szörnyet kinyírt körülötte.
A démonok annyira szétszórtan voltak, hogy Kagoménak
elhatározásra kellett jutnia. Elbújtak egy terebélyes bozót mögé és ott
közölte a többiekkel döntését. Sietnie kellett, mert egy varangyos
békára hasonlító szörny már kezdte meg lelni a nyomukat.
-Nem árt, ha mi is szétszoródunk. Shipo, gyere velem…Sango, te
maradj Kirarával és Miroku mamájával. –A többiek még csak válaszra
se
nyithatták a szájukat, a lány íjkészletével és a róka démonnal együtt
kiugrott a bokorból. –Dögölj meg te rondaság! –Kiáltotta, és célba
vette a béka szörnyet. A varangy éppen rá akarta vetni magát, hogy
mérgező folyadékot spricceljen Kagome szemei közé, de a nyíl abban a
pillanatban elhagyta helyét és, hatalmas lila fénnyel robbantotta szét a
démoni teremtést. Miközben Shipoval rohant egyre bentebb a
rengetegbe, folyamatos lőtte ki a nyilakat. Zömében mindegyik célba
talált.
-Nekünk is menni kéne…ügyeljünk arra, hogy ne nagyon
támadják meg a várost. Most valószínűleg minden szörny Kagoméra
kapott leginkább, ugyanis nála van az ékkőszilánk. –Mondta Sango
miközben az asszonnyal együtt Kirarára pattant. A nő kissé zavarba
jött és megszólalt.
-Nem akartam bajba sodorni azt a lányt. Visszacsempésztem a shikon
darabot.
-Hogy? Hát jó, akkor legyen résen asszonyom! –Szólt, majd ők is
elhagyták a búvóhelyet. Azonnal egy tucat szörny vette őket körül. –
Hiraikotsu! –Ordította, és teljes erejéből elhajította csonttörőjét. A
fegyver nagy kört leírva minden démont elintézett a közelbe, legalább
is úgy tűnt. Ám a következő pillanatban az egyik fa mögül is szörny
ugrott el, mely olyan gyorsan mozgott, hogy nem igazán lehetett a
démonirtó bumerángjával elintézni.
-Gyermekem! Hajtsd le a fejed! –Figyelmeztette Minako, fia szerelmét
és ruhája alól két éles pengéjű eszközt húzott elő, majd elhajította.
Telibe találta a fürge lényt, ami épp a levegőben volt ekkor és holtan
hullott a földre. Sango meglepődötten nézett az asszonyra, végül
megköszönte a segítségét.
-Hálás vagyok, hogy elintézitek helyettem a riválisaimat. Így hamarabb
hozzájutok a harmadik shikon szilánkhoz, mint gondoltam. Sőt…a fialtal
papnőnél még három van. De csalira is szükségem van! –Jött elő a
sötét fák közül egy beszélő lény. Nem olyan volt, mint a többi. Sokkal
erősebbnek tűnt. Testalkata emberi volt. Mégis, jóval magasabb volt
bármelyik embernél, nyúlánk és izmos, de ruha nem igazán fedte és
nemét sem igazán lehetett eldönteni. Bőrén fura ismeretlen mintázatok
voltak, melyek a holdfényében ezüstös színben szikráztak. Szemei
vörösen izzottak, mosolya ördögi volt.
-Mi a neved? –Kérdezte Sango dühösen. –Még is milyen démon vagy
te?
-A nevem Chite! Ördögi teremtmény vagyok, akinek fáj a foga az
ékkőszilánkokra. Attól a kettőtől, ami bennem van, hatalmasra nőtt az
erőm, de ha még megszerzek négyet, én leszek a leghatalmasabb.
Most ne beszéljünk, végül is ellenségek vagyunk. Őt megszerzem
magamnak. –Mutatott feléjük mutató ujjával, de nem lehetett tudni
kire
céloz. Kirara mérgesen morogni kezdett és a démonnak akart ugrani,
de a szörny bal kezén, az ujjak végei vakítóan fényleni kezdett. Annyira
elviselhetetlenül, hogy az ott lévőknek el kellett takarniuk a szemüket.
A fehéres égető fény, gömb alakot kezdett fel venni, mely elhagyta
gazdáját és sebesen közeledett Sangoék felé. Kirara időben észre
vette a veszélyt és futni kezdett előle, így a támadás nem őket érte.
Azonban a robbanás is nagy erejű volt, ami utána következett. A
démonirtó és „macskája” nagy erővel csapódott egy vastag törzsű
fának. Kirara gazdája, el is veszítette eszméletét. Előtte még azonban
látta, hogy hatalmas porfelhő keletkezik és ellepi őket. A macska
démon nehezen, de fel kelt és hátára vette Miroku szerelmét. Elindult,
hogy megkeresse Housi-sama anyját is, de nem lelte sehol.
-Kirara…-Nyögte Sango erőtlenül és köhögni kezdett. Az „állat”
igyekezett tiszta levegőre vinni gazdáját és amint fel fogta a szagokat
a szörny nyomába erdedt.
Kagome és Shipo is végeztek a gonosz lényekkel. A lány
leült egy kőre, hogy megpihenjen. Az ég felé nézett és ekkor
észrevette, hogy valaki viszi a kezei közt Miroku édesanyját. Azonnal
felpattant és üldözőbe vette a szörnyet. Hiába, akármilyen gyorsan
futott, Chite fürgébben haladt és pillanatokon belül eltűnt a lány szeme
elöl.
-Shipo…gyere…változz valami repülő lénnyé!
-Én? De én soha nem bírtalak el normálisan. Soha többi nem akarlak
vinni. Inkább, megyek és figyelmeztetem a többieket. Úgy is fürgébb
vagyok…-Védekezett ijedten a róka szellem.
-Jó, akkor menj és szólj Inu-Yashának! –Pörgette meg és dobta el
Shipot, Kagome.
-Ááááááááá! –Hallatszott a kölyök hangja, majd egy pukkanás
visszhangzott az erdőben és egy rózsaszín vörös madár repült el a fák
között. „Shipo! Bízom benned!” Nézett utána a hanyou szerelme.
Miroku éppen a maradék szörnyeket takarította bajtársa
nyomán, mikor meghallotta Kirara hangját a közelben. Inu-Yasha
szintén megérezte a közelségét, de mind ketten észre vették a gonosz
jelenlétét is. A macska démon odavitte Sangot, Mirokuhoz. A szerzetes
megpróbálta észhez téríteni a nőt, de épp, hogy szerelme kinyitotta a
szemét, megjelent Chite is.
-Lassan összegyűlik a kis csapat. Jobb is, hisz ha nincsenek együtt,
nem élvezetes az alkudozás. Itt ez az ájult asszony…tudom, hogy a fia
semmiképpen nem akarja, hogy meghaljon. –Mutatott Minakora a
démon. A nő tehetetlenül feküdt Chite fogságában. Feje
hátrabicsaklott, mikor a szörnyeteg megmozdult. Miroku fal fehér lett és
legszívesebben rögtön neki ugrott volna az ördögi teremtésnek.
-Inu-Yasha! Menj, hozd ide Kagomét…-Esett Shipo a fél szellem karjai
közé elgyengülve. –Siettem, ahogy tudtam.
-Valóban nem árt, ha az a lány minél hamarabb itt lesz. Nála van az
alku tárgya. –Vigyorodott el gonoszul Chite.
-Kagome, megyek már. –Tűnt el a hanyou a fák között.
-Chite, te szemét…-Állt fel szédelegve Sango. Szerelme elkapta őt.
Kagome és Inu-Yasha pár percen belül vissza is tért. A gonosz lény újra
megszólalt.
-Ne is próbáljatok rám támadni, mert végzek vele. Ezt a shikon
szilánkot, ami nálam van már biztos megtartom, de ha nem
szeretnétek, hogy ez az ártatlan ember meghaljon, az ifjú papnő
önként átadja nekem a többit is.
-Na azt már nem! Honnan tudjam, hogy elengeded őt, ha átadjuk, amit
akarsz? –Kérdezte a hanyou idegesen. Szerelme nem tudott mit
szólni,
megszorította a nyakában lógó üvegcsét.
-Ha nem adjátok át, úgy meghal az asszony és talán ti is. Mert ha
felhasználom a kezembe lévő szilánkot, talán már leszek olyan erős.
-Legyen…oda adjuk…-Válaszolt Kagome, mikor a szerzetes
kétségbeesetett arcára nézett. Magabiztosnak látszott. Mintha
tervezett volna valamit. –Akkor én most oda megyek és átadom a
szilánkokat, te pedig elengeded Miroku édesanyját. –Tépte ki nyakából
a fiolát és kivette a shikon darabokat.
-Kagome…-Szólt halkan és meglepődötten a szerelme. Housi-sama már
sejtette mire készül. Chite ördögi vigyorral a levegőbe emelkedett
legalább öt-hat métert és ezt mondta.
-Nincs szükség arra, hogy ide gyere…-Az ékkőszilánkok magától
emelkedtek fel és mentek a démonhoz. A lány így kissé
elbizonytalanodott. Egy izzadtságcsepp jelent meg az arcán, de azért
nem hagyott semmit szónnélkül.
-Most…engedd el a nőt. –Amint kimondta, Minako magához tért és
ijedten kapálózni kezdett.
-Miroku! –Nyújtotta kezeit fia felé. Értelmetlennek tartotta, hogy a
démonnak támadjon. Főleg, hogy nem tudta mi történ, mióta
eszméletlen volt.
-Gyerünk! Engedd már el…-Veszítette el a türelmét Inu-Yasha, miután
meglátta anyja és fia tekintetét.
-Ahogy óhajtjátok! –Kiáltotta, és teljes erejéből eldobta az asszonyt.
Minako nagy sebességgel haladt egy éles sziklakő felé.
-Anya, neeee! –Ugrott Kirarára, Miroku és amilyen gyorsan csak tudott,
igyekezett a nő elé kerülni. Housi-sama mamája, fiára esett, így
letarolta őt a macska démonról. A szerzetes pár percig nem volt
magánál, de utána anyja aggódó arcát pillantotta meg először.
-Jól vagy?
-Persze. –Mosolygott erőtlenül, ugyanis a szikla kissé felsértette a
bordáit. Feltápászkodott és újra bekapcsolódott az esemény
sorozatba. Chite nem ment el. Magába rakta az összes szilánkot. Ettől
fogva még izmosabb lett. Hangja mélyebbé, arca pedig torzabbá vált.
-Ez volt a nagy terv, Kagome? –Nézett rá kissé ijedten, de megjátszva
magát a hanyou.
-Azt hittétek, hogy csak úgy elmehettek élve? Nem tehetem kockára az
életem. –Mondta a démon és arra készült, hogy rájuk támadjon. Már
tüzet is tudott okádni.
-Végül is Miroku mamája már biztonságban van. –Futott a fél szellem
szerelme a tűzsáv elöl. –Törjük a démon büszkeségét.
-Egyet értek! Nem tudom, mit pattog még mindig. –Állt meg a hanyou
és húzta elő a Tessaigát.
-Anya…most vonulj fedezékbe, kérlek! –Fogta meg botját a szerzetes
és oda futott Sangohoz.
-Felkészültél? Minden rendben? –Érdeklődött aggódva a nő.
-Minden a legnagyobb rendben.
-Képtelenség, hogy végezzetek velem! –Nevetett a szörny. Eközben
Kagome megfeszítette íját, és ezt mondta.
-Semmi sem lehetetlen.
-De az! –Vette komolyra a szót Chite és ujjaival, megint elkezdte azt a
veszélyes támadást. Most sokkal nagyobb gömböt akart formálni.
-Ezt nem várom meg! –Terült el huncut, magabiztos mosoly Inu-Yasha
arcán. –Azt hitted csak egyszerű harcosok vagyunk. Vissza veled a
pokolba. –Emelte meg kardját a férfi.
-Add a botod, Miroku! –Nyúlt az eszközért Sango. Eléggé hunyorítania
kellet, de legyőzte a vakító erőt.
-Úgy se győztök. –Kacagott közben a démon.
-Támadás! –Ugrott a magasba Sango, és összecsatolva a szentbotot
a
csonttörővel, elhajította Chite felé. –Hiraikotsu!
-Kazeeeeeenokizuuuuuu! –Csapott le a Tessaigaval, tulajdinosa. A
sárga fényerő nyomán, Kagome szabadjára engedte a nyílvesszőjét.
Miroku és Sango fegyvere, megtörte a fehéren vakító erőt, Kagome és
Inu-Yasha támadása, pedig kettészakította a szörnyet. Chite
mindeddig vigyorgott. Most lefagyott arcáról a mosoly, de még nem
riadt meg.
-Ostobák…ennyitől…
-Unom a témát…ennyitől nem haltok meg, mi? Minden erősebb démon
ezt mondja. Jó, legyen. És ehhez mit szólsz. –Ugrott a magasba és
hasította ketté Chitét a hanyou. Az ékkőszilánkok a földre hullottak.
Inu-Yasha barátnője odaszaladt és magához vette őket. Minako is
előjött és fiához futott.
-Annyira büszke vagyok rád…-Ölelte át, gyermekét a nő. Sango
boldogan nézte őket. Housi-sama is boldog volt és úgy érezte nem is
szerethet anyát, úgy mint őt. A nap első sugarai is megjelentek az
égen. Bár ez most senkit nem boldogított. Mindenki álmos és kimerült
volt, ráadásul elég messze kerültek a falutól. Sango és Minako, Kirarán
volt, a többiek gyalogoltak. Mikor megérkeztek boldogan bújtak a
fekhelyükbe.
-Akció dús éjszaka volt. –Jegyezte meg Kagome, szerelméhez bújva.
-Nem hiszem, hogy el tudnék már aludni. De te csak pihend ki magad
nyugodtan. –Ölelte át a fél szellem. Mire ezt ki mondta, a lány már
mélyen aludt. Inu-Yasha sóhajtott egy nagyot és gondolataiba
mélyedt. „Milyen jó Mirokunak…az ő édesanyja még él. Oh anya…
bárcsak mellettem lennél.”