8. Fejezet: Hayu találkozása Inuyashával

Inuyasha és Kagome egymás mellett feküdt. A fiú erős
kezeivel gyengéden átölelte a lányt. Mindketten
gyönyörködtek a sziklákról lepergő esőcseppekben. Egymásra
tekintettek derengő szemeikkel. Az eső lassan elállt.
Utána...Az történt amit a lány várt és amiben remélt.
Inuyasha peckesen felkelt, mintha megsértette volna a lány
és felvette a ruháit. Kagoméét is odadobta a lányhoz. Mintha
semmi sem történt volna. Inuyashát legbelül elöntötte a
szégyen, de büszke szemeire nem vetült ki. Ezek után is,
hogy a lány odaadta neki a testét, ez után az éjszaka után
is felmerengett valaki az emlékezetében. Kikiyo...Hirtelen
sziszegő hang borzolta fel őket, mi kegyetlenül ömlött rájuk
visszahangozva a barlang szikláiról:
-Szem sosem láthatja. Végső nyughelyét ki őrzi titkát soha
fel nem fedi.
Inuyasha dühödten a kijárat fele tekintett. Mint egy
kísértet, mintha a semmiből érkezett volna, egy fehér alak
jelent meg, ki rideg tekintetét a párra szegezte. Hayu
vérszomjas szemei megrebbentek:
-Te vagy Inuyasha?
-Ki kérdezi?-üvöltött fel.
-A nevem Hayu. Nicsak...Ahogy sejtettem...Egy ember...
Inuyasha arca dühödt grimaszba torzult. A nő fagyos ajkai
lassan szakadtak el, mintha megfagytak volna:
-Olyan vagy mint apád...Pontosan olyan szánalmas és olyan
gyenge vagy, mint amilyen ő volt. Beleszerettél te is egy
közönséges halandóba.
-Hah...Pont úgy beszélsz mint a bátyám.
A fiú csak ekkor vette észre a nő homlokán ragyogó
félholdat. Hayu arca jeges volt:
-Gyenge kis lények. Mi szellemek magasan felettük állunk. Mi
egy magasabb szintet képviselünk. Ők ott csúszkálnak a
porban, mint a férgek...Mi a felhők közt járunk...És
te...Félszellem...Sose érheted el az eget, mert a por
visszatart, amiben nyomorogsz, ami miatt saras a véred.
-Fogd be! Tehát te vagy az a gyilkos szellem, kit
keresünk!-üvöltötte el magát Inuyasha.
-Apád saját magát is bemocskolta, mert egy emberrel hált.
Ebből a mocsokból születtél te.
Hayu arca nem rebbent meg, a szavakat a legnagyobb
hidegséggel ejtette ki. Inuyasha arca remegett a dühtől. A
nő parányan elmosolygott:
-Korcs vagy...
Inuyashában újra felderengtek az emlékek. Labdázott és az
emberek kigúnyolták. Korcsnak nevezték, és ő nem tudta mit
jelent...Nem tudta...Ő nem...De az annya igen. Akkor nem
tudta miért sír, hogy mit takar az az ezüstös folyó, minek a
forrása a szeme volt. De már tudja...
A félszellem elrugaszkodott a földtől és dühödten
kinyújtotta kezeit, miközben szájából hátra zúdult a nyála:
-PUSZTULJ!!!!!!!!!
Hayu peckesen kinyújtotta kezét és játékos könnyedséggel
elkapta Inuyasha nyakát. A fiúból meglepett hörgés buggyant
elő. Kagome szemeit közben elvakította a mocskos fény. Hayu
teste tele volt ékkőszilánkokkal. Tehát ezért támadott
most...Az ékkövek segítségével...Várt, hogy elég erős legyen.
-Már régóta figyellek Inuyasha és elég információt szereztem
rólad.-azzal ujjait a félszellem szeme fele emelte.
-Szem sosem láthatja, végső nyughelyét ki őrzi, titká soha
fel nem fedi...-suttogta Hayu.
Inuyasha szeméből kipattant a fekete gyöngy, mire a nő
azonnal lesújtott Jaken ellopott varázsbotjával. Az átjáró
megnyílt, feketén, derengve, mint egy éhes kísértetszáj.
-A sír...-nyögte a földön Inuyasha.-Miért akarsz apám
sírjába bejutni! Már megszereztem a szent kardot. Elkéstél,
a Tetsuiga már az én tulajdonom!
Hayu gonosz szemeivel rámeredt a fiúra nagyképű,
magasabbrendű grimasz kíséretében:
-Ki mondta, hogy a kard kell nekem?
A nő nem habozott, alakját elnyelte a tátongó feketeség.
Inuyasha dühösen Kagome fele fordult:
-Te maradj itt. Túl veszélyes!
Kagome megvetően rámeredt a fiúra. Kezét csípőre tette:
-FEKSZIK!
A félszellem a földre omlott. Mikor fejét felkapta, már csak
Kagome hátát látta meg, amint a lány belemerült az ében
átjáróba. Inuyasha utána rohant...