A MÚLTAT HORDOZOM

(tizenkettedik fejezet)


A Nap első álmos sugarai,vörös korongjának egy szelete narancs
színűre festette az eget,melyen még ott ásítozott a sápadt,vén Hold
szellemképe.
A gyertyák és fáklyák a palota körül még égtek utolsó csonkjukkal,az
olvadt viasz azonban már megkeményedett alattuk.
ILyen időpontban még mindenki az álmok útján járt rendszerint:a
reggeli ébresztőig még órák voltak hátra,de ez alkalommal a palota
olyan frissen és szaporán zümmögött,mint egy felbolydult méhkas.
A cselédek zavartan és izgatottan sutymorogtak a katonák láttán,akik
hajnalok hajnalán "berontottak" az épületbe,majd ki a kertbe és úgy
tettek,mintha nagyon kerestek volna vmit vagy vkit.
A nagy teremben Setsuna no Takemaru néhány emberének különleges
utasításokat adott.EGy új,minden eddigginél veszélyesebb és
kegyetlenebb ellenségről beszélt,akit kötelességük a nép védelmében
megölni.
A szoba jobb felében ott térdepelt Izayoi.NÉmán és csüggedten
hallgatta kedvese dühödt szavait,aki az éjszakai incidens óta
csillapíthatatlan volt és még beszélni sem lehetett vele nyugalmasan.
Amint Setsuna kiadta embereinek a parancsot és azok távoztak
néhány percnyi csend után Izayoi elé lépett.A lány felnézett.
A fiú arcára egy sötét árnyék vetődött,ami még inkább kihangsúlyozta
a haragot,ami a szemében lángolt.Bal karját "nagy viaskodások"
árán,de sikerült bekötöznie a javasasszonynak.
A hercegnő egyenesen jegyese szemébe nézett,alig állta a jeges
gyűlölettől izzó tekintetet,ám nem fordította el másfelé az arcát.
-Miért Setsuna?Miért kell megölni,ha egyszer nem akart bántani!Békés
szándékkal jött….-
A férfi nem válaszolt,arca se rándult,aztán kis idő elteltével csak ennyit
mondott:
-Nem értessz semmit sem!-
-MÁR HOGYNE ÉRTENÉM!!!!MINDENT ÉRTEK!!!!-Izayoi felpattant,a szíve
hevesen verdeset a bordái között,a hangja remegett,ám mégis
kifejezte minden indulatát.-TI FÉRFIAK! MINDIG CSAK A VÉRRONTÁSON
JÁR A FEJETEK!-
-Izayoi mérsékeld magad!-
-TUDOM!TUDOM,HOGY ÉN CSAK EGY GYÖNGE NŐ VAGYOK!SZAVAM
NEKEM ITT NEM LEHET,PEDIG NEM VAGYOK VAK,LÁTOK MINDENT
TISZTÁN ÉS VILÁGOSAN!A KARDOT PEDIG MAGAM IS ELBÍROM!-azzal
afelemelte kedvese földön pihenő kardhüvelyét,benne a fegyverrel,amit
egy rántással előhúzott.
A penge megcsillant a nap erőtlen fényében.Izayoi fehér ujjai
rákulcsolódtak a markolatra és elszántan tartották a nehéz fémet.
Setsuna nem mozdult.
-Megígértem apádnak,hogy megvédelek!És meg is teszem,ha kell az
életem árán is!
-Nincs szükségem védelemre,ha nincs veszély!Nem vagyok senki
tulajdona!A tiéd sem Setsuna!
A jegyesed vagyok,de nem vmi tárgy,amit üvegfal mögé zárhatsz!
Aranykalitkába vergődő madárnak érzem magam és ez fáj!Hagyj
lélegeznem,mert lassan megfulladok!-
A kard csörömpölve a földre zuhant.Izayoi kiszaladt a szobából.Lépteit
visszhangozta a folyosó,néhány fiatal cseléd összesúgott az izgatott
hercegnő láttán.
Setsuna felemelte a fegyvert a földről és visszacsúsztatta a
hüvelyébe.A karját égette a fájdalom,ott ahol a szellem mély vágást
ejtett rajta.A kötés kissé átázott a vértől és a kenőcstől,amit a
vénasszony kent rá gyógyírként.
Takemaru kilépett a teraszt elárasztó napsugárba.Két katona egyből
vigyázba állt kapitányuk láttán.
A férfi biccentett feléjük,majd monoton hangon így szólt hozzájuk:
-A hercegnő kissé zavart mostanában….ügyeljetek rá,hogy ne csináljon
semmi butaságot!-majd megfordult és a kőlépcsőn levágtázva eltűnt a
kert irányába.
*
2 nappal később Setsuna bejelentette hogy sürgős elintézendője
akadt a császári udvarban,ezért minnél hamarabb Edo-ba kell
utaznia.Már kora hajnalban elindult.Izayoi a bambusz függöny
takarásából figyelte távozó jegyesét.Már maga sem tudta mióta nem
beszéltek egymással.Reggelente üdvözölték egymást,de a nap további
részében inkább elvonultak.
A lány szíve bizonytalanságott érzett.Az apja halálakor érzett magány
ismét magába kebelezte minden gondolatát és érzését.Ismét egyedül
volt a hatalmas palotában….
*
Késő estig Izayoi mindennap kin ült vagy sétált a kertben.Kifigyelte
Setsuna katonáit,majd egy megfelelő pillanatban kiosont a hátuk
mögött.
A csillagok sárga lámpásként jelezték Izayoi útját a fűben.Gyakran
letért a kis terméskő ösvényről.Rég volt,hogy félt az éjszakától.Most
már szerette,mert oltalmazó sötétje elrejtette a könnyeit és feledteték
vele a nappal valóságát.Az álmok ideje volt ez.Az ábrándoké.
A baglyok és denevérek a hercegn őfeje felett repkedtek,csupán
szárnyuk suhogása jelezte jelenlétük.Sárga szemükkel néha néha
Izayoit fürkészték,ahogy az aranyszempár is tette.Ám annak tekintete
nem tévesztette szemelől őt.
Gyakran megmutatta magát Izayoinak,csakhogy tudja nincs
egyedül,hogy van aki osztozik vele az éjszaka titkain.Néha már
beszélgetett is vele régi történetekről,tündér mesékről,szörnyekről és
hercegekről,akik megmentették a bajba jutott hölgyeket.
Izayoi azt is megtutta,hogy fantomok nem léteznek,de szellemek igen.
Ilyen szellem volt az ő éjjeli társa is.A nevét azonban nem akarta
elárulni,csak ha kap cserébe egy csókot.
A hercegnő ilyenkor mindig ott hagyta őt vöröslő orcával,de másnap
ismét eljött hogy beszélgethessn vele.Hosszú hetek teltek el
így,kellemes esték és éjji séták.Az arany szempár Izayoi barátja lett a
magányban.
*
Setsuna már egy hónapja volt távol,mikor levél érkezett tőle.azt írta
hamarosan érkezik vissza Izayoihoz,akitől bocsánatot kér
késlekedéséért,de a császár Kanto provinciába küldte egy lázadás
leverésére és ne aggódjon,mert felülkerekedtek a problémán és most
már semmi sem akadályozza abban,hogy csak vele lehessen.
Izayoi mosolyogva összehajtotta a levelet,de a szíve mégis
összeszorult.Még mindig jól emlékezett legutóbbi vitájukra,ami miatt
még csak el sem búcsúztak egymástól.
„Hogyan érzek most?Milyen lesz a találkozás mindezek után?”

*
Hűvös éjszaka volt eme késő augusztusi estén.A fák nyőgve
hajladoztak a szélben,miközben az minden akadály nélkül táncolta be
magát a sűrűbe halkan fütyörészve.
Az aranyszem már egy hete nem kereste fel izayoit,aki a csípős levegő
miatt a szobájában gyújtott meg néhány meleget adó fáklyát.
Lassan szürcsölgette a teáját,aminek gőze az egész szobát beterítette.
A füstölő halkan sercegett,miközben már majdnem csonkig
égett.Tömjén szaga érződött helyiségben.
A holdat ezuttal egy fekete vihar felhő takarta el,így annak fénye
ezuttal nem világította meg Izayoi bambusz függönyét.

A lány egy gyertya fényében régi tekercset tanulmányozott.Egy vers
állt rajta ismeretlen költőtől.
„Mély erdő,titkos labirintus, tárd fel titkaid
Szívem nem fél,árnyékok ölelnek,huncut fiaid
Hold világnál fejtegetem a jeleket,miket a levelek közt találtam
Titkos szenvedélyt kutattam,s tebenned találtam…..

Varázssólyom szeretnék lenni,hogy messze szálhassak
Hogy börtönömből megszökjek és tenálad megszálljak,
Mély erdö,titkos kert,mond el titkaid
Én álmodok csendesen,s iszom szavaid.

A paír fele leszakadt,így a költemény egy része olvashatatlannná
vált.Izayoi összegönygyölte a papirost és maga mellé fektette a
földre,amikor csörömpölésre lett figyelmes.
Felkapta köntösét és kinézett a folyosóra,szaladgáló árnyékokat látott
,majd ideges hangokat hallott.
Mezitláb vágott neki a palota homályának,kitárta a teraszra nyiló ajtót
és kilépett az éjszakába.
Amit akkro látott,hirtelen megbénította.A város a palota körül
lángokban állt.A tűz az eget nyaldosta,a csillagok elhalványultak
erőszakos fényében.
A lány lesietett a lépcsőn.A katonák elhagyták őrhelyüket,nyilván
valahol a káoszban segédkeztek.
Izayoi résnyire nyitotta a palota kapuját.Néha-néha elhaladt mellette
egy-egy ijedt cseléd,de azok észre sem vették,inkább mentették az
irhájukat és fedezéket kerestek.
A hercegnő hip hop és a piactér mellett találta magát.
Kereskedők,parasztok,katonákasszonyok és gyermekek
felbójdult,sikoltozó tömegének látványa fogadta.
A pániktól részeg sokaság sorra taposta le a gyengébbeket.Egy fiatal
nő épp Izayoi lábai elé esett.Nagyot puffant,ahogy arccal előre a porba
zuhant.A hercegnő lehajolt,hogy felsegítse,de az előkte a kezét:
-MENEKÜLJ!ITT VAN!A SZÖRNYETEG ELJÖTT?HOGY MEGÖLJE A NÉPÜNK!-
-Miféle szörnyeteg?-
-SIESS,MENEKÜLJ BOLOND,MERT ITT TALÁL ÉS LEVÁG!NEM ÉRDEKLI HA
NŐ VAGY…MEGÖL!MEGÖL HA ITT TALÁL!-az asszony magára hagyta
Izayoit,aki értetlenül állt a bójdulat közepén.
A földön gyümölcsök,zöldségek,posztók maradványai hevertek,valahol
kisgyermek sírt torkaszakadtából és keservesen.Emberek kiáltoztak a
távolban a tűz pedig tovább terjedt a házakon.
A hercegnő megfordult és egy néhai zöldséges stand alatt meglátta az
apró szipogó kislány alakját.Nyilván elveszett az anyja mellől.Izayoi
lekanyarította a válláról az esti köpenyegét,hogy a gyermeket
belebugyolálhassa,már indult volna felé,amikor egy alak kettejük közé
lépett.A lányka arcán patakokban folytak a könnyek,ismét hangosan és
kétségbeesetten sírt.Szinte fulladozott saját félelmében.
Izayoi teste megdermett.Az ami előtte állt nem emberi lény volt.Ezüst
haját gyengéden táncoltatta a szél.
Az arany szempár a fürtök ölelésében úgy tetszett a halandó szem
számára,mintha ragyogott volna.
Végig mérte a hercegnőt,aki mozdulatlanul fürkészte őt.
-Az nem lehet hogy te………?-
Izayoi tudta,hogy a szellemből áradó jeges erő ezuttal megvetést és
gyűlöletet is sugárzott.Égette a levegőt körülötte és összeszorította a
szívét.
-Nem az nem lehet,hogy te vagy…..-suttogta az előtte kibontakozó
alaknak.
Ám ahogy a lény gyönyörű és kegyetlen arcát nézte,furcsa érzése
támadt.
(folyt
köv)