MÚLTAT HORDOZOM
(tizedik fejezet)



Azok a szemek.....mint két borostyán....arany fényük beragyogta a
sötét félhomályt,ami körbeölelte a hercegnőt és a Nagy
kutyaszellemet,aki mozdulatlanul állt vele szemben,miközben a lányt
fürkészte.
Izayoi egész teste megfeszült.Maga sem tudta,hogy a félelem,vagy a
valami más megmagyarázhatatlan érzés bénítja le a tagjait.
Az elméje azt ismételgette,hogy meneküljön,kiabáljon,de a szíve mást
súgott.
"Maradj"
Halotta,ahogy a lény lélegzett.Még a szívének dörömbölését is tisztán
kivette az üres folyosó csöndjében.
A szellem alig hallhatóan morgott,majd tett előre egy lépést.A lány
ösztönösen hátrahökölt,ennek eredményeképpen majdnem elesett,de
visszanyerte egyensúlyát és ismét a szellem felé fordult.
A hold sápadt fényének egy sugara befolyt az ablakon,megvilágítva
kettejük alakját.
Izayoi ekkor látta,hogy a szörnyeteg testéből nyilak állnak ki,és több
helyütt vérzett is.Kicsit meggyörnyedt a fájdalomtól és szaporán vette
a levegőt.
Ezüst fürtjei a szemébe hullottak.
Szótlan,néma perceken át figyelték egymás,mikor nem is olyan távolról
katonák kiabálása hangzott fel.
A szellem felmordult.Hangja öblösen zengett a falak között.
Izayoi erősen koncentrált a közeledő férfiak zajára,aztán hirtelen
előrelendült.
-Erre!Gyorsan!Gyere!-
A férfi szemei mintha elkerekedtek volna egy pillanatra,aztán némi
habozás után követte a hercegnőt,aki végig vezette őt a folyosón.
Több helyiségen át lopóztak keresztül,míg egy kisebb ajtohóz nem
értek.
Sokan megfeledkeztek erről a kijáratról,ami a kertre nyílt.Izayoi jól
emlékezett rá:hányszor surrant ki kislányként rajta az apja haragja
elől,ha valami butaságot csinált.
A kertben az éjszaka nyugalma uralkodott.Úgy ült a néma csend
trónusán,mint valami császári fenség,aki megnyerte a csatát.
MÍg a nap fel nem kell,addig ő a világ egyetlen ura.
Csak a szellő borzolta huncut módon a fák lombjait,a kis cserjéket és
vidáman terelgette a felhőket a hold udvarában.
Izayoi egészen az erdőig futott.Ott megállt és megfordult.
Az arany szempár őt nézte.Fáradtan,de tovább hordozva magában a
fényt.
"Köszönöm hercegnő"
Azzal,mint egy kísértet,a szellem eltűnt a rengetegben.
*

-Nem hiszem el,hogy elmenekült....!!!Pedig láttam a saját két
szememmel,hogy megsebesült!!!-
Setsuna örjöngött dühében.Ketrecbe zárt tigrisként rohangált fel és alá
a szobában.
Napok óta nem lehetett hozzá szelíd szóval fordulni.
Izayoi is némán hallgatta szitkozódását és kitöréseit.
Hiába próbálta csitítgatni,minden próbálkozása hiába való volt,a férfi
makacsul csak tovább emésztette magát a történtek miatt.
Számos katonája elesett a szellemmel folytatott küzdelem
során.Néhányuk ráadásul Setsuna barátja és bajtársa volt.
-Nem hi-szem el...-a férfi teljes erőböl belevágta öklét a falba.
Vér csordogált le vékony csíkban a karján.
-Kérlek Setsuna!Hagyd ezt abba!-Izayoi kétségbeesetten kérlelte
kedvesét.
-Ne hibáztasd magad olyan dologért,ami nem a te hibád!
A katona felhorkant.
-Te ezt nem értheted.....-
A hercegnő összeráncolta a homlokát.
-Már hogyne érteném!-
Takemaru sötét pillantást vetett a lányra,aztán sarkon fordult és
kiviharzott a teremből.
*

A késő éj zenészei a kabócák szakadatlanul ciripeltek és zenéltek a
növényesben,miközben éjszakai lepkék táncoltak dalukra, vidáman
zizegve a sötétség jótékony rejtekében.
Egy aprócska alak surrant át a pázsiton a fák felé.
Minden félelem nélkül hatolt be az erdő titokzatos birodalmába.
Az öreg fák bölcs némasággal hajoltak fölébe,miközben a nő óvatosan
haladt előre.
A kicsinyke tisztásra csak a hold álmos tekintete meredt.
Egy vén fa állt magányosan ott.
A hercegnő meglátta a fát és a tövében szuszogó,pihenő alakot.
Hófehér haja a vállán nyugodott,a szeme pedig csak akkor nyílt ki,mikor
Izayoi megállt mellette.
Szavak nélkül üdvözölték egymást.
A szellem testéből már eltűntek a nyílak,de a sebek még mindig nagyon
csúnyák voltak.
A vér átütött a fehér kimonón és bemocskolta a péncélzatot is,amit
viselt.
A hercegnő lassan letérdelt a lény mellé és a szemébe nézett.
A két tekintet egymásba forrt.
"Nem félek tőled,mert te nem akarsz bántani"
Izayoi neki állt,hogy megtisztítsa a sérüléseket.
A férfi némán tűrte,csak néha szisszent fel az égető fájdalomtól.
Végig a lányt nézte,a mozdulatait,a két kis gondos kezet,ami az ő
testén ügyködött.
-Csak egy hercegnőnek lehetnek ilyen selymes és puha ujjai...-szólalt
meg kissé rekedt hangon a szellem.
A lány egy pillanatra meglepődötten meredt rá,aztán elmosolyodott.
-Te nem félsz!-
Izayoi szemei nagyra tágultak.
-Hogy lehet hogy te nem félsz tőlem?-
A hercegnő írisze magába nyelte a hold ezüst fényét.Szemei az
éjszaka szépségét,a tisztaságot és a nyugalmat tükrözték.
-Nincs okom,hogy féljek..-
*
A borostyán szempár egészen a palotáig kísérte Izayoit. A lány szinte
érezte a fürkésző tekintetet a hátán.
A palota mély álmát aludta.Ilyen késői órákon, a csend szinte
tapintható volt.A levegő pedig fülledt és meleg.
A hercegnő már néhány méternyire volt csak a szobájától,mikor valaki a
hátamögött megszólalt.
-Izayoi!-
A lány megpördült a tengelye körül.
Setsuna no Takemaru állt előtte.Arcát félig eltakarta egy fekete
árnyék.Csak a barna szemek látszottak tisztán,ahogyan kérdőn nézték.
-Setsuna!-
-Mit keresel ilyenkor a folyosón?Tudhatnád,hogy veszélyes egyedül
kószálnod ...
-Csak....Csak.....-Izayoi szíve összeszorult,most hazudni fog.-
Nem...nem tudtam aludni.....
A lány zavartan mosolygott.
A fiú szótlanul méregette,aztán halkan suttogni kezdett,miközben
közeledett felé.
-Én sem tudok........-
A férfi végig simított jobb kezével a lány orcáján,aztán pedig átfogta a
derkát és magához húzta.A hosszú,selymes hollófekete fürtökbe fúrta
az arcát,miközben óvatosan lefejtette Izayoi válláról a kimonót.
A hófehér bőr sápadtan világított a félhomályban.
Setsuna a falnak döntötte a lányt a testével.
Végig csókolta a nyakát,a szíve érezhetően szaporábban vert.A
levegőt szaggatottan lélegezte ki és be.
A hercegnőt szinte lebénította a fiúból áradó kéjes vágy.A puha ajkak
egyre lejjebb vándoroltak a nyakáról és a mellkasáról.
-Izayoi...-
A katonán egyre inkább erőt vett a mohóság.
-Setsuna!Ne....-
-Izayoi...kérlek....
A férfi kezei végig simítottak a kerek és formás melleken.
-Kérlek....-
Az arany szemek feszülten figyeltek.
Izayoi egy mozdulattal ellökte magától Setsunát.
A fiú meglepettnek és csalódottnak látszott,tekintetével szinte itta
Izayoi testének mindenegyes részletét.
Kívánta a lányt.
-Akarlak Izayoi.....-
A hercegnő kissé remegett,könnycsepp folyt végig az arcán,aztán
sarkon fordult és elfutott.
A folyosó sötétsége elnyelte a törékeny kis alakot.
(folyt.köv)