A MÚLTAT HORDOZOM     
                                            (hatodik fejezet)



-Hercegnő!Kérlek várj már!!!Minek ez a sietség!!!Különben
is!Amit most csinálunk az.....
Izayoi megállt hogy bevárja barátnőjét.
-Nem hercegkisasszonyhoz illő viselkedés?-
Kumiko lihegve és morcosan összeráncolt szemöldökkel nézett
a lányra.
-Igen!!!Pontosan!Nem értem mi a lényege,annak,hogy a
parasztok közé menjünk ki a földekre.Ráadásul még ezt a
ruhát is viselnünk kell?Ez olyan.....
-Egyszerű?-Izayoi mosolygó.ártatlan szemekkel meredt Kumikóra.
-Amikor így nézel rám,mindig meglágyítasz!-azzal a két lány
futva tette    meg azt a néhány métert,ami a városhatárban
lévő rizsföldekig még hátra volt.
A nap forrón tüzelt a kapáló földművesek fölött,akik
mezítláb álltak a bokáig érő vízben.
Amint a két lány:a hercegnő és udvarhölgye látótávoldágba
ért,a parasztok egy emberként tekintettek föl rájuk,volt aki
még a munkáját is felfüggesztette.
Hiába öltött Izayoi és Kumiko egyszerű kimonót,a
megjelenésükből csak úgy áradt a nemesi vér.
Egy idős földműves hunyorogva végig mérte az érkezőket,majd
elrikkantotta magát:
-Hé!Mindneki!A hercegnő az!Nézzétek!
-Ne beszélj öreg!A te szemed már olyan rossz,hogya saját
nejed összetéveszted az ökörrel-gúnyolódott egy fiatal fiú.
-Ez a hercegnő,ha mondom te ficsúr!Mikor múlt hónapban a
városban jártam még láttam is őt,amint a templomból jött
kifelé....megismerem!!!EZ Ő!!!-
Most már mindenki letette kezéből a kapát.A fiatal lányok
megigazították kötényüket,a fejkendőjük alá sebtiben
betürték gyorsan a kikandikálló huncut
hajfürtöket.Megtörölték kezüket,úgy ahogy tudták és bájosan
mosolyogtak.
Mégiscsak a hercegnő jött látogatóba.
Izayoi meghajolt.A parasztok elöször összenéztek,majd ők is
fejet hajtottak.
-Fenség...mi szél hozta mi felénk?-kezdte a vénember,de a
lány leintette.
-Csitt!!!Most nem vagyok hercegnő!!!
Az öreg elvigyorodott,széles mosolyra húzta csrepes
száját,így megmutatva sárga,hiányos fogsorát.Kumiko
hátrahökkölt.
-Szóval a kisasszonykák álcában vannak....
Izayoi bólintott.
A fiatal paraszt fiú szájtátva meredt rájuk.
-Azért jöttünk,hogy megkérdezzünk titeket az aranyszemű
szellemről....
Az aggastyán mosolya egyből elpárolgott.A napon töltött
munkától barna és ráncos arca elsötétült.
-Hát már tudnak róla a palotában is.....???
-Igen!És szeretnénk segíteni.....
Egy ifjú lány közelebb sétált a hercegnőhöz és Kumikohóz.
-A katonák azt mondják hazudunk....pedig mi sose tennénk.....
izayoi megértően fordult felé.
-Én vagyok a hercegnő...az én szavam számít...és én hiszek
nektek....
Egy testes nagytermetű asszonyság kapott szót.
-A jószágaink eltűnnek vagy vérbefagyva lelünk rájuk a
reggel....a gyermekeinket,lányainkat féltjük,mert olyan
gonosz ez a szellem,hogy nem kíméli még a gyengéket sem.....
-Félünk,mert azt mesélik az utazók,hogy még senki sem
akadt,aki végezni tudott volna vele.....-szólt remegő hangon
egy tizenévesforma fiú.
-Szellemírtókat pusztított el,hírneves harcosokat küldött
másvilágra!-
Izayoi döbbenten hallgatta a valóban rettegő
földműveseket.Látszott rajtuk,hogy nem csak kitalálták
azt,amről beszéltek.
-Igaz emberek vagytok-szólt hozzájuk-és megígérem,hogyha
apám visszatér segíteni fog rajtatok!A császár hű
szolgálataiért cserébe küld majd katonákat,akik megvédenek
majd benneteket......
A parasztok nem szóltak.Reménykedve néztek a szelíd hercegnőre.
                                                *

Izayoi visszafele is futva tette meg az utat.Szinte berepült
a hátsó kapun Kumikóval a nyomában,akit az ájulás kerülgetett.
-Mibe kavarsz te engemet?-fújtatott a lány.
-Miattad majd kiugrott a szívem....
-Ne légy nevetséges Kumiko!Csak jót tett veled a friss
levegő....
A két lány már lelasította tempóját.Mindkettejük
pirosposgás volt.Mint a friss barackúgy festett az orcájuk.
Már messziről kiszúrták a palotához vezető úton,hogy egy
császári sereg érkezett az udvarba.
A lovakat épp itatták,mindenütt szuszogó,fáradt és sebesült
katonák voltak.
-Mi folyik itt?-nézett Kumiko Izayoira,aki megint futásnak
eredt.
-Várj már!!!-
A lány elszörnyedve tekintett körbe a legyengült férfiak között.
Volt akinek az egész fejét kötés takarta,a szeme sem
látszott.Másoknak nem volt karja vagy épp alig lélegzett a
fájdalomtól.
a hercegnő felé egy cseléd futott kezében korsóval és
polyával.Majdnem elsietett úrnője mellett,de aztán felismert
és megtorpant.
-Kisasszony!Megjöttek!-
Izayoi értetlenül fürkészte a szolgálót,hogy vajon mit akar
mondani két kapkodó lélegzetvétel között.
-Siessen kérem!Setsuna úrfi visszatért!!!-
A világ összeszükült.A hercegnő nem látott mást csak a
rémült arcú cselédlányt és a sérült, jajgató katonákat.
-Setsuna!!!!-
                                            *
Izayoi beesett a palota ajtaján.Bent is nagy volt a sürgés
forgás.Az egész udvar felbolydult.A cselédek forró vizet és
kötszert hordtak ki és be az épületből.A halál és a vér
szaga megtöltötte a teret.
Ide-oda kapkodta a fejét,de sehol sem látta a katonát,akit
keresett.
MEgragadta gyengéden egy szolga vállát:
-Merre találom Őt???Hol va????-
A férfi meghökkenve nézett rá.
-Fenség!-Izayoi megfordult.Egy középkorú javasasszonyféleség
állt vele szemben.-Kövessen!-
A két nő csendben végig haladt a földön fekvő katonák között.
Az egyik szobát,amit rendszerint vendégek fogadására
használtak,most ideiglenes betegszállássá alakítottak.
Itt feküdt Setsuna-no-Takemaru.
Izayoi zokogva esett a fiú mellé,akinek a vállán vértől
átázott kötés volt.
-Setsuna!-a lány Setsuna arcára hajtotta a sajátját.Sós
könnye végig fojt a katona orcáján.
-Izayoi...-
A hercegnő megtörölte a szemét,de hiába tovább potyogtak a
könnyei.Megprobált mosolyogni,de a szája remegett.
-Izayoi!!!GYönyörű vagy.....
A lány elnevette magát,miközben alig látott a sírástól.
-Ne butáskodj...Setsuna!-
-De ha egyszer így van....-mondta a fiú,megpróbált
felülni,de felszisszebt a fájdalomtól,ami belenyilalt a
vállába és kisugárzott az egész bal felére.
-Fitalúr!Ne mocorogjon,mert felszakad a varrat!!Magának most
pihennie kell!!
Setsuna feje visszahuppant a vánkosra.Ködös szemekkel
fürkészte Izayoit,aki még mindig szorongatta a kezét.
Ez az erős és szép férfi most ernyedten feküdt a fájdalomtól
és vérveszteségtől gyötörten.
A jobb karját kihúzta a lány fogásából,erőlködve felemelte
és megcirógatta az ujjaival a könnyes arcot.
-Ne haragudj!-
Izayoi nem értette mit mond a kedvese.
-Miért haragudnék?Annyira féltem hogy meghaltál,de élsz és
ez a fontos!Az istenek vigyáztak rád!Kértem őket,hogy
óvjanak meg!-
a hercegnő lehajolt,hogy egy gyengéd csókot leheljen a férfi
száraz ajkára,de az elfordította a fejét.
Izayoi meghökkent.
-Mi a baj?-
Setsuna behunyta fáradtan a szemét.A mellkasa szúrt a seb miatt.
-Bárcsak meghaltam volna én is....-
-NE MONDJ ILYENEKET NEKEM!!!-a lány szeme hatalmasra nyílt
az indulattól.-NE BESZÉLJ NEKEM A HALÁLRÓL
SETSUNA-NO-TAKEMARU!!!
A katona nagyot sóhajtott.Kezét végképp elhúzta Izayoiétól.
-Nem tudtam megmenteni.....pedig megígértem neked....-
-Mi...miről beszélsz?-
A férfi barna szemei végtelen bánatot és részvétet
tükröztek.Benne sötétség és fájdalom volt.
-Izayoi!Apád........halott..........
                                                  (folyt.köv)