MÚLTAT HORDOZOM
(tizenegyedik fejezet)



A reggeli sugarak vidáman üdvözölték Izayoit az új nap kezdetén.
Szinte semmit sem aludt az éjszaka.Miután "elmenekült" Setsuna elől
egész hajnalban képek cikáztak a szeme előtt.
"Az aranyszempár látta mi történt......őt nézte!Feszülten figyelte az
eseményeket....és nem akarta,hogy megtörténjen..."
A lány felöltözött,aztán elindult,hogy megtegye a kis szentélyhez
vezető utat,ahol mindig imádkozni szokott.
Még félúton sem járt,amikor már messziről felismerte az ismerős alakot.
Hátát a falnak támaszkodva,lehajtot fejjel állt Setsuna nem sokkal
messzebb tőle.
Fekete fürtjei szemébe omlottak,aztán hirtelen felnézett és meglátta a
hercegnőt.
Kifejezéstelen arccal nézte őt,a szemeiben furcsa bánatféle érzés
bujkált.
Izayoi megtorpant,de aztán tovább sétált,végül pedig megállt a katona
előtt.
Hosszú ideig csak szótlanul egymáson pihentették tekintetüket,míg a
fiú meg nem törte a fezültséggel teli csendet.
-Bocsáss meg Izayoi!-
A lány nem válaszolt.
-Kérlek!Bocsáss meg!Az éjszaka........nem tudom mi ütött
belém........én.......nem akartalak.........-
Izayoi elmosolyodott és közelebb sétált a férfihez,aki kinyújtotta a
kezét,hogy megérintse kedvese arcát,de aztán meggondolta magát és
némi habozás után inkább mégsem tette.
A hercegnő azonban már csak egy orrhegynyire állt tőle.Lábujjhegyre
kellett állnia,hogy megcsókolhassa Setsunát,de a fiú elfordította a fejét
és ellépett a lány közeledése elől.
-Bocsáss meg!-azzal magára hagyta Izayoit a nyári fényáradatban.
*
A fáklyák lángja békésen táncolt a lanyha esti szellőben,ami játékosan
fodrozta tüzüket,miközben elhaladt mellettük.
Egy fantom szerű árnyék vetődött a fehér
falra.Magabiztosan,csendesen járt,szinte a föld felett,halandóhoz
méltatlanul,páratlan ügyességgel.
Néha néha megállt és fülelt.ELhaladt egy alvó katona mellett végül
pedig megállt a hercegnő szobája előtt.
A bambusz függönyön át tiszten kivette a törékeny sziluettet,aki még e
késői órán sem tért nyugovóra.
Arcát,a szép finom állat megvilágították a gyertyák.Tömjén füstölők
aromája csiklandozta a szellem orrát.
Izayoi csukott szemekkel ült a padlón,gondolataiba merülve.Aztán,mint
egy varázsütésre hirtelen felpattant és egyenesen a leselkedő szemek
felé fordult.
-Ki vagy?Mutasd magad!Ki van ott?-
Néma csend,majd a bambusz függöny zizegni kezdett és egy mély
hang megszólalt mögötte.
-Hercegnő!Fogadnál e egy megfáradt vándort,aki azért járult eléd,hogy
hálát mondjon neked a gondoskodásodért...-
A lány meghökkenve állt.A testét megbénította a kintről áradó jeges
erő hulláma,ami körbefonta őt tetőtől talpig.
Nagyot nyelt,majd kissé elvékonyodot hangon így szólt:
-Jöjj hát be!-
A függönyt félrevonták és a küszöbön megjelent egy hatalmas alak.
Hófehér haja a derekáig ért,borostyán szemei visszatükrözték a
gyertyák pislákoló lángjait.
Izayoi lélegzete is elállt.Olyan közel állt hozzá ez a lény,aki emberforma
testben jelent meg előtte mégis kísértetnek tetszett a félhomályos
szobában.
"Álmodom...?"
A férfi vállán hatalmas szőrme pihent,páncélja hideg fémből
készült,oldalán egy kard pihent.
Letérdelt a lány előtt,kissé meghajolt,majd a lány szemébe nézett.
A hercegnőt kirázta a hideg,ahogy az előtte lévő szellemre meredt,aki
szelíden fürkészte őt.
Némi hallgatás után ismét felcsengett a határozott,mély basszus:
-Hercegnő....köszönettel tartozom neked....megmentettél és halandó
létedre ápoltál engem...félelem nélkül...-
Izayoi mély lélegzetet vett,majd szagatottan kifújta a levegőt és
bizonytalanul tett előre néhány lépést.
A férfi szakadatlanul őt nézte.
Már csak egy karnyújtásnyira voltak egymástól,mikor a lány lasssan
letelepedett a szellem mellé.
Kinyújtotta a kezét és finoman megvizsgálta a sebeket,amiket
gondosan bekötözött még múltkorában.
A sérülések már szinte teljesen eltűntek.
Izayoi végig járatta szemeit a halhatatlan testen,majd tekintete
megállapodott az éteri arcon és az arany szemeken.
-Érints meg....-suttogta halkan a férfi.
A hercegnő először habozott,aztán két tenyerébe fogta a szellem arcát
és puha ujjaival végig simított rajta.
"Nem álmodom........"
Érezte magán a jeges aurát:belopódzotta szöveteibe,a csontjaiban
ficánkolt,libabőrős lett tőle.
Izayoinak meglepődni sem volt ideje.Testét elöntötte a csodálat és
megrökönyödés együttes érzése.A csók megbénította az elméjét,a
valóság és képzelet teljesen összefojt számára.
Aztán végetért.
A lány hátrahökkölt,orcája kivörösödött,szinte lángolt.
-Hogy képzeled!-csattant fel-Te...te......szellem!Hogy képzeled!-
A lény kacagni kezdett,zengő nevetését visszhangozta az éjszaka
csendje.
A hercegnő csak tátogott,mint egy hal,amikor hirtelen kivágodott az
ajtó.
Setsuna no Takemaru volt az.
-Zajt hallottam!Minden rendben va.......-
A fiú arca hamuszürke lett,amint meglátta a Kutyaszellemet és
meghökkent kedvesét.
Előrántotta kardját.
Minden másodpercek töredéke volt,ami ezután történt.
Izayoi szinte nem is látta,hogy a szellem előrendül és hasba vágta
Takemarut,aki hátratántorodott az ütéstől.
Majd miután rövid időn belül levegőhöz jutott,a támadója után vetette
magát.
A két férfi a teraszon folytatta tovább a párbajt.
-Ne!!!!NE!!!-
A lány kétségbeesetten kiabál.
Setsuna hiába volt kíváló kardforgató a szellem nevetve kitért a
csapásai elől,ám egy óvatlan pillanatban talált az egyik támadás.
A lény arcán egy vágásból vékony csíkban vér kezdet csordogálni.Végig
folyt az állán.Megnyalta a száját,majd kacagni kezdett.
-Ez még egy halandónak sem sikerült katona!-
-Megöllek te fattyú!-Setsuna szemei őrült düht tükröztek,miközben
tovább vagdalkozott ellenfele felé.
Hirtelen penge villant.
Takemaru felszisszent és a bal karjához kapott.
A szellem vigyorgott.
-Legközelebb le is vágom......-
A fiú félkézzel előrelendült,de már csak a levegőt találta el.
A szél feltámadt és elfújta néhány fákja lángját.
A csillagok titokzatosan hunyorogtak.
(folyt köv.)