Miroku előtt jó néhány emlékkép megnyílt. Az elsőnél, nem
lehetett több két évnél. A tavasz illataira ébredt és az első dolga az
volt, hogy megkeresse a szüleit. Fel kelt és apró kezeivel megpróbálta
eltolni az ajtót. Ezt minden reggel megcsinálta, amióta csak tudott
mászni, persze sikertelenül, mint most is. Néhány erőfeszítés után
szomorúan huppant vissza a földre. Ránézett jobb kezére, amin szoros
kötés volt. Soha nem tudta magáról levenni. Ettől csak még jobban
elkeseredett. Sírni még sem sírt szinte soha. Úgy vélte egyszer majd
sikerülnek neki a dolgok. A fény úgy szűrődött be a házba, hogy a kisfiú
a vékonyabb rizspapír ajtón meglátta valakinek az alakját. Sötétkék
szemei boldogan felcsillantak. Gyorsan fel kelt és arra készült, hogy ha
majd benyit a „mami”, majd jól megijeszti. Az anya, sugárzó mosollyal
fogadta Mirokut, aki ruhája közé gabalyodott, mikor neki rohant a
nőnek. A szerzetes édesanyja fel vette gyermekét és kiment vele az
udvarra. Housi-sama már halványabban látott mindent. Jobban el
kellett mélyülnie. Miközben vitte őt az édesanyja, a kicsi boldogan
bámulta. Nagyon szerette simogatni puha és bársonyos bőrét, valamint
mindig megszagolta az asszony hosszú hullámos haját. Most se bírta
megállni mind ezt. De aztán eszébe ötlött, hogy már tud járni és nincs
szüksége a segítségre. Gyengéden megdögönyözte anyja keblét, és
ezt mondta.
„-Anya…tegyél le…menni akarok.”
„-Menj!” –Engedte el Mirokut, „mamája”. Miroku oda futott az
asztalhoz
és leült.
„-Mire vársz?” –Kérdezte a nő huncutul fiát. A kisfiú megvonta a
vállát.
„-Reggelire.” –Bökte ki halkan.
„-Na és mit kapok cserébe, ha adok neked reggelit?”
„-Sok…sok…puszit.” –Mosolygott a gyerek huncutkodva?
„-Na és kitől?” –Érdeklődött tovább az anya.
„-Aputól.”
„Apádtól? Miért nem tőled?”
„-Apámtól, mert…mert…örül, hogy olyan finom a reggeli, kapsz sok
puszit.” –Miroku édesanyja nagy nevetésben tört ki. Sokszor, ezt
minden reggel eljátszották.
A következő emlék már a búcsúzás körül foroghatott. Miroku
a virágoskertben játszott, mikor az édesapja megérkezett. Arca
gondterheltséget és fájdalmat tükrözött. Megfogta a kisfiút és bevitte a
házba. Odabenn az anyja főzött. Rögtön megfordult és ezt kérdezte
urától.
„-Jól vagy? Elég sokáig voltál távol, merre kellett menned?”
„-Oh…Minako! Rossz hírem van…még ma el kell mennem Mirokuval.”
–
Szólt remegő hangon a férfi. Az asszony megriadt és mikor ezt gyereke
meglátta, ő is kétségbe esett.
„-Ugye nem alszunk sehol…rögtön jövünk vissza?” –Rángatta apja
nadrágját a kicsi. Muse nem válaszolt. Bement az egyik szobába és
magára öltötte, szerzetes ruháját. Minako utána rohant. Miroku
óvatosan követte őket és egy nagy váza mögé bújva figyelt.
„-Szívem…mi történt?” –Fogta meg férje kezét a nő. Az apa
lehajtotta a
fejét.
„-Jártam Inu-Yasha erdejében…a mellette elterülő faluban, Naraku
megint ott hagyta a nyomát. Egy földesúr alakját vette fel és
megparancsolta a szolgáinak, hogy öljenek meg mindenkit vagy végez
velük. Csak néhány ember és a papnő maradt életben, akik ott éltek.
Csak őket bírtuk a bajtársimmal megmenteni. Kaede a település őrzője
azt mondta, minden erejét befekteti, hogy újra építesse a falut. Ez
viszont nem segít rajtam, sem a fiunkon. Lépnem kell…elmegyünk
Mirokuval egyik nagyon jó barátomhoz, Mushinhoz. Ő jobban ért a
kicsink tanításához, mint én. Tapasztaltabb szerzetes. Jóval idősebb is
nálam, ő volt az én tanítóm is. Én már nem térek vissza többet, amíg
élek küzdök, de nem vagyok elég erős, hogy végezzek Narakuval.” –A
férfi arcán patakokban futott végig a könny. Gyorsan letörölte és
sötétzöld szemeivel szerelmére nézett. A nő fal fehérré vált. Mirokut
pedig olyan hirtelen érte a dolog, hogy remegni kezdett. Nyelt egy
nagyot és tovább nézte az eseményeket. Minako, férje karjaiba borult
és zokogni kezdett. Muse átölelte és ezt mondta feleségének.
„-Ne sírj…a fiunkat még biztos viszont látod majd. Mind ketten benne
élünk tovább. Gondolj erre és kérlek, ne törj össze soha.”
„-Én nem megyek sehova! Anyuval maradok örökre!” –Rontott be
könnyes szemekkel a kisfiú.
„-Miroku!” –Szólt az édesanya gyermekének és oda akarta magához
hívni.
„-Ne érj hozzám, biztos te is el akarsz küldeni vele. Pedig én inkább
meghalok, de nem harcolok senki ellen. Én nem leszek rá képes.” –
Kiáltotta, majd letépve magáról a kezén lévő kötést elszaladt. Persze
megint a váza mögé bújt és ameddig tudott figyelt.
„-Fiam…várj!” –Szaladt volna az anya utána, de ura megragadta a
csuklóját és visszahúzta.
„-Most ne menj utána…még sok mindent meg kell beszélnünk.”
–Húzta
el az ajtót és gyújtott lámpát a férfi. Miroku innentől kezdve nem hallott
és látott semmit. A gyertya sem neki kedvezett. Már csak arra
emlékszik, hogy apja lovas fogatán haladnak az éjszakában és hiába
akarta a „mamát” az nem volt mellette.
-Miroku! Térj vissza…kelj fel! –Fogta meg hirtelen Sango
a
szerzetes vállát. Housi-sama megrezzent a gyors mozdulattól.
Ránézett szerelmére, hogy megkérdezze mi történt, de abban a
pillanatban megérezte a gonosz jelenlétét. A telihold, vakítóan
világított be a helyiségbe. Miroku gyorsan megfogta a botját, és ezt
súgta Sangonak.
-Menj át Inu-Yasháékhoz. Én megkeresem anyát –A nő bólintott és
lassan elindultak ellenkező irányba.
Inu-Yasha megbökte az alvó Kagomét, aki egy nagyot
ásított és nem igazán akart felébredni.
-Mi az Inu?
-Inu? –Háborodott fel a fiú. –Kelj már! Egy csomó démon van a ház
körül, és nem születésnapot jöttek ünnepelni, ebben biztos lehetsz.
-Mi? –Ült fel Kagome és a fegyveriért nyúlt. Ők is kimentek. A középső
helyiségben futottak össze.
-Mit szoktál csinálni ilyenkor? –Kérdezte anyját a szerzetes.
-Az erdőbe csalom őket…bár most a megszokottnál több gonosz erőt
érzek. Szerintem Naraku tudja, hogy itt vagytok. Szóródjunk szét.
-Rendben. Én elmegyek Inu-Yashával. Sango és a többiek veled
maradnak. –Mondta a férfi. A hanyou dühös lett és ezt kérdezte
Housitól.
-Mióta szoktad te szövögetni a tervet?
-Jó akkor, mond, hogy te mire gondoltál, de siess. Nem szeretném ha
tönkre tennék a házat.
-Háát. –Jött zavarba a fél szellem. –Te e jössz velem, Kagome és a
többiek édesanyáddal maradnak.
-Most boldog vagy Inu-Yasha? –Nézett rá szerelme.
-Igen. Mehetünk. –Kiáltotta és kitörtetett Mirokuval a házból. Jó néhány démon utánuk eredt.