Gyorsan lefogta támadója csuklóját, aki ijedtében elsápadt és vadul
kapkodni kezdte a levegőt. Az asszony szemei a szerzetes kezén lévő
kendőre és gyöngyfüzérsorra tévedtek. Ettől csak még rosszabbul
kezdte magát érezni. Housi-sama nem igazán értette a reakciót.
-Most mi történt? –Kérdezte Kagome izgatottan.
-Nem tudom, de jobb, ha még nem megyünk közelebb! –Válaszolt
szerelme és feszülten nézte tovább az eseményeket. Az idegen térdre
rogyott és zokogni kezdett.
-Sajnálom…-Nyögte ki sírás közben. Miroku lehajolt mellé és igyekezett
megnyugtatni. Ruháján már átütött a vér, de nem foglalkozott vele.
-Ne aggódjon! Volt már rosszabb is. Néhányszor már megkóstolgatott
a halál lehelete.
-Mi? –Ütötte fel ijedten a fejét a nő. Most átölelte a szerzetest és úgy
folytatta. –Tudtam! Sokszor megéreztem. Olyankor gyenge és fáradt
voltam. Mindig beigazolódnak ezek a megérzések! –Miroku nagyon
meglepődött és egyre furábban nézett az idegenre. Bizonytalanul
megkérdezte:
-Milyen megérzések?
Oh…Miroku, kis fiam! –Szorította még erősebben Housit az asszony. –
Hát anyai megérzések. Már biztos nem emlékszel rám. Nagyon kicsi
voltál mikor elszakított a sors téged és apád tőlem. –Most elengedte a
férfit, és miközben könnyeit törölgette, ezt mondta:
-Most biztos az a kérdés merült fel benned, hogy honnan ismertelek fel.
Én készítettem a kendőt és a gyöngyfüzérsort. Tudom, hogy minden
szerzetesnek van ilyenje, de a tiéd különb az összesnél. Egy M betű
van az utolsó gyöngyszembe vésve. –Miroku megnézte és kiült arcára
az elképedés.
-Valóban! –Motyogta meglepődötten az orra alatt. Az asszony fel állt
és elkiáltotta magát.
-MIROKU! ÉN AZ ÉDESANYÁD VAGYOK!
-MIIII? –Döbbentek le a többiek. A szerzetes nem tudott mit szólni.
Nem ölelhette át teljes szívéből ezt mondva, hogy „Jaj, mama!
Annyira,
de annyira hiányoztál!”. Egyben azonban már biztos volt. Amint lesz rá
alkalom, leül meditálni, hátha az előhoz néhány gyermekkori emléket
róla. Most viszont csak a vállát fogva térdelt a nő mellett és nézte,
ahogy az örömkönnyeit nyeli. Az anya végül fel állt és újra összeszedte
a dolgait, majd így szólt.
-Meg ne próbálj segíteni! Gyere, haza megyünk és ellátom a
sérülésedet. –Miközben ez elhagyta a száját, e-képp
elmélkedett. „Biztos, hogy ő az! Olyan mágiát alkalmaztam a fűzér
készítése közben, ami nem engedi, hogy Naraku felvegye a fiam
gyöngysorának eredeti alakját. Az M betűt akárhogy akarná, nem
tudná utánozni.”
-Majd mi segítünk! –Rohantak oda a többiek, de azonnal le is fékeztek,
mikor az asszony ellenségesen feléjük fordult. Mindenki segélykérően
nézett Mirokura. A férfi elmosolyodott és megfogta édesanyja kezét.
-Anya! Ők a barátaim. Nyugodtan velünk jöhetnek. Kérlek, ne bántsd
őket!
-Hmm…-Nézte meg jól a bandát a nő. Legfőképpen Inu-Yashán akadt
meg a szeme, bár Kagomén is elidőzött. Aztán átadott mindhármuknak
egy-egy dolgot és folytatta. –Legyen. Majd ti is meséltek, most
gyertek! –Sango rögtön csatlakozott a dézsával együtt szerelme
mellé.
Átkarolták egymást, és úgy követték az asszonyt. A kunyhó a falu
másik végén volt. Mindenki tátott szájjal lesett útközben, hogy most
miért ilyen barátságos (a megszokotthoz képest) az a „gonosz”
nőszemély. Na meg persze az idegenek érkezése is meglepte őket.
Kagome barangolásuk közepe felé kezdett beleroskadni a súlyokba.
Inu-Yasha vele ellentétben könnyedén sétálgatott mellette.
-Szívem…-Nyögte a lány. Kezdett egyre idegesebb lenni, hogy
szerelme
észre sem veszi, mennyire szenved.
-Igen? –Kérdezte meglepődötten a hanyou. Még csak meg sem fordult
a fejében, hogy barátnőjének valami baja lenne esetleg. A lánynak ez
végleg betett. Dühöngve vágta a zsák rizst a fiúhoz és szédelegve, de
gyorsabb tempóban tovább ment. Inu-Yasha mihelyst „magához tért”
gyorsan Kagome mellé csatlakozott a dolgokkal együtt. Értetlenül
nézett a duzzogó lányra.
-Kagome! Ezt most miért kaptam?
-Inu-Yasha! Te szeretsz engem? –Nézett mérgesen a fél szellemre.
-Már, hogyne szeretnélek! –Háborodott fel a hanyou. Úgy tűnt
mindjárt
ő is duzzogni kezd.
-Akkor miért nekem kellett megkérnem, hogy segíts vinni a nálam lévő
zsákot?
-Ö…hát…-Dadogott zavarodottan a fiú. Kagome megint elfordította a
fejét. Inu-Yasha már tényleg ideges lett és miután megmondta a
magáét, ő sem volt hajlandó szerelme szemibe nézni. –Már bocs, de
nem kérted, hogy segítsek, te hozzám vágtad a zsákot. Akkor ne szólj
hozzám, de nem kérek bocsánatot.
-Hmm! –Hallatott sértődékeny hangot a lány, de közben
elmosolyodott,
amit senki nem látott. A hanyou már bűntudattal teli arckifejezéssel
fordult volna Kagoméhoz, de mikor meg akart szólalni a szavába
vágtak.
-Megérkeztünk! –Szólt az asszony. Nem tűnt igazán ápoltnak a ház,
de
lakhatónak látszott. Másfelől pedig ugyan úgy nézett ki, mint a többi
rizspapírból készült lak. Miroku mamája előre ment és még a többiek
leültek a belső szobába az asztalhoz, addig a nő készített nekik
ennivalót. Miroku kissé sápadt volt, ez Sangonak és Kagoménak fel is
tűnt. A hanyou szerelme elővette az egészségügyi felszerelést és
átadta, a szerzetes barátnőjének. A dámon irtó kiment és megkérdezte
Housi mamáját, hogy hol találnak külön helyiséget. Az asszony oda
vezette őket és újra kiment. Sango óvatosan odabújt szerelméhez és
levette a férfi felső ruháját, majd hozzá látott a seb ellátásához.
Időnkén csókokkal halmozta Mirokut, hogy enyhítse a fájdalmát.
-Jól vagy? –Kérdezte a nő közben aggódva.
-Semmi gond! Jól tudod, hogy volt már rosszabb is. –Húzta magához
Kirara gazdáját, Housi-sama. Mivel most nem volt sok idejük, nem telt
bele háromnegyed óra és vissza is tértek a középső szobába. Miraku
édesanyja is éppen akkorra végzett az ebéd elkészítésével.
-Maradjatok itt pár napot és meséljetek el nekem mindent
magatokról. –Mondta a hölgy, miközben szétosztotta az ételt és maga
is leült enni.
-Bemutatom őket. –Szólalt meg a szerzetes, miután észrevette, hogy
a
többiek kissé bizonytalanná váltak.
-Ő, itt Inu-Yasha. –Mutatott a hanyoura aki már belemélyedt az étel
fogyasztásába és nem igazán reagált. –Fél szelem, de nem kell tőle
félni. Amelyik kutya ugat az, nem harap! –Erre már felütötte a fejét és
gyilkos szemekkel nézett a férfira. –Kagome a barátnője. –Nézett az
Inu-Yasha mellett ülő lányra, aki még nem nyúlt az ételhez. –Ő, nem
ebből a világból való. A jövőből érkezett. Nagyon kedves lány. Sango, a
szerelmem. –Fogta meg a nő kezét, aki ettől egy kicsit elpirult.