1. Fejezet: Megsiratnád?

A hideg szellő kegyetlen suttogása dermesztette meg a
levegőt. A száraz falevelek nyikorogtak a fagyos
lehellettől. Az eget elborította egy sötét felleg, mi ében
szájával készült elnyelni a napot. Sziszegő sötétség
burjánzott a levegőben, a messzi határ vidékeit már elnyelte
az éj. Egy nő állt egy épület virágokkal díszített
kertjében. Nyirkos és ében volt az idő, nem lehetett látni
az arcát, de valahonnan a sötét mélyéről felragyogott egy
kegyetlen szem. A ruhája fehér volt, mint a haja, mi lassan
lobogott a szél hullámaiban. Egy kisfiú ballagott elő a
házból. Fejét lesütötte, hogy annya ne lássa szégyenkező
szemeit, mikben halványan elfojtott könnyek derengtek. A nő
hangja kimért volt és hideg:
-Szégyent hozol rám fiam...
A fiú nem szólalt meg, továbbra is fegyelmezetten nézte a
földet és próbálta arcáról elrejteni a rettegést, mi vacogó
lábairól kúszott fel:
-Sajnálom...
Néhány perc, fenyegető szünet következett, majd a nő szép
ajkai újra elszakították egymást:
-A sajnálat nem elég. Olyan vagy, mint apád.
A fiú szemeit becsukta, majd mikor újra kinyíltak egy
dagadó, sós buborék nőtt rajtuk, mit próbált elfojtani. A
könnycsepp az állára csorgott, majd onnan le a földre. A
levegőt megrázta a loccsanás. Nem szabadna sírnia. Nem
sírhat! Nem teheti meg, mert nincs joga hozzá! A nő ragyogó
szemei hunyorogni kezdtek a sötétben. Egy paraszt dolgozott
a kertben. Verejtékző arcára rémült árny borult, mikor
meglátta, hogy rámerednek. A nő homlokán lévő félhold
felragyogott, miközben kezeit lassan és kimérten
kinyújtotta. Ujjai fényleni kezdtek. A paraszt kezei lassan
szedték a gyomot, majd eszméletlenül gyorsak lettek, amint a
pánik görcsbe rántotta őket. A fiú nem nézett oda.
Tekintetét elkapta, de fülei nem tudtak elmenekülni.
Hallotta a kegyetlen fröcsögést, amint vörös cseppek
záporával telik meg a levegő. A paraszt szája kitárult.
Ordítozni készült, de csak habzó halálhörgés hagyta el
ajkait, miközben összezsugorodott pupillájában fényes ostor
tükröződött. A fiú sírni akart, de az ostor most a feje
mellett suhant el, szétzúzva a dagadó könnyet, mi a derengő
szemből készült előbuggyanni. A nő hangja gonoszul suttogott:
-Megsiratnád?
-Nem...
A fiú ránézett a holttestre. Nem szabad sírnia. Nincs joga
hozzá! A nő sarkon fordult és bement a házba. A szél lassan
suhogott tovább, fosztva a cseresznye fa virágait. Mintha
havazott volna...