Démonirtó.
-Ők pedig Shipo és Kirara. –Shipo el volt foglalva a macska démonnal
mikor nevére Housira meredt. –Az életünk eléggé viszontagságos,
ezért inkább, bajtársaim részéről nem fejtek ki semmit.
-Értem. –Bólintott az asszony. –Na és miért keltetek útra, ha
megszabad kérdezni?
-Naraku tette tönkre mindünk életét. Most ő utána és a shikon
szilánkok után kutatunk. –Válaszolt Miroku helyett Kagome. A lány már
régóta érezte, hogy van a házban egy darab a szentékkőből, de úgy
gondolta majd csak akkor szól, ha eljön az ideje.
-Mi szükségetek van a shikon darabokra? –Érdeklődött izgatottan
Miroku mamája. Látszott rajta, hogy túlzottan kíváncsi a dologra.
Mintha próbára akarta volna tenni a többieket. A hanyout azonban
kezdte kikészíteni a nagy érdeklődés. Mérgesen becsukta a szemeit.
-Mi ez? Vallatás talán?
-Hogy? –Lepődött meg az asszony. Inu-Yasha felháborodva bámult a
nőre.
-Miért olyan fontos, hogy mi a célunk az ékkő szilánkokkal? Most
válaszoljon ön is néhány kérdésre, mert nem értem, mi az oka, hogy
olyan kegyetlen a falusiakkal. Nem mintha érdekelne a sorsuk.
-Inu-Yasha! –Szólt rá idegesen Kagome. A szerzetes édesanyja, ha
most követte volna átlagos viselkedési szokásait, már rég a fél
szellemnek ugrott volna. Így is elég feszültté vált a levegő az
arckifejezésétől. Mindenki ijedt szemekkel meredt rá, kivéve a hanyout.
Az asszony is körül nézet és mikor tekintete összeakadt a fiával,
sóhajtott egy nagyot. Arca sokkal inkább beletörődőbb, mint
nyugodtabb lett volna. Bátran Inu-Yashára nézett és megszólalt.
-Rendben. Mindent elmondok, ami titeket érint. Jó néhány évvel ezelőtt,
mikor Miroku három éves volt, az uram úgy döntött, hogy elviszi őt
Mushinhoz, hogy kitanulja a szerzetes életet. Maga pedig elhatározta,
ameddig csak tud, azon lesz, hogy szembe szálljon Narakuval. De már
akkor is a gyermekünkbe helyezte minden reményét. Azon az éjszakán,
mikor elmentek, figyelmeztetett, hogy vigyázzak mindenkivel, mert
Naraku képes mások alakját is fel venni. Onnantól kezdve, senki előtt
sem voltam képes megnyílni. Igaz még akkor nem voltam ennyire
zárkózott. Ám miután megtudtam, hogy Muse (Miroku apja)…-Most egy
pillanatra elhallgatott. Hangja elérzékenyült és látszott rajta, hogy sírni
készül. Erőt vett magán és látva a nagy érdeklődő arcokat újra
belekezdett. Ökölbe szorította a kezeit és a földre meredt. –Szóval
miután Muse meghalt, teljesen összetörtem. Már csak a remény maradt
bennem, hogy hátha valamikor újra látom Mirokut. Ez most nem
lényeges, nem erre akarok kilyukadni. Két évvel ezelőtt, egy démon
támadta meg a falut és sikerült megküzdenem vele. A falusiak még
csak meg sem próbáltak segíteni, elrohantak a gyávák. Miután
elpusztítottam a szörnyet, egy ékkőszilánkot találtam. Eltettem és,
azóta, valóban senkit nem engedek a házam közelében. Nem is
csodálkoztam, hogy ezek után több szörny is meglepett.
Megerősödtem az évek során és nincs szükségem segítségre. Ám ez az
ékkő darab csak megkeseríti az életem. Nyugodtan elvihetitek, ha
tovább álltok, de szeretném előtte tudni, hogy mit fogtok a teljes
Shikonotamával kezdeni? –Nagy csend támadt, miután Miroku anyja
befejezte mondani valóját. Inu-Yasha kissé elszégyellte magát. Nem
tudta mit mondjon.Magában még nem igazán tisztázta, mit is kezdjen
vele. Az évek során meglágyult és talán már nem vágyik arra, hogy
teljesen szellem legyen. Főleg, hogy megtudta az igazságot a fél
szellemek átváltozásával kapcsolatban. „De…de akkor mit mondjak?”
Vált egyre nyugtalanabbá a hanyou. Kagome észre vette ezt és
mindent értett. Úgy döntött kihúzza a pácból szerelmét.
-Mielőtt Naraku kezei közé került volna az ékkő, egy papnő őrizte. Az a
szemét csaló megölte Kikyout. Vissza akarjuk vinni a faluba és átadni
egy jó képességű őrzőnek. –Válaszolt a lány határozottan. „Erre még
nem is gondoltam.” Ez volt Inu-Yasha első reakciója. A többiek csak
néztek. Miroku édesanyja fel kelt és elhúzta az ajtót, majd kiment a
helyiségből. A fél szellem kissé duzzogva, ezt súgta Kikyou
reinkarnációjának.
-Köszi, hogy megmentettél egy kellemetlen beszélgetéstől, de
megmondnád, hogy miért nem tudtál szólni a szilánk jelenlétéről?
-Biztos elfelejtettem! –Mosolygott könnyelműen a lány. –De azért nem
haragszol, ugye?
-Hogy? Hát…nem, vagyis…-Zavarodott össze a hanyou és elvörösödve
lesütötte a fejét.
-Tudtam, hogy aranyszívű vagy! Ezért is szeretlek annyira. –Bújt a
fiúhoz Kagome.
-Itt is vagyok! Tessék Kagome, tedd csak el! –Tért vissza és adta át a
shikon szilánkot az asszony, Inu-Yasha szerelmének. –Most nem árt,
ha lepihenünk. Éjszaka mindig megtámadnak a különféle gonosz
szellemek. Nem árt felkészülni a váratlan esetekre. –A többiek
bólintottak és követték a szerzetes anyját. A pároknak sikerült külön
szobákba rendeződniük. Mikor, Miroku belépett a helységbe -ahol az
éjszakát fogja tölteni Sangoval- hirtelen megszédült és egy emlékkép
játszódott le a szemei előtt. Az emlékben, Housi csecsemő volt és egy
bölcsőben feküdt, mely az ablaknál helyezkedett el. Sírásba kezdett,
ennek hatására egy fiatal nő és a férje rohant be hozzá. Az asszony
felemelt és elcsitította őt, ura pedig megnevetette. Nem telt bele sok
idő, Miroku kipirult arccal, boldogan mozgolódott újra kiságyában. A
házaspár pedig átölelte és megcsókolta egymást. A kisfiú lassan mély
álomba merült…
-Miroku! Jól vagy? –Kérdezte szerelme izgatottan, mikor a szerzetes
semmire sem reagált. Housi-sama még mindig az emlék hatása alatt
volt. „Apám…apám őrá biztos emlékszem. Hogy is tudnám elfelejteni?
Az arca örökre bennem él. Nem felejtem el mit mondott utoljára, mielőtt
beszippantotta az örvény.” Most felidézte a mondatot. Szinte tisztán
hallotta a fülében. „Már most büszke vagyok rád fiam. Bízok benned!
Tudom, hogy erős és bátor leszel. A te generációd már nem fog az átok
alatt lenni. Te megszabadítod őket és magad Naraku mocska alól, és
én büszke leszek rád, mint egyetlen gyermekemre.” Aztán az anyja
jutott eszébe. Róla e-képp gondolkodott. „Anyám…az évek során nem
sokat öregedett. Ezen emlék után még most is bennem van az ölelése,
ahogy álomba ringatott. Apa, anya…nagyon szerették egymást.”
-Mi baja Mirokunak? –Kérdezte Kagome, a szerzetes édesanyját, mikor
Sango már mindenkit oda hívott. A nő meglepődött, majd örömteli
mosoly terült szét a száján.
-Mirou, emlékezik.
-Hogy…ilyenkor nem észlelné a külvilágot? –Kíváncsiskodott Inu-
Yasha.
Most oda ment a férfihoz és körbejárta. –Ez érdekes. Akkor most
bármit összehordhatok róla. Kár, hogy már nem szoknyavadász, akkor
avval is piszkálhatnám.
-Szoknyavadász volt? –Képedt el a Housi mamája. –Oh…szóval nem
csak az alkatát és a jó reflexeit örökölte az apjától. –Hajtotta le a fejét
a nő.
-Hm? –Nézett a hanyou az asszonyra meglepődötten. Miroku eközben
becsukta a szemeit, és rángatni kezdte a szemöldökét. A legfeltűnőbb
inkább a „gonosz” tekintete volt és, hogy a keze kezdett ököl alakot
formálni. Inu-Yasha folytatta. –Csak nem volt az apja is egy nagy
nőfaló? Nem értem, hogy egy olyan embert, hogy lehet szeretni. –
Rázta a fejét a félszellem. Az anya kicsit megilletődött, de erős maradt.
-Hogy, hogy lehet szeretni? Gyengéd, kedves, bátor és legfőképpen
nagyon eszes volt. Különben sem mondtam, hogy mind végig megcsalt.
Sőt egyszer sem volt más nővel még együtt voltunk. Én szoktattam le a
fura szokásairól, amit természetesen az édesapjától vett át. Mint
mondta „Csupán szerette a szépet”. Durva módszereket
alkalmaztam,
de bevált. Szerelmét pedig már előtte sokszor bizonyította, csak éppen
a teste nem volt igazán hűséges. Nem felejtem el, mikor első
találkozásunkkor, a kezén lévő örvénnyel, megpróbálta letépni rólam a
ruhát.
-Komolyan? –Kerekedett el Sango és Kagome szeme.
-Értem! –Bólintott Inu-Yasha, majd Kirara gazdájához fordult. –Veled
csinált már ilyet, a mi kis barátunk.
-Háát…-Bizonytalanodott el a démonirtó. -Az örvénnyel még nem
próbálkozott. Pirult el összezavarodva.
-Ez a téma már unalmas…menjünk aludni. –Szólt Shipo, Kirarának, aki
követte őt. Hirtelen hatalmas fejjel jelent meg Miroku a többiek előtt.
Szemei lángoltak a dühtől.
-Szóval, ki akar először meghalni? Allergiás vagyok arra, ha valakik
kibeszélnek a hátam mögött. Történetesen minden szót hallottam.
-Ne aggódj fiam! Én sem szeretem, ha kibeszél valaki engem a tudtom
nélkül. –Tette a kezeit szája elé az asszony és arra készült, hogy
elnevesse magát, de inkább megkomolyodott, ugyanis fia, egyáltalán
nem tartotta viccesnek a beszólását.
-Na jó…mi mentünk. –Tűnt el az egyik ajtó mellett fürgén Kagome és
szerelme.
-Én is nyugovóra térek…szóljatok ha valami gond lenne. Jó éjt Miroku.
–
Ölelte át gyerekét a nő.
-Jó éjszakát…mama. –Mondta halkan a szerzetes és viszonzásul ő is
átölelte, bár még úgy gondolta, nem érzi azt, amit egy anya iránt kell
éreznie. Miután az asszony kiment, Housi-sama megágyazott az ablak
mellet, mely gyermekkori fekhelye volt. Sango letelepedett mellé.
Odabújt hozzá és ezt kérdezte.
-Hagyjalak aludni vagy meditálni? Akkor arrébb megyek.
-Nem kell, csak ne beszélj hozzám. Ha ölelsz, az csak megnyugtat. –
Simította meg a nő arcát, majd neki támasztava hátát a falnak elkezdte
a meditációt. Szerelme inkább csak figyelt.