5. fejezet
2006.01.23. 19:26
A MÚLTAT HORDOZOM (ötödik fejezet)
Végtelen várakozás a káoszban.Harc az idővel,a bizonytalansággal,a rettegéssel és a magánnyal. Izayoi két hét alatt sem tudott megbarátkozni a háború gondolatával,azzal,hogy két szeretett férfi is akár vérét hullathatja a császári fenség nevében. Düh és kétségbeesés kavargott szüntelen ifjú lelkében,ami nyugtalanul hánykolódott a féelemből a bánatba és vissza. Nem szabadulhatott a szívétől,a gyengeségtől,ami uralma alá vonta az elmúlt hetekben. Ahogy a kertben néha üdítőleg elsétálgatott késő délután elfigyelte a kerepelő,tollászkodő kócsagokat. Volt köztük egy fehér is.Tolla akár a hó,tiszta volt és kecses.De messze a társaitól egyedül hallászott "vajon merre lehet a párja?"-elmélkedett Izayoi. De hiába teltek a napok,a kócsag továbbra is egyedül úszkált a tavon. Szeme fénytelenül,fakón feketéllett a fehér pihék között. A hercegnő naponta háromszor is imádkozott,de ezuttal nemcsak a palota szentélyét használta rá,hanem a város egyetlen és legnagyobb templomába is betért. Odabent hatalmas szobrok aranylottak a tömjén füstje alatt.a félhomályban,szerzetesek meditáltak és tevékenykedtek mindenfelé. Izayoi hangtalanul letérdepelt Buddha elé.Könnyei szöntelenül csorogtak lefelé márvány bőrén,míg fel nem szívódtak a kimonója vállrészén. Nem sok idő telt el és egy köpcös,tar fejű,szelíd arcú szerzetes lépett a lány mellé. amaz először észre sem vette a férfi,csak akkor,mikor megérintette a vállát. -Hercegnő!- Izayoi felnézett,hiába próbálta leplezni,a sírás nyomai ott vöröslöttek a barna szempár alatt. -Hercegnő!-szólította meg újból a szerzetes-Napok óta látom,hogy szenvedsz!Lelked nyugtalan és lassan belebetegszel...... A lány nem tudott mit felelni.Torkában gombócként lüktetett a kitörni vágyó sírás és zokogás.Aztán nyelt egyet és szembefordult a pappal. -Valóban....a lelkem szüntelen könyezik....két férfit,kit teljes szívemből szeretek,a háborúban kell tudnom...... A szerzetes nagyot sóhajtott és megértő pillantást vetett Izayoira. -Igen....ez az újabb vérrontás......mindenkit megvisel a harc és a halál gondolata,de fenséged ha így folytatja ágynak fog esni.....ne eméssze magát olyan dolgokon,amire senki sem tudhatja a választ..... A lány pedig pontosan ettől rettegett.A jövő bizonytalanságától. -Kérjük hát az isteneket-folytatta a férfi-hogy vigyázzák szeretteink útját és reménykedjünk meghallgatásra lel könyörgésünk..... Buddha titokzatos szemekkel tekintett le a hercegnőre. * Amint Izayoi végzett a szentélyben egy katona kíséretében visszaindult a palotába.A férfit még Setsuna rendelte mellé,hogy vigyázza eme zűrzavaros időkben a hercegnőt.Árnyékként követte a hazavezető úton. Izayoi belépett a palota kapuján.Intett testőrének,hogy most már elmehet.Az tétovázott,aztán magára hagyta a lányt a kertre nyíló teraszon. Izayoi rezzenéstelen arccal,szellemként derengett a táncoló,fekete árnyékok között. A kert szokásos esti hangjai már nem rémisztették meg,mint kislányként hajdanán. Most már az élet maga volt az,ami félelmet keltett benne.A jövő homályos képe,ami nem akart tisztulni. Az éj sötétjébe belekerepelt egy madár. " A fehér kócsag" Hangja bánatos és reménytlen csengése Izayoi szíve mélyéig hatolt. A minap a cselédek mesélték,hogy a kertész egy elhullott kócsagot talált a kertben.Ugyanolyan fehéret,mint amelyik a tavon tollászkodik magányosan nap mint nap.A párja volt. Izayoi mély levegőt vett,majd kifújta.A kimonót összébb húzta magán.Július volt,de a szél hűvös volt és csípős.A fákat,cserjéket most erőteljesebben megborzolta,a sápadt félkövér holdat elé pedig egy komor gyászfelhőt zavart.Úgy festett,mintha az égitest egy fekete legyező mögé rejtette volna fehér fényét,évszázados orcáját. A hűvösség körbeölelte Izayoi testét.A lány bőre libabőrörs lett.Nem a fázástól,hanem valami mástól.Ugyanaz az érzés kerítette hatalmába,mint néhány hete kotózás közben a kertben. Rejtözködő szemek figyelték most is.Legalábbis úgy érezte,hogy nincs egyedül.Nem mozdult.Nem félt.Fülelt és figyelt. Vele szemben a kert sűrűje mély sötétségbe torkollott.Mintha egy végtelen alagút tátongott volna előtte,amiből halk hangok azt suttogták: "Jöjj" A hercegnő lesétált a terasz lépcsőjén.Ott állt a pázsiton előreszegezett tekintettel.Az a valami ami figyelte őt alig néhány méternyire állt tőle a fák rejtekében. A jeges erő amit magából sugárzott olyan volt,mint a kora tavaszi szellő:csípős és hűvös. Izayoi megtette azt a néhány lépést,ami még elválaszotta a rengetegtől.Majd megállt.A szíve vadul kalapált,de nem a félelemtől,hanem az izgatottságtól. A kezét lassan kinyújtotta előre,hogy megmarkolja az energiát,ami körbevette.A karján felállt a szőr. Amint az ujjai megérintették a jeges aurát,teljes testén végig futott és kirázta a hideg. Becsukta a szemét,aztán kinyitotta.Érezte,hogy az energia is közelebb húzódott hozzá.Aztán mintha egy arany szempár tűnt volna fel az ágak között.Testetlenül fürkészte Izayoit. A lány hátrahökkölt és ekor valami kiálló gyökérben vagy kőben elbukott.Az eséstől halkan felszisszent,aztán újra keresni kezdte a figyelő szempárt,de az már sehol sem volt. A hűvösség is oszlani kezdett.A szellő pedig alábbhagyott. "Káprázat volt mindez?"A túlvilági szempár?Ragyogott akár a színtiszta arany.....Álmodom?" A hercegnő öszzeszedte magát és felállt.A sűrű sötétség előtte üres volt és élettelen. Ismét egyedül volt. *
Már majdnem dél volt,mikor Izayoi felébredt.Már nem is emlékezett rá,mikor tért nyugovóra,csak arra hogy az éjszaka külömös álma volt egy arany szempárról,ami őt fürkészte.Olyan valóságosnak tűnt,hogy szine még mindig érezte az erő érintését a karján. A lány felöltözött és megkereste a palota legvilágosabb szobáját,ahová letelepedett festeni,de a vonalak minduntalan göcsörtösek lettek és elcsúsztak,a festék pedig szétfolyt. Miután megunta a bíbelődést az ecsettel és a papírral olvasni kezdett. A sorok azonban huncutul összefolytak és összezavarták Izayoi szemét. Unalmának legkétségbeejtőbb pillanatában,hogy elterelje figyelmét tehetetlenségéről kisebb sétára indult a palota körül. Ahogy a főkapuhoz ért katonák egy nagyobb csoportjára lett figyelmes.Gondolta köszönti őket,mint a palota úrának lánya és néhány bíztató szóval kedveskedik nekik. Mosolyogva elindult az irányukba,de amint hallótávolságba ért kissé megtorpant. A férfiak gondterhelt arccal és izgatottan tanácskoztak valamiről. -Már megint itt járt....a város határában látták a parasztok....- -Gondolod hogy a babonás munkások igazat beszélnek??? -Ezek becsületes emberek..... -Na de akkor is pajtás!Akik a föld léynében hisznek,a folyóknak lelket adnak,azoknak a fantáziája végtelen és..... -A halott jószágok,a feldúlt földek,a rémült utazók nem elég hihetőek neked?- -Ha a saját szememmel látom,majd elhiszem.... Izayoi hangtalanul közelített a katonákhoz. -Nincs elég bajunk a császárellenes lázadókkal még a rettegő parasztokkal is viaskodnunk kell.... -Meg állítólagos szellemekkel......- -Elnézést!- A férfiak egy emberként pördültek meg.Ijedtség és meglepődöttség ült ki az arcukra,mikor megpillantották az aprócska hercegnőt a hátuk mögött. -Bocsásson meg....ööö...fenséged...de nem hallottuk,hogy jön..... Izayoi elmosolyodott. -Én kérek elnézést....tapintatlanul kihallgattam a beszélgetésüket.....miféle szellemről bszéltek az urak?- Azt egyik katona,aki körübelül olyan idős lehetett,mint Setsuna tanácstalanul megvakarta a fejét. -Hercegnő!Egy kutyaszellemről...vagyis....-a fiú hirtelen elhallgatott,ahogy rangidős társa oldalbabökte. -Ez csupán a rizstermelők és a falusiak élénk fantáziájának szüleménye,semmi valóság alapja nincs.....nyugodjon meg,semmiféle gonosz teremtmény nem fenyegeti a palota biztonságát... Izayoi odasétált a katonához.A férfi kissé visszahökkölt a lány közelségétől,aki szünzelenül mosolygott. -És úgy vélik kedves uraim,hogy ezek a rendes és jó emberek hazudnak? -Nem...vagyis...kisasszony....hát...ö......tudja milyen mélyen hisznek a túlvilágban..... Izayoi farkasszemet nézett az előtte álló ifjúval. -Hogy néz ki az a szellem? -Oh hát az...-kezdte izgatott lelkesedéssel a legfiatalabb fiú-Borzalmasan gonosz!Kegyetlen gyilkos!Nem kímél állatott,nőt,férfit,gyereket!Azt beszélik óriási fehér kutya képében száll alá az égből,hogy felfalljon mindenkit aki az útjába kerül,de ember alakját is képes felölteni.... -Embert?-Izayoi felhúzta a szemöldökét-folytasd kérlek! A fiú megköszörülte a torka,majd újra beszélni kezdett: -Olyankor a haja,mint a hó:fehér ,de egyesek esküsznek rá,hogy ezüst....hatalmas termete van,nehéz páncélt visel és a szeme.....a szeme akár az arany.... A hercegnő szíve nagyott dobbant,de arca nem árult el semmilyen meglepődöttséget. -Kegyetlenséget és gyilkos szenvedélyt áraszt a tekintete....de aki egyszer belemerül abba a szempárba soha sem tér vissza belőle.....- Az egyik katona,aki eddig unott fejjel hallgatta társát felvihogott. -Öcsém!!!És te ezt elhiszed???A szüleid szép dajka mesékkel étettek kölyök korodban!Még ha létezik is ez a...szellem....lenyilazzuk,aztán kitüzzük a bőrét a városkapura....... A fiú sértődötten fordult a férfi felé: -Jó hát ne hidd,de Japán szerte beszélnek a szörnyről,aki seregeket küld a Styx folyó másik oldalára,az alvilágba!- Kisebb vita bontakozott ki a katonák között.Izayoi mosolyogva figyelte egy darabig a civakodókat,majd szépen elbúcsozott és tovább sétált. "Arany szemű szellem" Gondolataiba merülve rótta a kis ösvényt,ami a palota köré lett kiépítve.Félóra elteltével visszaért a kerthez.Felsétált a teraszra és megállt hogy megcsodálja a júliusi kert szépségét.Behunyta szemét hogy meditáljon,amikor egy hang a háta mögött megszólította. -Hercegnő,kérem...- A lány megfordult.Vele szemben egy katona állt teljes páncélzatban,oldalán karddal és egy rozzant batyúval.Arca fáradt és nyúzott volt. -Parancsoljon!- -Kegyednek levelet hoztam Edoból!-a katona beletúrt a batyúba és előhúzott egy tekercset. Izayoi elvette.Egy cselédlánynak kiadta,hogy adjon ételt,italt a megfáradt küldöncnek,majd elvonult a szobájába,letérdelt a padlóra és kibontotta az üzenetet. "Drága Izayoi! Remélem egészséged kíválló és biztonságban tudhatlak palotánk falai között. Edóban a császár szívélyesen fogadott,mint hű emberét. A lázadók egy csoportját sikeresen levertük,seregünk vesztesége csekély. Az istenek vigyázzák utad leányom,lekedet pedig ne emészd miattunk! Még nem tudom mikor ér végett a harc,de bizakodom hogy hamar. Setsuna remek fiatal ember,kívállóan helytáll,mint kapitány és nincs nap,hogy ne említené a neved! Emelt fővel köszönts minden új napot!Légy erős! Édesapád"
"Emelt fővel köszönts minden új napot.....lelkedet ne eméssze a bánat...Légy erős....." Izayoi rmegő keze összegyürte a paírt,ami aztán a padlóra hullott a térde mellé. "Bárcsak lennék férfi.....Karddal mennék én is veletek a harcba apám!!!!A tehetetlenség megőrjít és te azt kéred legyek erős????De én gyenge vagyok.....gyenge a háborúhoz,gyenge a hithez......." Azzal kitört belőle a zokogás.A főldre borulva,a ökölbe szorított görcsös kézzel rászta a sírás.Feltűnt lelki szemei előtt az arany szempár,amint őt nézi.Nem volt benne kegyetlenség vagy vérszomj...inkább szelíd együttérzés és megfejthetetlen titokzatosság..... (folyt.köv)
|